Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Magyarok Észak-Amerikában!

Bikercat
Létrehozva: 2002. Április 15. 15:38
Szia Bagoly!



A shrimp magyarul: apró tengeri rák, (Grangon)garnélarák



Üdv,



  1. 2002. június 16. 03:42401.
    Szia Evicibi es szia Mindenkinek!Az Interneten megneztek a skot terriereket, hat nagyon cukifalatok. Nagyon hasonlitanak a Robbyra, csak feketek. Kivancsi lennek, hogy belsoleg is hasonlitanak-e egymasra. Azert ne nagyon irigyelj, mert nekem viszont a cicam hianyzik nagyon. Tominak hivjak es fekete-feher szinu, hazimacska. Anyu otthon mar teljesen elcsabitotta tolem a kanduromat. Sajnos TV-nk meg nincs, igy azon nem tudtam megnezni a skot terriert. Kepzeljetek el, hogy mar teljesen elszoktam a TV-tol. Par hete meg nagyon hianyzott, de most mar nem annyira. Azert varom, hogy megjojjon a TV, amit rendeltunk, mert multirendszert akartunk venni, es meg par hetet kell ra varni. A munka a konyvtarban eleg jo, bar amikor este hazaerek holtfaradt vagyok, mert borzalmasan kell koncentralnom, hogy megertsem a nyelvet. Kisebb munkakat kapok, mint pld. CD boritokat allitok es ragasztok ossze, szoval eppen ami van. A Robby elol termeszetesen minden szoba ajtot be kell csukni, amikor elmegyek. De szerintem napkozben, ha nem vagyok itthon, alszik, mert nagyon kikesziti a hoseg. Foleg akkor rendetlenkedik, ha itthon vagyunk es este. Ha rajon az 5 perc, akkor szinte nem lehet vele birni. Egyfolytaban ugat es nem erti a szot. De este, ha megyunk lefekudni, akkor altalaban jon velunk es a haloszobaban levo kis fudoben alszik egesz ejjel a jarolapon. Nagyon aranyos. . . :-)))Most eleg eleven es jatekos, kivancsi vagyok, hogy milyen lesz 8 eves koraban, annyi idosen mint a te kutyusod. Mindenesetre egy biztos, hogy jol el van kenyeztetve. Latszik rajta, hogy egyke. Na most mar befejezem, mert varom, hogy a ferjem felhivjon es veget erjen a legenybucsu. Remelem, hogy ma azert hazakeveredik!!!! :-))) Jovo heten eskuvore vagyunk hivatalosak, egy nemet srac vesz el egy amerikai doktornot. Nagyon kivancsi vagyok, hogy milyen lesz. Meg soha nem voltam amerikai eskuvon. Vajon olyan lesz, mint a filmeken?Na, majd kiderul. Minden jot! Szia Toshiba! Nekem is nagyon honvagyam van, bar tudom, hogy ez igazan nem vigasztal. En is legkozelebb csak decemberben tudok hazalatogatni, amit mar nagyon varok. Kerlek tarts ki, hidd el nemsokara december lesz. Itt olyan gyorsan telik az ido. Szerintem sokkal gyorsabban, mint Europaban. Szoval fel a fejjel!Probald meg magad jol erezni. En is ezzel probalkozom es amiota ide irok es dolgozom, sokkal jobban erzem magam. Remelem, hogy ez majd neked is segiteni fog. Mi mindannyian Veled vagyunk. Udv:Kicsi-Reni.
    előzmény:
    Evicibi (382)
     
  2. 2002. június 16. 02:44400.
    Szia Nitramj!Hawaiion 100%, hogy van karanten, Floridaban viszont nem vagyok teljesen biztos. Mi Nemetorszagban az allatorvostol kerdeztuk meg, es o egy konyvben nezett utana. Szerintem ti is probaljatok meg az allatorvosnal utanaerdeklodni. Elokerestem a Robby papirjait, es megtalaltam a 2 ceg nevet. A megbizo egy frankfurti ceg volt, mert mi No. -bol jottunk ide, a neve: G. K. AIRFREIGHT SERVICE GRADLYN KENNELS GMBH, 60549 FRANKFURT/M Tel. :069 690 572 71. Az amerikai ceg, aki leszallitotta: DELTA AIR LINES INC, WILLIAM B. HARTSFIELD AIRPORT, ATLANTA, GEORGIA 30320 -USA, TEL: 404 715-2600. Remelem, hogy segitettem valamennyire. En is nagyon szeretem a cicakat, teljesen masok, mint a kutyak. Otthon 2 is volt, most mar sajnos csak egy van. Itt is nagyon jo lenne egy cicus a Bimbiske melle, mert nagyon meglatszik rajta, hogy egyes gyerek. Jot tenne neki egy kis konkurrencia. Milyen cicaid vannak?Es hany evesek?Mi a nevuk?Minden jot!Kicsi-Reni. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_701519 (381)
     
  3. 2002. június 15. 19:32399.
    Sziasztok! Lanyok kesz a legkondi, hat majdnem egy hetig tartott de ma a szaki megcsinalta. . . Orulok toshiba, hogy segitettunk ha mast nem szoban vigasztalunk. . . Evicibi! Igazad van , mindenkinek megvan a maga gondja es tul kell tennie az embernek magat. Az en esetem hasonlo, tobb mint hat evig dolgoztam egy korhazban orvoskent, most meg itt vagyok egyelore haztartasbeli. . . nagyon nehez volt megszoknom a " munkanelkuliseget". De ugy ahogy mondod az embernek mindig merlegelnie kell, mi jo a csaladnak, mert ez a fontos, aztan jon, hogy mi lenne jo nekem. Hat most igy jott ki a lepes, a ferjem karrierje fontosabb volt. . . Talan egyszer ram is sor kerul es akkor talan o fog jobban alkalmazkodni. A lenyeg, hogy ezt megbeszeljuk es egyutt probalunk megoldast talalni. A remenyt nem szabad elvesziteni, a lanyom jovore kindergartenbe megy es akkor en is tudok majd valami munkat talalni, bar sajnos az otthoni diplomaval itt orvoskent nem ervenyesulhetek, de talan probalkozom valami kutatomunkaval, hatha az is erdekel majd es lesz valami haszna. Most mar sokkal optimistabb vagyok, mint par honapja, meg kellett egy kicsit kuzdenem onmagammal, de szerencsemre a ferjem sokat segitett ebben lelkileg es jot tett nekunk ez az ev itt egyutt en batran azt mondom szivesen jovok majd a nyar vegen vissza, mert mar ez az otthonunk. Talan par ev mulva hazamehetunk majd es akkor nem vesztettunk semmit. Jo hetveget, sziasztok: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2002. június 15. 06:19398.
    Koszonom lanyok, igazan rendesek vagytok!!!Nem nagyon akartam en panaszkodni, de azt hiszem, ez az en helyzetem osszehasonlithatatlanul(szep hosszu magyar szo, meg jo, hogy nem felejtettem el)mas. Persze, tudom en, miert csinalom, csak neha nagyon kibukok. Es hat. . . en tobb vagyok mar, mit 20. Mindig a magam ura voltam otthon, senki nem "dirigalhatott"nekem, most meg mar "evek ota"mas "ohajat"lesem. Sok osszetevoje van a dolognak. De nagyon jo erzes, hogy az ember "hangja"(a MAGYARE)valaszra talal barhol a vilagon. Egyebkent iden januarban vettem egy laptop-ot, teljesen "mobile" lettem, no meg mar digital cameraval is felszerelkeztem, tehat kepeket is kuldok haza. Az angol nyelvvel hogy vagytok?Na, megyek, var az email box-om. Orulok nektek nagyon, es koszi minden jo szot. Tenyleg nagyon boldog vagyok!!!!Nem hulyeskedek!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2002. június 15. 05:23397.
    Sziasztok! Szia Laca!Nagyot derultunk a ferjemmel, amikor a haziurrol irtal, hogy ket napig probalta javitani a legkonditokat, aztan a vegen sem sikerult neki. Hat velunk is megesett egy hasonlo story: meg Alabamaban, Mobile-ban a csap csepegett es mar elegge idegesitett, hat szoltunk a gazdinak, mivel ez az o dolguk (szerzodes szerint). Beallitott szombat reggel beoltozve kopott farmerba, kockas ing, szoval ahogy illik, na o nem vacakolt vele 2 napig, hanem tiz perc alatt feladta es aztan jott az "igazi" mester. Csak tudni kell, hogy a hazigazda milliomos, es kepes volt egy ilyen baromsagra elfecserelni az idejet. Itt, ugy latszik, ez a bevett szokas. Szia Lana! Hol jarsz? Merre vagy? Mar hianyzol!!!Udv. Mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670383 (395)
     
  6. 2002. június 15. 05:09396.
    Szia Toshiba!A Tobbieknek mar unalmas, de roviden magunkrol:csak a ferjem dolgozik, en a ket gyerekemmel vagyok a berelt hazban(majdnem hat eves a fiu es majdnem harom a kislany). Nincsenek baratok, ismerosok csak mi. Nem mondom, hogy konnyu, de eljutottam egy olyan szintre, hogy , valahol, az eletben mindenki kompromisszumot kot igy, ugy vagy amugy , mindenki maskep es masban es , ha ez nem egy eletre szol, hanem csak atmeneti, akkor, azt "jatszva" tul lehet elni. En is mar mehettem volna otthon dolgozni, mivel a Gyes lassan veget er, mint kezdo, mert a fosuli kozben, utan jott a ket gyerek, de itt kell lennem a ferjem mellett es kitartani mellette. Ket karrier epitese egy csaladban, szerintem, lehetetlen, ha van gyerek!Szoval ezzel csak azt akarom mondani, hogy mindenkinek vannak gondjai, kissebbek, nagyobbak es, mint a Te esetetben, ha a jovore nezve ez pozitiv, akkor ki kell birnod meg valamennyi ideig (azt nem irtad, hogy meg meddig kell dolgozni), mert hosszu ut van mogotted, kar lenne feladni. Szia.
    előzmény:
    toshiba (391)
     
