Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretném elmondani!
Létrehozva: 2006. november 18. 10:57
Szeretettel köszöntök mindenkit!
Biztosan mindenkinek van egy kedvenc verse, amit szeretne elmondani, de nincs rá lehetősége, nincs hallgatósága. Mondjuk el egymásnak!
Hallgassuk meg egymás kedvenc versét.
Arra gondoltam, hogy van magyarnóta topik, sok szép magyar nótával, de csak akkor tudjuk elénekelni, ha a dallamát is ismerjük. A vershez nem kell más, mint az, hogy szeressük.
Most a Karácsony közeledtével még inkább előtérbe kell, hogy kerüljön a szeretet, hiszen ez a szeretet ünnepe, hagyjunk fel egy kicsit a gyűlölködéssel.
Szeressük egymást! Szóljon ez a topik a szeretetről!
Az én kedvenc versem egyike:
Várnai Zseni:
Csendes éj…
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…
Szeretettel: Jutka
Biztosan mindenkinek van egy kedvenc verse, amit szeretne elmondani, de nincs rá lehetősége, nincs hallgatósága. Mondjuk el egymásnak!
Hallgassuk meg egymás kedvenc versét.
Arra gondoltam, hogy van magyarnóta topik, sok szép magyar nótával, de csak akkor tudjuk elénekelni, ha a dallamát is ismerjük. A vershez nem kell más, mint az, hogy szeressük.
Most a Karácsony közeledtével még inkább előtérbe kell, hogy kerüljön a szeretet, hiszen ez a szeretet ünnepe, hagyjunk fel egy kicsit a gyűlölködéssel.
Szeressük egymást! Szóljon ez a topik a szeretetről!
Az én kedvenc versem egyike:
Várnai Zseni:
Csendes éj…
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…
Szeretettel: Jutka
Érdekes, hogy mennyi mindenkinek az anyukája jutott eszébe. Így nekem is. Egyik kedvenc versem:
Csoóri Sándor
Anyám fekete rózsa
Anyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét --
Anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat:
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.
Anyámnak durván szólnak
jöttment idegenek?
Anyám az ijedtségtől
dadog és bereked.
Sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze:
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetőzze.
Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova.
Szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgonavirág
is úgy szakad,
mintha csak teher volna
jószagú kárhozat.
Nyár van égen és földön,
zene szól, muzsika,
Anyám csönd-sivatagján
el kell pusztulnia.
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
"segítek, azért jöttem."
Anyámnak fáj a feje --
anyámnak fáj a semmi,
Anyám fekete rózsa,
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi --
Bejön egy madár érte
s csőrében elviszi.
Kedves Jutka, én nagyon szeretem a verseket, ezért köszönöm Neked, hogy megnyitottad a topikot!
Jó egészséget kívánok Számodra, a többieknek pedig jó olvasgatást!
Emlékeim
Kezemet két kezébe fogta,
s tanította az élet dolgait,
úgy ahogy egy szerető lélek,
egy jóságos Nagyanya tanít.
Panaszkodtam sokat,sírtam is néha,
mert nehéznek tűnt az életnek súlya,
de ő szelíden vigasztalt:
-ne félj Drága,idő kell hogy az ember megtanulja-
és tanított, tanított ezernyi jóra,
békés tekintetében csillagok gyúltak,
s szeretetének puha bársonyszirmai
csendesen életemre hulltak,
fázós napokon ölébe bújtam,
s repített meseszárnyon a végtelen felé,
tündérország aranyló egéről
csillagok hulltak lábaim elé.
A nyugtalan órák, zajos nappalok
megnyugodtak lelke békés csendjében,
s gyermeki létem csodás virága
szelíden formálódott áldó tenyerében.
Ma már keze reszkető…
de szemében még csillagok égnek,
s ha mesélek, újra visszatérnek
a szelíden ringató gyermekévek,
harmatkönny csillan s gördül csendesen
a barázdákba rejtett emlékek között,
s a boldog békeidő pille könnyű szárnyon
ott lebeg a csodás pillanat fölött,
ölel a perc,magába rejt
könnypára lebben szemem bársonyán,
s én hálát adok ezerszer a sorsnak,
hogy Ő , Ő az én Drága Nagyanyám.
Az én szerelmem
Az én szerelmem nem zúgó folyó
mely mélybe húz, és mindent elragad,
az én szerelmem kristályvizű tó
vagy hűs szelíden csobogó patak,
mely lágyan ringatja lelkedet
s ölel akár egy bársonyos tenyér,
az én szerelmem csendes víztükör,
melynek tisztasága szíved közepéig ér.
