Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. Torolt_felhasznalo_992334
    Torolt_felhasznalo_992334
    2012. szeptember 19. 21:0812151.

    Köszönöm az eddigieket! Asztrológus csinálta a születési adatok (idő- percre pontosan) megadásával.

    Azt mondta nagyon jók az állásaink és a jövőbeli kilátások és, hogy az illető férfi jobban kötődik hozzám, mint fordítva. (szerintem én kötődöm jobban:) Mégis szenvedne mellettem, mert az én gátjaim, (Szaturnusz) kapcsolódnak rosszul az ő érzelmeihez (Hold). És mindig azt érezné, hogy nincs megértve és nem tud nekem jót adni. Ő a múltban az adósom és amig én úgy érzem, hogy nem törlesztett felém és nem engedem el addig szenved és nem tudja ezt lezárni.

    előzmény:
    mamóka67 (12150)
    2012-09-19  17:24
  2. 2012. szeptember 19. 17:2412150.

    Szia Libra!

     

    Nem írtad meg, hogy ezt a bizonyos "jóslást" asztrológussal csináltattad, vagy kártya jóslás volt-e.

     

    A karmánál tudni kell, hogy ebben az inkarnációban mindenkivel, akivel csak összehoz a jó vagy rossz sorsod, már volt kapcsolatod az előző életedben.

     

    A szinasztriában (párkapcsolati elemzés) kiderül, hogy ez a kapcsolat jó volt - e, vagy rossz.

    A párkapcsolatban le lehet dolgozni a karmát, mely mindenképpen összefűz a találkozásotok okán - anélkül is, hogy te vagy ő megkeserítené az életedet.

    Nagyon sokféleképpen lehet kiegyenlíteni egymással az adósságokat, és ezt minden esetben a horoszkópotok egybevetése alkalmával  lehet megtudni.

     

    Ezt én így látom, élhettek attól még boldogan egymással, ha ismeritek a múltatokat, és a konstellációtok jó irányba mutat az együttéléshez.

     

    Szerintem keress egy megbízható karma asztrológust, és csináltass egy szinasztriát. A problémát nem az előző élet szokta okozni, hanem az, hogy pozitív vagy negatív a horoszkópotok összevetve.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_992334 (12148)
    2012-09-19  14:22
  3. 2012. szeptember 19. 17:1412149.

    A trauma és a gyász kiheverésére is fázisokat élünk meg. (elutasítás, fájdalom, düh, apátia stb..)

    Ha ezt az embernek egyedöül kell "végigcsinálnia", akkor valóban szörnyű dolgokat élhet meg, és a fájdalom is tovább tart. Ha van mellettünk valaki, aki együttérez, vagy csupán fogja a kezünket,  könnyebb feldolgozni a traumát, a veszteséget.

     

    Az is igaz, hogy minden csalódás, fájdalom erősebbé tesz, de már nem leszünk ugyanazok, mint előtte voltunk.

     

    Többször gyászoltam életemben, és így visszagondolva ezekre, mindig az eltávozottnak szerettem volna adni valamit.

    A férjem halála után egyszerűen úgy kellett lerángatni rólam a feketét, mert volt egy olyan érzésem, hogy én most már csupán ezt tudom adni neki. Aztán rájöttem (szeretteim segítségével), hogy lélekben még nagyon sokat.

    Aztán eltelt 5 év, és visszajött hozzám, egy angyal képében......aki azóta is táplálja belém az enrgiát.

     

    A sorselemzés lehet még ilyen mankó, mert felkészít az olyan élethelyzetekre, amikor meg kell birkóznunk a rossz dolgokkal, de könnyebben megtaláljuk a kivezető utat az önismerettel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (12147)
    2012-09-19  08:43
  4. Torolt_felhasznalo_992334
    Torolt_felhasznalo_992334
    2012. szeptember 19. 14:2212148.

    Sziasztok! Kis segítségre lenne szükségem.
    Csináltattam magamnak egy jóslást ahol azt a választ kaptam, hogy az illető férfit akiről kérdeztem nekem el kell engednem, mert karmikus a kapcsolatunk és ő előző életemben az "adósom" maradt. Ha együtt lennénk újra akkor nagy szenvedéseket okoznék neki az együttéléssel.
    Ezen kicsit meglepődtem. Ugyan kaptam rá választ, de nem igazán értettem.

