Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szépüljünk - cseréljünk!
2007-01-05 15:031.
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2007. január 5. 15:03
Kedves Fórumozók!
Nagyon sok topik nyílik azzal a céllal, hogy megunt parfümöket, szépítő szereket stb. el szeretnétek cserélni. A fórumon ezentúl ebben a topikban van erre lehetőség. Így könnyebben tudjuk majd szűrni a kereskedelmi céllal megjelenített tartalmakat. Az eladással kapcsolatos hozzászólások még burkoltan sem megengedettek,így ezek törlésre kerülnek, a felhasználó pedig 15 napos fórumtiltásban részesül.
A moderátorok
Nagyon sok topik nyílik azzal a céllal, hogy megunt parfümöket, szépítő szereket stb. el szeretnétek cserélni. A fórumon ezentúl ebben a topikban van erre lehetőség. Így könnyebben tudjuk majd szűrni a kereskedelmi céllal megjelenített tartalmakat. Az eladással kapcsolatos hozzászólások még burkoltan sem megengedettek,így ezek törlésre kerülnek, a felhasználó pedig 15 napos fórumtiltásban részesül.
A moderátorok
Cseréim:
CK Truth kisfújós - fém - kb 3/4ig
Lolita Lempicka Masculine kisfújós - fém - félig tele
D&G Femme kisfújós üveges - félig
Lutens Fleurs d' Oranger kisfújós tele
Laura Biagotti Tempore Donna miniparfüm 5 ml
Trouble testápoló 100ml (háromnegyedig)
Avpn Magnolia edt
Cserébe sokminden jöhet, Aigner Black, Gingerbread, Lutens, Armani Night, Omnia, F by, régi Guerlain illatok, Kenzo illatok, Rochas Absolu..stb stb, Aqua Motu!!,Mora bella, más CSP, szilárd parfüm, miniparfüm.
Érdekelnek még Yves Rocher termékek, Lush tusfürdők.
Cserére kínálom:
- Burberry: Brit Gold 7-8/50 ml
- Bvlgari: Omnia /teszter/ 60/65 ml
- Lolita Lempicka: Lolita edt 23/75 ml
- Escada: Island Kiss 90/100 ml, dobozával
- Demeter: Between The Sheets 110/120 ml, dobozával /ananászos finomság/
- CSP: Cool Tropic Turquoise 100/140 ml, dobozával
- Nicolai: Vie de Chateau 16/30 ml, dobozával
- Jo Malone: Vetyver 15/30 ml
- Jo Malone: Nutmeg & Ginger 9/30 ml
... és egy gondolkodós: CSP: Crystal Musc kb. 80/100 ml, érdeklődés esetén lemérem (doboza is megvan)
Cserére keresek pl. Par Amour, Basier de Cinema, Ange ou Demon Tendre, Pure Wish, Angel, Angel Sunessence, de persze más is szóba jöhet! :o)
Chanel Beige 30/29ml ( The parfumed Court-ról)
Alien EDT!!! 30/29ml
Vera Wang Look 30/16ml
Marc Jacobs Daisy EDT 50/48ml
Lalique Woman 30ml
DKNY Be Delicious 50/30
Hypnose Senses 50/37ml
Burberry Brit EDP 50/49ml
Bvlgari Au the Vert 125/110ml
Miss Dior Cherie EDT 100/45ml
Loccatine Eua des 4 Reines 125 ml új
Dolce G Light Blue 50/23ml
Moschino L'eau Cheap & Chic 50/48m ( isteni öblítő illat) foglalt
AP Maitresse 30/29ml
Hermes Kelly Caleche EDT 50/30ml
Burberry Baby Touch 100/85ml
TM Innocent 50/46ml
cserére jöhetne:
Érdeklődés szinjén kérdezem:
20 vagy 30 ml fújósban Versace Versense érdekel-e valakit, mert akkor a nagyobb kiszerelést venném meg.
Sziasztok!
