Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

50-60-asok még(!) itt vagy

otven6
Létrehozva: 2007. Április 3. 21:06

Drága barátnőim, úgy gondoltam, legjobb lesz, ha "elölről" kezdünk mindent,  ha már egyszer az nlc rendszergazdái úgy gondolták, törlik az összes(!) hozzászólásunkat, akkor induljunk új lappal!

2001. dec. 31-én szólítottam meg először korosztályunkat -  itt a fórumon -  "50-60-asok hol vagytok?" címmel, legnagyobb meglepetésemre  néhány napon belül egy egész komoly kis társaság gyűlt egybe, leveleztünk, beszélgettünk, meséltünk egymásnak magunkról,  munkánkról, családunkról, gyermekeinkről, unokáinkról, s egy idő után már vágytunk arra, hogy személyesen is megismerjük egymást és 2002. ápr. 13.-án Bánhidán lezajlott az első találkozónk!  Azóta is rendszeresen tartunk összejöveteleket, pl.   Sopronban,  Pátyon,  Harcsafalván,  Gödön,  szervezünk közösen kirándulásokat, így jutottunk el Kolozsvárra, Prágába,   közös szinházlátogatásokon veszünk részt,  kiállításokra járunk, az utóbbi 2 évben pedig - egyik kedves  barátnőnk szervezésében - havonta találkozunk Pesten, hol ebben, hol abban a cukrászdában, beszélgetünk, fecsegünk, csevegünk, megosszuk egymással örömünket, bánatunkat.  Az 5 év alatt rengetegen megfordultak itt közöttünk, emberek jöttek, mentek,  örülünk minden új tagnak,  és szomorúan -  de tiszteletben tartva döntését -  vesszük tudomásul, ha egy kedves, régi tag  távozik csapatunkból! Szóval éljük mindennapi életünket, de nem  begubódzva, magunkba zárva, hanem igenis nyitottak vagyunk mindenre, mindenkire!

Tehát drága barátnőim, húzzunk bele, a 130870 hozzászólást mielőbb érjük el!/ismét/ 

  1. Torolt_felhasznalo_297408
    Torolt_felhasznalo_297408
    2007. Április 9. 20:01176.
    Szia Mocmoc! Én vagyok az új lány.Megfogott a leírásod, mert én állandóan megégetem megam -hol főzés közben , a sütővel, a kandallónál, szóval mindennel, ami forró.Az ünnepet megúsztam , de most gyógyult  meg 2 sérülésem- még figyelek.Irigylem a kirándulást, mi itthon voltunk, ide jöttek a gyerekeim, barátok,testvéremék.De azért jó volt, nem volt zri.Késő délutánra csend lett, elkezdtem olvasni  -Egy GÉSA emlékiratait, de aztán csak bekapcsoltam a gépet, és veszettül csépelem a billentyűket. Nagyon örülök, hogy találtam egy ilyen jó csapatot.Üdv
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_793355 (172)
    2007-04-09  19:01
  2. Torolt_felhasznalo_297408
    Torolt_felhasznalo_297408
    2007. Április 9. 19:45175.

    Szervusz Új lány vagyok,egy kicsit reklámozom magam.Az általad leírtakkal hasonlóan nálunk is zökkenőmentesen elteltek az ünnepi napok. Kaja itt még maradt, mivel mindig sokat főzök, hogy kevés ne legyen, aztán marad egy csomó, pedig mindenki dugig ette magát.Én is,  pedig több okból nem kellett volna: fogyózás, vega vagyok- csak a csülöknek nem tudok ellenállni-, 6.1 volt a cukrom a legutóbbi vérképben, nem akarok cukros lenni, és mégis ettem egy csomó szénhidrátot, sorolhatnám a bűneimet de inkább hagyom. Van kedved ismeretséget kötni így ismeretlenül? Ha igen válaszolj. Üdv

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_357202 (173)
    2007-04-09  19:04
  3. Torolt_felhasznalo_297408
    Torolt_felhasznalo_297408
    2007. Április 9. 19:31174.
    Szervusztok Új lányként jelentkezem a csapatba.December óta internetezem, nagyon kezdő vagyok.Ez a társaság nagyon tetszik nekem, nem csoda . mivel 58 éves vagyok, a kezdő levél összes gondolata az enyém is lehetne.megpróbálok beilleszkedni. Segítsetek egy kicsit. Üdv
    előzmény:
    otven6 (1)
    2007-04-03  21:06
  4. Torolt_felhasznalo_357202
    Torolt_felhasznalo_357202
    2007. Április 9. 19:04173.
    Jó estét Mindenkinek!

