Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vitaminok-no depresszió
Létrehozva: 2007. szeptember 25. 19:17
Sziasztok! 
Nemrégen vettem egy vitaminokról szóló könyvet (Klaus Oberbeil : Vitaminnal frissen, fürgén, egészségesen). Ebben a szerző a szorongásos, depresszív állapotok többségét gyógyíthatónak tartja, ha az illető elegendő vitamint szed, főként a kiegyensúlyozott táplálkozás útján, tehát nem csak kapszulákban. Nagyon elgondolkodtatott ez a dolog, mert egyébként szakmámba vág az ügy, de erről az elméletről még nem hallottam. Mindezt teljesen érthetően, logikusan vezeti le.
Arra lennék kíváncsi, hogy mi a véleményetek, aki depis vagy szorongó, hogyan táplálkozik - vagyis szerintetek hogyan van ez az összefüggés?
Az viszont hazugsag,hogy a megfelelö mennyiseget sima etkezesböl belehet vinni...
Kifejtened, miert gondolod igy? Szerintem tevedsz/
Az viszont hazugsag,hogy a megfelelö mennyiseget sima etkezesböl belehet vinni...
(Föleg ha megnezem ,mit is eszik egy atlag ember..)
De egyedül a vitaminok se adnak megoldast.
Sport,etkezes es harmonikus eletvitel kialakitasa..Ez segit!
Helo! Én már tudod ott tartok, hogy elméletek ide elméletek oda. nagyon nem érdekelnek, csak ha előadást tartunk akkor nézzük meg hogy a megrendelő mit is szeretne kihangosítani, és akkor azt kapja. /aki fizet az diktál/
Mivel ezt tudom maradok a saját jól bevált ítéletemnél a gyakorlatban.
Sziasztok!
Visszakanyarodva kicsit a topicindítóhoz: nekem most úgy tűnik, hogy ez a vitamin-elmélet akkor használ, ha az egyéb dolgok már megoldottak (az egyéni élet értelmességének érzete, valamilyen nagyobb cél alá rendelődés). Szóval amikor a lélek már eldobná ezeket a nyavalyákat, de fizikai szinten nem tudnak termelődni azok a kémiai anyagok, amelyek az örömért felelősek.
Köszönöm mindenkinek, hogy segítettetek ezt végiggondolni.
Én pl. 25 évig egyáltalán nem ettem halat....
A tengerparti nepek is mind okosabbak mint a szarazfoldiek.-re
Ez egy újabb fajelmélet?
Forrást kérünk honnan van?
Hát olyan 14 éves korom körül kezdődött, tartott 10 évig, igen, aztán 2,5 év szünet, fél év újra, újabb 1,5 év szünet (közben terhesség), s most egy éve újra. A megjelenése gyakorlatilag a feszültség érzése, ami testi tünetekben manifesztálódik, melyek általában változók, ezért mindig újabb félelmet keltenek egy valós testi bajtól, ami aztán tovább ront az egészen. Most sok mindent nem tudok megvalósítani. Munka nincs a babó miatt, az egyéni és párommal kettesben töltött szabadságom viszonylag megoldott. Talán az anyósomékkal való együttélés ami nem tesz jót, hisz mégiscsak éltem egyedül, vezettem külön háztartást, itt meg nem én vagyok a ház asszonya
, meg mégiscsak több mindenről el kell számolnom, amiről egyébként nem kellene (ez mondjuk kapcsolódik a szabadság kérdéséhez). Persze rajta vagyunk a külön élésen, de az még kb. másfél év. A sportot itthon bonyolítom trénergépeken, amik kardió edzést nyújtanak, hisz az szükséges a stresszoldáshoz. Próbálom megoldani míg a baba alszik. A futás nemigen jön össze, akkor rá kell bíznom valakire a manót és hát nem is értik miért szükséges nekem az. Bár el is magyaráztam, mikor nem tudtam már titkolni a bajomat, dehát aki sosem érzett hasonlót, az úgysem érti mit érzek. Max értékelni lehetne, hogy próbálok tenni valamit ellene, és nem lesötétített szobában fekszem, s bízom a gyerekem bébiszitterre. Na de nem akarok siránkozni, meg mártírt játszani, csakhát ez van. Mert így még nehezebb az egész.
Ezekből nekem a munka, kollégák, szabadság, teljesítmény jön le. A futás is mintha valami ilyet hozna be. Ezek szerint innen jutsz energiához. Az a kérdés, hogy jelenleg ezeket a dolgokat mennyire tudod megvalósítani. Persze jó lenne mások véleményét is olvasni ezzel kapcsolatban.
Az, hogy 16 éve kínlódsz ezzel a problémával, máshogy értelmezve úgy is igaz, hogy 10 évig küszködtél vele, ezután megoldottad. Jól voltál 3 évig és most x éve újra küszködsz vele - nem?
El olvastam a topickod. S be vallom őszintén, pár dologban ön magamra ismertem.
Igaz én pánik beteg vagy már 2-éve. S 2-évvel ezelőtt volt depresszióm is.
S úgy mint neked a depresszió, engem is néha meg próbál kisérteni a pánik betegségem.
Én nem találtam össze fügést a táplálkozás, és a betegségem között.
Nekem anno a gyógyulásomban a motorozás segített, s akkor meg tanultam , hogy mikor kell pihennem.
