Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vers HAJNALHOZ
Torolt_felhasznalo_217675
Létrehozva: 2003. május 5. 11:14
wander - HAJNAL
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Őrizd meg jól az életed!
Őrizd meg jól az életed,
ne pocsékold el a perceket,
remélj és bízz a holnapban,
de ne csalódj soha a tegnapban.
Rajtad is múlik, meddig élsz
az élettől várj sok reményt,
ne pocsékold el a perceket,
mindennap hozzon új örömet.
Ne legyen példa a rossz neked,
felejtsd el a szomorú perceket,
legyen vidám az életed,
de ne pocsékold el a perceket.
Öröm és bánat együtt halad,
de ne rontsa el soha álmaidat,
vidám legyen minden napod,
ne pocsékold el a holnapot.
Adjon erőt az ég neked,
soha ne boruljon be az ég feletted,
hajnali napsugár küldjön meleget,
szemedben az örömnek könnye csillanjon meg.
Őrizd meg jól az életed,
barátaid kezét erősen szorítsd meg,
bármilyen veszélyt rejt az életed,
erősen állj, ne hátrálj meg!
A szívnek láncai szét nem repedhetnek,
erősen fogják a jó emberek.
Paál Katalin
Szöveg: Jávor László
Zene: Seress Rezső
SZOMORÚ VASÁRNAP
Szomorú vasárnap
száz fehér virággal
vártalak kedvesem
templomi imával.
Álmokat kergető
vasárnap délelőtt,
bánatom hintaja
nélküled visszajött.
Azóta szomorú
mindig a vasárnap,
könny csak az italom,
kenyerem a bánat.
Szomorú vasárnap
Utolsó vasárnap
kedvesem gyere el,
pap is lesz, koporsó,
ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág vár,
virág és – koporsó.
Virágos fák alatt
utam az utolsó.
Nyitva lesz szemem,hogy
még egyszer lássalak.
Ne félj a szememtől,
holtan is áldalak...
Utolsó vasárnap.
Havasy Viktor- ifj. Kalmár Tibor
Szécsi Pál
Szereted-e még?
Szereted-e még, ha csillagos az ég?
Keresed-e még, hogy melyik a miénk?
Szereted-e még, ha bossanova szól,
Mikor a gitár lágyan dalol?
Szeretnék hallani már terólad
Egészen elfeledlek maholnap
Hisz még az emlékek is halódnak
Egy év után
Azért mert véget ért a szerelmünk
A híres fergeteges szerelmünk
Azért még barátkozhatunk
És találkozhatunk talán!
Kedvenced-e még a piros tulipán?
Megismer-e még a füredi cigány?
Hallgatod-e még, hogy mit üzen a szél?
S nem bánod-e még azt, hogy elmentél?
Szeretnék hallani már terólad
Egészen elfeledlek maholnap
Hisz még az emlékek is halódnak
Egy év után
Azért mert véget ért a szerelmünk
A híres fergeteges szerelmünk
Azért még barátkozhatunk
És találkozhatunk talán!
Kedvenced-e még a piros tulipán?
Megismer-e még a füredi cigány?
Hallgatod-e még, hogy mit üzen a szél?
S nem bánod-e még azt, hogy elmentél?
Hogy elmentél,
Sajnos elmentél,
Elmentél
MOST A SZÍV
Lermontov
Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye ellobog,
mert belátja, hogy a másik
szív érette nem dobog;
ám, ha fojtott izgalomban
még remegne, az se baj:
a víz sem csitul le nyomban,
bár elült a vad vihar!
Jött az óra, válni kellett;
észre sem vetted vajon,
bár szemed láttára pergett,
forró könnyem arcomon?
Kikacagtad leplezetlen
önfeláldozásomat.
Féltél, hogy ha szánsz, szivedben
újra szítod lángodat.
Ám hiába igyekeznél
szenvedésed rejteni,
mert szerettelek, szerettél,
s nem tudunk felejteni.
Villámot lövellt a mennybolt,
nézd a parton azt a két
sziklát, mely hajdanta egy volt,
s állta a vihar dühét;
látod, a két tört vonal hogy
összeillik? Van, amit
a természet egynek alkot
és a sors kettészakít.