    Szép nap volt ez a mai! Az idő gyönyörű volt, a család együtt volt, mindenkinek jó volt az étvágya, így aztán szinte semmi nem maradt holnapra. Na, de jó is van ez így, mert legalább nem feleslegesen sütöttem-főztem tegnap késő estig.
    Legyen szép estétek!



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_793355
    Torolt_felhasznalo_793355
    2007. Április 9. 19:01172.
    Sziasztok! Hát, elmúlt ez a húsvét is. Látom, nagyon szép tojásfákat, húsvéti asztalokat, sok finomságot csináltatok. Mi idén nagyon lazára vettük a húsvétolást. Tegnap reggel volt hagyományos húsvéti reggeli: sonka, tojás, kalács, zöldségek. aztán kimentünk a kertbe, és késő délutánig kertészkedtem. Ennek örömére úgy fáj a bal térdem, hogy alig tudok leülni, felállni. Ezért ma - mivel ha növény-közelben vagyok, nem tudom megállni, hogy ne bogarásszak köztük - elkerültük a kertet, és elmentünk Nagytéténybe, a kastélymúzeumba. Pár éve voltam ott egyszer, külföldiekkel, és nagyon tetszett a régi bútorok kiállítás. Nagyon szép volt az idő is, a kastély is, a múzeum is. Sétáltunk egyet a Duna parton is - na az nem volt valami szép, mert a kastélytól a Dunáig vezető út mentén egy illegális szemétlerakó van... hatalmas dombokban áll a szemét... szörnyű. (A kezét kéne letörni az ilyen embereknek!)
    A múzeumlátogatás után gondoltam, beülünk valahová ebédelni, de mivel fogalmunk se volt róla, hová menjünk, végül itthon kötöttünk ki, ettünk egy finom mákos gubát, jól is esett a nagy sonkázások után.
    A délutánt lustálkodással töltöttük, bizony, az is nagyon jól tud esni!
    Örülök, hogy mindenkinél jól telt a Húsvét! Venca, remélem, a kezed már rendbejött. Tegnap én is alakítottam a konyhában: teát akartam főzni, és nem vettem észre, hogy S. pont előttem készített teát. Megfogtam a forró teáskanna alját. Szerencsémre sikerült azonnal eldobni a kannát, és beledugtam a kezem egy tál hideg vízbe. Így csak piros lett a tenyerem és érzékeny. Rögtön az jutott eszembe: ha most megégetem a tenyerem és az ujjaim végét, egy darabig bizony nem brácsázhattam volna!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2007. Április 9. 17:47171.
    Sziasztok! Mindenkinek nagyon kellemes délutánt és estét kivánok. Pihenjetek sokat. Remélem volt sok locsoló. Nekem még tegnap volt az unokám és vejem, a férjem meg csak holnap fog meglocsolni, mivel ő dolgozott tegnap, meg ma is, holnap reggel jön haza. Viszont én most megyek locsolkodni a kertbe, mert a szél nagyon kiszáritotta a földet, teljesen kiszikkadt.
    Puszi mindenkinek
    előzmény:
    venca (170)
    2007-04-09  16:29
  7. 2007. Április 9. 16:29170.