Az én szerelmem nem zúgó szélvihar
mely pusztítva dönti romba édes álmaid,
az én szerelmem lágy tavaszi szél,
mely arcodon szelíden végigsimít,
hogy aranyló fényű forró délutánon
üdítő csókját hintse rád,
mellyel enyhíti a nyári napsütés
perzselni vágyó reszkető sugarát.
Az én szerelmem szívem mélyén lángol
olyan mint a bíborszínű hajnal,
mely új reménnyel ébreszti a napot
s lelkedhez ér szelíd sugarakkal.
Vajay Tiborné
A csend mondja el
A csend
olykor szebben mondja el,
hogy a szív húrja
miről énekel,
egy arc,
melyre barázdát rajzolt az élet,
melynek ráncai
régmúltról mesélnek.
egy szempár,
melyben nem látod lángját a reménynek,
csendben szavak nélkül mondja el:
mennyit ért az élet.
A csend
olykor szebben felel,
a választ hang nélkül,
szótlan mondja el,
egy reszkető kéz,
melyre az élet túl sokat mért
mely dolgozott lankadatlan
egy boldogabb holnapért,
egy könnycsepp,
melyben lélek fájdalom éled,
csendesen, szó nélkül mondja el:
mennyit ért az élet.
Az élet dala
Ha lelkedben béke honol
és méla csend vesz körül,
a nyugalom áldott palástja
életedre lágyan ráterül,
csak szíved ritmusa zenél
a néma pillanathoz bújva,
s léted csodálatos dalát
édes harmóniával dobolja,
életet adó zenéje
a csend hullámain üzen:
- nyitva áll a lélek-ajtó
ölelj át kérlek Istenem,
karolj erősen engem
vezesd reszkető lelkemet,
engedd, hogy örökre kezedbe tegyem
törékeny, gyarló életemet!-
Szalóki Sándor:
Embernek maradni
Őrizd meg lelked tisztaságát,
Maradjon őszinte kisgyerek,
Oldalba rúg sorsod ezerszer,
Gyötörve gyermeki lelkedet.
Legyél te mindig tisztalelkű,
A dicsőség fénye rád ragyog,
Életed egyszer véget ér majd,
És mennybe visznek az angyalok.
Bár nem tudjuk, mi vár ránk ott fent,
Esetleg nem is lesz folytatás,
Te mégis maradj meg Embernek,
Mert Embernek lenni oly csodás!
Tudod mi a bánat? Várni,
reménytelenül várni örökké,
s szeretni ,akkor is szeretni
ha nem jön el soha többé,
s úgy sírni,hogy könnyeid
lelked rejtekében égnek,
hogy ne lássa senki mily fájó,
gyötrelmes az élet,
és fogcsikorgatva
halvány mosolyt csalni az arcodra,
fátylat terítve lelket tépő
kínzó bánatodra,
szeretni valakit ,
ki rajtad csak nevet,
ki nem érti meg vágyódó
felsebzett szívedet,
s elsiratni azt,
kit úgy szerettél mint még senki mást,
elsiratni őt,s nem szeretni többé
senki, senki mást.
Jelenlétében
Úgy jár köztünk ,hogy jelenléte,
lelkünket érinti csupán,
nesztelenül,csendben lép be
az „élő forrásra” vágyó lélek ajtaján,
és új életre hív, hitben fürdőző életre,
mely mennyei reménnyel teli,
hol a lélek örök támaszát
a fájdalomban s bajban is megleli,
hív, kegyelemmel hív,
fordítsd a fény felé könnyes arcodat,
mert nem kell hogy egyedül vívd
örömmel s bánattal teli élet-harcodat,
ne bánd soha ne bánd
a csendben gördülő könnyeket,
hisz magasan szárnyalni
csak megújult, őszinte lélekkel lehet.
Mert köztünk jár, köztünk
és átölel ha kitárod szívedet,
s áldó kegyelemmel törli le
feloldozásra váró könnyedet,
karjára vesz féltőn
s élni hív, boldogan élni,
és el nem múló szeretettel:
hinni tanít , hinni és remélni.
Szia! Nem csak magamnak, minden verset kedvelő fórumozónak. Természetesen azért nem teljesen önzetlenül: többször tönkre ment a gépem és a facebookon - vagy bárhol - fellelt csodálatos szép versek "eltüntek" - így úgy gondoltam, hogy itt megtalálom a későbbi időben is azokat a csodálatos verseket, amit én, vagy más ide elhoz.