  7. 2002. június 15. 03:53395.
    Szia toshiba! Nagyon meghatottak a soraid, ide barmikor irhatsz, szeretettel varunk barmikor, neha nap kozben is szokott itt lenni valaki, de este surubben vagyunk. Barmirol beszelunk, az elet nagy dolgai kozul. . . Nehez lehet , el tudom kepzelni milyen nagyon nehez az embernek egyedul, baratok, csalad nelkul. Ha sikerulne valakit( magyart ) keriteni a kornyekrol biztosan jobb lenne, ha az ember csak egymaga van, sokkal borusabban latja az ittletet, ami egyebkent nem szornyu, sot lehet egeszen kellemes. Probalkozz Te is nyitni egy forumot( peresze ide is irhatsz barmikor) a mostani lakhelyed nevevel es hatha valaki jelentkezik a kozelbol, akivel legalabb heti egyszer talalkozhatnal es beszelgethetnel, ez biztosan javitana a kozerzeteden, de hidd el szinte mindannyian voltunk ezzel igy, vagy hasonloan. . . Fel a fejjel, irj barmikor, csetelhetunk is, ha megadsz egy idopontot es akkor mintha beszelgetnenk. Udv: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 15. 02:08394.
    Meg egy, Magyar Otthon-Hungarian Club, Inc. 1125 Southhampton Rd. Philadelphia, Pa 19116. http://www. magyarclub. com E-mail:magyarclub@abag. comDobo Csopi:2125-322-9773.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116359 (393)
     
  9. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 15. 02:02393.
    Sziasztok! En nem is tudom, hogy tudnek segiteni, de arra gondoltam, hogy megirok egy par cimet itt a magyar ujsagbol. Museum of the Amerikan Hungarian Foundation 300 Sommerset Street New Brunswick, NJ, 08903, Wallimgfordi Magyar klub 147 Ward Street. Wallingford CT, Linda 203-634-0602/Barbara 203-269-9768. Kathy's Skincare kozmetika Szalon 212-717-1615. A Wallingfordi klubban a Tukros hattagu egyuttes fog szerepelni junius 16-an. Ilyen helyeken biztos meglehet ismerkedni rengeteg magyar emberekkel. Mar olvastam mas varosokban Magyar Hazrol, de most nincs semmi program , de mihelyt lesz, rogton megirom. Udv.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_999182 (392)
     
  10. Torolt_felhasznalo_999182
    Torolt_felhasznalo_999182
    2002. június 14. 15:20392.
    Szia, köszi, hogy írtál. Most éppen túl sok időm nincsen, de néhány gondolat magunkról. Mi három éve lakunk itt, nagyon tetszik az egész környék, az emberek kedvesek, segítőkészek. Barátságok, hááááááááát ez egy elég nehéz kérdés. Valóban az amerikaiaknak meg van az a különleges tulajdonságuk, hogy egy bizonyos szinten túl nagyon nehéz közel kerülni hozzájuk. Persze itt nem azt értem, hogy nem segítenek, hanem, mint minden nemzetnek meg vannak nekik is a sajátosságaik, amikből nem akarnak, vagy nem tudnak leadni! Nekünk magyaroknak is vannak ilyen dolgaink, nemde? Mindemellett, én nagyon szeretek itt élni, vannak sok barátaink, ismerőseink. De van néhány magyar barátunk, ismerősünk is. Nekünk két nagylányunk van, 16 és 15 évesek. Ők is nagyon szeretnek itt élni, sok barátjuk van, jól tanulnak. Egyszóval jól érzik magukat itt. Hu, most mennem kell, de majd később megint írok, ha akarod, akkor priviben is tudok. Szióka.
    előzmény:
    Agi001 (387)
     
  11. 2002. június 14. 06:26391.
    Koszonom Evicibi, hogy maris jelentkeztel!!Megprobalok majd aprankent "kiirni magambol"dolgokat, de ahhoz tobb ido(oldal)kellene. A "borton"sajna nem 100%-osan jelkepes, mert egy idos nenivel lakom(nem irom, hogy elek, mert ez nem elet)egyutt, ez a munkam. Jol keresek(azt gondolom)de a szabadsagommal fizetek erte ebben a "nagy szabad"orszagban. Ezert is irtam, kulonlegesnek "titulalva"a helyzetem. Oriasi turelem es emberszeretet kell ehhez, es az elozo igen-igen fogytan van bennem. De ez a mostani helyzetem(tudom az eszemmel)a jovom alapja. Ez az egy tudat tart meg valamennyire. De fogytan az erom. Ti dolgoztok(bocs, lehet, csak TE)valahol??Vagy csak a ferjeitek??(ferjed)Hat, el kell dontenem, hogy egyes- vagy tobbesszamban irok!!!Gondolom, lesz meg ra alkalmam. Jo ejszakat az ittenieknek, szep joreggelt az otthoniaknak!!
    előzmény:
    Evicibi (390)
     
  12. 2002. június 14. 05:19390.
    Szia Toshiba! En, szemelyszerint, nagyon orulok Neked, mert minden egyes hozzaszolas pozitiv energiat ad szamomra, hiszen tudom, hogy nem csak en vagyok "honvagyos", magamodjan "borton" helyzetben. Minden hozzaszolas egy egyeniseget fed es olyan erdekes, ahogy hetek-honapok elteltevel kialakitasz magadban egy kepet a levelezotarsaidrol, meg igy is, latatlanban vannak szimpatikusabbak es picurit antipatikusabbak (bocs lanyok, de , altalaban, amit gondolok, megmondom, az unszimpik mar reg nem irtak, ugy hogy a mostani kor nagyon jo). Ha nem nagyon titkos, irjal Magadrol bovebben, ird ki magadbol ami bant es jobb lesz, talan meg baratra is lelsz es akkor mar nem leszel nagyon egyedul!( Mar most se vagy, mert gondolunk Rad)). Na en ma nagyon bobeszedu vagyok, szerintem a sor miatt, nagyon ritkan iszok alkoholt, ma ittam egy pohar sort, bizti ettol. Sziasztok.
    előzmény:
    toshiba (389)
     
  13. 2002. június 14. 04:47389.
    Sziasztok lanyok, asszonyok!!! En egy/kulonleges helyzetben/ Californiaban elo(immaron 2, 5 eve)40-es evei 3. negyedet "taposo", MO-on elvalt, sajat akaratombol "bortonbe" zart, MAGYAR lany vagyok. Olvasgattam az irasaitokat, egyet gondoltam. . . . es beleptem. En napi szinten (sms mobilra)tartom a kapcsolatot az otthoniakkal, de igazi egyetlen "tarsam" a computerem, szinte egesz nap rajt' logok, nagyon egyedul vagyok. Az eddig eltelt, itt toltott ido ota 3x voltam otthon, es kegyetlenul vagyom ujra. De valoszinu, csak decemberben(karacsonyra)megyek haza ujra. Mikor az otthoniak alszanak, "kinlodas" az elet. Igy nagyon orulok, hogy ratok "akadtam". Ti(mindent osszevetve)jol erzitek magatokat? Nos, ennyit magamrol 1. nekifutasra. Koszonom, ha figyelmet szenteltetek ram.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2002. június 14. 04:47388.
    Sziasztok lanyok, asszonyok!!! En egy/kulonleges helyzetben/ Californiaban elo(immaron 2, 5 eve)40-es evei 3. negyedet "taposo", MO-on elvalt, sajat akaratombol "bortonbe" zart, MAGYAR lany vagyok. Olvasgattam az irasaitokat, egyet gondoltam. . . . es beleptem. En napi szinten (sms mobilra)tartom a kapcsolatot az otthoniakkal, de igazi egyetlen "tarsam" a computerem, szinte egesz nap rajt' logok, nagyon egyedul vagyok. Az eddig eltelt, itt toltott ido ota 3x voltam otthon, es kegyetlenul vagyom ujra. De valoszinu, csak decemberben(karacsonyra)megyek haza ujra. Mikor az otthoniak alszanak, "kinlodas" az elet. Igy nagyon orulok, hogy ratok "akadtam". Ti(mindent osszevetve)jol erzitek magatokat? Nos, ennyit magamrol 1. nekifutasra. Koszonom, ha figyelmet szenteltetek ram.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2002. június 14. 02:56387.
    Szia Gabi! New Yersey-ben Bergen County-ban lakunk, azonbelül pedig Closter városban. Februárban költöztünk ki, mert a férjem itt kapott állást. igy még minden új itt nekünk, főleg az, hogy nagyon nehéz komolyabban barátkozni az amerikaiakkal. Valahogy egy bizonyos pontnál nem lépnek tovább. Ez egy kertvárosi rész, ahol lakunk, igy aztán napközben semmi sem történik itt, ezért szeretnék barátokat találni valahogyan. Ha van valami ötleted, akkor kérlek segits. Te különben mióta vagy itt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_999182 (373)
     
  16. 2002. június 14. 02:40386.
    Sziasztok! Evicibi! Ahogy mondod, viszket mar a talpunk, de meg nem kezdtuk el a pakolast. Vettunk ezt-azt, de nem sok mindent, aprosagokat, a tesoknak kis zsebpenzt szanunk, az mindig jol jon. . . Ne aggodj, mire hazamentek lecsapolod a mocsarat es kitunutetnek erte. Kepzeljetek, meg mindig nem javitottak meg a legkondit, de ma legalabb elkezdett esni es ettol egy picit lehult, mar neha levegot is lehet venni. A haziur, a foberlonk, azt hitte majd maga megoldja( gondolom sporolni akart) es ket napon at kiserletezett, de ma delutan mar feladta es holnapra " igazi" szerelot hiv. . . mit mondjak. . . ez is Amerika! A lanyom koszi jol van, eleven mint szaz ordog, de inkabb az legyen csak maradjon egeszseges, mondanom sem kell mennyire varja a julius elso hetet. . . hat meg az otthoniak, egyre tobbet telefonalunk, latszik a szamlakon. Nincs mese, mennunk kell. . . Puszi nektek: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 14. 01:39385.
    Szia kaktusz! Gondolom, hogy itt olvasgatsz neha, igy ide irom az utazasi iroda cimet;Unlimited Flight Tours , 1052 East. 5th Street. Brooklyn, NY, 11230. Tel;1-718-338-8798. Az Eva nagyon kedves, es segitokesz. Nekem talalt mindig egyszeri atszallassal torteno jegyet, Albany-ny-Budapest, 700$ korul, round trip. Lanyok, megeri felhivni legkozelebb ezt az irodat, levelben elkuldi az Eva a jegyet, semmi komplikacio. Udv.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670383 (383)
     