CTHrue Black Diamonds 30/10ml
Sergio Tacchini Uomo ffi 100/45ml
Clarins arctisztitó tej alpesi gyógynövényekkel normál/száraz bőrre új 200ml
Got2Be Constructeur hajzselé 200ml új
Paco Rabanne Black Xs 50ml férfi
Trussardi Python 100ml férfi
Esteé Lauder Doublewear brown vizálló szemhéjtus új
Loreal extra wolume collagene 1x próbált fekete szemspirál
Versace Bright Crystall 50/45ml
Biotherm Eau D'energie 100ml
Lanvin Vetyver 100ml teszter ffi illat
Loreal Nutribronze testápoló ,önbarnitós,közepesen barna bőrre 200ml új
Lanvin Jeanne 50/42
Chacarel scarlett 35ml
Escada Magnetism 50ml
D&G L'imperatrice 3 100ml
1 db ajándékszett ffi David Beckham Signature 30ml edt +Tusi+after Balm
Dkny Red Delicious 50ml
Versace Red Jeans 75/70ml
Kenzo L'eau Par Kenzo Ice 50ml
Mexx Berlin 20/17ml
Chopard Casmir 30/27ml
Továbbra is nagyon keresek:
Deep Redet
Insolnece edt-t
Addictot
Narciso Rodriegez-t
Yves Rocher Rose Absolue-t,So Elixir
Ghost Deep Night-ot
Yves Rocher Nuit D'orchide
Dior Addictot
JPG Classicque edp,Le Male
Dkny Be Delicious-t
BLV Eau the Blanc-ot
Több,parfümöt is felajánlanék,bármelyik keresett illatomért..
Clarins arctisztitó tej alpesi gyógynövényekkel normál/száraz bőrre új 200mlÉkszerek
Parfümök:
Bvlgari Omnia Amethyste 65/40 ml
Trussardi Inside edp 12/30 ml
YSL Cinema edp 77/90 ml
Avon True Glow edp 45/50 ml
J. Lopez Sunkissed Glow 27/30 ml dobozos
Cserébe érdekel: Versace Versense maradék, Omnia Green Jade, Kenzo Indigo, M.M. Le Parfum Zest & Musc, Silk Touch, Jil Sander Pure, Armani She, YSL Elle stb.
VAGY RITMUSHANGSZEREK IS JÖHETNEK ÉRTÜK!
Kisfújósokat tudok adni:
Guerlain L'Instant Magic Elixir (1-2 adag)
Montale Aoud Roses Petals
Tocca Brigitte
Etro Heliotrope
Lalique Le Parfum
CSP Vanille Mokha
CSP Matin Calin
Parfum de Rosine - Poussiére de Rose
Creative Scentualization - Joy Comes From Within
Lutens - Un Bois Vanille
Givenchy - Hot Couture EDP-ből, és még sok más parfümből amik a bememen vannak felsorolva.
Sziasztok!
Mennének:
Hermes Eau de Merveilles 50/20 ml
Stella McCartney Stella Sheer 2008 100/40 ml
Dior Addict Eau Fraiche 50/29 ml (doboz nélküli teszter)
Kenzo Amour Le Parfum 30/28 ml
Miss Dior Cherie Eau de Printemps 50/49 ml
Serge Lutens Bois Oriental 75 ml-es, harang alakú üveg fele ( doboza nincs) - FOGLALT
A többi nagyüveges és kisfújós kínálatom a bememen.
Cserére YSL Elle Intense, Parfums de Rosine Ecumé de Rose, Parfum d'Empire Osmanthus Interdite, Paul Smith Rose érdekel saját üvegében.
Kínálatom:
- Anna Sui miniparfüm (lila) 5 ml tele, doboza kicsit kopott
- Anna Sui (lila) 5 ml fém fújókában, tele
- CSP Amour de Cacao 12,5 ml fém fújókában, tele- Chanel Allure EDP 12,5/ 10 ml fém fújókában
- Narciso Rodriguez EDP 5/4,5 ml kisfújós
- Banana Republic Rosewood EDP 5/4,5 ml kisfújós foglalt!
