Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mykee számtech topikja
2007-04-04 14:491.
Létrehozva: 2007. Április 4. 14:49
Helló mindenkinek!
Ahogyan megígértem, igyekszem a számítástechnika alapjait és rejtelmeit megosztani veletek, hogy jobban érthető legyen mindenki számára.
Ígérem nem lesz nehéz, és próbálom színesen, hétköznapi nyelven átadni, amit tudok.
Ha bármi nem lenne tiszta, vagy kérdés, esetleg kiegészítés lenne, szívesen várom, hogy teljesebbé, érthetőbbé váljon a dolog.
Azért tettem a Szórakozzunk csoportba, hogy ne tanulásnak, inkább szórakozásnak vegyük, hiszen a számítógép erről is szólhat.
Remélem sikerül megérteni az alapokat, amiből már ki lehet indulni, például webszerkesztőnek, grafikusnak, videósnak, uram bocsá' programozónak vagy rendszergazdának.
Megpróbálok tematikusan haladni, tehát nem elsősorban segítségkérő topiknak szánom, de arról is lehet szó. Azért lépcsőzetesen, hogy felépítsem az egészet, és ne ugráljunk témák és problémák között.
Na vágjunk bele.
Ahogyan megígértem, igyekszem a számítástechnika alapjait és rejtelmeit megosztani veletek, hogy jobban érthető legyen mindenki számára.
Ígérem nem lesz nehéz, és próbálom színesen, hétköznapi nyelven átadni, amit tudok.
Ha bármi nem lenne tiszta, vagy kérdés, esetleg kiegészítés lenne, szívesen várom, hogy teljesebbé, érthetőbbé váljon a dolog.
Azért tettem a Szórakozzunk csoportba, hogy ne tanulásnak, inkább szórakozásnak vegyük, hiszen a számítógép erről is szólhat.
Remélem sikerül megérteni az alapokat, amiből már ki lehet indulni, például webszerkesztőnek, grafikusnak, videósnak, uram bocsá' programozónak vagy rendszergazdának.
Megpróbálok tematikusan haladni, tehát nem elsősorban segítségkérő topiknak szánom, de arról is lehet szó. Azért lépcsőzetesen, hogy felépítsem az egészet, és ne ugráljunk témák és problémák között.
Na vágjunk bele.
Csak jó végre az alapoktól kezdeni.Érteni.
Mindent magamtól tanultam,így elég hiányosak az ismereteim
Csak azt tudom,amit naponta használok(nem munkára,csak szórakozásra).
viszont hallottam ezt-azt és láttam olyat is aki ezt tanulta
ott lehet ám ilyenekkel bíbelődni
Vizuális típus vagyok
Vagy amint ráérek Addig is szép estét!
Sajnos a mai alaplapokra annyi mindent ráépítenek, hogy azt hiszik: a felhasználó már semmi mást nem akar betenni, ezért nem ritka, hogy csak két PCI sín van, ami szerintem a kutyának se elég. Szóval alaplap vásárlásnál ezt is nézni kell!
A sínekről még annyit: a számítógép erőforrásain osztozkodnak egymással. Manapság ez már nem olyan nagy probléma, régen az volt. Az alaplap leírásában olyanokat látni, hogy IRQ kiosztás. Ennek nagyon mélyen nem akarok belemenni, lényege az, hogy 1-15-ig vannak megszakítások. Mondhatni csatornák. Említettem, hogy a processzor kapcsolók tömkelege. A kártyák a síneken keresztül kommunikálnak a processzor felé, ami csak igent vagy nemet ismer. Tehát esetünkben a kártya úgy tud "szólni" a processzornak, hogy "szót kér". Az meg vagy megadja, vagy sem. Ez a megszakítás. Sajnos anno úgy tervezték a számítógépeket, hogy ezeket a kéréseket 1-15-ig számozták be és úgy gondolták elég lesz. Hát nem. Ez nem jött be, ma már ez vajmi kevés. Ugyanis nemcsak az aljzatok, hanem az összes eszköz megszakításokkal kommunikál a processzorral. Például egy kártya jelez, hogy szeretnék hangot. Oké, tessék. Aztán jön a memóriakezelő, hogy hát neki is kéne egy megszakítás, hiszen akkor hogyan pakoljunk. Tessék, te is megkapod. Aztán szépen jelentkezik mindenki. És a végén elfogy a 15 szám. Régen rossz lenne, ha csak ennyire futná, ezért kitalálták, hogy mivel több eszköz, mint megszakítás, osztozzanak. És akkor elvannak egymással. Ez szép addig, amíg az adott eszköz támogatja ezt az osztozkodást. Aztán vannak olyanok, amelyek beintenek és "ezt neked", kisajátítanak egy IRQ-t. Akkor máris megcsappan a szabadon maradt számsor. És ilyenkor jön a "kártyázás": találjunk egy olyan aljzatot, ami nem osztozik mással, vagy éppen elviseli egymást a két eszköz. Egyik kártya ki, a másik be, csere-bere, és ima, hogy na majd talán most.
