Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Visszaemlékezés: ma 10 éve műtötték a fülem, akkor kaptam meg az inplantátumot.
Akkor pezsgő élet volt ezen a topicon.
Mélységesen, gyötrelmesen igaz.
Mégis: a sok kudarcba előbb - utóbb, belefárad az ember...
Bezárkózik szíve - lelke: ha többé jót már nem is kap, de legalább ne tudják még tovább is bántani...
Nem így képzeltem el öreg napjaimat: ezt hozta a sors.
Leheb zombiként is élni...
.....Ha azt is életnek lehet nevezni.........
Ha azt akarod, hogy szeressenek, először merj szeretni. Nem félni, nem rettegni, hogy vajon most mi lesz, hanem egyszerűen nyitni. Nyitni mindig, kérdés nélkül, adni, bátran, még akkor is, ha a másik azt nem díjazza. Idővel rájössz. Rájössz arra, hogy ki érdemli meg és ki nem. Hogy ki tud bánni vele, és ki nem. Onnantól már egyszerű lesz. Kevesebb csapda, több szív – mástól is, másoktól is. Csak merd megnyitni a szíved és érezni még akkor is, ha az elején borzasztóan fáj. Csak csináld.
még ne add fel
Csináld tovább, még menj, csak még egy picit.
Igen. Nehéz. Rohadtul nehéz, de megéri. Megéri minden egyes könny, minden fájdalom, az, amikor térdre rogyva zokogsz, mert úgy érzed, már nem megy tovább. Mindig megy. Mindig van tovább, leginkább akkor, amikor nem hinnéd. Csak menj. Ne csalj, gyakorolj, lépkedj megállás nélkül, de soha ne add fel. Túl könnyű lenne, és igen.. Az nem is élet, amit fealdsz. Az valami, amit kaptál, de nem éltél vele – és az tudod luxus.
Oravecz Nóra
Szia!
Ebben nem vagy egyedül...
Tőlem indíthatnak új topicokat, én hűséges természetű vagyok... Vesztemre...
Vass Albert
Jó éjszakát
Késő van. Talán aludni fogok.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Nehezen szerzett nyugodalmamat
Szeretném megosztani veletek,
Testvéreim a végtelen világban.
Ma kiderült, ma csillagokat láttam,
Ma rendet láttam, és harmóniát.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Elvégzem még ezt a vigiliát.
Ajtótokra varázs-jelet vetek.
Leborított lámpámat: lelkemet
Ajtóitok előtt meghordozom,
Halkan, halkan, lábujjhegyen megyek,
S magam módján talán imádkozom:
Aludjatok, szépet álmodjatok.
Gyermek ne ríjon, anya ne remegjen,
A lány lássa meg első kedvesét,
Az öregek hadd kalandozzanak
Emlékeik honában szerteszét.
A férfi lássa célnál önmagát.
Jó éjszakát, jó éjszakát.
***
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér,
akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogja két tévelygő kezem,
lecsókolja két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem....
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat
Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.
Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.
Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.
S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.
Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.
De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.
És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.
Fordította: Képes Géza
Elfordulnak, lásd, az emberek,
míg én, utak nincstelen vándora,
kitárt szívemmel kéregetek,
mint a szeretet koldusasszonya...
Két szemem szomjas pillantása
esdekleőn fúródik szemedbe,
kezem félszegen feléd tárva
kérőn kulcsolódna a kezedre.
Benned támaszt keres két karom,
szemem tiszta bíztatást, új álmot.
Könnyű botom te légy utamon,
s leszek tiéd én, - ha úgy kívánod.
Vágytam szabad szelet, szökellőt,
de nem várt más, csak sötét alagút,
mert roskadozó lépteim előtt
bezártak minden hívogató kaput.
Ha mégis vetettek alamizsnát
utána kaptam két kezemmel,
elhittem rögtön, hogy az, amit lát
a szem, felér a szerelemmel.
Szétszaggattak karmos tövisek,
megtépázott minden bőszült faág.
Kigúnyoltak, lásd, a többiek...
csak kezedben volt békeolajág.
Mint kisemmizett, kósza vándor
szeretetet koldultam egyre,
de nem volt oly menedék más, hol
enyhet adnának bús szívemre.
Megismernek már az emberek;
vagyok utak nincstelen vándora,
kitárt szívemmel kéregetek
én, a szeretet koldusasszonya...
További kellemes napot kívánok Neked.
Jó volt kicsit beszégetnünk.
Szia!
Nekem az a véleményem, hogy bármikor bárhova be let kapcsolódni, de nekünk kell/muszáj alkalmazkodni.