- Avon Tahitian Holiday 50/46 ml
- Avon Brazil Beat 50/47 ml
Ha valaki szeretne és küld fújókát, az alábbiakból tudok kisfújóst adni:
Addict
Guerlain Love Is All (esetleg egyben is)
CSP Amour de Cacao
CSP Aqua Motu
Gaultier 2
Burberry London
JDP In Black
Chopard Casmir
Chopard Wish
Lancome Poéme
Trussardi Inside
Cserére vár még egy Avon Alternative SPF25 nappali krém 10 ml-es, bontatlan, új.
Cserébe érdekel:
- Gucci by Gucci és Miss Dior Chérie EDP üveges maradék v. kisfújós és
Innocent
Nina Ricci Belle De Minuit,
CK Obsession Sheer,
Guerlain Idylle kisfújós (vagy ami megtetszik).
- üres, nem használt fújókák
- szép állapotú babaágynemű, hálózsák, kisfiúnak ruhák újszülött kortól
Jó reggelt
Kínálom :
Chopard: Wish turquoise 30/29 ml
Durance: Cotton fleur 100/98 ml
: Belle de nuit orchidée 100/99 ml
Givenchy: Very irresistible 30/15 ml
Lancome: Hypnose EDT 30/12 ml
Montale: Vanilla extasy 50/45 ml
Oriflame: Grace 50/47 ml
Keresem:
L'Artisan: Havana vanille
CS: Perfect vanille
Cserébe kizárólag a két keresett illatot kérem.
Sziasztok!
Kisfújóst tudok adni:
- CK Euphoria Blossom
van még:
Kenzo Amour Florale 85 ml
Kenzo Jungle 14/30 ml kupakja nincs
Nanadebary Bronze, új, 50 ml aranyos kis szütyőben
Hermes eau de Merveilles, 20/30 ml
Cacharel Liberté, egy fújás hiányzik, dobozos, celfoános 30 ml
Lancome Hydra Zen Neurocalm 50 ml nappali arckrém, bontatlan
Juvena Juvenance 50 ml krém dekoltázsra és nyakra, egyszer kipróbált
Dianne Brill parfümkrém 200 ml bontatlan
Henna por tetováláshoz, bontatlan
Cserérbe érdekel, tusfürdő, sampon, harisnya, vastag is, zokni, édesség, új fehérnemű, és egyéb finomságok, kultúra utalvány, bármilyen hasznos utalvány, konyhai cuccok, teamécsescsomag, szobaillatosító.......és egyéb használható dolgok.
Keresek nagyban Boss Intense-t, Hot Couture edt-t, Villoresi Musk-ot Nasomatto Silver Musk-ot . Kozmetikumban Mesolift-et és Dioptigel-t szemre.
Kisfújós kínálatom:
Bvlgari - Petits et Mamans (12.5 ml is)
Chanel - Coco Mademoiselle edt
Chloe Intense
Creative Scentualization - Percfect Vanilla
Dior - Addict Shine
Hermes - Eau des Merveilles (12.5 ml is)
Hugo Boss - Boss Orange
Lancome - Aroma Calm
Lanvin - Oxygene
Villoresi - Musk
Használt kisfújósaim:
Frapin - 1270 4.5/5 ml
Cserére ezeket keresem mintában, kisfújósban:
Alberta Ferretti
Annick Goutal - Mandragore Pourpre
D&G - La Force11
Estee Lauder - Love From New York
Etro - Messe de Minuit; Ambra
Jennifer Lopez - My Glow
J. Del Pozo - Halloween
La Perla - Creation
La Perla – J’aime Precious Edition
Sonia Rykiel - Hot
Sziasztok!
Kisfújóst tudok adni:
- CK Euphoria Blossom
van még:
Kenzo Amour Florale 85 ml
Kenzo Jungle 14/30 ml kupakja nincs
Nanadebary Bronze, új, 50 ml aranyos kis szütyőben
Hermes eau de Merveilles, 20/30 ml
Cacharel Liberté, egy fújás hiányzik, dobozos, celfoános 30 ml
Juvena Juvenance 50 ml krém dekoltázsra és nyakra, egyszer kipróbált
Dianne Brill parfümkrém 200 ml bontatlan
Henna por tetováláshoz, bontatlan
Cserérbe érdekel, tusfürdő, sampon, harisnya, vastag is, zokni, édesség, új fehérnemű, és egyéb finomságok, kultúra utalvány, bármilyen hasznos utalvány, konyhai cuccok, teamécsescsomag, szobaillatosító.......és egyéb használható dolgok.