Ezúton köszönöm a mai "verselőknek" a csodálatos alkotásokért és köszönet a "gyűjtögetőknek" is.
Mondd Istenem
Mondd Uram mennyi terhet bír
egy gyarló emberi lélek,
mond mennyi bánatot és fájdalmat hordoz
egy mulandó, törékeny élet,
mikor hull áldásod szívére
mint megváltó nyugtató eső,
mikor lesz a feloldozás
fájdalmat és bánatot temető.
Mond Uram, mennyi nehéz órát tűr
kiáltás nélkül egy lélek,
mikor csordul ki pohara
a gyötrelem és kín serlegének,
mikor jön el a perc
mely mélységből egekig emel,
mikor jön el a pillanat
melyben jelenléted a békét hozza el.
Mond Uram néha mért oly nehéz
a kereszt mit életünknek adsz,
s mért van úgy hogy csendesen,
szó nélkül mellettünk haladsz,
talán a lélek próbája ez,
mely olykor letér az útról,
mely úgy érzi egyedül szárnyal
s nem kér a földön túli jóból,
aztán törött szárnyaival porba hullik,
s nem talál enyhülést a fájó sebekre,
és ráeszmél könnyek záporán át
hogy az igaz támaszt rútul elfeledte,
s az „ ébredés” mint tündöklő sugár,
áthatol a borúnak fellegén,
és újra „lélegzik „a lélek,
szárnyal boldogan, s érzi: új életre kél.
Tudom Uram, annyit mérsz reánk
mit még hordozni bírunk,
s bár olykor fájón könnyezünk,
boldog jövőbe vezet célunk,
lelkünket óvod, védelmezed
hogy miénk legyen a tündöklő remény,
hogy egyszer földi létünket ledobva
megpihenhessünk Jó Atyád tenyerén.
Idő
Állj meg világ, percek várjatok,
míg meg pihen a lelkem, csak addig álljatok,
az idő csak pereg-pereg szüntelen,
elszalad mellettem lassan az életem.
Elszállnak az évek,észrevétlen, csendben,
megöregszem, és még oly keveset éltem,
másoknak adok, másokért élek,
de a létnek óráiból, magamnak is kérek.
Lelkem is dédelget, szépséges álmokat,
elrejt a szívem, csodás vágyálmokat,
álljatok meg órák, érezzem hogy, élek,
nem sok mit szeretnék, csak kevés időt kérek.
Időt, hogy lelkem, nyugalomra leljen,
hogy testem időnként, csendben megpihenjen,
időt, melynek percei, csak értem múlnak el,
hogy új erőt kaphassak, ha ismét, adni kell.
Az Úr és én
Az Úr mit jelent nekem, elmondom hát:
áldást, békességet, örömöt, csodát,
Mennyei oltalmat, szép reményeket,
Megváltást és az örök életet.
Számomra Ő a kezdet és a vég,
Mennyei fényesség, az örök dicsőség,
lelkemnek forrása, a jó, mi bennem él,
ábrándos szívemben a Hit, Szeretet, remény,
ott van, mindenhol, s ha figyelek, láthatom,
életem csodáját általa kaphatom,
ott van a szél lágy fuvallatában,
az áldásos szelíd, meleg napsugárban,
az eső enyhet adó, éltető könnyében,
a pacsirta szépséges égi énekében,
a víznek csobogó, hűvös forrásában,
alkonyatkor az égbolt vörös bársonyában,
éjszaka a csillagok ezüstös fényében,
az égbolt hatalmas, tündöklő kékjében,
pirkadatkor az első napsugárban,
ott van mindenhol e hatalmas világban.
S jelenlétével mit ad életemnek,
Ő a kősziklája törékeny létemnek,
erős váram, szívem dobbanása,
lelkem tüzének éltető forrása,
fénysugár Ő a sötét árnyak között,
Ő a Minden a mindenség fölött.
Adjon Isten békét, kedvet
Asszonyoknak, embereknek,
Sok örömet mindenkinek,
Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.
Gyönyörű-kék itt az Ég.
Úgy szeretném megtalálni,
Úgy szeretnék azzá válni,
Kinek az élet teher:
Az ember könnyen megy el.
Gyönyörű-kék Itt az Ég.
Által-adni úgy szeretném
Sok hirtelen vágyam, eszmém,
Sok drága kincset, nagyot,
Amihez már vén vagyok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.
Néha-néha szerelemmel
Telik meg az ilyen ember.