    Ha ilyen kapcsolat alakul ki miért nem tud az "adós fél" ebből szabadulni? Miért nekem kell őt elengedni?
    Egyébként nem kommunikálunk, de azt mondták, ha én magamban táplálom az érzést, bevonzhatom újra. Ha engem megkeresne ez a férfi azt hinném ez az ő döntése, mert esetleg hiányzom neki. De ezek szerint "én irányítom a dolgokat" azzal, hogy nem engedem el?
    Bocsánat, ha nem jól fogalmaztam.
    Köszönöm aki tud segíteni!

  5. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2012. szeptember 19. 08:4312147.

    Hahó mindenkinek,

    ezt ma hajnalban olvastam és nagyon tartalmasnak találom:

     

    A Vancouver környéki szigeteken erős szelek fújnak, s vannak olyan fák, amelyek folyamatosan 45 fokos szögben állnak, a szélirányba dőlve, mivel mikor csemeték voltak, már akkor is arról fújt a szél, s emiatt ferdén nőttek. Ezek sosem lesznek egyenesek, mégis egészséges és gyönyörű fák. Aki traumát szenvedett el, soha sem lesz az, aki akkor lehetett volna, ha ez elmarad az életéből. Ha valami megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté tenni. A traumába bele lehet halni, de ha az ember nem hal bele, akkor olyan képességei szabadulnak fel a túlélés érdekében, amelyek soha nem alakultak volna ki trauma nélkül. Az ember gyógyíthatja önmagát. Azt teheti, hogy megsiratja, meggyászolja, ami történt vele. Azok, akik traumán estek át, és csak dühöngenek, vagy sajnálják magukat, nem tudnak továbblépni. Azonban, ha az ember szeretettel van körülvéve, s ebben tud a terapeuta segíteni, akkor amint megbízom a másikban, és érzem a szeretetét, elkezdek sírni, mert emlékszem arra, amikor ez nem így volt, amikor egyedül voltam, és nem szerettek, amikor nem lehetett élni, csak túlélni. A sírás, a gyász azt jelenti, hogy elfogadjuk a veszteséget, amit a trauma okozott, s amikor vége a gyásznak, mehetünk tovább.

     

    (Feldmár András: A terapeuta dolga a szeretet)

  6. 2012. szeptember 18. 13:0212146.

    Hihetetlen, mit művel velem az nlcafe! Ismét elszállt, de most worldba írtam, ezért nem adom fel!

     

    Amikor a számmisztikáról tanultunk, a küldetés – karma számokkal foglalkoztunk, rajta keresztül egy kisebb kitekintéssel a Tarot világába. A Tarot szimbólumokon alapul, míg a számmisztika azon az egyszerű tényen, hogy minden rezgés, és a számok az anyagi világ rezgéseit közvetítik.

     

    Most szeretnélek megismertetni benneteket a SZEMÉLYES ÉV kiszámításával, és elemzésével.

    Itt is lényeges tudnunk, hogy kilences ciklusokban éljük az életünket.

     

    A numerológia segítségével lehet kiszámítani a személyes évünket, mely a születésnapunkat alapul véve megmutatja, hogy milyen év vár ránk szellemi, anyagi és érzelmi síkon.

     

    Az l-es, 4-es, 7-es személyes évek szellemi síkon, a 2-es, 5-ös, 8-as anyagii síkon, a 3-as, 6-os, 9-es érzelmi síkon helyezkednek el.

     

    A személyes évet úgy tudjuk kiszámítani, hogy vesszük azt az évet, amelyre kíváncsiak vagyunk, (2012) és hozzáadjuk a születési hónap, majd a születésnap számát is. Addig adogatjuk össze, míg egyjegyű számot kapunk, mely megmutatja, hogy az adott évben milyen események várhatnak ránk.

     

    Példának vehetjük: Kiss Tündét: aki április 8-án született: 2 + 0 + 1 + 2 + 4 + 8 = 17 = 1 + 7 = 8. mely az anyagi síkon helyezkedik el.