    Kedves Barátnéim, most jöttünk haza egy kis autós sétánkról, ami azért nevezetes, mert 2 év óta az első, közös, céltalan csavargásunk. Előszőr kimentünk a telekre, de nem dolgoztunk, csak szedtünk néhány, félig elhervadt nárciszt, és egy kis évelő fűszernövényt az erkélyre. A meggy még mindig nem virágzik, majd a hét végére.
    Ezután elmentünk Zsámbékra, ahol megebédeltünk egy barátságos kertvendéglőben. Ott kijavítottam a pincérlányt, hogy a mi asztalunknál nem ül bácsi, csak egy úr, ennek ellenére az ebéd jó volt, csak hideg.
    Onnan hazafelé jöttünk, de a hosszabb úton, Tök, Perbál, Budajenő, Telki, Budakeszi érintésével. Nagyon szép és főleg gondozott minden arrafelé, nem csoda, hiszen az ország leggazdagabb településeiről van szó.
    Most pedig, netezés közben a Nyulitól kapott CD-t hallgatom: Bruckner 7. szimfóniáját.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2007. Április 9. 11:52169.
    Husveti udvozlet , terujjterujjasztalka  szerenyen,     es kep  a husveti kertembol nektek ! Elsokezbol.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2007. Április 9. 11:07168.
    En kis kertesz leany vagyok el akarok hervadni, ,,, de latom mar hogy megvagyok mentve ,,, 
    előzmény:
    otven6 (1)
    2007-04-03  21:06
  10. 2007. Április 9. 10:45167.
    E szép ajtón bekopogék, ha nem bánják locsolkodnék, öntök asszonyt leányával, várok tojást párosával. Ha pedig sajnáljátok, mindjárt porrá áztok, mert kölni helyett vizet öntök, itt vagyok friss vagyok máris sorba állhattok! Csak egy kicsit locsolkodom, aztán odébb állogatok! lili
    előzmény:
    otven6 (1)
    2007-04-03  21:06
  11. 2007. Április 9. 10:22166.

     

    Hamar hát előmbe

    Százszorszép leányok,

    pirosrózsa vizét

    hadd öntözzem Rátok.

    Aztán nyugodt szívvel

    innen távozhatok,

    emlékül néhány szép

    hímes tojást kapok !

    Népköltötte, de aranyos, küldöm nektek , hogy ne hervadjatok el...........       

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. Április 9. 07:55165.

    Jo reggelt meg tovabbra is szepseges unnepet nektek .

    Tegnap nagyon visszafogottan taplalkoztam, eleg volt a csaladom jollakott rendesen ,,,  elegedettek voltak . Egesz delutankint a kerteben  a hintaagyban folytattam azt a mit penteken felfuggesztettem vagyis a henyelest , olvastam, es el is aludtam miutan ernyovel kicsit bearnyekoltam a fejemet , mert mert nagyon tuzott a nap.Es a fejembol csak egy van ..... mint magambol issss es ezert NAGGYONN kell ra vigyazni . 

     A lokottturam meg elaludt a nyugagyban,mondja o hogy napozni akar , ugy ahogy volt ,szep fekete lett a kepe, hiaba mondtam neki hogy nagyon eros a nap azt mondta hagyjam beken , ne avatkozzak bele o tudja hogy mikell neki   .....most csak nez ki a fejebol,,,

    Ma egyszem vendegunk jon ,, bejelentve , remelem anelkul senki sem ....mert nyugalomra van szuksegem  

     Ja a kertemet a fagy jol letamadta,ma reggelre . a mult heten a sargabarackfa fagyott le most meg az oszibarack,,, meg egy ket sietos virag ,,, ami nem birja a hideget ,,,

    RuPCSIKA megneztem a szep csaladod , elegedett vagyok Veled  ugyesek voltatok a Zuraddal ,, szepek az allatok is . 

    előzmény:
    bubuka54 (161)
    2007-04-09  06:49
  13. 2007. Április 9. 07:21164.

    Ma "kirándul a család" fiamékkal mindjárt indulunk,  útbaejtve Fehérvárt - ahol  Géza testvéremék is csatlakoznak hozzánk -  Balaton felvidéke a célállomás,   aztán hogy hol fogunk kikötni, az még sok mindentől függ. Tavaly Húsvétkor is pl.  elindultunk Győrbe,  az élményfürdőbe  fél 10-kor már nem volt hely, tovább mentünk Pápára, ott sem "fértünk" be a fürdőbe, továbbmenve útbaejtettük a  veszprémi állatkertet, (oda befértünk   onnan  B.fűzfőre mentünk,  a go-kart pályán lesiklottam néhányszor az unokákkal, késő este volt, mire hazaértünk, remélem a mai kirándulásunk is legalább ilyen jól fog sikerülni! 