Kálnoky László
József Attila
Jelen, múlt, jövő
Az elmúltba szemem tétován tekint
Egy percre csak! Üldözi a jelen,
Nem pihenhet régi emlékeken,
Unos untalan visszatér megint.
A jelen, oh! A jelen mindig bántott,
Amerre én, mindig arra haladt,
Tövisekkel hinté bé az utamat
S elvett tőlem reményt, boldogságot.
Nem veheté el, bár kínzott nagyon
- Történik minden, ahogy írva vagyon -
Nem veheté el, nem, a jövőt tőlem.
Tövises úton segít a jövendő;
Jövőben dicsőül meg a szenvedő;
Jövő mutatja az utat előttem!
WEÖRES SÁNDOR
ADAGIO
Szállnak a vadlibák, szállnak,
a gyermekláncfű kelyhe becsukódik,
bugyrot cipel a nénike,
édesem messzire ment.
Megkérdezzem a nénikétől:
hova ment az édesem, hova ment?
Csak a vadlibák láthatják meg őt -
csak a gyermekláncfű szólhatna róla.
A csókod festi kékre az eget,
szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
Múltkor a kertembe egy fiú jött,
gyümölcsöt hozott a kosarában.
Kék ruhában jött, mint a napsugár,
kék ruhád eszembe jutott.
Csupasz volt a nyaka íve...
mosolygott... nézett hosszasan...
Gyümölcsöt hozott. Mind fanyar volt,
a madaraktól kérdezd, hova lett.
A csókod festi kékre az eget,
szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
De rég nem láttam két szemedet!
s hogy fölébredtem egyszer éjjel,
a bokorról két mérges bogyó
bámult rám, sötét a sötétből.
De boldog voltam én veled!
s egy kövér ember jött szembe az úton,
bő volt nekem a köpenye,
bő volt neki a bánatom.
A csókod festi kékre az eget,
szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
************************
Rég jártam erre...Szép estét!:-)
Reményik Sándor
A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
De aztán balzsamként megenyhít
Egy drága Testvér halk szava,
Ki, míg itt járt, föld angyala volt,
S most már a mennynek angyala:
,,A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben -
A színéből is - valamit."
"Álmodj...
Álmodj boldogot, álmodj szépet
Álmodj igazra váló meséket
Álmodj barátot, melletted állót
Álmodj hű társat, el sose válót
Álmodj magadnak igazi otthont
Álmodj bele, kivel megosztod
Álmodj táncot, mi magasba emel
Álmodj táncost, ki szívednek felel
Álmodj tüzet, lánggal égetőt
Álmodj csókkal perzselő szeretőt
Álmodj utakat, messzi világot
Álmodj szívedben nyíló virágot
Álmodj szerelmet, tiszta vágyat
Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad
Álmodj szabadot, láncot megtörve
Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve
Álmodj hát jövőt, álmodj szépet
Álmodj igazzá váló meséket..."
( Bogdán András )
Vajda János - Gina emléke
"Légy vidám, kétségbeesve;
Maradj büszke, megalázva,
Légy hideg, ha lánggal éget
Átkos szenvedélyed láza."
"Meg se rezzenj, ha velődbe
A féltés villámai ütnek.
Maradj józan, mikor ég, föld
Táncol és forog körülted."
"Fojtogasd el minden üdvöd,
S ha tudod, felejtsd el őket,
Mikor éjjel siránkozva
Szellemeik hozzád jőnek."
"És örökké sírod ássad
S mégse halj meg!" Én gyötrelmem,
Mert ohajtlak, mert szeretlek,
Ezzel átkoztál meg engem?...
Szergej Jeszenyin
Hol az örök titok szunnyad
Hol az örök titok szunnyad,
van egy túlvilági rét.
Itt jártam, e földi útnak
véletlen vendégeként.
Erdők, vizek áradása.
Fönn egy szárny suhan velem.
Égitestek vad futása
vonta ködbe életem.
Nem a te csókodtól égtem,
sorsom nem hozzád füzött.
Érzem: új út készül értem
napkelet s nyugat között.
Így rendeltetett: a szótlan
sötétségbe szárnyalok.
De senkinek búcsúzóban
semmit hátra nem hagyok.
Ahol minden vihar hallgat,
messze hagyva földedet,
szememet, mint iker-holdat
kigyújtom a mély felett.
