Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Jó reggelt MIndenkinek!
Megnézetm a felrakott képeket, nagyon jók!!!Remélem szép napotok lesz. Nekem most el kell mennem, de előtte igyekeztem itt megválaszolni a dolgokat. Ha hazaérek, akkor megnézem, van-e kérdés még.
Puszi Nektek!
Szia Pannika!
Egész Európában dolgozom Magyarország mellett.
A tündérrózsát beteheted nyugodtan dézsába, ám mielőt veszel és beteszed a dézsát töltsd fel vízzel és hagyd egy napig állni, hogy a klór kicsapódjon belőle. Bármilyen vizi dologban benne kell, hogy legyen egy vízforgató, különben a víz bedöglik. Szeintem a legolcsóbban a Bricostore-ban lehet kapni, én ott láttam már 4000 forintért is. Nem egy nagy szám, kínai sufni-tuning, de nekem már hat éve bírja, ami a maga nemében is csoda.
A dézsába néha bele kel még dobni KRISTÁLYTABLETTÁT, amit elvileg egy mezei halas-madaras boltban is be tudsz szerezni.
Szia!
Arra a nádtekercsre gondolsz, amit ki lehet húzni a kerítés elé?
Ha igen, akkor egy darabig jól mutat, de aztán eléggé megviseli az időjárás és elég cudarul szokott kinézni, bár addigra megnőnek a cserjéid, úgyhogy ez csak rajtad áll. Elvileg jól néz ki, de én nem vagyok a híve neki.
Bocsi az alat = alatt.
Köszi Katuska ezt a hasznos topikot.
Szia Isra!
Nekem a felkopaszodott fenyő alat terülő boroka van, magyon szereti a helyet. Van még tuja is, japán juhar és nyár orgonák.
Szia!
Kedves felajánlás!
Én tündérrózsát szeretnék egy dézsában vagy hasonlóban.
Nem tudok róla semmit, úgyhogy minden infó jól jön.
Melyik városban dolgozol?
P.
Szervusz!
EGy 800 nm-es telken áll a házunk, háta mögött a kocsibejáró, előtte-másik oldalán kert, amit befüvesítettünk. A szomszéd kerítése mellé bokrokat, cserjéket ültettem: jázmint, tamariskát, aranyvesszőt, bajnócát, gyöngyvirágcserjét, lilaakácot, trombitafolyondárt....2 m-re egymástól. Az udvar kb. közepére egy kínai selyemakác került, nem messze tőle fenyő van (térelválasztóként funkcionál).
Remélem, pár év múlva már szép lesz, bár a növények mögé szeretnék tenni dekornádat, mert nem akarom mindig a szomszédom nézni!
Jól fognak mutatni a bokrok előtte?
Köszi a topikot!!!! Nagyon jó, bár még nem volt időm visszaolvasni!
Szép estét, mindenkinek!
Bendolino
gartenausungarn@gmail.com">gartenausungarn@gmail.com
várom!
A fiammal beszkenneltetek egy udvari alaprajzot. El fogom küldeni neked. Esetleg e-mail címet írnál?
A házunk zöld, és csupa-csupa fehér virágokkal szeretném beültetni, ami télálló. Már van két rhododendronom, most ősszel megyek Szőregre a rózsakiállításra. Ott szeretnék venni 4 tő hófehér futórózsát, amit a két bejárati lépcső mellé szeretnék szép tartóval futtatni. Az udvarunk nagyon nagy 4438 m2. Van már egy tujasorom, az előttünk lévő ház falát fogja takarni. Valamint egy rakétatujám, ami a légkondikat takarja majd el. Elöl egy ezüstfenyőm van, 2 éves.
De az mind akkor lesz érthető, ha küldöm az udvar alaprajzát. Oda be fogom rajzolni mi hol van. Köszi addig is.
Jajjjjj, ne máááááááááááár!!!!!!!!!Látnátok milyen tüneményes vagyok reggel hatkor kávé nélkül.....
Ha éjjel egykor felhívtok még tök képben vagyok,de reggel telefonon kell, hogy ébresszenek, mert tök zigóta vagyok.
Szia !
Most találtam a topicodra. Én is szeretnék segítséget kérni. Lassan befejeződnek a garázsok építése. Most a kert következik. A telek hatalmas. Elképzelésem van, bár nem biztos, hogy pont azok a virágok, zöldek, tuják pont ott bírják ki, ahová én terveztem. Legfőképpen örökzöldet szeretnék. Egynyári virágokat csak tálakba. Ha megkérlek segítesz?
Halihó !!!
Lányok eza Katuska ez egy tüneményes csajszi. Én nem szoktam forumozni , de mindig be kukkantok és ott találtam őt. Már egy jó pár privi emailt váltottunk, és borzasztó segítőkész , és sose mondja , hogy hadjál már , - lefárasztottál. Én nem sokára találkozom vele - remélem. Meg kell becsülni az ilyen embert - Nagyon. Mindenkinek szép napot , és gyönyörű szép kertet Kivánok!! Zsuzsa.
Ez nagyon jó, köszi!
a Rhododendron nagyon szép. Jól mutatna ott. :)
Sziasztok!
Jaj de jó ez a topic!
Nekem egy gondom van a kerttel. Van egy csomó fenyőnk a kert első felében van egymás mellett kettő. Iszonyat magasak és az alső ágak úgy ember magasságig már elhaltak. Alatta semmi nem marad meg, minden kipusztult (fű, borostyán minden). Nem tudsz tippet adni, (vagy valaki más esetleg) mit ültethetnénk a fenyő alá ami megmarad és szép zöld?
Mi most fekvő tujáa gondoltunk de az csak egy részt tudná borítani.