    A kiinduló pont mindig a belső karma szám: a hó és a nap, melyhez évente plusz egy adódik hozzá. Ezért aztán nem érdemes elkeseredni, ha egy adott év nehezebbnek tűnik ezeknek a számításoknak alapján.

    Én azt javaslom, hogy inkább a fejlődés irányát kövessük nyomon az életünk során.

     

    A folytatásban megismerkedhetünk a kapott számok jelentésével.

     

     

     

    előzmény:
    mamóka67 (12145)
    2012-09-18  12:40
  7. 2012. szeptember 18. 12:4012145.

    Azt hiszem, hogy az ősz közeledtével már mindenki túl van, és kipihente a nyaralások fáradalmait, és szép lassan visszatérhetünk mi is az asztro- sulinkhoz.

     

    Vannak restanciáink, fejtésekkel, számmisztikával és gyerekhoroszkópokkal is, szép lassan ezeket is pótolni fogjuk.

     

    Remélem a hosszú nyár után, felkelti az érdeklődéseteket ismét a sulink, és lesz ismét időtök arra, hogy pár idevágó témát megbeszéljünk a topikon keresztül.

     

    Továbbra is az a célom, hogy elfogadtassam és megszerettessem az asztrológiát mindenkivel, főleg azokkal, akik most még szkeptikusak.

    A tanulmányainkat előről nem tudom és nem is akarom kezdeni, de minden témát szívesen fogadok, ami felmerül.

     

    Igyekszem elkészíteni a megígért kisebb fejtéseket itt a topikban.

    Ha van rá igény, és a mindenkori suli tagok hoznak dátumot, fejthetünk közösen is a továbbiakban.

     

    Továbbra is szeretettel várjuk a „külsősök”, és a hozzánk tévedt asztrológia iránt érdeklődők hozzászólásait.

     

    P.M.

  8. 2012. szeptember 18. 12:1412144.
    Azt
  9. 2012. szeptember 17. 16:2012143.

    Boikámé kérése bár még januári, azért remélem, emlékszik rám.

     

    Oroszlán Napjegyed mellé hoztál egy Szűz Aszcendenst, és egy Skorpió Holdat.

     

    A legtöbb leírásban az olvasható, hogy az Oroszlán "nagyvonalú", csakhogy ez a Szűz Aszcendens esetében úgy módosul, hogy: "mindent megad, ami ésszerű és szükséges"

    Józan és céltudatos vagy, de a hiúságod időnként kínos csapdába csal.

    Ugyancsak a Szűz hatása, hogy érdekelnek a részletek, és általában pedáns vagy.

    De nemcsak a használati tárgyaidat állítod gélába, hanem az embereket is, akik a környezetedben élnek.

    Szívesen skatulyázol, és az előítéletektől nehezen szabadulsz.

    Szavaid időnként túl élesek, és a józan tárgyilagosságoddal ilyenkor megsérted az illetőt.

     

    Nehezen találod meg az igazi társat, de ha rátalálsz, akkor hű maradsz hozzá. Azért az apró flörtöktől sem tartod magadat távol.

     

    A Ceres aszteroida, egy kis karma jelölő női archetípus termékeny, békés, nyugalmat és biztonságot kereső planéta, nálad az Uránusz mellett állt születésedkor, ezért téged a kötöttségek nélküli szabadságra és a változtatásra ösztönöz. Ez kettős érzelmet vált ki belőled, mert alapjába véve szeretnél családanya és feleség lenni, ugyanakkor az Uránuszod nem hagy élni a szabadságvágyával.

     

    Sok kellemes és áldásos fényszög van a horoszkópodban, ezért olyan nagy baj nem lehet.

    A Hold a Merkúrhoz és a Vénuszhoz kötődik, a Nap pedig a Vénuszhoz, Marshoz, Szaturnuszhoz. Nem jöttél felkészületlenül az előző inkarnációdból, mert a bolygó együttállásokkal sok segítséget hoztál magaddal.

