Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
38 évesen babát várók
Sziasztok!
Szeretnék olyanokkal beszélgetni, akik 38 évesen estek teherbe, mostanában derült ki, hogy ilyen "öregen" várják a babájukat.
Ha van kedvetek csatlakozni és végig beszélni és izgulni a terhességet, gyertek!
Én 5 hetes lehetek számításaim szerint, nagyon az elején, de a teszt már igazolta a tüneteket. Orvosnál még nem voltam.
Várlak Benneteket!
Gratulalok!!! Egyaltalan nem vagy oreg, foleg, hogy nem az elso gyermek lesz.
Ha en esetleg szulok egy harmadikat, akkor en is kb. annyi idos leszek, mint Te most. De egyenlore elvezni szeretnem, hogyan nonek a majdnem 5 honapos iker kislanyaim.
Hali
Én is vérvételre akartam menni, de az egyik ismerősöm lebeszelt meg az orvosom is. Azt mondta, hogy nem biztos a vérvétel.
Az ismerősöm egyik barátnője ilyen vérvételen volt és azt mondták neki, hogy minden rendben aztán mikor megszületett a baba kiderült, hogy down-kóros.
Én voltam a Sote-I. sz. klinikán ac-n. Jók lettek az eredmények és nem is fájt a vizvétel. Csak egy kicsit rémisztő az a bazi hosszú tü. Pár perc alatt megvan.
Szia!
Köszönöm! Hát a két nagy között 23 hónap van a kicsik között 20 lesz, úgyhogy van elképzelésem mi vár rám
Azt nem tudom, hogy most jobban fogom e bírni mint 14 évvel ezelött, de csak az első néhány év lesz gázos egy picit..remélem
Az érdekesség még, hogy 1 nap külömbséggel ua-korra vagyok kiírva minta a legnagyobb lányommal voltam
MayB!
Hajrá-hajrá! Drukkolok, hogy ez a hónap a Tietek legyen! Mást ugysem tehetek az ügy érdekében!
Szia Szilvi!
Én is Szilvia vagyok! Gratulálok a három+pocaklakó gyerekedhez. Hát nem lesz könnyű a két picivel. A vizsgálathoz nem tudok hozzászólni, mert nekem olyan még nem volt.
Szerintem sok függ attól is, hogy milyen a munkád, mert ha mondjuk emelgetni kell, vagy egyéb ilyen nyalánkság, akkor jobb, ha minél előbb közlöd, mert akkor tudnak könnyíteni a munkádon. Meg persze függ a főnöktől, kollégáktól, hogy mit szólnak hozzá, és most nem a gonosz megjegyzésekre gondolok, hanem, arra, hogy nem akarnak-e megvállni tőled, ami ugyi törvényellenes, de sajnos a magyar ember leleményes. Ezeket viszont Te tudod, mármint a körülményeket.
Az tuti, hogy én nem bírnám magamban tartani a nagy örömtől, mindenkinek azonnal el szeretném mesélni.
Egyébként meg 12 hetes korig nem nagyon szokták elmondani, már csak babonából sem.
Sziasztok!
Jó olvasgatni benneteket, mert így én is úgy érzem jól döntöttem Az első házasságomból van egy 14 és 16 éves lányom, a mostaniból pedig egy 13 hónapos lányzó! Most várom a 4. babát a héten töltöm a 10. hetet. 36-t töltöttem néhány hete..
Egy kicsit félek, mert ugye ilyenkor már ajánlják a genetikai vizsgálatot, de nem tudom, hogy vállaljam e majd..Itt a kórházban egész jó szűrések vannak vérből, ha azok eredménye jó lenne akkor azért jó lenne megúszni az AC-t...
Nektek erről mi a véleményetek?
Szilvi
Nagyon jó gratulálok
Sziasztok Lányok, én is itt vagyok, ha nem is olya ktívan, mint Ti, de azért olvaslak Benneteket. Csak vannak itt, akik régebbről ismerik egymást, így abba a témához nem igazán tudok hozzászólni... de azért vagyok és bejelentkezem.
Köszönöm Mindenkinek, akinek "írt" a Jézuskának az én érdekemben is, aranyosak vagytok. Tegnap a tettek mezejére is léptünk Apával. Most igen ígéretes hónapnak nézünk elibe, ha minden igaz, akkor 24-én lesz a PÉ-m és 25-én a Jónás napom, így ki kell használnunk minden egyes napot!