Egy szép vers mindenkinek!
Sík Sándor
A LEGSZEBB MŰVÉSZET
A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.
Nem lenni bús, reményevesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.
Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt.
S járni amellett szép vidáman,
Istentől rád szabott igában.
De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan, ha ezt erősen hisszük,
Hogy teher, amit vinni kell,
Az égi honra készít fel.
Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más.
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged.
Az Úr nem szűnik meg tanítani,
Ezért kell sok harcot vívni,
Idősen is, míg csendesen a szív
az Úrban megpihen és kész vagy
az Ő kezéből venni, hogy minden Ő –
S te sem vagy semmi.
S akkor lelked kegyelmes atyja
A legszebb munkát is megadja.
Kezed imára kulcsolod –
ez mindennél dicsőbb dolog.
Áldást kérsz szeretteidre –
Körülötted nagyra és kicsinyre.
S ha majd munkád betellett,
S a végső óra elközelgett,
Engedsz az égi szent hívásnak,
Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak.
(1963.)
(Halála előtt két héttel írta.)
Szabó T. Anna - Lányok
“Supra aggnő
söck fel kabla”
1.
Ez leszek én is: csupasz öregasszony.
Már ha megérem.
Büdös kórházi mosdószivaccsal
mosom a fülem, az ölem, a térdem.
Perdül a nővér, tréfálni próbál -
“Lányok, mi ez a pisiszag?”
Nyolcvanöt éves, pergamenbőrű
lányok nyílt szájjal alszanak.
2.
El innen! El? Hogy?! Testünk is elhagy,
szükségünket is más viszi ki.
De ez mind nem baj: hiszen ha meghal,
testünk is elviszi majd valaki.
Mozgás, lányok, mosdás, mosdás,
nagyvizit előtti lepedőosztás,
nagydolog, ágytál, ez ma a tematika,
hogy fogy a létünk! puszta matematika,
elhagy az ép eszünk, elhagy az életünk,
elhagy, ki voltunk, és el, akivé leszünk,
kivonás, osztás: marad a nulla:
kimosdott, tiszta,
O-szájú hulla.
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
József Attila - Tudod, hogy nincs bocsánat
Csillag tengereken át...
Csillag tengereken át,
azt hittem van más Világ!!
Mely ott relytőzik a szemedben....
Lelked tiszta bársonya,
nem fogható e zord világba.
Mély tűzének fénye..
Láthatatlan kapuk udvara,
be nem teljesült álmok sóhaja,
símogató fények hajnala..
Miért nem lehet az enyém?
Mond?
csak még egyszer utoljára?
Annyit utaztam,
egy életen át erre vártam,
hogy e tiszta fényt megtaláljam!
Oly sok tengeren utaztam,
nagyon elfáradtam.
De utam végét soha nem érhetem el.
Látlak!
Bár csillag tengereken át,
utaznom kell tovább...
Egy Világ, mely közöttünk
egy álom,mit egymáshoz kötöttünk,
mégsem lesz soha a miénk...
Csillag tengereken át,
azt hittem vársz reám!
De már nincs időnk...
Liana Morgan
Volt-e más bolond?
/Részlet/
Alszik a város, sehol sincs fény,
Elhagyott utcán bolyongok én.
Nem hallja senki léptem halk zaját.
Alszik a város, csend mindenütt.
De ez a csend most úgy szíven üt,
Meddig kell még így gondolnom reád?
J. R. Becher
FELEDNI GYAKRAN…
Feledni gyakran szeretnélek én,
s mintha bosszut állna feledni-vágyam,
dalomba törsz, s álmomban állsz elém,
s mintha máris megszólalnál te lágyan.
Kit tréfából sem árultam el én,
itt voltál mindig, ha letörten álltam,
erőd lehelted rám a bágyadásban,
s elhagytalak, ha erő szállt belém. –
Megnyugtató, hogy itt vagy és maradsz.
Nem lankadsz el bennem, nyugton se hagysz,
belém költöztél lelkiismeretnek.
Elváltunk, de elválaszthat- e ez?!
Minden tettem néven téged nevez,
nélküled élve nem nélkülözhetlek.
Garai Gábor ford.
Várj reám
Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
Várj, ha nem vár senkit ott haza senki már,
És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!
Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell...
Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
S jóbarát már egy sem vár, te gondolj néha rám!
Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemük,
Várj te változatlanul, s ne igyál velük!
Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
Aki nem várt, majd rámnevet: szerencsés legény!
Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott.
Te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott.
Énekelte Darvas Iván , és Ő ugy énekelte, ahogyan ezt a dalt senki más.....
Homonyik Sándor : Sose búcsúzz el
Egy szó ami hirtelen szíven talál,
Elég hogy összetörve némán félreállj.
A tengernyi gond között nincs semmi jó,
Sorsod a hullámok közt vergödö hajó,
S mert a célodtól oly messze jársz,
Egy nap úgy döntesz végleg kiszállsz.
Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van hogy elveszítesz mindent mégis élj a holnapért,
Sose búcsúzz el mert az éjszaka véget ér.
Újra eljön majd a hajnal, van ki vár, hogy visszatérj.
Mint a fű a hó alól - tavasz felé -
Szabadon lélegezve tör a fény felé,
Te is úgy érzed új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál.
Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van hogy elveszítesz mindent mégis élj a holnapért,
Sose búcsúzz el mert az éjszaka véget ér.
Újra eljön majd a hajnal, van ki vár, hogy visszatérj.
Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van hogy elveszítesz mindent mégis élj a holnapért,
Sose búcsúzz el mert az éjszaka véget ér.
Újra eljön majd a hajnal, van ki vár, hogy visszatérj.
Te is úgy érzed új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál!
Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van hogy elveszítesz mindent mégis élj a holnapért,
Sose búcsúzz el mert az éjszaka véget ér.
Újra eljön majd a hajnal, van ki vár, hogy visszatérj.
Sose búcsúzz el.
Álmomban már láttalak,
földre omló fák alatt.
Bársonyos rózsákat szedtél,s
folyton csak engem kerestél.
Merre jársz?Hol maradsz?
Már látom,éppen ott szaladsz!
Patak partján,föld fölött,
beteg emberek között.
Mikor megismertelek,
csak elképzeltem lelkedet.
Most,hogy végre megihlettél,
kérlek téged:Ne feledjél!
Merre jársz?Hol maradsz?
Már látom,éppen ott szaladsz!
Patak partján,föld fölött,
vidám emberek között!
Megtudhatom tőled végre,
tiszta lelkedet ki küldte?
Cupido nem lehetett,
mert épp hálót szövögetett
Merre jársz?Hol maradsz?
Már látom,éppen ott szaladsz!
Patak partján,föld fölött,
igaz emberek között!
Esténként rád gondolok,
s egyszer majd eléd állok.
Mosolygósan,nyíltan-vígan,
őszintén és kreatívan.
Merre jársz?Hol maradsz?
Már látom,éppen ott szaladsz!
Patak partján,föld fölött,
titáni emberek között!
Álmom lassan elmaradt,
földre omló fák alatt.
Bársonyos rózsád ölemben
emlékeztet rád örökre!
Messze jársz,s ott maradsz.
Nem látom,merre haladsz.
Patak partján?Föld fölött?
Boldog emberek között!
by:Zoli
" Azt hiszem, a szívünkben, ha nyílna még virág,
boldogabb és szebb lehetne az egész világ.
Ha véletlen találkozunk, egy mosoly legyen a jel,
hogy ismeretlen ismerősként búcsúzunk majd el"
Halász Judit
Aurorenak!
"Talán semmi nincs szebb a világon mint találni egy embert,
akinek a lelkében nyugodtan letehetjük szívünk titkait,
akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát,
akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok leszünk." (Hemingway)
REMÉNYIK SÁNDOR
MI MINDIG BÚCSUZUNK
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
Szilágyi Domokos
HARAGBAN
Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál is, mint anya fiát;
bűn volt az is, ha megölellek,
s bűn volt távolról nézni rád;
táncoltam én is és te is,
sírtál értem s miattad is,
szemünkben zöldellt a harag,
míg egyszer rajtakaptalak,
hogy szeretsz; s én is tettenérten
pirultam el. Azóta értem,
hogy kettőnk kölcsönös dühe
nem fog elmúlni sohase.
KAFFKA MARGIT
CSEND
Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
- - Ily csendről nem tudok.
De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, - várni nincs joga, -
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
- - - E csöndet ismerem.
1905