    További Kellemes, szép napot mindenkinek!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2007. Április 9. 07:09163.
    Katám, gratulálok az első - önálló - fürdőzéshez,   ahogy látom, mégsem a kádban aludtál, sikerült onnan "kikászálódnod"  hm.... ugye, ugye, apró dolgoknak is hogy tud örülni az ember lyánya    sikeres javulást,   optimizmusodat továbbra is őrizd meg, ehhez mi megpróbálunk segítséget adni neked!    
    előzmény:
    katakata6 (160)
    2007-04-09  00:07
  15. 2007. Április 9. 07:03162.

    Szép jó reggelt mindenkinek! Zsuzsikám, köszi a kávét, egyet elvettem,    nagyon jólesett az "igazi" mellett! 

     

    előzmény:
    bubuka54 (161)
    2007-04-09  06:49
  16. 2007. Április 9. 06:49161.
    Sziasztok! Mindenkinek nagyon kellemes és szép HÚSVÉT HÉTFŐT kivánok, legyenek mindenkinek olyan napja, amilyet már nagyon régen szeretne.
    A kávét és a teát megfőztem, cukor, tejszin, édesitő mellékelve,
    Puszi ]
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2007. Április 9. 00:07160.
    Sikerült egyedül is , most nem részletezem, de feltaláltam magam, mindenesetre marad a zuhanyozás a mindennapokra egyenlőre. jo éjszakát
    előzmény:
    rupcsi (159)
    2007-04-08  23:12
  18. 2007. Április 8. 23:12159.
    Jó ejtőzést kívánok!
    Erős a párod,biztos , hogy sikerül ezt a fürdőzést megoldanotok.Kívánom, hogy a lazítás-fürdés után kellemes legyen az éjszakád, és a holnapi napod.Persze meg a mindenkori holnapi is. :-) 
    előzmény:
    katakata6 (158)
    2007-04-08  22:35
  19. 2007. Április 8. 22:35158.
    SziaSZTOK ELCSENDESEDETT A HÁZ, MA NAGYON JO NAPUNK VOLT, BÁR MINDEN IDŐK LEGSZOLIDABB NYUSZIJA JÖTT. bLANCA NAGYON ÖRULT A VETITŐNEK ÉS EGESZ DÉLUTÁN A 3 FILMET VETITETTÜK AMIT VELE KAPOTT A VÉGÉN MÁR Ö MESÉLTE . Jaj bocsanat a gomb.
    Szóval most mentek el Blancaék, a fiam még délután elutazott a barátaival Velencére bulizni, ha jol tudjuk lesz ott egy apuka is a házigazda papája.Már odaért telefonált minden Ok. remélem. Most oriási dologra szántuk magunkat Vahtanggal, mert én szeretnék beülni a kádba egy kicsit ejtőzni , eddig nem is mertem megkockaztatni, de most ketten vagyunk és azt mondja fog tudni segiteni kiszallni ( ha nem majd ott alszom mondta ), Hát meglátjuk. Ezzel lepem meg magam. de már ugy hiányzik, nekem ez volt mindig a kényeztetésem . Mindenfele holt tengeri furdősokkal meg ilyesmivel. Holnap a barátnőm férje elvisz minket hármunkat Blamcaval együtt hozzájuk Kelenvölgybe , és ha jo idő lesz végre kiülhetek egy kicsit. Grill parti a kertben , este meg hazahoznak. Első kiruccanás 3 hete. Készülök is rá nagyon. csak szép idő legyen . Na megyek drukkoljatok, hogy ki tudjak szallni a kádból daru nélkül, , jo éjszakát mindenkinek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2007. Április 8. 20:51157.

    Sziasztok szépkorúak!