A Gravidát én is szedem már, és piciszi a Palástfű teát nagyon ajánlják a terhesség első 12 hetében is, úgy hogy ajánlom figyelmedbe. Én is iszom naponta, mert segíti a beágyazódást és még számos jótékony hatása van a női szervezetre.
Kicsi!
A 8.-ik héttől nem tudtam kávét inni, /pedig már azt hittem megúszom/ és kb akkor vagy 1-2 héttel később kezdett egy két dolog jobban esni, de kifejezetten kívános /úgy mint a nagyokkal /nem voltam
Ági sajna eltünt!
NAgyon ritkán bukkan elő!
Nem tudom mi van vele, de most az IWIW-en fel is keresem!
Ott néha pár sort ír magáról!Tudom, hogy építkeznek, de nem tudom egészségileg már eljutott-e a babavállalásig
Az Angyalokszulei.hu-n meglátogattam Ádámkát!
Ha arra jártok ti is gyújthattok neki gyertyát!
Földi Ádámkának hívják, és ott Ági elmeséli történetét
Remélem nem haragszik, hogy ideírtam, de minden Ádám napon és halottak napján gyújtok gyertyát, és amikor még eszembe jut.
Mert eszembe jut, mert Ági volt egyike a legönzetlenebb legjobb ember, aki végigkisért utamon.
Szia Szu!
Én az első terhességem alatt Maternát szedtem. 11 kilót híztam, amiből szülés után 4 kg maradt rajtam pár hónapig.
Amúgy is szoktam télen vitamint szedni, ha hízni kezdek az Elevittől, majd abbahagyopm és marad a folsav.
Amúgy abszolult nem vagyok éhes, nem eszem többet, mint máskor.
Mikor szokott a kívánosság kialakulni?
Én az első terhességnél ilyenre nem emlékszem, persze azóta 13 évvel öregebb lettem.
Én is nagyon ki voltam, amikor szegény Ágiékkal megörtént a tragédia!
Ibcsi! Mi van Ágival? azt hiszem ő is nick vevet változtatott, így sok idő mire kibogoznám a topicodból, hogy mi van vele. Tegnap 500-ig jutottam a 2005-ös eseményekben.
Szép jó reggelt Mindenkinek!
Igen, használt a magneb6, este csak egy kicsit keményedett a hasam, nem éreztem olyan görcsszerűnek.
A melóba szerintem egy pár hétig még nem mondom meg, egyrészt mert félek, nehogy valami történjen, másrészt, ha jól vagyok, ugyis el tudom végezni a munkámat, elég, ha akkor kiderül, ha már el kezd látszani.
Ti nem így gondoljátok?
Hali lányok
Jó . Én éppen most iszom egyet. Elvonult a család és végre nyugi van. Én gravidát szedtem végig. Más gyógyszert nem, a vérképem tökéletes volt az elejétől a végéig. Azt mondták néhányan hogy nagy lesz a baba ezektől a vitaminoktól. Szerintem hülyeség. Az első 2 terhességemnél nem szedtem a Gergő 54 cm 3.40, Zsani 58 cm 3.80, a Levinél szedtem ő pedig 58cm és 3.60 lett. Szerintem egy normális súly. Még szoptatás alatt is szedem nem hiztam tőle.
Jajj Cini!
ne is mondd most hogy emlékeztetsz rá
Borzasztó volt
Kicsi!
Az elevitet kb 1 és fél hónapig szedtem, aztán megsúgta a dokim, hogy ha nem akarom nem kell
Ugyanis úgy elkezdtem hízni mint egy bálna
De te azt szedsz amit te jónak látsz, lényeg hogy nyugodt, és boldog légy!!
Beszélgess Kismanóval, mert hallja!!
Ha görcsöltem mindíg megbeszéltem vele, hogy "ugye mostmár velünk maradsz? Nem hagysz el bennünket?"és maradt
El kellene neked küldenem a babazenét!
Tudod Apa sokat énekelt neki még Pocaklakó korában, és hallgattuk a babazenét is, és ha hiszed , ha nem máig ha hallja /azt is amit Apa énekeltpl: azt hiszed hogy nyílik még a sárga rózsa Máig megismeri és megáll ahol van és hallgatja!!!