     A Vénusz a Napodat megszépíti, meglágyítja, a Plútóval való negatív kapcsolódása pedig a szépségeddel, vagy a pénzeddel elért hatalmadat növelheti. Egy karma fényszöge az Uránuszhoz itt is a szabadságvágyat erősíti, de mivel előző életből hozott karmát akarja érvényre juttatni, még a szabad szerelemmel is megkísért. Természetesen vannak a képletedben arra utaló jelek, hogy te ezzel a lehtőséggel nem élsz.

     

    A Vénusz a Holdadhoz is kapcsolódik, ami egyértelműen művészi tehetségre utal, elképzelhető, hogy olyanra, amit még fel sem fedeztél magadban. Ha igen, akkor írd meg, hogy mire utal ez a művészi adottság, amit ez a két bolygó jelez.

     

    A Mars a Napod mellett hadvezérként segíti az életcéljaidatés a szellemi fejlődáésedet

     

    Karmád egyiptomi életet mutat, sok inkarnációd volt abban a kultúrában.

    A Szaturnusz pedig azt mutatja a képletedben, hogy valamelyik szülőd szigorú volt, esetleg kemény, de elképzelhető, hogy ennek ellenére őrá számíthatsz leginkább az életben.

     

    A Holdcsomópontok kötik össze a lélek előző megjelenési formáit a jelenlegivel.

    Mérlegtől a Kosig tart ez a tengely a horoszkópodban. A Kos is mutatja, hogy fejlesztened kell az akaratodat és az öntudatodat. Fontos az önálló cselekvés megvalósítása

    Egyéni elképzeléseidet valósítsd meg és vállald fel a felelősséget a döntéseidért. Gyakran kell nemet mondanod, bármilyen nehezedre esik is. Ehhez pedig nyíltság és bátorság kell, amit a Kos jegye biztosít számodra, csak élj vele! Tulajdonképpen az egész képleted erre épül, most már ezekkel az aspektusokkal sem tudok újat mondani.

    Életfeladatodat azzal teljesítheted, ha azt teszed, amit igazán akarsz, és kitartasz a döntéseid mellett, figyelmen kívül hagyva a környezted elvárásait

     

    A karmádat beteljesítheted, ha olyan döntéseket is meghozol, amelyek népszerűtlenné tesznek, és az érzelmek helyett az eszedre hallgatsz.

     

    Neked iis tudnod kell, hogy ez csupán a sorselemzésednek egy nagyon kicsi része, fogadd szeretettel. M.

  10. 2012. szeptember 13. 13:3812142.

     

    Folytatás:

     

    Abban a házban, és jegyben, ahol a Vénusz van, sikereket kell elérned, mivel a Bikában van, ezért talán a szépségipar az, ami leginkább megfelelne a tehetségednek.

     

    A Leszálló Holdcsomópont a Vízöntőben található nálad, és azt jelzi, hogy a baráti kör nagyon fontos a számodra. Itt a karmád azt mutatja, hogy meg kell tanulnod különbséget tenni az ismerős, a barát és a szerető között, máskülönben csalódás ér, ha egy igaznak vélt barát nem felel meg az elvárásaidnak. Mindemellett nagyon fontos számodra a függetlenség, de nem párkapcsolat nélkül, hanem azon belül.

     

    Újhold fázisban születtél, amikor a Hold a Nap előtt járt..

    Azzal a fel

    Adattal jöttél erre az inkarnációdra, hogy az egyéniségedet és az eddig megszerzett tudásodat kivetítsd a külvilágnak, ugyanakkor gyűjtsd a tapasztalatokat, és alkoss valami újat.

     

    Mivel kétszer készítettem el, remélem érteni fogod, hogy mi a szereped és milyen a karaktered. Ám ezen a horoszkóp tovább fejtve még sokat változtat.

    Ez csak egy kiragadott részlet a teljes egészből.

     

     

     

    előzmény:
    mamóka67 (12141)
    2012-09-13  13:35
  11. 2012. szeptember 13. 13:3512141.

     

    Folytatás.

     

    A valódi, kézzel fogható világ a fontos számodra, az „itt és most”.

    Bár a bolygóid elhelyezkedése miatt nem vagy visszahúzódó, mint általában a föld jegyűek, de neked is szükséged van arra, hogy a tetteidet mások motiválják.