Keresek nagyban Boss Intense-t, Hot Couture edt-t, Nasomatto Silver Musk-ot . Kozmetikumban Mesolift-et és Dioptigel-t szemre.
Sziasztok!
Kínálatom:
- Bvlgari - Eau The Rouge 22/50 ml
- Chanel - Allure edt 20/50 ml
- Hugo Boss - Boss Orange 50 ml
Löttyintős mini, csak 1-2 cseppnyi hiányzik belőle, dobozával együtt:
- D&G- Sicily 4 ml
Boucheron - Jaipur Saphir
Calvin Klein - Euphoria edt
Valamint van még egy TBS - Aqua Lily golyós dezodor, 50 ml origi
Cserébe jöhet bármilyen női alu. mentes dezodor.
Valamint:
Lancome Hypnose Senses 75/ kb a fele
és a régiek, már nagyon mennének, nagyon kedvező cserefeltételekkel!
Trussardi Skin 50/27 ml
E. Arden 5th Avenue 30 ml
Monotheme White Musk 100/95 ml
Nina Ricci Deci-Dela 100/65 ml
JLO Still 30/25-27 ml
Feleslegessé vált kisfújósok:
-E. Arden Spiced Green Tea kisfújós 5/4 ml
Fémfújósok:
L'Artisan Dzing! 20/17 ml
Agent Provocateur Maitresse 12,5/ 12 ml
Üvegfújós:
Sherrer Nuit Indiennes 10/9 ml
Műanyag:
Lutens Borneo 1834 8 ml
Korlátozott számú kisfújóst adok:
-Shiseido Feminité du Bois
-Ginestet Botrytis
Sziasztok!
Frissítés:
Nagyüvegesek:
Laura B. Laura Rosé 50/15-18 ml
Lolita Lempicka Lolita L 30/8-10 ml foglalt
G. Armani Code Summer 75/70 ml
Hanae Mori 100/50 ml
L'Occitane Honey & Lemon csillámos 100/ 42,5 ml
Kenzo Flower by K. edp 30/15 ml
Kenzo Flower by K Oriental 50/23 ml
L'Erbolario Iris Tenue 100/ 30-35 ml + folyékony testpúder 200 ml-ből több, mint a feleSziasztok!
Armani Code Summer 75/30ml
D&G The One 75/30ml dobozos
CK Secret Obsession 30ml parfümök cserére várnak!
Használt sminkcucaimat elcserélném kisfiú ruhákra 92-98 méretüekre.
csomag: arckrém
körömlak piros
rúzs barnás
csillámpor szines
Várom az üzeneteket.
Bvlgari Omnia Amethyste 65/40 ml
Trussardi Inside edp 12/30 ml (pl. Trussardi Inside Delightra)
YSL Cinema edp 77/90 ml (valaki szeresse már el, valami friss illatot keresek érte)
CSP Vanille Banane edt 30 gramm/22,5 ml (kupakkal mérve) foglalt!
Avon True Glow edp 45/50 ml (kisfújósra is)
J. Lopez Sunkissed Glow 27/30 ml dobozos( pl. Miami Glowra)
+ ékszerek a bememen
Keresem:
Soronkívül keresek Versace Versense maradékot, 20-25 ml-t.
Szóbajöhet még a cseréknél pl. Omnia Green Jade, Kenzo Indigo, M.M. Le Parfum Zest & Musc, Silk Touch, Jil Sander Pure, Armani She. YSL Elle stb.
Sziasztok!
