Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lombik- a lelki oldal!
Sziasztok!
Ide várok minden lombikost, vagy akik előtte vagy akár utána vannak és már van baba, hogy segítsük egymást , ki hogy "élte-éli" túl a lelki megpróbáltatásokat!Mert egy dolog hogy az ember gyógyszerekkel, pihenéssel, minden feltételt meg akar adni, hogy a baba jöjjön, de mindemögött nehéz lelki folyamatok vannak, amit még a közelebbi család sem ért meg.
Beszéljük meg ezeket, adjunk tanácsokat egymásnak , hogy tudja a kapcsolat sérülés nélkül megúszni ezeket a gondokat!
Minden tapasztalatot, tanácsot, történetet okulásként szívesen várok, gyűljünk ide!
Bogi nagyon aranyosak!Mekkorák?Kúsznak, másznak?Merci is ácsorog és folyton menni akar, de mászni meg még nem.Mondanak már vmit, az enyém meglepően sok mindent,mondjuk egész nap dumálok hozzá, más nincs akihez szóljak,mindent vele beszélek meg.-)
Tatu Győrben elvileg inszemnél nem kellett kihagyni egy hónapot sem, ,gyakorlatilag meg vagy a doki volt szabin vagy mindig volt vmi.
Hiszteronál sztem ugyan az kell ,mint más altatáshoz:ekg, labor, belgyógyász(nekem kórházban volt, ott mellkasröntgen is(ezt kaáliban nem kérik)anaszteziológus beleegyezése(vizsgálat).A kaális árra már nem emlékszem talán 35 E volt akkoriban.
Barbó drukkolok, már minden nap benézek, d emindig holnap, holnap.Izgulok már nagyon.
Ágó:
ugye, h profin megy minden? nekem egy sorstárs inszemes csaj segített az öltözésben, hol mit találok, stb....ide semmit sem kell vinni, míg a Dévaiba túlélőfelszereléssel kellett menni (lombikra).
Remélem a gyomrod a babát jelzi!!!!
Úgylátszik a Sajgó doki az ügyeletes inszemező-:))))
Hannuli és csajok: a barátnőm azt kérdezi, ha hiszteróra menne arra milyen előkészület kell (vérvétel, ekg?), mennyibe kerül a K-ban, a próbálkozásra az inszemet értette, azzal mennyit kell kihagyni v. mehet a köv. hónapba utána?
Haho Lányok!
Barbo - neked nem mostanában kellene valamiféle zebramintás tesztet felmutatnod???? Mi ujság? VAn már valami?
Hannuli - furi hogy nem kaptatok semmit. Nálunk a pasi nagyon sokszor emlitette a határidőket éshogy mindent tartanak. Mi jövő héten megyunk pszichomokushoz. Utana meg elvileg jönnek lakást nézni - nem tudom, ezt nekünk kell inditani, vagy egyszer csak felhivnak, hogy jönnének ? Nektek hogy volt?
Bogica - annyira de annyira aranyosak! Tényleg kis vámpirok!
Velem me nem tudom mi van, annyira furán fáj a gyomrom. Olyan mintha ideges lennék tökre görcsöl. Nektek nem volt ilyenetek? Ugye nem gyomorfekély?
Jaj, olyan vicces volt az inszem a kaáliban. Tatu, Te nem lepődtél meg? A dévaiban, csak bementem, a vizsgálóban beadták az anyagot, és mehettem is haza. Kb 5 perc.
Itt meg mondja a csaj, hogy akkor felmegyünk a mutőbe, és átöltözünk. Mondom, én nem is hoztam hálóinget, meg semmit se? (merthogy a dévaiban a saját cuccaimban vagyok) Aztán jól felvilágositott a növérke, hogy hogy mennek itt a dolgok! Utána 15 perc pihenés....Nagyon profi. És azért ledöbbentem milyen nagyüzemben mennek itt a dolgok. Szombaton kb 10-en voltunk!
És persze Kovács doki nem volt, Sajgo doktor adta be a cuccott, de tök rendi volt ő is.
Na, csak ennyit az inszem kalandjaimról.
Sziasztok!
Ágó drukk a sikeres randihoz, pozi teszthez!
ÖF-sal kapcsolatban kaptatok már vmit? Nekünk letelt tegnap a 2 hónap és nem jött semmi, a héten hívom őket.
Tatu nekem a ciklus 11. napján volt lapar-hsg és a dokim azt mondta abban a ciklusban lehet is próbálkozni. Szóval a 14. napon már együtt voltunk. Igaz nálam semmit nem csináltak csak benéztek.