Hogy kitérjek az általad írtakra: az időm nagy részét a kollégákon kívül a neten töltöttem..A legközelebb a szüleim áltak hozám, bár ritkábban igényeltem a találkozást, mint korábban. A munka egyszer jó volt, egy ideig nem szerettem, aztán újra más feladat, azt megint komáltam.Futni viszonylagos rendszerességgel eljártam. Táplálkozás? Semmi különös. Terápiára akkor nem jártam, s ahogy írtam, gyógyszert sem szedtem. Szerintem különben gyógyszerrel sem lehet olyan jól lenni, mint ahogy akkor éreztem magam.
Hogy milyen tulajdonságokat fejlesztettek ki bennem a gyerekkori dolgok? Önbizalomhiány, kisebbségi érzés, dac, elfojtott irigység a "tökéletes" emberek iránt.
És azon nem gondolkodtál még, hogy ezek a gyermekkori események milyen tulajdonságokat fejlesztettek ki benned, amiket egyébként egy rendezett gyermekkor nem tudott volna megadni? Hallottam olyan teóriáról, hogy mi magunk választjuk ki azt a szülőpárt, akiknél a legtöbbet tudunk tanulni, fejlődni, akár nehézségeken keresztülmenve.
Ha 3 éven keresztül tünetmentes voltál, akkor kezedben a kulcs. Például azt kellene végigvenni, hogyan gondolkodtál, mit tartottál fontosnak és mit nem, kik áltak akkor közelebb hozzád, kikkel töltötted el az időd nagy részét, mit csináltál-dolgoztál, hogyan táplálkoztál, sportoltál-e, jártál-e terápiára és ha igen, milyenre, szedtél-e valamilyen gyógyszert.
Ha van kedved, írd ide a nyilvánosba, mert gondolom sokan tanulnánk belőle.
Köztudott, hogy háborúban és minden olyan időben amikor az ember testileg-lelkileg maximálisan "rajta van valamin" hajt valamiért - olyankor nincs depresszió, se szorongás, se öngyilkosság. Ha visszanézel a szorongásmentes éveidre az valszeg életcéllal teli, testi-lelki aktivitással telt el.
A szorongás az unatkozó lelkek betegsége.
Erre az alábbiakat válaszolnám:
1.Tudom, hogy mi a szorongás és a depresszió, mint szakember és személyesen is tapasztaltam (ki az, aki nem). Ha erre azt mondod, hogy jó, de biztosan nem volt olyan súlyos, mint a Tiéd, rossz irányba haladsz.
2.Tudom és tapasztaltam, hogy meg lehet ezekből gyógyulni, véglegesen.
3. Számtalan topic van (végignéztem, már nem nagyon működnek, vajon miért), amelyekben depressziótól, szorongástól szenvedők panaszolják kétségkívül nagy bajaikat, mintegy mélyebbre rántva ezzel egymást.
4.Úgy gondoltam, én megoldást keresnék inkább, hiszen több szem többet lát. Így azt mondom, hogy nem baj, ha nem működik ez a topic, viszont ne menjünk át reménytelenbe és siránkozóba, mert tudom, hogy van kiút. Biztosan nem csupán a vitamin, de várom az ötleteket, okosodjunk együtt.
A legrosszabb egyébként az emberek hozzállása. Bár szerintem a jövő nemzedéke már másképp fog gondolkodni, mert annyit hall felőle, de a ma 50 évnél idősebbek-hacsak nem érintettek- megértésre képtelenek a témában. Utálom a "csak rajta múlik", a "szedje össze magát" típusú beszólásokat, jótanácsokat, annak ellenére, hogy aláírom, hogy ha az ember elhagyja magát, biztosan rosszabb, viszont meggyógyítani csupán akaratból magát nem lehetséges.
Bár én semmilyen testi betegséget nem kívánok magamnak -meghát volt már azért az is-, de néha mégis eszembe jut, bár az lenne inkább, mert akkor a környezetem is sokkal megértőbben viselkedne. Egy cukorbeteget pl. előbb elfogad a társadalom, mint egy szorongó, annak okát nem ismerőt. Hozzátéve persze, hogy sok testi betegséget öltött probléma is pszichés eredetű -lásd pl. bélgyulladás- amit persze a lelki bajokban nem hiszők abszolut testi szintre degradálnak, nem is keresnek lelki okot, így nem is gyógyulnak meg belőle soha.
No meg elfogadottabb ugye alkoholistának is lenni....Mert szerintem a kocsmákba járok zömének nem a szabadideje sok, hanem a pia segítségévek elfedi azokat a testi, pszichés tüneteket, amikkel mi inkább megszenvedünk, amire mi inkább gyógyszert szedünk, ami persze uyganúgy káros, de legalább nem fetrengünk tőle, és nem vagyunk büdösek a piaszagtól..
A pénzt szeretik lenyúlni én ennyit látok ebből az egészből. Lehet, hogy valakinek beválik, ez véletlen, vagy nem túl súlyos beteg.
Mivel mindenkinek más a szervezete és más a depresszióra hajlása, innentől kezdve ezen nem lehet ugyan azt adni senkinek.
Kívánom, hogy aki ilyen cipőben jár, gyógyuljon meg minél hamarabb. Jó lenne!!! Magamat beleértve!