Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elmúltam 70 éves!!!!
2003-10-12 19:211.
Létrehozva: 2003. október 12. 19:21
Ahogy néhány hónapaja lapozgatom a Fórumot szinte minden korosztálynak van topikja.
Mi, akik túl vagyunk a 70-en még nem hagyjuk leírni magunkat, mert minket is érdekel sok minden. Szeretjük az életet, jó magam szeretem a fiatalokat, szeretem a családomat és jól esik hallani vagy olvasni ha mások is igy vannak ezekkel. Szeretem a gyerekeket, szívesen olvasnék unokákról, dédunokákról, hiszen nincs szebb dolog mint egy babáról mesélni és együtt örülni annak, hogy milyen aranyosan gyarapodnak, másznak, megteszik az első lépéseket, stb.stb.
Nekem ugyan nincs unokám csak egy gyönyörű nagy lányom aki rengeteget dolgozik, de nekem Ő még mindig a kicsi lányom és amíg élek az is marad. Nem csak az unokákról, dédunokákról lehet beszélni, hanem a gyermekeinkről, és általában a családunkról, ha meg valakinek sajnos nincs, akkor talán szívesen venné ha esténként, vagy bár mikor itt szót válthatna egy korban hozzá illő életvidám emberrel, aki megérti a problémáit, akivel megbeszélheti az elképzeléseit, megvitathat egy fimet, egy könyvet, vagy Isten bocsá' egy ebédről, vacsoráról cseveghet, vagy elmondhatja hogy is jutott ide közénk.
Kérem szépen az ifjakat akik veszik a fáradságot és esetleg elolvassák ezt a pár indító sort, vegyék rá a szülőket, nagyszülőket hogy üljenek a gép mellé és beszélgessenek amikor ők nincsenek otthon és nem használják a gépet. Higyjék el szívességet tesznek az időseknek ha rábeszélik őket a "TÁVBESZÉLGETÉSRE"
Egyáltalán nem ördöngősség megtanuli, hiszen jó magam betöltöttem a 76-ot és lám itt vagyok és nagyon szeretem ezeket az órákat amit a különböző témák olvasásával töltök. Remélem hamarosan lesznek akikkel beszélgethetek.

Sok fórum van a neten, de az a baj, hogy egy normálisnak induló beszélgetésnél egy csomó olyan idióta hozzászóló is van aki elveszi az ember kedvét a további csevegéstől. Van egy nyugdíjas lap, de azon úgy vettem észre hogy semmi élet nincs. Itt azt szeretem, hogy rengeteg témát dobnak fel amibe lehet kukkolni.
Úgy látszik ma nagy pangás van a neten, biztosan sokan kimentek a temetőbe. Ha érdekel én elmondom a tapasztalatomat. Én azért kezdtem el netezni, mert nyugdíjba jöttem , és nem akartam teljesen elmaradni a külvilágtól. Az újságolvasás és a tv-zés nagyon hasznos és jó dolog, de én úgy érzem a netezés nem olyan passzív tevéknység.
Írd meg, Te miért kezdtél netezni?
A másik, hogy a 70 éven felűliek fórumára vigyázni kell, az életbölcsességük, pozitiv gondolkodásuk mindenkire jó hatással van. Például a fiatalok megtapasztalhatják, hogy vannak jó fej öregek, s a netezni tanuló nagyika is kaphat jó fej kamasztól nethasználati tanácsokat.
Még: először mindig azt hiszem valami baj miatt nem írnak, s aztán kiderül, annyi aktiv programjuk van, hogy azért nem neteznek. . . .
Egyetértek veled, én is nagyon szeretem olvasni a különböző topikokat, bár még csak másfél hónapja van internetem, mert ezóta vagyok nyugdíjban.
És tessék kicsit bolyongani mindenfelé. . . Van egy olyan, hogy Pletyka. . . Na ne gondold, hogy olyan igazi, szomszédasszony mesélte pletyka, hanem a külföldön élők mesélnek érdekes sztorikat, amik különböző ujságokban jelentek meg. . . mi meg belebeszélünk. . . Aztán van az Ez itt a nyugalom szigete, bár ma éppen elég nagy a pangás. . . Valahogy a dátom nemigen pezsditi az nlc-t. . . De azért, ha sétálgatsz a fórumok között, nagyon sok érdekeset találhatsz. . . :-)))
Az Aktualis alatt: "Leteznek meg 70-esek" cimen.
Szeretettel, Sorsi
Kulonben, Omama kerdesere: -en jarok sielni, tancolni, teniszezni. A batyam aki 76, az egy foci csapatnak a trenere me'g mindig. MOZOGNI KELL! Nem szabad csak leulni es TV-t nezni!
Boyfriend, , , :-)) he, he he, --hat az nincs nekem, de szep lady-friend, az bizony van!
Sziasztok, Kari
Nekem ugyan nem valószínű hogyí "néni" vagy, mert én már betöltöttem a 76-ot és igy valószínű, hogy nyugodtan tegeződhetünk. Én Éva vagyok és nagyon boldog, mert látom hogy Te is a szebbik oldalát próbálod látni az életnek. Bizony a fiatalok sokszor nagyon fel tudják dobni az idősebbek hangulatát és ez igy van rendjén. Mi szeretjük őket és reméhetőleg a többségük szeret bennünket. Remélem hogy itt jól fogod érezni magad és sokat fogunk beszélgetni. Ha lassabban megy is ne keseredj el, mert itt senki nem sürget és biztosan szívesen olvassák soraidat.
Hány éves a "kislányod"? Az enyém éppen ma tölti a 48. évét. Tudod azért még mindig csak a "kicsi lányom" gondolom Te is igy vagy vele.
Ha gondolod hogy nyugodtabban beszélgethetünk a priviben akkor irj nyugodtan oda, vagy esetleg E-mail is szóba jöhet. A legközelebbi levélváltásig sok szeretettel köszöntelek Éva "néni"
Na , de ez nem a reklam helye:)))
Azert gyere es nezz be oda , ha ugy lesz kedved es idöd.
Udv/Brill