Barbó drukk a magas hcg-hez!
Bogica nagyon helyesek a fiúk.
Bogica: már hogy lenne baj a kép? gyere többször...jó nagyok már a fiúcskák, nem sok szabadidőd lehet, de megéri
Hol vagytok itthon vagy külföldön?
Sziasztok,
Barbo, Agi nagy nagy drukk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tatu, nagyon sajnalom.................
gyors bekoszonesre jottem! jol vagyunk, fiuk nonek, acsorognak napestig, totyognak a kezunket fogva, hatalmasakat kacagnak egymasra, rank, mindenkire :)
ha nem baj, rakok kepet is..............
köszi, és mennyi idő után lehet stimuzni, próbálkozni utána? a csaj sok inszemen van túl még a lombik előtt gondolkozik, h kellene egy ilyen is.
Úgyhallottam, h ki kell várni 3 ciklust, ez igaz?
Ágó: hajrá inszem, remélem sikeresebbek lesztek!!!
Tényleg, baba még sehol és már annyi pénzt kiadtunk rá mint mások még egy gyerekszületéskor sem a babakelengyére.
Barbó:
egy barátnőm kérdezi, ha lapar van akkor kell külön hisztero v. szted laparral meg lehet nézni azt is? és mennyi időt kell utána kihagyni a próbálkozásokkal?
Ja, érdekesek ezek a jósnők. Valószinu mikor rosszat hall az ember, akkor nem akar hinni nekik. Pedig .....
Csak Nektek elárulom, hogy még asztrologusnál is voltam. A férjemnek ezt már nem mertem elmondani, bazi sokba került. Itt azt mondták, hogy 2 éven belül lesz baba. Ez idén volt, ugyhogy bizakodom...
De hogy mi már mennyi pénzt ráköltöttünk erre a gyerekre. Ha még ezeket a spiritisztákat is beleveszem!!!!!
Megvolt az UH, van egy gyönyörű petesejtem, szép méhnyálkahártya, tegnap már szurtam is a tuszőrepit és szombaton inszem. Kicsit gyors, mi keddre számitottunk...a hétvégénket meg is bolygatta, de megoldjuk.
Bejött ez az aviva torna nekem.
Ágó mi volt uh-n? Lesz inszem?
Köszönöm mindkettőtöknek a K.dokis infót.
Holnap elutazunk, hétfőn jövök. Szép hétvégét!
Barbó:
azért próbálj kicsit bízni, bár Te ismered a saját testedet, fene tudja mi lenne már a jó taktika, tényleg egy mélyaltatás a + tesztig vagy a szülés napjáig legalább, h ne kelljen izgulni még annyit.
Ágó: nem semmi, h a jósnő jobban látja a dolgokat mint a meddős dokik, kiderült, h mikor lesz az inszemed és kapsz-e tüszőrepit?
Nekem a páromnak egy jósnő ezt mondta nemrég:
hogy most derült ki egy rejtett betegség nálam (tényleg a cukor és inzulin), tartsunk ki mostmár nemsokára itt a baba......nem hiszünk az ilyesmiben, de ezt szentírásnak vettük - reméljük így lesz.
Hannuli:
gondolom nem örömmel mész a műtétre....ott csinálják majd a K-ban?
Kovács doki ahogy Ágó is írta, nagyon kedves, alapos, mindent mindig felsorol, közöl, de nem egy bőbeszédű, míg D-nál én is megszoktam, h beszéltünk másról is, kedveskedett, puszi-puszi, kézfogás - na az nála nincs, de inkább babát tudjon csinálni majd.
Jaj Lányok.....
Amugy nekem már az is jó lenne, ha valaki annyit mondana, hogy nyugi 2 éven belül biztos, hogy lesz gyerekem (saját) .
Ekkor megnyugodnék, és akkor nem esne ennyire rosszul a negativ teszt.
Bár emlékszem, egyszer - vagy 4 éve - elmentem egy jósnőhöz. Persze a baba miatt. Azt mondta, hogy 3 évre lát előre, és nem lát babát. Ezen teljesen kiakadtam, hogy az nem lehet, hogy nekem 3 éven belül nem lesz gyerekem...stb mondta is, hogyha ennyire nem vagyok elégedett a jóslással, nem kell kifizetni. Azért kifizettem, de mérges voltam a kidobott pénz miatt. És sajnos most látom, hogy tökre igaza volt.
Barbo azért remélem, hogy sikerrel jársz! Még azért ne add fel! Én is sokszor voltam, hogy a közepén tök negativ gondolatok jöttek rám, aztán utána ugy megbántam, és lelkiismeret furdalásom is lett, hogy talán azért nem sikerült...