  18. 2002. június 13. 21:21384.
    Szia Laca! Sajnalom, hogy leallt a legkonditok, nehez lehetett kibirni. Neha a gyerekek kerik, hogy kapcsoljuk le, hat egy fel ora mulva mar nem tudom mi is a bajom, mire rajovok, hogy. . a legkondi van lekapcsolva, hiaba, meg nincs beidegzodve, pedig mar masfel eve hasznaljuk. Mostanra, remelhetoen, helyreallitottak a hibat. Ami a meleget illetti, itt se fazunk! Plane, hogy minden nap asok egy kicsit, meghozza hosszu nadrag, boka csizma, polo-ban, mert , maskulonben felzabalnanak a szunyogok: itt az erdo, meg valami pocsolya szeru mellettunk, ugy hogy van hol szaporodni. Amikor csinalom ezt a kilatastalan kerti munkat mindig eszembe jut egy kinai film, nagyon reg lattam, de ugy megmaradt bennem, ahogy a ferj es feleseg toltik fel a mocsarat, valami edenyekben hordjak a foldet, nap mint nap es semmi latszata, hat valahol ilyennek latom oldalrol magamat, de megis csinalom, mert makacs vagyok. . . . Kicsi Lanyod jol van? Sikerult venni ajandekokat? Kepzelem mar hogy luktet Benned a hazautazasi vagy. Mi, legkozelebb, csak karacsonyra megyunk, hat igy is eleg draga felevente tobb mint 2000 dolcsi, de a szulok annyira hianyoznak, hogy haza kell mennunk, kulonben a rejtett feszultseg meg valamilyen betegsegben nyilvanul meg. Na jo, sok. . . . Sziasztok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670383 (383)
     
  19. 2002. június 13. 16:54383.
    Sziasztok! Hogy birjatok ezt a tropusi meleget? Itt Marylandben az utobbi napokban 96F volt nagy paratartalommal, volt nap, hogy a radio bemondta, csak az menjen utcara, akinek nagyon fontos. Hat bent kuksoltunk, csak hogy a helyzet erdekesebb legyen ket napja a legkondi bemondta a lakasban az unalmast, ejszaka melegebb volt bent, mint kint, alig aludtunk, tegnap mar volt kint szerelo, de valami alkatreszt kellett rendelnie, es csak ma erkezik meg. Gondolhatjatok. . . Ugy erzem neha megfulladok, pedig a szomszedaink kolcsonadtak ket ventillatort, igy ma mar jobban aludtunk, de megsem az igazi. Hat ilyen a mi szerencsenk, amikor kene, ledoglik. . . . Tegnap mikor foztem, azt hittem szaunaban vagyok. . . pedig a bableves jo lett, csak huvosben szivesebben ettuk volna. Remelem ma mar megcsinaljak, bar matol lehulest igernek. Aranyos ahogy a kutyusokrol beszelgettek, en is nagyon szeretem a kutyakat, bar nekunk nem volt a berhazban otthon, de az anyosomeknak van egy gyonyoru nagy oangol juhaszkutyajuk, most hirtelen nem jut eszembe a fajtaja, de megirom, kepzeljetek Szamocanak hivjak, irto aranyos es baratsagos lanykutya, most 4 eves. Jo hetveget Nektek: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2002. június 13. 16:29382.
    Szia Kicsi!Nagyon irigyellek, hogy Veled lehet a kiskutyad, ebben a hazban, ahol most elunk, kikotes, hogy semmi allat, en meg nagyon "kutyas" vagyok. Biztos lattal mar whisky-s uvegen abrazolva ket kutyulit egymas mellett, az egyik a skot terrier, a masikat nem kell bemutatni(Westi), black and white. Ha a whisky-rol nem ugrik be, akkor talan lattal TV-n kozvetiteseket Bush elnokrol, eloszeretettel cipelgeti magaval a skot terriert. Nagyon sajnalom az enyemet, mert a skot terrier csak egy gazdit valaszt magaban es az en vagyok, es hiaba vigyaznak ra Anyuek, az nem az, egy honappal ezelott voltunk otthon, hat az a legkedvencebb az en Pipe-nak, hogy befeszkeli magat az olembe es igy kell vele setalgatni az udvaron, de orakig elviselne, most 8 eves, fiu. Na jol "kikutyaztam" magam. . . . . Ameddig dolgozol, a kutyi nem csinal "rendet" a hazban? Es hogy megy a munka? Mit csinalsz? Szia.
    előzmény:
    KicsiNM (380)
     
  21. Torolt_felhasznalo_701519
    Torolt_felhasznalo_701519
    2002. június 13. 07:29381.
    Szia KicsiNM! Mi ez az allatokat szallito ceg? Mi ket cicat szallitanank Floridaba. Tenyleg van ott karanten?
    előzmény:
    KicsiNM (380)
     
  22. 2002. június 13. 05:34380.
    Sziasztok es szia Evicibi!Hat igen, igy van ez. En mar odaig jutottam, hogy megneztem az Interneten, hogy mennyibe kerul a repulojegy es nem sok kellett hozza, hogy meg is rendeljem. De mar jobban vagyok, foleg azota amiota dolgozom es Veletek chatelek. Ez tenyleg sokat segit. A munka is nagyon hianyzott, es ezen a teren is mar odaig jutottam, hogy fizetes nelkul dolgozom, viszont ezert en dontom el, hogy mikor. Azonban ami igaz az igaz, nagyon jot tesz a csekely angol nyelvtudasomnak, mert amcsikkal dolgozom egyutt. Sajnos a nyari idoszakban nincsenek nekem valo angol nyelvtanfolyamok, igy kenytelen vagyok varni szeptemberig. A pici Westi, Robbynak hivjak, beceneve:Bimbi vagy Bimbiske - koszi kerdesed - nagyon jol van, nem hagy bennunket lustalkodni, bar szerintem orulne, ha nem lenne ilyen forrosag (napkozben arnyekban 40 fok fole megy a homerseklet). Egyre pimaszabb lesz es nagyon valogat az evesben. Kiskoraban olyan volt, mint egy igazi kisbaba, hat mostanra egy kicsit megvaltozott. Mar felmerult bennunk a kerdes, hogy biztosan azt a kutyat kaptuk-e vissza El Pasoban a repteren, amit Frankfurtban feladtunk. Ugyanis nem velunk repult, hanem egy allatokat szallito ceggel 2 napon keresztul, Washingtoni ejszakai pihenovel. Szerencsere nem kellett karantenba adni, nekem meg ez a ket nap is sok volt nelkule. Ugy tudom, hogy Hawaiiban es Floridaban van karanten. Mennyi idos a kutyusod? Sajnos nem tudom, hogy hogyan nez ki a skot terrier, de meg fogom nezni az Interneten, mert kivancsiva tettel. Szia Bogie! Koszi a cimet! Mar el is raktaroztam magamnak. Szep Estet Mindenkinek! Udv:Kicsi-Reni. :-)
    előzmény:
    Evicibi (377)
     
  23. 2002. június 12. 06:34379.
    Sziasztok. Itt van a cime egy web sidenak, aki szeret olvasni itt nagyon sok konyvet, meset, verset stb. megtalalhat. En mar egy hete mast se csinalok csak olvasok, , jo szorakozast nektek is, www. mek. iif. hu ott klikkeljetek az olvasoteremre es maris a konyvtarban vagytok, lehet olvasni :-))))))))
    előzmény:
    KicsiNM (374)
     
  24. 2002. június 12. 05:48378.
    Sziaszok, Evicibi történetéről jutott eszembe, hogy áprilisban amikor arizónába mentünk, a repülőtéren, a férjem megkérte az ellenőröket, hogy ne röngenezzék meg a fényképezőgép filmjeit. Meg is tették, de igy kézzel bondogatták ki a kb 30 tekercset, és még a műanayg tokból is kiszedték a filmeket. jó munka volt nekik. Persze nálunk is volt cipő levétel meg motozás. De képzeljétek, amikor megérkeztünk a motelba, kiderült hogy a párom fényképezős hátizsákjában, ami természetesen átment a röntgenen, és fent volt a fedélzeten, bennt volt a svájci bicskája. Na erről ennyit! Evicibi, probáld meg a kollibri etető környékét nagy piros, sárga foltokkal, papir kivágásokkal körbevenni. lehet hogy rondának fogod találni, de az egyik ismerősömnek bevált. Aztán meg már amikor odaszoktak a madarak akkor le lehet szedni őket.
    előzmény:
    Evicibi (377)
     
  25. 2002. június 12. 05:09377.
    Sziasztok!Szia Lana! Megfogadom a tanacsodat, mert ha elszall a level, nem mindig van kedve az embernek ujra irni, koszi! A ferjed bator ficko, hogy csak ugy odaguritotta a barackot a macinak en, ugy gondolom, ugy sprinteltem volna, hogy uj vilagcsucs lett volna belole. Szia Laca!Akkor meg is egyedul kell utaznod. . . Engem, meg masokat is, Washington-ban a hazafele uton nagyon atneztek: taska total atszaszerolva, cipot levenni(elvittek atvilagitani, rendben talaltak, de ennek ellenere az en salamander cipom megallas nelkul sipolt, amikor atmentem a kapun, kezek oldalra, labak terpeszben, vegig tapizas, aztan vegre beken hagytak). A gyerekeim tatott szajjal neztek, hogy mit csinalnak anyaval? Dehat tudtam, hogy ezen at kell esni, ezert nem is izgatott a dolog kulonosebben. Szia Kicsi!Udv korunkben!A honvagy nagyon ki tud kesziteni egy embert, de nem szabad engedni, mert felorol. En masfel eve vagyok itt, de az elejen irto nehez volt, sokszor voltam ugy, hogy: na majd ma este mondom a ferjemnek, hogy en haza akarok utazni, de aztan tartottam magamat, mert ha mar eddig eljutottunk, akkor nem lehet mindent felrugni. Ha lettek volna magyar ismerosok , ugy mint Lacanak, biztosan konnyebb lett volna, de , sajna, meg most sincs . Azota megbekeltem a helyzetemmel, elfogadtam, meg is szoktam valamennyire es hat, egyszer ugy is hazamegyunk, ugyhogy nem erdemes busulni. A pici Westi hogy van? (nekem otthon skot terrierem van!)Nem kellett karantenba adni?Es hogy birta repcsit?Sajnos a kolibri etetom arvalkodik, kolibri nuku! De a szirupkat cserelem, hatha, megis egyszercsak megerkezik. . . Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 12. 03:43376.
    Szia Tunde! En most Albany, Ny. -ban lakom, de laktam Las Vegasban 3 evig. Tudom ez nem sokat segit, de ismerem a kornyeket. Udv.
    előzmény:
    tunde0215 (375)
     
  27. 2002. június 12. 03:07375.
    Sziasztok!Udv Mindenkinek , koszi szepen a tippet remelem bejon. Vegasban rettenetesen meleg van s ez lehet hogy csak rosszabb lesz. . Tunde
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2002. június 11. 22:33374.
    Szia Moliere! A mese igazan csodalatos volt. Nagyon jol esett olvasni olyan hosszu ido utan. Az en mesekonyveim sajnos otthon maradtak, igy kimentettem magamnak, hogy maskor is el tudjam olvasni. Regebben meg en is tudtam kivulrol, de mar azota elfelejtettem, jo volt ujra felidezni. Udv!Kicsi-Reni. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573599 (340)
     