    Megbízható, óvatos és talán egy kissé lassú egyéniség vagy, amit csupán a levegős Mérlegben lévő Jupiter, Szaturnusz és Plútó tud megmozgatni.

    Híresen makacs és hagyománytisztelő vagy.

    Az egyetlen nehezebb karmikus fényszög a képletedben, ami a Holdtól a Szaturnuszig fut, de ez is már sokat oldódott az inkarnációid során, mert sokat dolgoztál rajta. Maradt azonban feldolgozatlan része mára is.

    Ez a fényszög az első házban manifesztálódik a horoszkópodban, ezért a Szaturnusz keménységét képes egy kissé oldani. Bár harcok, küzdelmek nélkül nem úszod meg, de ez adja az élet változatosságát.

    Ez a Hold-Szaturnusz kapcsolódás ad számodra kitartást, higgadtságot, és általa még nehéz feltételek mellett is mindig teljesíted a kötelességedet.

    Tetteidért a felelősséget mindig vállaló, komoly és megbízható emberré tesz.

    A Szaturnusz itt a Mérleg jegyében erősíti a párkapcsolatodat olyannyira, hogy életedet csak társsal tudod elképzelni. Minden helyzetben a párodat is nézed, sőt benne maradsz olyan helyzetben is, amiben már nem kellene.

    Mellette a Jupiter, szintén az első házban, mely az életutadat határozza meg. Róla azt kell tudni, hogy mindenből sokat hoz, jóból is és rosszból is, bár általában csak a nagy szerencse bolygójának nevezik.

    Itt a horoszkópod elején van egy rossz tulajdonsága is, könnyen felsegíti a kilókat a szülöttére.

    A Hold közelében volt a sebzett kis gyógyító bolygó, a Chiron. Karmikus sebeket jelez az édesanyáddal vagy csupán a lelkeddel kapcsolatban, és romantikussá, csodaváróvá tesz téged.

    Jelzi, hogy vannak hozott sebeid a vallással vagy filozófiával kapcsolatban is, és azt is, hogy ezért a hitért az életedet áldoztad az előző életedben.

    Karmád itt azt követeli tőled, hogy felsőfokú tanulmányokat végezz. (ha még nem tetted meg)

     

     

    előzmény:
    mamóka67 (12140)
    2012-09-13  13:31
  12. 2012. szeptember 13. 13:3112140.

    Akkor most nézzük a megígért: kicsicica81 képletének egy kis részét.

     

    Nagyon érdekes és ritka képlet van a kezemben, a transzcendens bolygók kivételével minden földjegyben, és a személyes bolygók mind a déli oldalon.

    A bolygók elhelyezkedése egy nyitott, vidám, kellemes társasági embert mutat, aki azért őriz magában titkokat

     

    Átfutó trigon, és sok együttállás jelzi, hogy kicsicica81 nem jött felkészületlenül, földi útját kapaszkodókkal segítette, és áldásos fényszögekkel. Nagyon gyanús, hogy bonusz életet látunk, mert három megmutatkozó karmikus fényszögön kívül más nehéz fényszöget nem találok, ahhoz nagyobb fejtés kellene.

    A bonusz élet azt jelenti, amikor a szülött már teljesítette a karmáját, kap még egy életet, amikor csupa jó dolog történik vele, és nem kell többet visszajönnie.

     

    sikereket kell elérned, mivel a Bikában van, ezért talán a szépségipar az, ami leginkább megfelelne a tehetségednek.

     

    A Leszálló Holdcsomópont a Vízöntőben található nálad, és azt jelzi, hogy a baráti kör nagyon fontos a számodra. Itt a karmád azt mutatja, hogy meg kell tanulnod különbséget tenni az ismerős,

    Egyszóval a földies jegyek azt jelentik, hogy szülötteik megfontoltak, praktikusak, következetes józan emberek.

    Így te is két lábbal állsz a földön, és rendkívül fontos minden számodra, amit az érzékszerveid közvetítenek.

     

    folyt köv, mert nem engedte be az nlcafe a többit!