Azóta az a mondásom, hogy minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Ugyhogy mindig csak pozitivan lehet gondolkodni.
Hannuli, én is mondhatok pár szot Kovács dokirol. Kétszer voltam már nála, és tök normális, és nagyon nagyon alapos. Nekem kicsit tul hivatalos - megszoktam már hogy a régi dokimmal mindenféléről beszélgettünk... - de ez egyáltalán nem baj.
Sziasztok!
Tatu sajnálom a negatív tesztet.
Barbó annyira sajnálom, hogy ez a hülye izzadás már megint jött, és tudom sok volt már a kudarcból, de kérlek ne add még fel!!!!!
Ágó drukk a tüszőknek!
Nekem tegnap megjöttek postán a Kaális altatáshoz szükséges papírok. Kb egy hét múlva jön mensi, akkor kell hívnom a Kovács dr.-t hogy megbeszéljük a hisztero-polip műtétet. A dr.nő beszélt vele és elvállalt. Hát hátam közepére kívánom az egészet, de mit lehet tenni?
Tatu írnál majd pár sort a Kovács dokiról? Milyen ember ugye nem mufurc?
Hát szerintem vasárnap vagy hétfőn már tesztelek.
Igen a két hét mélyaltatás jó lenne. :-) Bár mondhatnám azt is én ezzel az izzadással,hogy szerencsém van,hiszen leszívás után 1 héttel már tudom mi a helyzet...
Teszt kb. 1 hét múlva?
Érthetetlen, h másoknak miért megy ilyen könnyen? Nálunk még a több, többnapos embriók sem akarnak megtapadnia sok hormonpótlás ellenére sem.
Lehet hibernálni kellene magunkat a + tesztünkig-:)))
Tatu nagyon sajnálom:-(
Igen,ez a 3. tb-s lombikunk volt
Ágó, én is pont ilyen vagyok mindig megérzem ha valakinek sikerülni fog. Most épp a legjobb gyerekkori barátnőm tesztelt egy korai zebrát. Hát az időzítés nem a legjobb, de már megszoktam hogy a legnagyobb kutyaszorítóban kapom a pofonokat. Épp ma reggel ébredtem megint izzadva, szóval most megint nem vagyok túl optimista.
Még 2-t szeretnénk megpróbálni, belefér időben a szept-i lombikig, meg talán hááááátha végre sikerül esetleg.
Majd fura lesz állni a + teszt felett egyszer, olyan hihetetlen.
Ja, mert spontán inszem lehet azért nincs tüszőrepi, de kérdezz rá.
Mi örültünk, h Merionalt kaptam mert volt 3 tüszőm eddig, több az esély - de látod így sem ment.....eddig
Mondjuk ez kisebb pofáraesés mint egy sikertelen lombik
Fene vigye el! Jaj jaj - nem egyszerű......
Mentek még egyre?
Ja, én holnap megyek 10. napi UH-ra. És ha van petesejt, lesz inszem.
Ágó: semmi jó hír, a mai is negatív((-::
Én mindkétszer kaptam tüszőrepesztőt, Ovitrellt, nem kellett kérni automatikus volt, ahogy az Utró is az.
Férjnek reggel kell menni, nekünk fél8-fél10 közötti időt mondtak.
Nektek most lesz ebben a ciklusban?
Tatu - valami jó hir van? Vagy maradt a tegnapi eredmény?
Remélem megjelent a két csik. Tegnap ahogy olvastam a hozzászolást, olyan érzésem volt, hogy ma örülni fogsz. Remélem nem csapott be.
Olyan érdekes, hogy az ismerőseink körében tökre megérzem ki terhes. Még el sem mondják, de én mindig mondom a férjemnek - figyeld meg, hogy nemsokára bejelentik, hogy babát várnak. És eddig mindig mindig bejött.
Ez a tüszőrepesztős dolog meglepett - itt nem adnak tüszőrepesztő szurit mint a lombiknál? Nem lehet kérni?
És egy kérdés - inszemhez a férjnek reggel kell menni leadni a hozzávalót?
Tesztelek holnap is, de semmit sem érzek((-::
Nem nézték, h megrepedtek-e, inszem után mikor feküdtem a mellettem lévő csaj is mondta, h neki sem nézték soha inszem előtt ezt.
El lehetne menni vérvételre is, de most nem fogok, nem látom értelmét...csak lombiknál.
Basszus Tatu, ez nem jó hír. Nézték amúgy inszem előtt uh-val, hogy megrepedt-e? De még holnap sem késő tesztelni,az tuti.