Korlátozott számban kisfújós:
Guerlain: L'Instant Magic Elixir
Egyebek:
Aigner Black
E.Lauder Bronze Goddes( parfüm is és olaj is)
Demeter Laundromat
L'Occitane:Honey&lemon , Ambre, Verveine, Cerisier
Hypnose Senses, Miracle
Ralph lauren Blue
24 Faubourg eau Délicate
Shalimar
Nicolai: Sacrebleu,Odalisque
Juicy Couture
Durance Ambre&Musc
Ava Luxe:Cafe Noir
Opium EDT
E.Lauder Beatiful,Cinnabar
D&G Sicily
Joop! Rococo
Maj még lesz....
Calypso St. Barth Lea 100/kb.40 ml
Moschino Couture 25/10 ml
Ezeket is cserélném, kérlek vigyétek el őket!
Sziasztok,
Van egy MEXX WILD 20ml-es parfümöm.
Még soha nem használtam.Szeretnék Naomi Campbell Cat deluxe at night,vagy escada moon sparkle parfümöt cserébe.Esetleg nivea fehér krémet.
Sziasztok!
Lányok! Valakinek valami?
Lancome: Hypnose Senses 30/15ml
Van Cleef&Arpels: Van Cleef EDT 90/50ml
S. Zaitsev:MAroussia 100/90ml
Anna Sui: Anna Sui 30/23mlE.A. : 5th Avenue After Five 75/60ml + 100ml testápoló
Salvatore Ferragamo: F by Ferragamo 50/40ml
Kylie Minogue : Couture 30/20ml
Elizabeth Arden: Splendor 75/70ml
DKNY: Be Delicious Night 100/95ml teszter
Bvlgari Omnia Amethyste 65/40 ml
TBS Moroccan Rose edt 45/50 ml foglalt!
Trussardi Inside edp 12/30 ml (pl. Trussardi Inside Delightra)
Bvlgari pour Femme edt 60/100 ml (teszter) elcserélődött!
YSL Cinema edp 77/90 ml (valaki szeresse már el, valami friss illatot keresek érte)
CSP Vanille Banane edt 30 gramm/22,5 ml (kupakkal mérve) foglalt!
Avon True Glow edp 45/50 ml (kisfújósra is)
J. Lopez Sunkissed Glow 27/30 ml dobozos( pl. Miami Glowra)
+ ékszerek a bememen
Keresem:
Soronkívül keresek Versace Versense maradékot, 20-25 ml-t.
Szóbajöhet még a cseréknél pl. Omnia Green Jade, Kenzo Indigo, M.M. Le Parfum Zest & Musc, Silk Touch, Jil Sander Pure, Armani She. YSL Elle stb.
Sziasztok, S.O.S. cserélném:
DSquared She Wood 100/40 ml dobozos teszter, kupak nélkül
CSP Coeur de Vahine kb. 50/25 ml dobozában
Armani Diamonds edp 50/40 ml dobozában
Estée Lauder Pleasures Delight 100/40 ml doboza már nincs meg
Dior J'Adore eau d'Ete 100/80 ml alkoholmentes parfüm, doboza nincs
Ralph Lauren Notorious 100/90 ml kupak és doboz nélküli teszter
Kisfújósok, kizárólag egyben cserélendők:
Lalique Le Parfum 10/5 ml
Jil Sander Jil 5/2 ml
DKNY Be delicious night 5/4 ml
Monyette Paris edp 5/1,5 ml
Lolita L 5 ml tele
Gucci by Gucci edt 5/4 ml
Kenzo Amour 5/4 ml
D&G The One 5/2,5 ml
Chanel Chance 5/4 ml
Carita edp 12,5/11 ml
CSP Vanille Canelle 5/3,5 ml
Armani Onde Mystere 10/5 ml
Cserébe érdekel minden, ami kismamának, kisbabának hasznos lehet -magzatvédő vitamin, stria elleni kenőcs, cumisüveg, babahordozó kendő meg ilyenek
Keresek üres 12,5 mls fújókat!!!
Sziasztok!