Nekem dolgom van, örűlök hogy "találkoztunk".
Kellemes ünnepeket kivánok akkor is, pontosabban ami még hátra van. Ahol én élek, ez az ünnep is csak 1 napos.
Szia.
Az a szomorú, hogy egy idő után már nem leht társaságra szert tenni az életben, aneten iden, de azt hiszem, au nem az igazi.
Egyetértek az első sorokkal.
A viccet nem írom ki a közösbe.
Sajnos, ha egyedül vagy, mert nincs társaságod, a neten ilyenkor többnyire mindenki a valós életben él a családjával, batátaival, akkor a gondjaidon jár elsősorban az eszed, amit nem tudsz megosztani senkivel...
Az említett cigány viccet nem ismerem
Talán kikapcsolódni a vidámabb emberek között.
Pl. komoly szinház helyett vígjáték.
Magány helyett vicces dolgokat olvasni.
Saját gondolatainkat pedig elterelni a mindennapos szenvedéstől, pontosabban ne segítsük elő a magányt/szomorúságot.
Ezt az életet biztos hogy nem fogjuk túlélni, most jelen pillanatban 1 cigány vicc jut az eszembe, amit most nem írok ki a közösbe.
Nagyjából az, hogy ha ******* meghalunk, ha nem *******, akkor kihalunk.....
Szia Csalf a Romeo!
Sokj igazság van abban, amit mondasz, de...
nekem az ünnep sajnos nem abba az irányba töri meg a monoton életet, amelyikbe szeretném.
Ilyenkor mit lehet tenni, mit tanácsolsz?
Szia L-é--n-a.
Én is szoktam olvasgatni itt régebben, évekkel ezelőtt. (amilyen zöldfülű voltam, a privit is a közösbe küldtem
) Sok szép vers van itt, de szerintem a magánynak nagyon kevés barátja van, és az úgy van rendjén. A magány/szomorúság csak arra jó, hogy minél előbb túladjunk rajta.
Magányos talán soha nem voltam, mert nagyon régen megtanultam azt hogy a vidámság sokkal több barátot talál.(Talán alaptermészetem is.....)
Mivel porszemek vagyunk az életben, próbáljuk meg az életünket minél jobbá tenni.
Az ünnepeket azért találták ki, hogy megtörje a monoton életet.
Ma 10 éve, kb. ilyenkor született ez a topic.
Jó lenne tudni, hogy mi lett a többiekkel, megszabadultak-e a magánytól?
A magam részéről csak azt tudom mondani, hogy minek kell az ünnep, amikor az ember még jobban egyedül érzi magát, mint különben.
Valószínűleg ezért utálok minden ünnepet...
Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Ady Endre
Nem, nem felejtek!...
Akkor sem, ha szinte teljesen magunkra maradtunk....
HÍMZÉS
Szólongatom olykor magam: be szépek
A föld csudái, látod, bús nomád?
Miért hát mindig bánat a komád
És sóhajszéllel bélelt halk beszéded?
Ne bánd, hogy csalfa csillogás az élet
S hogy gyenge szálát zord párkák fonák,
Bár színe alján ott a torz fonák,
Nézd édes rajzát, száz szent semmiséget:
Szerelmek lágy kárminját, vágyak bús aranyfüstjét,
S a remény reszkető, vékony s könnyes ezüstjét,
Nézd: áldott hímzés: halk pompával omló, ———
Kár volna vad kezekkel összetépned,
Hisz lassan úgyis elkopik az élet
S jaj, csattan a párkák kezén az olló!
Tóth Árpád
hogy ne szeresselek nagyon.
Félelmesek a viharok,
s én romló törzsű fa vagyok.
S minden nagy érzés új gyökér,
mely földbe köt, ha mélyet ér.
Magam hullásra készítem,
gyökereimet gyengítem:
Ha a viharban dőlni kell,
fogódzás nélkül dőljek el.
Áprily Lajos
Nem, bizony! Csütörtök - péntek ítéletidő volt itt, és ebben kellett csütörtökön kb. 12 km. - t autókáznumk, rendelőintézetig, oda - vissza...
Hőstett volt, hogy baj nélkül megúsztuk. De csütörtökre volt időpontom, és, végre, kezelni fogják már szétcsúszkált csigolyáimat...
Ma már napsütéses, gyönyörű az idő, de ropog a jég az autókerekek alatt...
Hú!
Amikor itt játál, lehet, hogy motorozhattál, de ma nem hiszem, hogy motorra ülnél...