Néha-néha úgy megsajog,
Más bánat, bú és más bajok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.
Adjon Isten ifjuságot,
Szabadságot, boldogságot,
Egészséget, pénzt és hitet,
Szerelmet, hírt mindenkinek.
Gyönyörű-kék itt az Ég.
Vajay Tiborné
Adj hálát
Ha jő a hajnal
bíborra festve az eget,
adj hálát érte , hogy
gyönyörű reggel érkezett,
engedd, hogy a kelő nap sugara
szívedet reménnyel töltse el,
engedd fényét,s áldott melegét
ábrándos szívedhez közel.
Hallgasd ahogy a sok madár
hálával zengi énekét,
csodás dallammal köszöntve
e gyönyörű nap reggelét,
arcodon mosoly tündököljön,
bájos ékszered legyen,
engedd hogy az új nap ígérete,
igazán boldoggá tegyen.
Érezd hogy az öröm
szárnyra kelti szunnyadó lelkedet,
s boldogságból szőtt sugárfátylával,
csendesen borítja be életedet.
Boldog békeidő
Reszkető kezét százszor megcsókolnám,
jóságos szeretetét imába foglalnám,
emlékszem szelíd csillogó szemére,
lelkének áldásos, igaz szeretetére,
a halvány lámpafénynél olvasott mesére,
a tücsök dalos esték párás melegére,
emlékszem , tündérország mesés kapuján,
sokszor átvezetett, Drága Nagyanyám.
Gyermekkorom ölelő, szelíd boldogsága
lelkemnek kapuját hatalmasra tárta,
hogy beengedjem a szépet, szeretetet,jót,
hogy igaz szívet kapjak, érzőt ,vigasztalót.
A boldog békeidő melyet sohasem felejtek
angyalszárnyon lebeg életem felett,
imába foglalom féltő szeretetét,
sohasem feledem szelíd tekintetét,
megköszönöm százszor, mindazt a szépet
mely által szeretni tudó, igaz emberré tett.
Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe, ami egyenes volt.
Hol van erő és szerencse?
Mi taszít ki? Ki vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, néki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se
majd ha, már most, úgy is, így se,
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyílt s elveszett út,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan, ölni gyorsan,
bent a szívben, kint a sorsban,
s úgy hinni, hogy győztes - vesztes,
eljutunk az egyeneshez:
érdemes volt? érdemes lesz?
Szabó Lőrinc: Élet
A hatalom
Béklyóba köt a hatalom
csörren a lánc,s porba hullnak itt
a földi szívek,
se otthon, se becsület,
lassan lyukas krajcár lesz
a megérdemelt béred,
s a véres verejtékkel szerzett
életed munkáját, elhordja
a koncra éhező, csaholó horda,
s minden mi tiéd volt,
otthonod, életed, álmod,
szennyes kezük bőszen felmarkolja.
S a könnyek tava árad,
úgy árad mint zúgó vízfolyam,
vajon az ember életnek,
a becsületnek,
ma mennyi értéke van?
Talán semmi, taposnak rajtad,
mint egy ócska rongyon,
mi már semmit sem ér,
fityinget sem adnának érted,
érted, a tisztességes
jó lelkű emberér.
Mert a pénz az Isten,
a minden ! Jogot, hatalmat is
pénzben mérnek ma már,
s az Ember, ki a valódi érték,
koldusként , csak egy elkopott
lyukas garasra vár.
A lélek könnyei
Néha reszkető a lélek
magába rejti egy fájó gondolat,
öleli, csendben magához szorítja
a magányos, kínzó pillanat,
reménye ködbe vész, megfakul,
kopott falán fájó könnycsepp éled,
s elfelejti, feledi a szív
mily’ sok szépet rejteget az élet.
Lassan gördül cseppje
nyomában fájdalom halad csendesen,
akár egy szelíd vízfolyam
végigkísér az egész életen,
pillánkról harmatot szitál
s tisztára mossa a léleknek falát,
hogy boldogságunk törékeny virága
újra szórhassa, édes illatát.
Hazavárnak
Hazavár a régi ház,
a kerti virágok,
az árnyas lombú fák
a csodás gyermek álmok,
hazavár a rét,
a szelíd kis patak,
mely a lankás völgy ölén
fürgén tovaszalad,
hazavár a gerle
a vén diófa ágán,
édesanyám lelke
szívem rózsafáján,
hazavár az otthon
szelíd békessége,
a boldog gyermek évek
csodaszép reménye,
hazavágyom én is
haza húz a lélek,
vágyom azt a csendes
kedves menedéket,
hol én voltam Édesanyám
tündöklő virága,
honnan elindultam egykor
a magam útját járva,
hova visszahúz sok emlék
visszahúz a lélek,
hol a nyugalmas órák,
csendben átölelnek.