  29. Torolt_felhasznalo_999182
    Torolt_felhasznalo_999182
    2002. június 11. 22:26373.
    Sziasztok! Húúúúúúúú de kutya meleg van, közel 84 fok, ami 31 foknak felel meg! Az ember a saját levében fő meg, de nem baj nem sírok, mert bizony már elég régen vágyódunk ilyen jó időre. Csak ne szakadjon vége! Szóval üdvözlöm az újakat, tunde0215, és ASimon. Örülök neki, hogy ránk találtatok. Ági merre laktok NJ-ben? Nekem van egy ismerősöm, őt is Áginak hívják, és ő sokáig lakott NJ-ben, de már egy ideje elköltözött ide fel hozzánk. Mi Albanyhoz közel lakunk. tunde0215 én nem nagyon ismerek senkit Las Vegasból, de ha tüzetesen átnézed a topicocat, azt hiszem, hogy találsz olyat, ahol a ti környéketekről írogatnak, vagy legalábbis közeletekből. De természetesen ez nem azt jelenti, hogy ide nem írhatsz, dehogynem nyugodtan, bármikor! Itt mindig van valaki, aki tartja a frontot és beszélget. Általában hétközben többen vannak, mint hétvégén, de ez érthető, mivelhogy itt a nyár ezért sokan nyaralnak, kirándulnak. De sebaj, valaki mindig van itt! Most nekem is mennem kell, de majd később este megint benézek, addig általában nem is fekszem le, amíg meg nem néztelek benneteket, hogy hogy vagytok. Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2002. június 11. 22:17372.
    Hallo hallo Mindenkinek! Szia Lana! Koszi szepen a tippet, nagy segitseg volt. Most mar 19 vannak velem egyutt. Sajnos a tobbseg Albuquerque-ban lakik, ami elegge messze van tolunk. Viszont talaltam valakit nem is olyan messze tolunk(kocsival 0. 5 ora). Termeszetesen irtam is neki legalabb 3-szor, de mindig visszajon a level hibauzenettel. Lehet, hogy mar mas cimet hasznal es ez mar elavult?Nem tudom. . . Aztan van meg valaki, aki kocsival kb. 2 oranyira lakik (El Pasoban), neki is irtam, es most varom a jelentkezeset. Remelem, hogy sikerul. A ferjem nemet es Nemetorszagbol jottunk ide, bar elotte voltunk otthon 2 hetet elbucsuzni mindenkitol. En fel evet eltem Nemetorszagban (nem valami sok) es a kutyat is ott vettuk, mert az otthoni 1 kutya es 2 cica utan igazan egyedul ereztem magam. Ebben a varosban kb. 800 nemet csalad el, akik az amerikai-nemet katonai bazison dolgoznak. Ok nagyon aranyosak es kedvesek, de en megiscsak magyar tarsasagra is vagyom, ezert tovabb folytatom a keresest. Sajnos ugy nez ki, hogy ebben a varosban en vagyok az egyeduli hazank kepviseloje, bar meg tudom erteni, mert elegge kicsi ez a varos, es semmi erdekes nincs itt. Kivetel: White Sands Nemzeti Park. Igazan csodalatos. Mindenesetre mar annak is nagyon orulok, hogy Interneten kapcsolatba kerulok itt elo magyarokkal, vagyis Veletek. Mindenkinek kellemes napot kivanok! Kicsi-Reni. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407400 (344)
     
  31. 2002. június 11. 16:04371.
    sziasztok! Ildy, sajnalom, de vartam egy kicsit, nem volt senki a cseten, aztan kikapcsoltam a gepet. Majd megbeszelunk egy kozos idopontot, ok? Szia Tunde es Agi! Orulunk Nektek, azt ajanlom Ti is probaljatok uj forumot nyitni a lakhelyetek cimevel, igy konnyebben talaltok majd magyarokat a kozeletekben, nekem sikerult. De barmikor szivesen latunk itt ezen a forumon, ha beszelgetni akartok!!!! Jo a tarsasag es sok jo tanaccsal szolgalnak. Szoval jo keresgelest, udv: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2002. június 11. 05:18370.
    Sziasztok! Las Vegasban dolgozom , aki itt van a kozelben irjon. Tunde
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2002. június 11. 03:04369.
    Sziasztok, Ági vagyok és New Jersey-ben élek a kisfiammal és a férjemmel. Ha valaki itt lakik a közelben közületek, akkor az légyszives irjon, mert nagyon társaságra vágyunk. Köszönjük!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 11. 02:42368.
    Ujra itt vagyok, benezzek? Azt hittem az elobb, hogy Te mar ott vagy!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116359 (367)
     
  35. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 11. 02:21367.
    Most voltam egy kicsit, vartalak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670383 (366)
     
  36. 2002. június 11. 01:50366.
    sziasztok! Van itt valaki? Gyertek csetelni. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 11. 01:05365.
    Sziasztok! Ma reggel 11-kor mar leleptem az uzletbol. Nagyon szep ido volt, es egyutt ebedeltunk az anyuval, es csavarogtunk is. Nagyon tettszik a ket nap szabadnap!Udv.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670383 (364)
     
  38. 2002. június 10. 16:00364.
    Lana! Orulok, hogy irtal, en is elvezem a finom epret, blueberry-t. . . stb. Kepzeljetek, szombaton moziban voltunk, megneztuk a Spirit c. rajzfilmet, ajanlom, nagyon aranyos, szep zeneje van, es a lanyom is elvezte, nem beszelnek tul sokat benne, igy konnyen ertheto volt neki is. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2002. június 10. 15:57363.
    Moli! Orulok, hogy optimizmusod toretlen, csak ne add fel. . . Orulunk, hogy irtal, az Oreg nene az en kedvencem is, annak idejen apukam sokat meselte nekunk, tudom fejbol es a lanyom is szerette egy idoben, el is hoztam a konyvet magammal. . . Az edzotermet surun latogatom es maris jobban erzem magam& nem faj a hatam, szoval szenvedek egy kicsit, ma is mar fel hetkor mentem, a ferjem nevet rajtam, de jol erzem magam igy, tegnap egyutt mentunk csaladilag, szoval kihasznalom az alaklmat, ha mar befizettuk. . . Fiatalabb mar nem lehetk, de szebb meg igen, hi-hi-hi. Udv: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2002. június 10. 15:54362.
    Szia Bogie! En csak azt irtam, amit hallottam a medvekkel kapcsolatban, abban igazad van, sokszor az emberek piszkaljak az allatokat ezert tamadnak, viszont nem hinnem , hogy a ficko, aki meslet a vadaszelmenyerol hazudott volna, persze nem tudom bizonyitani. De valoszinuleg a dolog a medve fajtak ( barna, fekete) problemajaban keresendo. En szemely szerint azert tavol tartom magam toluk, bar erre felenk nincsenek. Udv: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2002. június 10. 15:51361.
    sziasztok csajok! Latom irtatok szorgosan, en nem jutottam a gephez a het vegen, mivel a parom valamit javitgatott rajta. Orulok, hogy Gabi es ildy vegre hosszu ido utan talalkoztak, bizony jo az, ha van kivel elcsevegni neha, mi szinte minden nap irunk, vagy hivjuk egymast az ujdonsult itteni baratnommel, nagyon jo erzes, hogy van valaki acsaladon kivul, akivel jol erzed magad es beszelgethetsz neha napjan. Tartsatok ki Ti is, puszi: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 10. 14:50360.
    Gabi! Egy nap nem eleg szabadnapnak, mostmar belatom!Mar a fele nap elmegy a templommal, utana az evessel, mosogatassal. Csak moziba szoktunk menni, vasarnap, de inkabb estefele. Udv. Szinten Mindannyiotoknak!(Ez a szo nagyon furcsan nez ki, nyugodtan helyesitsetek ki, ha nem jo. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_999182 (359)
     
  43. Torolt_felhasznalo_999182
    Torolt_felhasznalo_999182
    2002. június 10. 03:48359.
    Bizony így igaz, ahogy az Ildy írja, nagyon örültünk egymásnak, hogy végre találkozhatunk. És tényleg sikerült összeismerkednem azzal a másik Gabival is. Ő is nagyon kedves, nem sokat beszél, csak lebeszélt minket az asztal alá. De tudjátok ilyenek a jó magyar lányok, a szájuk a fegyverük. Nagyon kedvesek, aranyosak a gyerekeik. Ildy is nagyon kedves, ő is jól érezte magát, csak fáradt volt szegény a sok munkától. És még ráadásul még takarítás is várt rá. Remélem, hogy tudtál pihenni valamit! Nagyon finom volt minden ennivaló. Volt jó, finom magyaros gulyásleves, tele zöldséggel, marhahússal, nyam, nyam. . . . . . . . Aztán volt palacsinta, sütemények garmadával. Magyar jó vörösbor volt, de én nem ittam, mivel én vezettem, na a párom azért belekóstolt a sörbe. Jó volt a társaság is. Egyszóval minden úgy alakult, ahogy az a nagykönyvben meg volt írva. Egy kicsit beborult ugyan az ég, egy darabig még úgy nézett ki, hogy talán esni is fog, de aztán az égiek meggondolták magukat és napsugarakat és meleget adtak nekünk, mint egy bearanyozva ezt a szép vasárnap délutánt. Nagy öröm volt találkozni velük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 10. 01:36358.
    Szia Lana!A fejfajasom elmult a Motrintol, de egy kicsit kabanak ereztem magam egesz delutan. Gabival talalkoztunk, nagyon kedvesek, es szep lanyai vannak. Az anyu mar ismerte Oket. Nagyon meleg lett delutanra. Jol ereztuk magunkat. A masik Gabi is ott volt, akit a Mallban ismertem meg, mar regebben. Neki is ket szep gyreke van, egy kisfiu, es egy kislany. Tovabbi kellemes pihenest!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407400 (357)
     
  45. 2002. június 9. 23:21357.
    Sziasztok, szeretnem ujra megemliteni hogy nezzetek be a birdcam. kodak. com oldalra. 2 falconcsibet lehet latni, neha a mama is ott van. A csibek meg feherek & van 2 tojas amibol mar ugylatszik nem lesz babyfalcon, azzal mintha jatszananak. Ha jol emlekszem Rochester, NY-ban van ez a videocamera felallitva. Nagyon aranyosak. - - Mi itt nalunk etetjuk a kismadarakat allandoan & multkor eppen egy falcon(solyom) megfogott 1 kismadarat. Szegeny kismadar. Dehat a solyomnak is meg kell elni valamibol. Lehet hogy neki is vannak kicsinyei valahol, vagy egyszeruen csak ehes volt. - - Ildy, feletek a golya hozza a babat? Mar nem emlekszem felenk mivel hitegettek a gyerekeket. Ismered azt hogy: golya, golya hosszulabu golya. reg megmondtam nem menj le a tora, odajarnak furodni a lanyok, golyamadar szegyent nehozz rajuk :))) - - Remelhetoleg elmult a fejfajasod & Gabival sikerult talalkoznotok. udv
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 9. 15:49356.
    Szia Gabi!En mar reggel 6 orakor fenn voltam, mert lekellett dobni a lanyom a munkaba. Azota faj a fejem. Biztos addigra elall, es akkor latlak hamarosan!Szia.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_999182 (355)
     