  13. 2012. szeptember 13. 12:4312139.
    Szerintem az asztrológiai jegyek valóban alkalmasak jóslásra, mint ahogy ez a jóslás blog is írja http://joslasciganykartyaval.blog.hu/
  14. 2012. szeptember 13. 12:3612138.

    Ámen.

     

     

    Várom az ötleteket, hová települjünk át? !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (12137)
    2012-09-13  06:26
  15. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2012. szeptember 13. 06:2612137.
    Nálunk is vacakol az internet, sok oldal köhög. A böngészök közül nekem a Google Chrome-ja is bevált. Az nlc viszont egy rakás sz@r. (bocs)
    előzmény:
    mamóka67 (12133)
    2012-09-12  21:23
  16. 2012. szeptember 13. 06:1812136.

    Ó, nagyon sajnálom.

     

    Milyen böngészőt használsz? Nekem a Mozilla Firefox vált be a legjobban.

    Internet-szolgáltatót nem váltottál? Egyéb ötletem így elsőre nincs.

    előzmény:
    mamóka67 (12133)
    2012-09-12  21:23
  17. 2012. szeptember 13. 06:0712135.

    Kedves Mamóka,

     

    igen, erre gondoltam, köszönöm. Az erre vonatkozó tanagyarészt csak itt a topicban olvastam, nincs még kigyűjtve nekem, ezért (is) voltam ilyen kis bizonytalan.

     

    Luna

    előzmény:
    mamóka67 (12128)
    2012-09-11  09:19
  18. 2012. szeptember 13. 06:0312134.

    Kedves ponypandy,

     

    köszönöm a segítségedet.

     

    Luna

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (12127)
    2012-09-11  08:43
  19. 2012. szeptember 12. 21:2312133.

    Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ma is csak negyedik próbálkozásra tudtam bejönni, még mielőtt elfogyott volbna a türelmem.

     

    Ráadásul megcsináltam kicsicica81 képletét, ami nem volt kevés, és amikor küldeni akartam egyszerűen elszállt, mert elkövettem azt a hibát, hogy közvetlenül ide írtam, pedig ezt az nlcafénál vétek megtenni, mert ilyen büntetés jár érte.

     

    Ma már nem kezdem újra, majd holnap reggel, de már félek, amikor feljön az ablak és lefagy a gép.

     

    A hiba nem nálam van, mert több dolgot is használok, ahová simán bejutok pillanatok alatt.

     

    Pfű....most jól kimérgelődtem magam. :)))

  20. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2012. szeptember 12. 15:4112132.

    Én is szeretem a tranzitokat, ráadásul sokszor szépen tetten érhető, ha a tranzit bolygó valamelyik radix bolygóval "kapcsoaltba lép".

    Amit mindig megnézek születésnapom körül, az a szolár  horoszkópom: mit ígér az elkövetkezendő év?

    Azt a szolárról tudni kell, hogy  bármilyen állást is mutat, ami nincs benne a radix képletben, az a szolárban sem lesz benne.

     

    előzmény:
    mamóka67 (12128)
    2012-09-11  09:19
  21. 2012. szeptember 11. 14:2812131.

    Nem, nem nem:))

    Nem az asztrológusok "jósoltak" születési dátum nélkül, hanem csak a léleklátó. Ő fényképet látott rólam, de nem kért születési adatot.

     

    Az asztrológusok természetesen pontos születés alapján mondták ezt!

    És nagyon szépen köszönöm a válaszodat, érdekes dolgot írtál és éreztem ezt az aszcendensnél! 

    előzmény:
    mamóka67 (12130)
    2012-09-11  13:31
  22. 2012. szeptember 11. 13:3112130.
    Érdekes, amit írsz, az például, hogy asztrológusok hogyan tudtak "jósolni" neked születési adatok nélkül.

    Egyszer véletlenül - vagy kíváncsiságból - belenéztem egy TV "jóslás" adásba, és elborzadtam, hogy a televízió áldásával, sok pénzért, milyen bátrak, és hogyan tesznek tönkre álmokat és talán életeket is, a hiszékeny embereknél.
    Pedig nagyon nagy felelősséggel tartozik az az asztrológus, aki más sorsáról véleményt mer mondani.És sajnos vannak, akik nem tartják "játéknak" ezeket az adásokat, de elhiszik, és beleélik magukat.