Kisfújós kínálatom:
Bvlgari - Petits et Mamans (12.5 ml is)
Chanel - Coco Mademoiselle edt
Chloe Intense
Creative Scentualization - Percfect Vanilla
Dior - Addict Shine
Hermes - Eau des Merveilles (12.5 ml is)
Hugo Boss - Boss Orange
Lancome - Aroma Calm
Lanvin - Oxygene
Használt kisfújósaim:
Frapin - 1270 4.5/5 ml
Cserére ezeket keresem mintában, kisfújósban:
Alberta Ferretti
Annick Goutal - Mandragore Pourpre
D&G - La Force11
Estee Lauder - Love From New York
Etro - Messe de Minuit; Ambra
Jennifer Lopez - My Glow
J. Del Pozo - Halloween
La Perla - Creation
La Perla – J’aime Precious Edition
Sonia Rykiel - Hot
Valentino - Rock'n Dreams
Sziasztok!
Kínálatom:
- Bvlgari - Eau The Rouge 22/50 ml
- Chanel - Allure edt 20/50 ml
- Hugo Boss - Boss Orange 50 ml
3 löttyintős mini, csak 1-2 cseppnyi hiányzik belőlük, dobozukkal együtt:
- D&G- Sicily 4 ml
- Escada - Chiffon Sorbet 4 ml
- Fendi - Theorema 5 ml
Cserébe keresek:
Boucheron - Jaipur Saphir
Calvin Klein - Euphoria edt
L'Artisan - Jour de Fete (na, ja tudom, álmodjak! Amúgy bármilyen megoldás érdekel....)
Valamint van még egy TBS - Aqua Lily golyós dezodor, 50 ml origi
Cserébe jöhet bármilyen női alu. mentes dezodor.
Nagyon szeretnék
Parfums de Rosine:Ecume de Rose üveges parfümöt.
Bármilyen megoldásban benne vagyok
Kínálatom:
- Anna Sui miniparfüm (lila) 5 ml tele, doboza kicsit kopott
- Anna Sui (lila) 5 ml fém fújókában, tele
- CSP Amour de Cacao 12,5 ml fém fújókában, tele
- Chanel Allure EDP 12,5/ 10 ml fém fújókában
- Narciso Rodriguez EDP 5/4,5 ml kisfújós
- Banana Republic Rosewood EDP 5/4,5 ml kisfújós
- Avon Tahitian Holiday 50/46 ml
- Avon Brazil Beat 50/47 ml
Cserébe érdekel: Gucci by Gucci és Miss Dior Chérie EDP üveges maradék v. kisfújós és
L'Artisan Havana Vanille
Innocent
Nina Ricci Belle De Minuit,
CK Obsession Sheer,
Guerlain Idylle kisfújós.
Ha valaki szeretne és küld fújókát, az alábbiakból tudok kisfújóst adni:
Addict
Guerlain Love Is All (esetleg egyben is)
CSP Amour de Cacao
CSP Aqua Motu
Gaultier 2
Burberry London
JDP In Black
Chopard Casmir
Chopard Wish
Lancome Poéme
Trussardi Inside
Keresek üres, nem használt fújókákat is.
Sziasztok!
Armani Code Summer 75/30ml
D&G The One 75/30ml dobozos
CK Secret Obsession 30ml parfümök cserére várnak!
Kisfújósokat 5 és 12,5 ml-s fújókában tudok adni(frissítve):
Annick Goutal Mandragore
Bvlgari Extréme
Demeter Pink Lemonade
Dior Diorissimo
E. Arden 5th Avenue
G. Armani Acqua di Gio edt
G.Armani Code Summer
Guerlain A.A. Pivoine Magnifica
Hermés Hiris
Hanae Mori
JLO Still
Kate Moss Vintage
Kenzo Flower by Kenzo
Kenzo Flower Oriental
Kenzo Jungle L'Elephant
Lancome Miracle Summer
L'Occitane Honey Gentle Water
L'Occitane Honey & Lemon Shimmering
Max Mara
Monotheme White Musk
Nina Ricci Deci Dela
Tesori d'Oriente White Musk
T. Mugler Innocent Rock
Tova Beverly Hills Tova Nights
Trussardi Skin
Yves Rocher Néonatura Cocoon
Férfi kisfújósok:
Bvlgari Extréme
Davidoff Zino
Faberlic Ambre
Faberlic Figuier
Lolita Lempicka
L'Occitane L'Occitan edt
Valamint:
Lancome Hypnose Senses 75/ kb a fele
és a régiek, már nagyon mennének, nagyon kedvező cserefeltételekkel!