Ha majd megöregszem..
Ha reszkető lesz léptem
s nehezen mozdul már két kezem,
ölelj át oly’ erővel
ahogy átvezettél e nehéz életen,
segíts, segíts, hogy türelemmel,
békés szívvel viseljem életem,
adj erőt,hogy lelkemet ne gyötörje
kétség és félelem.
Megleljem ebben az erőtlen,
hervadó létben,
mindazt a szépet, mit kegyelemmel
engedtél megélnem,
engedd, hogy szívemhez érjen
az öröm és a csendesült béke,
engedd, hogy boldog lehessek
szeretteim körébe.
S ha jő az óra, lelkem nyugodt legyen,
akár egy szelíd víztükör,
melynek csillámló felszínén
Istenbe vetett hit fénye tündököl.
Szeretsz-e majd..
Mondd,
ha hajam ében színébe
dér szőtte fátylat rajzol az élet,
szeretsz-e majd,
szeretsz-e akkor is
őrizve lelkedben ,azt a régi képet
mely egykor rabul ejtett,
szívedbe rejtve,
szívem dobbanását,
őrzöd-e azt a varázspillanatot
mely eggyé olvasztotta
érzelmeink édes borzongását.
Ha kezem már reszkető lesz
és arcom barázdái közt
megbújik sok-sok emlék,
mond szeretsz-e akkor is
szeretsz -e úgy
mintha még mindig ifjú lennék,
s látod-e majd pillantásom
elhalványodó
megkopott fényében,
mily' boldog a szívem
hogy egykor réges-rég, eggyé váltunk
a szerelem bársony tenyerében.
Életvonal
Létem fehér vásznára
vágyba mártott ecsettel,
sorsvonalat rajzol az élet,
tarka színekkel fest,
olykor fehérrel,majd arannyal,
bíborral színezve a képet,
és radíroz, satíroz,
eltüntetve egy-egy megfakult
reszkető vonást,
máshol elevenné színez
egy elképzelt,
csupán megálmodott látomást.
És sorsom vonalát összekuszálva
ég kéket fest, szivárványszínt
és méla feketét,
kiszínezve egy szépre vágyó lélek
néha-néha megfakult,
mulandó életét.
Emlékeimből..
Nyílnak a rózsák,szelíden intenek,
bódító illatot repít a szél,
egy emléket idézek régi emléket
mely szívem rejtekén elevenen él.
Egy kedves régi ház, melynek árnyas lombú fái
őrzik lelkemben a boldog gyermeket,
egy békés otthonnak csodás melegét,
és a lágyan ölelő, édes szeretetet.
Emlék szárnyán szállva gyermek lettem újra,
Nagyanyám ölel, ringat csendesen,
lelkem megpihen a pillanathoz bújva
és békességemet újra meglelem.
Magába rejt,simogat az emlék,
akár egy szeretetet adó bársonyos tenyér,
átjárja lelkemet, boldogságot adva
érintése egészen szívemig elér,
Nyílnak a rózsák, intenek felém,
felidézik a gyermekkor békés idejét,
s én őrzöm,megőrzöm lelkem rejtekében
a boldogság szárnyakat adó, szép ígéretét.
Küzdeni kell….
Úgy érzed az ősz fájó magánya
lelkedben hagy örök lábnyomot,
hogy minden álmod s reményed,
semmibe vész’,már régen elhagyott,
hogy az élet nehéz, néha túl nehéz,
s előtted ingoványra épült az út,
nem tudod, lépted mily’ jövőbe,
merre visz ,s vajon hova jut?
De élni kell, élni, akkor is
ha vérző sebet ejt, szíveden az élet,
élni kell,küzdeni akkor is
ha lelked folyama nem bírja el terhed,
akkor csak engedd had szakadjon a gát
tomboljon a bánat mint megáradt folyó,
mosson el mindent könnyeid árja
legyen a megnyugvás békességet hozó.
Mert van úgy ,hogy nem tudod felvenni
az élettel, sorsoddal a harcot,
de hidd el, ez nem vereség,
nem a te bűnöd, s nem is kudarcod,
lebegjen előtted: élni kell,élni kell
bármily nehéz, fájdalmas a lét,
s tűrni, örökké bízó szívvel tűrni,
az élet édes- bús, győztes énekét.