  47. Torolt_felhasznalo_999182
    Torolt_felhasznalo_999182
    2002. június 9. 14:54355.
    Sziasztok kislányok! Hogy van mindenki? Remélem jól. Olyan fáradt voltam tegnap, mert egész nap csavarogtunk, az egyik közeli városban volt nagy garage sale, ahol egyik utcából ki, a másikba be, szóval jól elfáradt az egész család mire haza értünk, de azért jó volt. És még az idő is gyönyörű volt. Ami mára sajnos már nem mondható el, mert esik! Bár azt igérik, hogy később kiderül, hát úgy legyen! Ma megyünk a családommal egy közeli városba, ahol van magyar ház, ott lesz egy magyar nyár köszöntő picnic és képzeljétek, ha minden jól megy, akkor először fogunk találkozni egymással az Ildy-vel, igaz Ildy?! Már nagyon várom, hogy lássuk egymást. Mi egyébként viszonylag közel lakunk egymáshoz, tehát ezért tudunk találkozni könnyebben. Az anyukáját már ismerjük, mivel meglátogattuk egyszer, nagyon aranyos anyukája van. Szóval már nagyon izgulok, hogy milyen lesz a "nagy" találkozás! Csak az idő jó legyen, szorítsatok! Mindenkinek további nagyon kellemes hétvégét kívánok! Hihetetlen már junius közepe lesz, a srácoknak meg már lassan vége a sulinak! Most még húzzák a lóbőrt az ágyban, de hát vasárnap van, és ilyenkor még mindenki alszik, csak én nem! Na, most megyek, mert még sok teendőm van, mielőtt elindulunk. Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_701519
    Torolt_felhasznalo_701519
    2002. június 9. 07:30354.
    Nekem konnybe labadt a szemem az Oreg nene ozikejet olvasvan, nekem is a kedvencem, mindig ezt olvastak nekem pici koromban, en is tudom fejbol. Koszonom Moliere!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 9. 02:20353.
    Szia Lana! A vendegem ma azt mondta, hogy becsapott a villam a lakasaba, 3 ablakat betorte. Komputert, telefont, tv-t tonkretette. Az anyu szerint vannak korvillamok, amik veszelyesek. En meg nem tapasztaltam, szerencsere. Mi elbujtunk a gyerekekkel, elemlampaval a kezunkben. Szep hetveget!Szia.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407400 (346)
     
  50. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 9. 02:15352.
    Koszi! Az a golya, amit en lattam, az se igazi golya volt. Akkor itt a Blue Heron "hozza a kisbabat". Szia.
    előzmény:
    Bogie (350)
     
  51. 2002. június 9. 02:13351.
    Sziasztok! bogie nálunk is csak gémek vannak, szürkék és fehérek. Van mögöttünk egy kis folyócska, meg a San Francisco-i öböl is a közelben van, itt szeretnek vadászni. Amit én nagyon szeretek azok a ragadozó madarak. Nagyon sok van a környéken, és jó látni ahogy hatalmas szárnyaikkal vitorlázó repülésben köröznek zsákmány után. Sajnos nem is merem a fajátika. JA és egyszer már láttam kondor keselyűt is. Tudjátok amilyiknek dögöket eszik és olyan csupasz rózsaszin nyaka van, mert nincs rajta toll. Ezt nagyon élvezem amerikában hogy a rengeteg hely még hagy helyet olyan állatoknak, miket otthon már a kipusztulás veszélyeztet.
    előzmény:
    Bogie (350)
     
  52. 2002. június 9. 01:57350.
    Itt vannak fecskek Ildyke, igaz kisebbek, mint az otthoniak es rovidebb a villas farkuk, de azert csak fecskek. Itt csivitelnek a villanydorton es fogdossak a szunyogokat, meg alacsonyan repkednek eso elott. Golya is van, csak nem az a fajta ami Europaban. Itt mifelenk BC-ben a golyafelek csaladjaba tartozo Blue Heron honos, vedett madar, magyar neve szurke gem, mert olyan kekes szurke a tolla. Hat nem egeszen golya, csak majdnem :-)))))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116359 (342)
     
  53. Torolt_felhasznalo_573599
    Torolt_felhasznalo_573599
    2002. június 8. 23:51349.
    Hahó Mindenkinek! Nos, nagyon örülök, ilyen örömmel olvastátok a mesét. :-) Igazság szerint biztam benne, hogy nem csak én kedveltem gyerekkoromban és hogy a hatás nem marad el. :-) Kedves Ildy és Lana! Kérdeztétek a szerelmemet. Nos, a várva várt találkozó Húsvét óta várat magára. Valami mindig közbejön és az utazás időpontja mindig csak tolódik. Most ott tartunk, hogy talán augusztus közepén megérkezik Magyaroroszágra. Egyébként aránylag jól vagyunk, bár nem minden olyan happy, mint az elején. Valószinűleg azért, mert nagyon régóta várunk már egymásra és a találkozásunkra és talán kicsit fogyóban van a türelmünk is. De azért még birjuk. :-) Amikor valamelyikünk egy kicsit jobban kiborul a kelleténél, akkor jól beolvasunk a másiknak, attól megkönnyebbülünk, elmondjuk, hogy még mindig szeretjük egymást és akkor egy darabig megint béke honol közöttünk. :-) Nos, dióhéjban ennyi. Én szeretem őt és ha csak a Jóisten nem akarja másképpen, akkor nincs más dolgom, mint türelemmel kivárni, hogy eljöjjön a nekem-nekünk rendelt boldogság ideje. Lehet, hogy azt mondjátok, hogy naiv vagyok, de az elmúlt hónapokban már biztos rájöttetek, hogy bizonyos értelemben a mesék és csodák világában élek és ott a királyfi mindig eljön azon a bizonyos fehér lovon. :-)) Legyetek jók, ha tudtok! Moli
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407400 (348)
     
  54. 2002. június 8. 22:32348.
    Szia Moli, Te tenyleg regen jartal erre. A hangulat persze hogy a regi, azthiszem a legjobb semleges dolgokrol csevegni, vagy ugy is mondhatnam ahogy valaki irta egyszer: ragozni a semmit :) Nehogy valaki megsertodjon! Az is lehet hogy nem erre a topicra mondtak, ki emlekszik mar. Nekem csak tetszett ez: ragozni a semmit. Az is tetszik: a viszontirasig. & az hogy: na, erre varrjal gombot! & meg sok mas dolog amit itt olvastam/hallottam a nlc-en, de most persze nem jut eszembe. - - A szinhazban evadzaras van, akkor legalabb tudsz egy kicsit pihenni, lazitani. Junius van. Nem jott meg a baratod? - - Ez az Oregnene ozikeje nagyon aranyos, ezer eve nem olvastam mar, kossz hogy leirtad, szep emlekeket ebresztett. - - Tovabbi szep hetveget, udvozlok mindenkit, Lana
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573599 (341)
     
  55. 2002. június 8. 22:29347.
    Szia Bogie, ugyanmar, egyaltalan nem haragszunk. Orulok hogy leirtad a tapasztalataidat, en is altalaban azt teszem. & meg amit hallok pl a hirekben is. A medvek tenyleg aranyosak, de csak tisztes tavolbol. Nekem. Azert nem szeretnem ha allandoan idejarnanak, mert tenyleg az o otthonuk a vadon. Ok ott eljenek, mi itt. Idonkent jo latni oket, lehet hogy ok is ugyanugy vannak az emberekkel :) - - Irjal maskor is nyugodtan, nem harapunk.
    előzmény:
    Bogie (333)
     
  56. 2002. június 8. 22:25346.
    Szia Ildy, orulok hogy tetszett. Igy, ennyi ido elteltevel mar en is csak nevetek rajta. Azthittem a kirepult kismadarkaid bluebird-ek voltak. Nem ugy irtad? Jo hogy kitakaritottad a helyet, kepzeld ha nem teszed, milyen szaga lett volna kesobb. - - - Gyumolcsot szerintem is sokat kell fogyasztani, & zoldsegfeleket is. Draga, nem draga, mindegy. Ha hosszabb ideig akarunk elni, husfelek helyett inkabb novenyi eredetu dolgokat kell enni. En altalaban olyan eteleket veszek amik eppen szezonban vannak. Telen pl nem veszek epret vagy dinnyet, mert tenyleg nagyon draga & semmi ize sincs. Ilyenkor meg mar nem veszek almat, narancsot vagy grapefruitot mert elmult az ideje, nem friss, inkabb apadt vagy aszalodott. . Most hogy itt a nyar, rengeteg valasztanivalo van. Foleg amit az ut menten, farmrol arulnak, nagyon friss. - - Itt is volt nagy szel & egzenges, sot sok helyen kiontottek a patakok is a rengeteg eso miatt. - - Valami nagy szelvihar volt Marylandban is, kidontott egy kb 460? eves, 104" (30 m?) magas feher tolgyfat. A torzse korbe 32" ( kb 10 m?) volt, & a sulya 200 tonna. bye,
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116359 (332)
     
  57. 2002. június 8. 22:22345.
    Szia Laca, nagyon orulok hogy a lanyod halad a nyeltanulasban & az ovodai beilleszkedesben. Emlekszel meg mikor irtad az ovoda legelejen teged hianyolt az oviban, & az ovoneninek mondta hogy: Mommy, come. & mikor otthon elmeselte neked, akkor milyen jot nevettetek :) - - A kindergarten pedig meg ismeretlen/idegen valami neki, & idoben messze is van. Ez a nyari nyaralas inkabb jobb, mert lathatja a nagyszuloket akiket szeret. - - Jo lesz minden, csak ki kell varni turelemmel. (tudom hogy te tudod ezt) - -
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670383 (331)
     