Trussardi Skin 50/27 ml
E. Arden 5th Avenue 30 ml
Monotheme White Musk 100/95 ml
Nina Ricci Deci-Dela 100/65 ml
JLO Still 30/25-27 ml
Feleslegessé vált kisfújósok:
-E. Arden Spiced Green Tea kisfújós 5/4 ml
Fémfújósok:
L'Artisan Dzing! 20/17 ml
Lutens Vetyver Oriental 10/9,5 ml foglalt
Agent Provocateur Maitresse 12,5/ 12 ml
Üvegfújós:
Sherrer Nuit Indiennes 10/9 ml
Műanyag:
Lutens Borneo 1834 8 ml
Korlátozott számú kisfújóst adok:
-Shiseido Feminité du Bois
-Ginestet Botrytis
Sziasztok!
Frissítés:
Nagyüvegesek:
Laura B. Laura Rosé 50/15-18 ml
Lolita Lempicka Lolita L 30/8-10 ml foglalt
G. Armani Code Summer 75/70 ml
Hanae Mori 100/50 ml
L'Occitane Honey & Lemon csillámos 100/ 42,5 ml
Kenzo Flower by K. edp 30/15 ml
Kenzo Flower by K Oriental 50/23 ml
L'Erbolario Iris Tenue 100/ 30-35 ml + folyékony testpúder 200 ml-ből több, mint a feleSziasztok!
L'Artisan Mure&Musc 15/7 saját üvegében
Kisfújós kínálatom:
JHG Citizen Queen
D&G The One
Coudray Ambre et Vanille 12,5/7
Kenzo Amour Indian Holi 12,5/8
Paco Rabanne Black XS 10/6
Robert Piguet Fracas 5/4,5
Sziasztok!
Légyszi vigyétek el:
Givenchy Organza EDP 29 ml/ 30 ml és
Cacharel Amor Amor Eau Fraiche EDT 90 ml/ 100 ml parfüm keresik szerető gazdájukat.
Szép napot!
Dóri
Jó reggelt!
Juliette Has a Gun Midnigth Oud 5ml. kisfújós 1 fújás hiányzik
ezen kívül 5ml-s kisfújósban tudok adni
Parfum de Rosine Poussiere de Rose
Helmut Lang Eau de Parfum finom púderes, baba illat
http://www.fragrantica.com/perfume/Helmut-Lang/Eau -de-Parfum-4197.htmlcserére keresek
Calypso St. Barth Lea és Jala
Cs Perfect Veil
Lostmarch Lann-Ael
Diptyque PhilosykosCseréim saját üvegükben:
Jennifer Lopez: Live 50/kb.30 ml (kupak, doboz nincs már)
E.L.: Pleasures Intense 50/kb.10 ml az alján
Celine Dion: Enchanting 30/kb.25 ml (doboza nincs már)
Celine Dion: Spring in Paris 30/kb. 20-25 ml (doboz nincs)
Gucci: Envy 100/kb.70 ml (kupak, doboz nincs már)
Alyssa Ashley: Coco Vanilla EDC 100/kb.95 ml (doboz nincs már)
Lancome: Aroma Sun teszter dobozában, kupakkal 100 ml (teli van)
J&E Atkinsons: I coloniali kupakos teszter 150/kb.140 ml (kiöntős testpermet)
Emporio Armani: Emporio Night 30 ml (kaptam nem használtam, teli. doboza nincs meg)
Diesel: Plus plus 75 ml (doboz nincs már, teli van ezt is kaptam)
Aquolina Pink Sugar 30 ml (teli, dobozzal-kupakkal)
J.Del Pozo Halloween 30 ml (teli, dobozzal-kupakkal)
és ha valaki valami nagyon szupit ajánl akkor van egy Britney Curious 30 ml pár fújás hiányzik belőle, de ezt csak különleges ajánlat esetén cserélem.