    Amint leírtad, a te kérdésedre nem ez a kategória válaszolt, biztosan nekik van erre valamilyen módszerük,
    nekem sajnos nincs ekkora tudásom, ezért ilyenre nem is vállalkozom.

    A másik kérdésed az Aszcendenssel kapcsolatos.

    A karma asztrológiában az Aszcendensnek nagyobb szerepe van, mint a Napjegynek, ugyanis azt a jegyet már ismerjük, igaz nem fejleszthetjük tovább, mint a Napjegyünket, de jól érezzük magunkat benne.

    Amikor a lélek túl nehéznek érzi a rárótt feladatot (hogy a Napjegyét tanulja), akkor az Aszcendensét éli tovább, a Napjegyét pedig megtapasztalja, hogy legyen egy alapja a következő inkarnációjára.
    Van olyan is, hogy ugyanaz a Napjegye, mint az Aszcendense, olyankor belebukott az előző inkarnácioójában a feladataiba, és most ismét ezt kapta.

    Annyira fontos az Aszcendens a karakterünkben, hogy azt kellene elsőre mondani, és utána a Napjegyet.
    De most már nem lehet változtatni.

    Az alapkaraktert, mint nálad a Napjegyed, nemcsak az Aszcendens változtathatja meg, hanem a házak,a bolygóállások, a fényszögek, a karma jelölők, és még nagyon sok más.
    előzmény:
    rózsakvarc (12129)
    2012-09-11  10:27
  23. 2012. szeptember 11. 10:2712129.

    Sziasztok! Lenne hozzátok két kérdésem, ha megengeditek.

     

    Az egyik. Írtam két asztrológusnak egy bizonyos kérdéssel kapcsolatban mindkettő egyformát írt és pluszban még kérdeztem egy léleklátót is aki szintén (születési adatok nélkül) ugyan azt a jóslatot mondta.

     

    Ha három ember egyszerre mond egy "jóslatot" annak nagy a valószínűsége, hogy be fog következni? (nem adtam szavakat a szájukba csak egyszerű kérdésem volt párkapcsolat felől)

     

    A másik kérdésem a ascendensre vonatkozik. Valahol azt olvastam, hogy egyenértékű  a napjeggyel. Sok olyan ismerősöm van aki ugyan abban a jegyben született és mégis teljesen más. Nekem mérleg az aszcendensem, határozottnak kéne lennem a napjegyem szerint, de nem igazán vagyok az.

    Azt tudom, hogy a külső megítélés az ascendens után kapjuk, de mégis úgy érzem, hogy nekem a mérleg asc. a lelkem. "Jól van ez így?" :)

     

     

    Köszönöm aki tud írni!

  24. 2012. szeptember 11. 09:1912128.

    Én a tranzitokat használom, és abból is csupán az élethelyzeteket, a történésekre ráutaló jeleket fogadom el.

     

     

    Konkrét válaszokat a Tarot ad a kérdésekre.

     

    Ha jól értettem, Luna kérdése arra vonatkozik, hogy egy adott pillanatban (pl.ma) hol tart a lélek, milyen dimenziókban van éppen.

     

    Ezt úgy tanultuk, hogy a radixhoz képest, egy év egy fok a Napunkkal.

     

    Volt egy olyan rész is a tananyagban, hogy egy egy jegyváltáskor milyen események következnek a földi életünkben, honnan, hová jutunk el.

     

    P.M.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (12127)
    2012-09-11  08:43
  25. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2012. szeptember 11. 08:4312127.

    Hát igen, az előrejelzésnek széles a tudománya :)

     

    ezeket lehet bogarászni:

    - tranzit

    - szolár/lunar revolúció

    - progresszió (szekunder direkció)

    - primer direkció

    - életciklus-elemzés

     

     

    Mamóka, szrinted melyik a leginkább használható az előrejelzések közül?

    te melyiket szereted használni?

     

    előzmény:
    Luna17 (12126)
    2012-09-11  06:20

Címlap

top