  58. 2002. június 8. 22:20344.
    Sziasztok, - - szia Kicsi/Reni. Jo hogy idetalaltal :) Ne aggodj, ez csak termeszetes hogy alig 2 honapja vagytok itt & honvagyad van. Uj hely, uj eletforma, biztos hogy mas mint az eddigi eletetek. Szerintem adj idot magadnak hogy hozzaszokj az uj kornyezethez, emberekhez (is). Magyarok, azthiszem a vilagon mindenutt megtalalhatok, valoszinu Te is talasz valakit. - - Nemreg ezen a cimen talaltam feliratkozva magyarokat akik szerte a vilagban elnek. - - http://www. skyex. com/hvm/ - - ezen belul, kattints az erdekes gombra, ott a lista orszagonkent-re, aztan a New Mexico-ra. (18-an vannak feliratkozva). Azthiszem ha rakattintasz a nevre, akkor tudsz neki irni uzenetet. Igazan remelem hogy ez segitett. Ha lesz kedved majd ird meg hogy sikerult-e talalnod valakit. A remenyt pedig soha ne add fel, szerintem itt ha tudunk, segitunk :) - - Magyarorszagrol koltoztetek kutyaval egyutt? Irjal maskor is ha lesz kedved. szia, Lana
    előzmény:
    KicsiNM (328)
     
  59. 2002. június 8. 07:56343.
    Moli, nem tudod mekkora örömet okoztál nekem az Öregnéne Özikéjével. Szivem csücske! Én is tudom fejből de már rég nem jutott az eszembe. Ki is másolom rögvest. Mégegyszer köszönet a szivmelengetésért!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573599 (340)
     
  60. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 8. 03:00342.
    Koszi Bogie!Gondolod, hogy vannak valahol fecskek? Vagy csak nekem hianyoznak?Lattal golyat?En lattam egyet a tonal. &&Szia Moli!Ez a mese volt a kedvenc mesem kiskoromban, koszi, nagyon reg hallottam!Mi az ujsag amugy maskulonben?Irj!
    előzmény:
    Bogie (336)
     
  61. Torolt_felhasznalo_573599
    Torolt_felhasznalo_573599
    2002. június 7. 23:02341.
    Nos, nálunk már beesteledett. Mindenkinek kivánonk nyugodalmas jó éjszakát, vagy kellemes délutánt, vagy napsugaras reggelt és békés hétvégét! Sziasztok, Moli
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. Torolt_felhasznalo_573599
    Torolt_felhasznalo_573599
    2002. június 7. 22:57340.
    Mátra alján, falu szélén, lakik az én öreg néném, melegszívű, dolgos, derék, tőle tudom ezt a mesét. Őzgidácska, sete-suta, rátévedt az országútra, megbotlott egy kidőlt fába, eltörött a gida lába. Panaszosan sir szegényke, arra ballag öreg néne. Ölbe veszi, megsajnálja, hazaviszi kis házába. Ápolgatja, dédelgeti, friss szénával megeteti, forrásvízzel megitatja, mintha volna édesanyja. Cili cica, Bodri kutya mellé búvik a zugolyba, tanultak ők emberséget, nem bántják a kis vendéget. Gyorsan gyógyul gida lába, elmehetne az őzbálba, vidám táncot ellejthetne, de nincs hozzá való kedve. Barna szeme bús-szomorún csüng a távol hegykoszorún. Reggel bíbor napsugarak játszanak a felhők alatt. Esti szellő ködöt kerget, dombok, lankák üzengetnek: Vár a sarjú, gyenge hajtás, gyere haza, gida pajtás! Könnybe lábad az őz szeme, hej nagyon is visszamenne, csak az anyja úgy ne várná, csak a nénét ne sajnálná! Éjjel-nappal visszavágyik, hol selyem fű, puha pázsit, tarka mező száz virága őztestvérkét hazavárja. Ahol mókus ugrabugrál, kopácsol a tarka harkály, vígan szól a kakukk hangja, bábot cipel szorgos hangya. Várja patak, várja szellő, kék ég alján futó felhő, harmatgyöngyös harangvirág, vadárvácskák, kékek, lilák. Öreg néne megsiratja, vissza – dehogy – mégse tartja, ki-ki lakjék hazájában, őz erdőben, ember házban. Kapuig is elkíséri, visszatipeg öreg néni, és integet, amíg látja: Élj boldogul, őzgidácska! Lassan lépdel, csendben ballag, kattan ajtó, zörren ablak, onnan lesi öreg néne, kisgidája visszanéz-e. Haszontalan állatkája, egyre jobban szaporázza, s olyan gyorsan, mint a villám, fenn terem a mohos sziklán. De a tetőn, hegygerincen megfordul, hogy búcsút intsen: Ég áldjon, rét, kicsi csalit – s mint a szél, eliramodik. Nyár elröppen, levél sárgul, lepereg a vén bükkfárul, hó borul már házra, rétre, egyedül él öreg néne. Újra kihajt fű, fa, virág, nem felejti a kisgidát, fordul a föld egyszer-kétszer, zörgetnek a kerítésen. Kitekint az ablakrésen: ki kopogtat vajon éjjel? Hold ragyogja be a falut, kitárja a kicsi kaput. Ölelésre lendül karja: kis gidácska, meg az anyja álldogál ott, beereszti, szíve dobban, megismeri: Őzmama lett a kisgida, az meg ott a gida fia. Eltörött a mellső lába, elhozta hát a kórházba, hogy szemével kérve kérje: gyógyítsa meg öreg néne, puha gyolcsba bugyolálja, ne szepegjen fiacskája. S köd előtte, köd utána, belevész az éjszakába. Gida lábát két kezébe veszi lágyan öreg néne. Meg is gyógyul egykettőre, felbiceg a dombtetőre, s mire a tölgyről lehull a makk, a kicsi bak hazaballag. Mátraalji falu széle, kapuban ül öreg néne, nincs egyedül, mért is volna? Ha fú, ha fagy, sok a dolga. Körülötte gidák, őzek, látogatni el-eljőnek, télen-nyáron, évről évre, fejük hajtják az ölébe. Mátraalján, falu szélén lakik az én öreg néném, melegszívű, dolgos, derék, mese őrzi aranyszívét. Gidára vár sós kenyérke, kalácscipó aprónépre, egyszer te is légy vendége, itt a vége, fuss el véle!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. Torolt_felhasznalo_573599
    Torolt_felhasznalo_573599
    2002. június 7. 22:56339.
    Az őzikékről egy régi kedvenc mesém jutott az eszembe, az Öreg néne őzikéje. Biztosan ismeritek, de hátha jól jön egy kis esti mese. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. Torolt_felhasznalo_573599
    Torolt_felhasznalo_573599
    2002. június 7. 22:54338.
    Sziasztok Kislányok! Remélem mindenki jól van. Én most egy kicsit elvesztem. A színházban évadzárás van, és a vizsgáim is most értek a tetőpontra. Sokszor olyan fáradt voltam, hogy alig találtam meg az ágyamat, de időnként azért elolvastalak benneteket, mert nagyon hiányoztatok! :-) Látom hogy a hangulat a régi. Lacafaca! Olvastam hogy nemsokára jöttök haza. Mikor utaztok? Gondolom már nagyon várod. Kár, hogy pont bezárunk és nem lesznek előadások nálunk. Mert kislányod biztos nagyon élvezné egy-két előadásunkat. És hogy megy fitness? Én is jártam spinningre, de sajnos nem bírta térdem, úgyhogy abbahagytam. Maradok a jól bevált fitness-videonál. Mostanában Cindy Crawford kismama-kazettájára tornázom, bár én még nem vagyok kismama –sajnos-, de egy barátnőm ajánlotta. Kipróbáltam és nekem tetszik. Abszolút betartható és kibírható. Lana, Evicibi! Én is jártam már hasonlóképpen még kezdő-internetes koromban és azóta én mindent a szövegszerkesztőben írok meg először és csak a végén másolom át oda, ahová kell. Persze az is lehet, hogy ez titkárnő-betegség :-) De kedves Evicibi, mindenképpen érdemes kipróbálnod valamelyik módszert, mert nagyobb biztonságérzetet ad. Igaz, hogy lehet, hogy soha többet nem jársz így, de sosem lehet tudni. A word-nél talán annyi az előny, hogy ha akár csak egy áramszünet miatt is elszáll a gép, akkor is bekapcsoláskor csinál egy helyreállított file-t, és az viszonylag nagy biztonsággal megmenti az addig gépelt munkát. Ildy! Borzasztóan irigyellek azért a kis magánállatkertért! Kacsák, őzikék, mosómedvék :-) Biztos nagyon szépek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2002. június 7. 22:04337.
    Atadom KicsiNM. . . . . . a medveknek az udvozletet :-))))) Kellemes hetveget neketek.
    előzmény:
    KicsiNM (335)
     
  66. 2002. június 7. 22:03336.
    Vörösbegy Ildyke :-)))))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116359 (334)
     
  67. 2002. június 7. 19:33335.
    Szia Laca! Köszi szepen a tanacsot, mar meg is fogadtam es letrehoztam egy Magyarok New Mexicoban forumot. Remelem, hogy jelentkezik valaki. Mindenkinek kellemes hetveget kivanok! Ui. : Udvözlet a medveknek is! :-) Kicsi-Reni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670383 (329)
     
  68. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 7. 14:11334.
    Szia Bogie! Te biztos tudod, mi a neve magyarul a robin fajta madarnak. Nekem ozikek vannak a hatso udvaron, es neha ket kacsa elszokik a totol. Mokus, es mosomedve, skank is van. Szia.
    előzmény:
    Bogie (333)
     
  69. 2002. június 7. 07:11333.
    Sziasztok kedves szomszedok, ne haragudjatok ha belekotyogok itt a medve dolgokba, de, , a medvek nem tamadnak meg senkit sem , ha nem erzik veszelyben magukat. Ami baleset eddig elfordult ott 99% nal kiderult, hogy az ember volt a hibas. Nekem a kertemben maszkaltak bocsostul mindenestol es soha semmi problemank nem volt. Laca 14 eve elek "medvek" kozott es soha semmi nem tortent!A kedves vadasz ismerosod nem hiszem, hogy sok medvevel talalkozott :-))))Ja es emlekezztek arra a regi mondasra, ne higgyj a remhirterjesztoknek lol
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670383 (330)
     
  70. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 7. 03:28332.
    Szia Lana! Nagyon tettszett a medves torteneted, jot nevettem!A mult heten kirepultek a madarkaim a feszekbol a legkondicionalo mellol. Nem tudom melyik madar a robin, de valaki azt mondta, hogy olyan fajta volt, az egy doglott fiokabol itelve. Miutan kikoltoztek, kikellett takaritanom, es akkor talaltam, lapos volt, es eleg nagy. Nem mertem volna hozzanyulni, kesz rohej volt. En mindig veszek sok gyumolcsot, pedig draggalom, de mint mar irtam, kitalatam Zoldseg- gyumolcs boltot, ahol eleg elfogadhatok az arak. Itt nalunk nagy vihar volt, eros szel, nagy villamok, mennydorges, eros eso. Tihozzatok is eljutott?Szia.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670383 (331)
     