Szerencsére a Windows XP alatt ritka az ilyen, de még előfordulhat!!!
Kártyázzunk!
Most nem römizni vagy snapszerezni fogunk, hanem megnézzük, mire akarjuk használni a számítógépet. Tehát megint fontos a céltudatos vásárlás. Előtte gondoljuk végig, mit akarunk majd rajta csinálni:
- szórakozócenter? Akkor tévézni, zenét hallgatni, DVD-zni fogunk a géppel, amolyan házibulis center lesz.
- általános munkaeszköz? Hát ehhez kell a legkevesebb dolog a gépbe.
- speciális munkaeszköz? Ha fotókkal, grafikákkal, videózással foglalkozunk, speciális kártyákra is szükségünk lehet. Zeneszerkesztéshez szintén.
-játékhoz? Mint írtam, ilyenkor jó mélyen zsebbe kell nyúlni, ide a legújabb, legszuperebb cuccok kellenek.
Általáben ez a négy kategória elég a legtöbb esetben, ebbe mindent be lehet zsúfolni.
Ha eldöntöttük, akkor elővesszük alaplapunk leírását, jelen esetben a szokásos becsatolt képet. Hová és mivel bővítsünk. Processzor ugye a helyén van a foglalatban, a memóriák is a helyükön, mi marad még... Igen, van ezen a lapon 5 darab fehér és egy barna sín. Ráadásul a barna sín másképp is néz ki kicsit. Azért, mert más típusú! Másféle kártya való bele. Tehát a sínek megvannak, nézzük mi az a kártya, és mi az, hogy más típus?
A típusokról: ahogyan fejlődtek az eszközök, úgy egyre gyorsabb adatátvitelre volt szükség. ezért ezek a sínek is egyre több érintkezőt, és nagyobb sebességet nyújtottak. A régi alaplapokon még látni fekete színű síneket, ezek az ISA aljzatok. Aztán ezeket váltották a PCI aljzatok, a képen ezek fehér színűek és még jelenleg is ezek a legelterjedtebbek. A legtöbb kártyának elég az amit tudnak. Viszont a kép az egyik legfontosabb a számítástechnikában, gondoljunk a filmekre, játékokra, grafikákra, tehát minél élethűbb képet akarunk, annál gyorsabb megjelenítés kell, annál több az átvitelre váró adat. Tehát a videokártyának már nem elég a PCI, ezért kitalálták az AGP-t (Advanced Graphics Port), ami a képen a barna színű sín. Mivel egy gépben egy videokártya van általában ezért csak egy barna sín van. Az AGP-t is fejlesztették, sebességileg már a 2-4-8-szoros értékeket képes átvinni. Tehát a 8x-os AGP a leggyorsabb, és nyolcszor annyi képinformációt ad a monitornak, mint az 1x-es és négyszer annyit, mint a 2x-es.
Aztán a mérnökök megint újítottak, mert még ez sem volt elég nekik, ezért kifejleszteték a PCI-E, azaz PCI-Express aljzatot, ami gyorsabb az AGP-nél, és már nemcsak videokártyát dughatunk bele.
minden elismerésem Mykee tantóbácsinak, én is kedvencbe tettem! (az első pados stréber XP-s telepiitést leszámiitva értem a leckéket)
És ezzel a témával vett le a másik pasi a lábamról
Mert annyira tudja magyarázni.....
Engem meg nagyon érdekel!
A memóriához még annyit, hogy angol rövidítése a RAM (Random Access Memory), ami érthető, hiszen a processzor oda teszi a dolgokat, ahol talál helyet. Azt megjegyzi és onnan később visszakeresi. Mint valami könyvjelző. Ha már itt tartok a rövidítéseknél, a processzoré a CPU (Central Processing Unit), tehát a központi feldolgozó egység, erre utaltam korábban, hogy ez egy végrehajtó chip.
Most megyek kicsit dolgozni, de ahogy engedi időm, folytatom.
Mykee, minden elismerésem , tiéd a Mindenkiért Lovagrend Főlovag címe!
A topik a kedvenceim közé került.
Ha meg nem, tébláboljon a sötétségben! - no, nem írom meg, kire gondoltam..(Elég, hogy 1. sz. 1. sz. )
Tévedtem, kedves Mykee, nem 1 Érted-érmet érdemelsz, hanem legalább 3-at!
Ez a topik az nlc legszupibbja!!!! Gratulálok!
Általában havi egyszer kell pucolni, ha naponta használod a gépet (és sokat), de legkésőbb kéthavi egyszer kötelező! Mert egy jó ventillátor sem olyan olcsó, na meg ha azt vesszük észre, hogy nyekereg, vagy nem megy, már majdnem késő. Ha fura hangot ad és a takarítás sem segít, akkor már cserélni kell, mert a csapágyak elkoptak.
Úgy látom, Te már nagyonis túl vagy a nagytakarításon!
Már csak a gép ventillátora poros! Ez igen, nem csak okos vagy- ezt tudom ám! -hanem szupi háziasszony is!