    Csopakom, én elmentettem a sajtpuffancsodat, még meg is próbálom majd egyszer (bár nekem sikerül mindent elrontani...&nbsp. Csak az én sütőm egy egyszerű gázsütő, és nincsenek rajta fokok. Sok receptnél, ahol ezt fontosnak érzem, ezért nem is vágok bele...
    Venca lelkem, miért nem vigyázol magadra jobban? Az embert mindig akkor érik az ilyen balesetek, amikor a legjobban kéne a keze... A templomi János passióhoz nem kellett belépő, mert ez volt maga az Istentisztelet. Nagyon szép, református módra puritán, visszafogott, rövid igehirdetéssel és imával. De ott úgy tudom, husvétkor mindig szokott lenni passió. Talán már voltam is egyszer nagyon régen...
    A templom ajtajára ki van írva, majd' minden vasárnap az istentisztelet alkalmával egy Bach kantátát is előadnak... Ha érdekel, az ajtón ki van függesztve. Az a kolléganőm énekel a jórusbaN, akié az Ernő cica...
    Jó filmnézést kívánok, és holnapra sok/kevés locsolót, ki hogy szereti... én azt hiszem, menekülőre veszem a figufrát, pláne ha ilyen szép az idő!

     

     

     

    előzmény:
    mártika (156)
    2007-04-08  20:27
  21. 2007. Április 8. 20:27156.

    Szerbusztok Kislányok !!!!!!

    Egy gyors bekukkantás. Olvasom Mindenki ünnepelt.......lám, lám azért sikerül a nehézségekkel együtt.

    Előkerülnek az utazók, Pezsuzsa és a nyaraló Mandyka......

    Mi is ma  Petiéknél Húsvétoztunk, evés , ívás....Peti egész jól van, csak 3 napos nátha volt. Andi is jól érzi már magát, ezért holnap Andi szüleihez mennek , ott is kell ünnepelni egy kicsit:-)))

    Megyek megnézem a Jane Eyre-t......

    TOVÁBBI BOLDOG HÚSVÉTOT MINDENKINEK !!!!!!    

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. Április 8. 20:25155.
    Sziasztok! Mindenkinek nagyon szép estét és nyugodalmas jó éjszakát kivánok. ('(' A továbbiakban pedig sok locsolót és vendégeket a holnapi napra. Köszönöm az üdvözleteteket, remélem sokáig fogok nálatok maradni.
    Puszi
    előzmény:
    csopak (153)
    2007-04-08  19:43
  23. 2007. Április 8. 20:04154.

    A'csudába....az előbb szép hosszan, részletesen leírtam a mai napomat, aztán kész, eltűnt az egész!

    Szóval, nálam is lezajlott a nagy, családi összejövetel,  először itt nálam szerettem volna leültetni a családot, de  végül Dalmával áthordtuk a kisházba az egész "menűsort" megterítettünk és egyszerre(!) ülhettünk asztalhoz  elfogyasztani a vasárnapi ebédet, aztán kivonultunk a kertbe, a desszertet (int. krémes, almáspite, piskóta) már  ott fogyasztottuk el, közben a két pici jót aludt a babakocsiban, a nagyobbak hátul fociztak, mi pedig  a hintaágyakban ülve napoztunk, beszélgettünk! Nem azért mondom, de kicsit elfáradtam,  ahogy ismerem magam, még az Egy szoknya, egy nadrág-ot sem tudom majd megnézni a TV-ben, pedig  nagyon készültem rá! A mai nap/om/ba csak ennyi fért  bele!   Kellemes, szép estét mindenkinek!

    előzmény:
    csopak (153)
    2007-04-08  19:43
  24. 2007. Április 8. 19:43153.
    Én megnéztem. Nagyon helyesek.
    előzmény:
    rupcsi (152)
    2007-04-08  19:39
  25. 2007. Április 8. 19:39152.
    Ha kihúzzák a hatosom! 
    Dénesednek jó egészséget kívánok,és a többi Déneseknek is!
    Rakattam fel fotót a családomról, megnézheted.** :-)
    előzmény:
    mandy44 (145)
    2007-04-08  11:44

Címlap

top