  71. 2002. június 6. 21:18331.
    szia Miszisz! Gratulalok a munkaidhoz, en is megneztem oket, igazan jol sikerult darabok, nem csodalom, ha mar el is adtal nehanyat. . . Csak igy tovabb!!! Udv: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. 2002. június 6. 15:15330.
    szia Lana! En is nehezen jutok mostanaban a forumra, nagyon lassan megy a dolog, nem ertem mi a baj. . . A lanyom rengeteg szavat ismer, kicsit beszel is, persze harom honap ovoda utan ez is nagy eredmeny, a neheze majd most jon a kindergartenben, nem nagyon akar menni meg, de remelem idovel megszokja majd az uj tarsasagot es lesz baratnoje, akkor talan konnyebb lesz. . . Hat amit a medverol irtal egyenesen hatborzongato, valoszinuleg ez barna medve volt, ami azt hiszem dogevo, ezert rank nezve nem annyira veszelyes, viszont Canadaban a fekete medvek minden evben megtamadnak embereket, beszeltem egy magyar fickoval, aki vadaszott ilyen medvere. . . . Mindenesetre nem orulnek , ha egy ilyen nagy macko felem setalna, az biztos. . . Itt nalunk csak rengeteg mokus, mosomedve, mormota es hasonlo kis allatka van, amitol nem kell felni es sok-sok ozike, kanadai lud es hasonlo, a gyerekek nagyon szeretik, mi mar tobb zsak mogyorot feletettunk a mokusokkal, a lanyom szorgosan rakja ki nekik, ok meg jonnek . . . sziasztok: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407400 (327)
     
  73. 2002. június 6. 15:04329.
    szia KicsiNM! Ne busulj, ezen mindannyian tulestunk, mar ugy ertem a honvagyon, ha talalsz baratokat az nagyon sokat segit, azt ajanlom nyiss egy forumot New Mexico cimen es meglasd jelentkezik valaki, en is ezt tettem es kiderult, par sarokra van egy magyar csaj, akivel azota nagyon jo baratnok lettunk, tegnap is egyutt mentunk a Fitnessbe, szoval ne add fel es ide is irj barmikor , ha ugy erzed, en is el voltam keseredve osszel, amikor kijottunk, aztan egyre jobban feltalaltam magam es mara mar szeretek itt, persze en is varom nagyon a nyari hazautat, de mar nem elkepzelhetetlen szamomra, hogy kibirjak meg 1-2 evet itt. Udv: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. 2002. június 6. 07:32328.
    Sziasztok!Renata (Kicsi vagy Reni)vagyok es 2 honapja koltoztem a ferjemmel es a kutyankkal (Westi) New Mexico Alamogordo varosaba. Jelenleg ugy nez ki, hogy 3 evig maradunk itt, de nekem mar most honvagyam van. Legkozelebb decemberben van lehetosegunk haza utazni par hetre. Mit gondoltok el a kozelemben magyar vagy magyar szarmazasu? Nagyon orulok, hogy Ratok talaltam, mar kezdtem feladni a remenyt. Itt az ido csodalatosan meleg, de neha tulsagosan is forro. Kolibrik nalunk is vannak, es en is tettem ki tegnap egy etetot az eresz ala, de sajnos meg egyet sem lattam. Na, most mar befejezem, elsore talan ennyit. Udv mindenkinek! Kicsi-Reni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670383 (261)
     
  75. 2002. június 6. 05:28327.
    Szia Evicibi, megosztom veled & meg azokkal akik olvassak hogy mit kell tenni hogy a level ne szalljon el. Mikor megirtad a leveled akkor az eger bal gombjat lenyomva jelold meg az egesz irasodat, aztan a jobb gombbal kattints az irasra, akkor nyilik egy kisablak, ott kattints a copy-ra. Azutan elkuldheted a levelet. Ha eltunik a level, akkor lehet hogy lejart az idod & ujra bekell lepned. Tehat nyiss uj uzenetablakot, kattints a jobb gombbal, kisablak nyilik, ott kattints a paste gombra & megjelenik az elozoleg irt leveled. Remelem eleg erthetoen irtam le. (elmagyarazni nem valami jol tudom a dolgokat) Probalkozni kell, majdcsak sikerul. - - A kolibrimadarak nagyon aranyosak, orom nezni hogy szinte allnak a levegoben ugy szivjak ki a nektart a viragszirombol. A mosomedveket szerintem ne etesd, igy is jonnek. A vadallatetetesrol jut eszembe, osszel szoktunk venni farmrol oszibarackot kosarszamra, egyszer delutan kint hagytuk a haz mellet a kosarat, nehogy befulledjen a barack. Nagyon szep, illatos barack volt. A ferjem eppen olajat cserelt az egyik autoban, mikor hallotta hogy a lehullott levelek kozt csoszog valaki. Mar egesz kozel volt a szemely, mikor ugy dontott hogy megnezi hatha valamelyik szomszed az. Nem szomszed volt, hanem egy nagy medve! Szepen odajott a barackillatra. Guritott neki ket barackot, az megette, a magjat kiengedte a szajabol & szep lassan elcammogott. A szomszed kislany kint biciklizett az udvaron, (erdoben vagyunk, kerites nincs) kiabalt neki hogy: Allison, jon a medve, erre a kislany eldobta a biciklit es beszaladt a hazba. A medve korbeszagolta a biciklit & elment. Gondolom nem akart biciklizni. Aztan merges is voltam, hogy a vadallatokat etetni nem szabad, mert akkor ideszoknak, & nem szeretnem hogy idejonne eppen akkor mikor kifekszek a nyugagyra. - - Ildy, vettem ma cseresznyet & eszembe jutott anyukad cseresznyekostolgatasa & a parokas ferfi a boltban :))) - - Udv. Lana
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2002. június 6. 04:35326.
    Sziasztok, borzasztoan lelassult ez a nlc. Vagy lehet hogy csak nalam? Egesz kin kivarni mire megmozdul. Lehetseges hogy mar megint szint cserelnek azert olyan lassu. Persze nem muszaj nekem ide jonni. Nem is jonnek, csak egy baj van, az hogy nlc fuggo lettem :))) - - Szia catinsina, udv. itt koztunk. - - miszisz, megneztem az eBay oldaladat, szep dolgokat alkottal. Azt szeretnem kerdezni hogy mit jelent az "Ohata" szo? Ez jo kikapcsolodas lehet neked, hogy ilyen szep dolgokat tudsz csinalni. Miota csinalod? Lehet hogy mar irtad, visszaolvasnak, de tenyleg szinte lehetetlen kivarni ezt az oldalcseret. Nekem is nehez elaludnom estenkent, evek ota igy van, mar egesz megszoktam. A legujabb dolog amit hallottam az az, hogy a depresszio egyik jele az almatlansag. Meghogy en depresszios lennek? Na, mas nem is hianyzik! - - Laca, nagyszeru hogy a lanyod befejezte az ovodat, mar biztosan rengeteget megert angolul & valamennyit beszel is, ugye? - -
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 5. 01:58325.
    Timi!Megneztem a terkepen, es a 90-est kell tenned, a New York State truway-t. Nezd meg, teszerinted messzire van?Irj!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116359 (324)
     
  78. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 5. 01:35324.
    Szia catinsina!Most vasarnap lesz a Magyar klubban picnic. Delutan egy orakor kezdodik. Scenactady-ben van, a Pleasent street-en. A Varady Eva szama:(518)-283-5726. Hivd fel, O pontosan megtudja adni az utbaigazitast. Remelem eltudsz jonni, es megismerkedunk, es masokkal is megtudsz ismerkedni. Szia, Ildy.
    előzmény:
    catinsina (298)
     
  79. 2002. június 3. 20:52323.
    Szia Evicibi! Örülük hogy tetszettek a dolgaim. Igen az a vörös kanna ay tényleg nagyon formás, teljesen uj design. most örülök, mert elöször probaltam ki az ebay-t es vegül is a hatbol harmat eladtam. Igaz hogy nem nyerek rajta meg pillantanyilag semmit, de hat legalabb latom mi tetszik az embereknek. Folyamatosan fennt akarok lenni egy két darabbal, hogy megismerjenek. Most tanulom a marketingjét az eladásnak. :-) Számomra a kerámia az amikor minden más megszünik. Nincs idő, nincs férj, nincs probléma. Nem csak a studióban de otthon is ezt csinálom hétvégenként. nagyon szeretem csinálni, de azért jó a régebbi dolgoktól megszabadulni, mert már nem férek el a lakásban. Amikor elkezdtem a párom kikötötte hogy 5 kilónál több nem lehet. Hát már régen tul vagyunk ezen. :-) A Kolibri itatónak nagyon fogsz örülni. Ha odaszoknak hozzád az egy csoda. Nálunk is vannak és órákig képes vagyok nézni őket, ugyanis ezek a csöppségek negyedóránként járnak enni annyira gyors az emésztésük. Különben én saját készitésű nektárt adtam nekik. 1/3 cukor és kihült forralt viz. Nálunk is vannak mosómedvék és mi is nagyon kedveljük őket. Régebben raktam ki kaját nekik, bár be kell vallanom őszinten nem igazán vagyok tisztában az étkezési szokásaikkal. Mindenevők vagy növényevők-e? Üdv mindenkinek!
    előzmény:
    Evicibi (320)
     
  80. 2002. június 3. 17:19322.
    szia Evicibi! Sajnos nem egyutt utazunk, en hamarabb megyek a lanyunkkal, a ferjem par nappal kesobb jon utanunk es csak harom hetet tud otthon tolteni, mi maradunk masfel honapig, szoavl nagyon kulon utakon jovunk, de hat ez van. . . majdcsak tuleljuk, egy gyerekkel konnyebb, mint Neked volt es Washingtonban beszallunk, aztan csak Frankfurtban kell atszallni, aztan irany Pest. Udv: laca
    előzmény:
    Evicibi (320)
     
  81. 2002. június 3. 17:16321.
    szia Gabi! Jovunk vissza augusztus vegen , a lanyomat beirattuk a legkozelebbi public school kindergartenebe, hat most kisse felunk, hogy fogja viselni megint az uj kornyezetet. . . Szeretnenk meg maradni legalabb 1-2 evet, ha sikerul, az ujabb egy ev mar biztos, tavolabbit meg nem tudunk. . . szia: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_999182 (319)
     