Amit szeretnék üveges maradék formájában (de más illatot is megfontolok, írj privit):
Gres: Cabaret
Demeter Illatok pl. Laundromat, Rain, Apple pie, Almond..stb.
Chloé by Chloé (2009-es kiadás)
Dior: Hypnotic Poison
Dsquared: She wood (fehér)
Kate Moss
Marc Jacobs Daisy
J.del Pozo: Duende
Cacharel: Eden
Chopard: Cashmir white és a sima is
Kiegészítem a cseréimet. Avon-Ori-Fm-re is cserélem ezeket:
Avon Roma (kupak, doboz nincs már, 2 fújás híjja)
Ori: City jungle és oasis dobozzal kupakkal (1-1 fújás híjja)
Ori: Casual cutie 30/kb. 20-25 ml (doboz, kupak nincs már)
Little White dress 50/48 ml (doboz nincs már)
True Glow nightfall doboz nincs már 50/49 ml
True Glow 50/ kb. 45 ml doboz nincs
LR Antigua 30 ml (1 fújás híjja) nem volt doboza
Sheer Rose 50/kb. 40 ml nincs doboz
TTA Heart esszencia (1 fújás híjja, doboza nincs már)Ezért Bond girl, vagy Ungaro kellene.
Miss O 50/45 ml nincs doboza már
Fleur de Santé: Iced dreams 50 ml (1 fújás híjja)
Sziasztok!
Van egy 125 ml-es Elizabeth Arden 5th Avenue parfümöm, érdekelne valakit?
Cserébe főleg Mexx Nice, Mexx Fly High, Puma I'm going, DK Red Delicious érdekelne, de nyitott vagyok!
Sziasztok.
Nagyon keresek egy kevés kis Escada Magnetismet :) illetve Aqualina Pink Sugar-t.
D&G The One üveges maradékot.
Amit cserélnék:
Aqualina Chocolovers 13ml
Miss Sixty Rock Muse 15ml
Britney Spears Curious 28ml
Várom a priviket
Sziasztok!
Cserére lenne:
- Yves Rocher képeslap: ajándék karkötő 380 Ft feletti vásárlásnál, 600 Ft-ért fekete táska 2600 Ft feletti vásárlás esetén, 2 termék 1 áráért kiv. smink (január 31-ig)
- Port magazinból: ajándék Lush szappan hirdetés felmutatásával bármilyen vásárlás esetén
- 3 db Douglas pont
- termék minták garmadával: legújabbak L'occitane Fabulous Serum, L'occitane Ultra Rich Face Cream
Nagyon szeretném másnál tudni utolsó 2 db parfümömet ezért igen kedvező feltételekkel megválnék Tőlük.
Paco Rabanne: Ultraviolet 30/29 ml dobozos, a legújabb fajta levehető kupakos
Bvlgari:Femme 100/35 ml
Az Ultraviolet-ért jöhetne 10-15 ml fújós Teint de Neige vagy hasonló púderes illat.
Chanel Beige 30/29ml ( The parfumed Court-ról)
Alien EDT!!! 30/29ml
Vera Wang Look 30/16ml
Marc Jacobs Daisy EDT 50/48ml
Lalique Woman 30ml
DKNY Be Delicious 50/30
Hypnose Senses 50/37ml
Burberry Brit EDP 50/49ml
Bvlgari Au the Vert 125/110ml
Miss Dior Cherie EDT 100/45ml
Loccatine Eua des 4 Reines 125 ml új
Dolce G Light Blue 50/23ml
Moschino L'eau Cheap & Chic 50/48m ( isteni öblítő illat) foglalt
AP Maitresse 30/29ml
Hermes Kelly Caleche EDT 50/30ml
Burberry Baby Touch 100/85ml
TM Innocent 50/46ml
cserére jöhetne: