Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
szia
mért akarsz "tőlük" megvállni, ha minden oké?
Sziasztok!
1996-ban rakattam be PU bordásított csepp alakú 445 cm3 -is implantátumot, mirigyállományba.
Nagyon természetes hatású még most is, szoptatással semmi gondom nem volt, sőt ikreimhez is volt tej bőven és tudtak jól szopizni a cicből.
Most viszont szívesen megvállnék már az implantátumoktól, ezért olvasgatom a forumot, tájékozódásképp az árakról, orvosokról.
C.
Általában szoptatás után egy évet mondanak a dokik, de van aki már hamarabb is bevállalja
De tényleg van még időd ha babát tervezel :)
Ha nagyon nem tetszenek majd a melleid( szégyenled, gátlásokat okoz akkor tuti nem fogsz idegenkedni a gondolattól, hogy implantátumod legyen, de az is meglehet hogy a doki azt fogja mondnai hogy a saját állományod is áttudja úgy "pakolni" hogy szép cicid legyen műtét után
Szia Rita!
Tudtam ám, hogy Rád számíthatok, ahogy olvasgattam a topicot:) Hát félő, hogy nincs elég mirigyállományom, legalábbis elég puhának érzem a mellem, mintha nem lenne benne anyag:S De még csak fél éve hagytam abba a szoptatást! Ugy tudom kell 1-2 év mire helyreáll a dolog! pl ha megnyomom a cicim, még mindig jön belőle pár csepp. Az a baj 8 ezrem nem valószínű, hogy lesz, meg nagyon idegenkedem is a szilikontól:( De majd meglátjuk mi lesz, most még ráérek,-mert szeretnénk még 1 babócát!
Köszi a segítséget!
üdv,
Mecse
felvarrás 180 ezer körül, mellnagyobbítás 550 ezer körül
melyik szebb? Buta kérdés
Ha van elég mirigyállományod akkor nagyon szép lehet simán a felvarrással, ha nincs akkor "kell" bele az implantátum
szevasztok
Természetesen akinek van elég mirigyállománya annak "szokta ilyet csinálni".SŐt ha olyan nagy ciciről van szó mint a Tied akkor általában szó sincs implantátumról :)
állami kórházban a felvarrás 180 ezer körül volt, nem tudom változott-e
van mellfelvarrás topik, érdemes lenne oda is benézned
Sziasztok!
Nekem 80D inkább E a mellméretem .(2 gyerek után) Önmagában véve ez is zavar, de ezt még el tudnám viselni- de azt hogy lóg, na azt nehezebb:S
Viszont nem szeretnék sem kisebbíteni, sem implit belerakatni,-csak simán felvarratni. Nem tudjátok szokták ezt is csinálni, vagy ilyen nagy mellnél nincs sok értelme, mert újra megereszkedik? NEmrég vették ki a viszeremet és az egyik nővér mondta, hogy 2 éve varratta fel a melleit Kecskeméten egy állami kórházban(nem voltak nagy mellei) nagyon szép lett neki és 136.000 ezer ft ott fizetett! Számlát is kapott! így adott a dokinak 150-et! Ilyen van? Pesten is megúszhatok ennyiből egy felvarrást állami kórházban?
köszi
MeLi
Sziasztok!
Esztergomban, dr. Czeglédi Mária doktornővel van már valakinek tapasztalata?
Szia!
A fellvarrás és az impli között rentgeteg a kulonbség, ha van mirigy állományod és nem vészes a logás akkor egy implivel jol kilehet tölteni a cicit és nagyon szép kerek melleid lesznek ha nagyon lognak akkor kevés lehet az impli.
Kb 600Ft és 1millio között vannak Pesten a cicik orvos függö.
Ildi
Nem lépek le még,csak nem mindig tudok a gép mellett ülni,mert közben mást is csinálok.De folyamatosan nézem az üzijeimet,és válaszolok.
Megnéztem a képeidet! Jó vékony vagy,sztem nem kell aggódnod,hogy túl kicsik lesznek a cicik/bár a kötéstől nem sok mindent lehet látni még/.
Baba, rakok fel képeket aztán válaszolok!
Szólj ha lelépnél!5 perc és írok!
szijjja, vagy még?
viszonylag jól vok, mesélek, ha itt leszel.
pusza
Szia :)
babuciról mutatsz képet?
szerintem az Ő dokija se azt mondta, csak cümpögi "így fordította le magának" azt amit a doki mondott
Azért nem semmi,hogy a doki azt mondja,hogy a kerekkel kurvásabb lesz...Az én dokim úgy mondta,hogy :látványosabb...
Nekem is kerek van és extra magas profilu.És egyáltalán nem kurvás.Sőt,volt olyan is,aki nem vett észre semmit.Mikor elmondtam neki,akkor meg ledöbbent,hogy tényleg van implantátumom?!
Rita, Köszi az infót, már kezdtem megijedni, hogy valami gagyi selejtet raktak belém, de most megnyugodtam.
Ami az oldalt alvást illeti, szerintem ez méret függő, egy barátnőm (neki 450cc-s van) egy hétig még háton sem tudott feküdni, csak ülve aludt, nekem ez nem volt gond (csak 280-as van), csak felkelni volt nehéz és fájdalmas, de az is csak egy percig. egy hete viszont éjjel is foroghatok jobbra-balra! Szuper!
Az implantátumok minősége között gyakorlatilag nincs különbség.
pl. 650 sima mell alatti vágás a másfél millás pedig hónalji behatolással és endószkóppal történik( nem csak tapogatózva a sötétben). Valamint a "sztár" dokik neve is emeli az árat
szia,
nekem is kerek van, extra magas profil, és egyáltalán nem kurvás
Szeretnék már én is az oldalamon aludni!
Szia Boob!
Engem is G. műtött pár napja!