  82. 2002. június 3. 04:30320.
    Sziasztok!Eppen fejeztem be a Nektek irott levelket, mikor megnyomtam a kikapcsot es minden elszallt. De gyorsan ujra irok egy par sort. Koszonom Laca a recepteket, remeljuk fini lesz (holnap probalom ki az egyiket). Az utazashoz erot! De a ferjeddel konyebb lesz, mint egyedul. Szia Miszisz! Megneztem a keramiakat, gratulalok! Nagyon ugyes vagy, eleg nagy turelemre van szukseg az ilyen jellegu munkahoz!? Vagy tevedek? Lehet, hogy pont ellenkezoleg, ha felhuzod magad, akkor a keramia keszites megnyugtat? Nekem nagyon megtetszett az a kis piros kancsocska, megvettem volna, de lekestem. . . . Sok sikert a tovabbi munkaidhoz. En ma kolibri etetot raktam fel a konyhaablak elotti fara. Meg Alabamaban fedeztem fel ezt az edes madarkat, surun latogattak a viragaimat (mar csak ezert is erdemes volt ultetni). Itt, Floridaban meg nem jottek a viragokra, gondoltam bevetem a szirupos etetot, hatha. . . Valamelyik ejjel kineztem az ablakon es. . . 6 darab mosomedve kotoraszott az avarban, nem hittem a szememnek, nagyon aranyosak, de csak ejjel mereszkednek ki az erdobol kotoraszni egy kicsit. Mara ennyi, meg levelet kell irni a baratnoimnek. Sziasztok! Irjatok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. Torolt_felhasznalo_999182
    Torolt_felhasznalo_999182
    2002. június 3. 02:37319.
    Örülök neki, hogy ilyen jól telik az időtök. És most ha hazamentek, akkor visszajöttök még, vagy végleg otthon maradtok? Bocs, lehet, hogy már írtad, csak én libbentem át rajta és nem figyeltem. Már nekem is nagyon kéne valami torna, az az igazság, hogy minden meg van hozzá, csak már egy kis erőt kéne venni magamon és menne is, tudom! De addig. . . . . . . . . . Mindenkinek további, jó vasárnap estét kívánok! És kellemes jövő hetet egyben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_670383 (318)
     
  84. 2002. június 2. 23:16318.
    sziasztok! Koszi Gabi, aranyos vagy, gyorsan eltelt ez a par honap, alig varjuk mar a hazautat, mar csak egy honap es megyunk, otthon is varnak mar a nagyszulok nagyon, addig meg elvezzuk a szunidot, csavargunk majd, meg furdunk, mivel jo meleg van mostanaban. Beiratkoztam egy Fittness-be, rank fer egy kis fogyas a nyar elott, Bally Fittness, ismeritek ezt a halozatot? Nagyon klassz, bar ma olyan izomlazam lett a tegnapi sulyzozastol meg erositestol, hogy alig birtam fozni is, meg oltozni is fajdalmas, annyira faj a karom, de hat aki nem szokta. . . majd belejovunk, aztan jobb lesz, van gyerekmegorzo es mindenfele torna( joga, step, spinning. . . stb. ) szuper! Hat ennyi, kellemes vasarnapot, sziasztok: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2002. június 1. 08:39317.
    Köszi Ildy hogy féltesz, de már elég régóta vannak ilyen nem alvós időszakaim. Általában félévente jönnek rám, csak ileykor szoktam általában egy hétig altalót szedni, aztán ujra rendbe jön az alvásom. Hát igy van ez.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116359 (316)
     
  86. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 1. 02:47316.
    Gabi! Biztos van a kornyeketeken Healt Food bolt, ott csak 75 cent /pound-ja a maknak. Neked is szep hetveget!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_999182 (313)
     
  87. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 1. 02:28315.
    Szia mydma! Remelem, mostmar jobban megy az alvas. Az anyu egeszen megvan valtozva, miota "hazajott", most szereti a csirkecombot is. Most jottunk a bevasarlasbol, azert vettunk sok csirkemellet. Udv.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_671962 (311)
     
  88. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. június 1. 02:25314.
    Szia miszisz! Az altatora ne szokj ra, ha lehetseges, mert ha mar megszokod, akkor mar nagyon nehez elaludnod nelkule. Foleg 9$-ba kerul, az anyu csak altatoval tud elaludni, de talaltam a Dollar boltba aminek ugyanaz az osszetetele, mint a draganak. En, ha sokaig fennmaradok, masnap ugy erzem magam, mintha Szilvesztereztem volna. Szia.
    előzmény:
    miszisz (310)
     
  89. Torolt_felhasznalo_999182
    Torolt_felhasznalo_999182
    2002. május 31. 20:03313.
    Helló-halló! Mindenkinek nagyon szép, kellemes pénteket kívánok. Nálunk is irdatlan meleg van, sőt az időjárásjelentő kis bogár állandóan füttyög, és jelenti, hogy sok-sok vihar lesz ezen a környéken! Délelőtt még nem nagyon esett, de azt hiszem, hogy estére ideér egy kisebb vihar. Mák ügyben, én ha karácsony közeledik, akkor mindig Saratogaban veszem a mákot, egy Four Season nevezetű üzletben - talán már említettem korábban is -, ott tudok venni nagyobb tételben, mert úgy általában a többi üzletben csak nagyon kicsi üvegekben árulnak. Lacafaca, hogy múlik az idő, a kislányod már elballagott az oviból! Ez nagyon kedves lehetett, hogy együtt piknikeztetek, biztos nagyon tetszett nekik. Sok szerencsét neki a következő évhez a másik oviban. Én is nagyon kellemes hétvégét kívánok mindenkinek, próbáljatok pihizni, kikapcsolódni! Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. 2002. május 31. 18:27312.
    Uf1 Latom lanyok beindultatok, ennek orulok. Lana a mak 35 dollarert valoban eszmeletlenul draga, en vettem az orosz boltban a mult heten es vagy 3 dollar volt egy pound, az azert nagy kulonbseg. A heten nagyon meleg van, paras, talan mar tul meleg is, bar en inkabb melegkedvelo vagyok. A lanyom ma volt utoljara oviban, vege a programnak, szunido van matol. Egy kozeli parkerdoben voltunk a gyerekekkel bucsuzoul egy kis pikniken, aranyosak voltak es az ovo nenik is nagyon kedvesen bucsuztak toluk, mivel ezek a gyerekek kezdik augusztus vegen a kindergartent. Hat ennyi, kellemes hetveget Mindenkinek: laca
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. Torolt_felhasznalo_671962
    Torolt_felhasznalo_671962
    2002. május 31. 06:06311.
    Szia Ildy!Most hogy mondod, már tudom miért vagyok ráncos. :-))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116359 (308)
     
  92. 2002. május 31. 05:19310.
    Jó éjjszakát neked, és légy szép reggelre!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. 2002. május 31. 05:15309.
    Sajna én mostanában nagyon rosszul alszom. Pedig már altatót is probáltam, de nem sokat segitett. Mi is későn fekszünk mostanában. Tegnap is féltizenegykor feküdtünk, de én még háromig fennt voltam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116359 (308)
     
  94. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. május 31. 05:11308.
    Koszi, majd holnap megnezem!Itt mar este 11 ora 14 van, nalatok meg csak delutan, holnap sok vendegem lesz, es az anyu azt mondta, hogy a rendes alvast csak 12 ora elott kapod, koran kell lefekudni, hogy kisimuljon az arcbor, es ne legyen karikas a szem, de en mindig olyan keson fekszek!Es koran kelek. Es Te?Na szia mara!Udv.
    előzmény:
    miszisz (306)
     
  95. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. május 31. 05:05307.
    Jo kerdes!Miszisz, akkor mindent ujra kellene kezdenem, nekem sajat uzletem van, biztos keresetem, magam ura vagyok, en mar nem tudom, hogy nez ki a fonok!A gyerekeimnek itt vannak a gyerekkori baratai, ezt a kornyeket szoktak meg. Montrealban franciaul kell beszelni, es kulonbozo papirok kellenek, nem imadjak az ameriakat, ha csak indok nelkul atkoltoznek. Miert, nem jo otlet, ha csak a kozelebe koltozok?Nem kell Montrealba koltoznom azert!Szerintem egesz jol kifundaltam. Persze nem most, es amig az uzlet ilyen jol megy, nem addig!Mar "oreg" vagyok mindent ujra kezdeni!Amugy megszoktam mindent, amit kapok az elettol, nem tudnam feladni egy uj varosert, mert Europaias, vagy baratsagos emberek laknak, es jo turitaskodni Amerikai dollarbol! Majd, ha nyugdijas leszek, ott tobbet fog erni a nyugdijam. Szia. Aludj jol!En mar almos vagyok.
    előzmény:
    miszisz (304)
     
  96. 2002. május 31. 04:58306.
    Ildy, az eBay-en minden aukcion van. Ha az első oldal keresőjébe beirod az első számot, akkor meglátod az első tárgyat és onnal van egy link a többi álltalam feltett kerámiához.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. május 31. 04:55305.
    Szia miszisz!Nem vagyok jaratos, hogy kell menni az eBayre, csak www. eBay. com?Bocsi, gondolom milyen hulye kerdes, kosz a valaszt!Szivesen megneznem a keramiaidat. Kiallitas, vagy arusitas a jellege?Kosz.
    előzmény:
    miszisz (302)
     
  98. 2002. május 31. 04:52304.
    Ildy mondd miért nem költöztél te még mindig Canadába?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116359 (301)
     
  99. Torolt_felhasznalo_537068
    Torolt_felhasznalo_537068
    2002. május 31. 04:50303.
    Szia Gabi! Lattad milyen pokoli vihar volt delutan?Mekkora villamok?En elmentem felvenni a fiam az iskolabol, es 3 iskolabusz koze valahogy "beragadtam, es a fiam a suli masik felen mar elkezdett setalni az esoben haza, majd a frasz tort ki. Aztan utkozben utolertem!A vendegem a munkabol jovet latta, amikot belecsapott a villam a jelzo oszlopba, es nem volt utana se piros , se zold jelzes, ez volt a kifogasa, hogy elkesett! Amig nem voltam itt, tenyleg nem volt forgalom, de ami kesik, nem mulik! Te merre jartal a viharban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_999182 (299)
     
  100. 2002. május 31. 04:50302.
    Lányok feltettem a kerámiáimat árverezésre az eBay-re. Örülnék ha megnéznétek őket. 2027516801 2107240123 2107241817 2027523147 2027524363 2027516801 Ezek itt a számok amik alapján ki lehet keresni őket. Kiváncsi vagyok a véleményeitekre! Szóljatok hozzá a designhoz, a szinekhez, a weblaphoz, mit csináltunk hozzá. Előre is köszönöm nektek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top