Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elhunyt Kolonics!!!
Elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus.
Baráth Etele, a sportági szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, Kolonics edzés közben rosszul lett egy résztáv végén, rádőlt a kísérő motorcsónakra, majd elvesztette eszméletét. A parton rögtön megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült, a kiérkező mentők pedig már nem tudtak segíteni rajta.
Nagyon durva!!!!
Mondjátok már meg nekem, hogy mi, magyar nép miért nem tudjuk egy büszkeségünket méltósággal, tisztelettel gyászolni?!!? tisztelet ezen a fórumon a kivételnek. A kivételen felüliek néhol felháborítóak... Gondoljatok bele, mi történik, ha beleolvas egy családtagja, egy barátja, közeli ismerőse... Mit érez, hogy úgy írtok Kolonits Györgyről, magyar olimpiai bajnokról, mintha nálatok lenne a bölcsek köve?
A gyász nem erről szól! Hogy jönnek ide a médiasztárok, hogy ki mire gyanakszik, a drog, stb....... Elgondolkodtató.
Örüljünk, hogy volt egy ilyen ember köztünk, sajnos rövid ideig - szerencsém volt vele egy edzőtáborban edzeni nagyon régen.
Koló sokat lapátolt a Tiszán. Búcsúzzunk tőle Juhász Gyula szavaival:
"Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld ízét,
A csillagot fönn és a felleget.
Feledni oly nehéz,hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát,
Szeretnék néha visszajönni még."
nézd, igaz,h a sportolók nagyobb fizikai terhelést bírnak, mint az átlagemberek, de jóval túl is van terhelve a teherbírásuk.
Kolonics... annyira szimpatikus volt, olyan jó pasi és olyan fiatal... be akarta fejezni és családot akart. ennyi egy élet.
Anya mondta mindig, Istennek is csak a jók kellenek.
nyugodj békében! a családnak pedig vígasztalódást...
bar nem ismertem szemelyesen, de drukkoltam is neki a kozelgo olimpia miatt....nagyon szimpatikus sportolo volt es a kenu mindig is a szivem csucske volt...
waaaaaaa..fel sem fogom...
Szerencsetlen csaladja
Sok erot kivanok nekik mindenhez a jovoben
Tudom!
Természetesen arra gondoltam, hogy kajak és kenuversenyt...
/Szerencsére az olimpiai bajnokainkról és köztük a méltán sikeres kajakosainkról, kenusainkról azért szerencsére elég sokat beszélünk, beszélnek, írnak, persze nem sztárpletykákban és nem bulvárújságokban, jelzem szintén szerencsére.
Egyébként én sem értem hogy egy emlékfórumban hogy kerültünk ehhez a témához és miért erről beszélünk az emlékezés és a részvét helyett, mellett! /
Nyugodj békében Kolonics György!
Őszinte részévétem a Családjának, rettenetesen sajnálom!
Gyerekként néhány évig én is kajakoztam Csepelen és máig minden kajakversenyt végigizgulok a tv-ben, fantasztikus sportoló volt, rengeteg örömet szerzett ennek az országnak!
Nyugodjék békében!
Nyugodjék békében,ennyi amit hozzá tudok tenni én is.Nagyszerű ember volt,kár hogy a földi létből 36 év jutott csak neki.
Ugor.Amit írsz,azt frankón én is vallom.Komolyan mondom,az eszem megált mikor olvastam itt pár sort.
Kisarkítva:-Meghalt? Tényleg ? pedig nem is drogozott.....
Mintha az olyan törvényszerű lenne hogy drogozhatott is volna.
Naná.Olimpiai,világ,és európabajnok,és mekkora csoda hogy nem drogozott.
Bakker.Ébredjünk már fel egy kicsit.Nemhogy drog,de pia,cigi,zsíros étel,stb se jöhet szóba,mert azokkal ilyen eredménylajstromot nem lehet produkálni.
Az utolsó élsportoló aki piázott és cigizett mint az állat,és mégis világsztár volt,az a Gerd Müller.100 évben 1 van ilyen.És ő a csúcson volt mikor full piázott,a Maradona már leszállóágban kezdte el.Ennyi.
De azért én is nagyon örülök hogy nem drogozott......Mert ez a lényeg semmi más.....Szánalmas.
Nagyon sajnálom, annyira hihetetlen, mégis igaz sajnos.
Őszinte részvétem a családjának!
felfoghatatlan. szerintem az egesz orszag ertetlenul es dobbenten all.
reszvet a csaladjanak, szeretteinek. feldolgozhatatlan lehet, ha valaki elmegy otthonrol, fiatal eleteros, egeszseges, es nem megy tobbet haza, hirtelen meghal, nincs bucsu.
egy egesz orszag gyaszolja.
őszinte részvétem a családnak,barátoknak,ismerősöknek.én is személyesen ismertem őt és bátran állíthatom h sokkal de sokkal szegényebbek lettünk nélküle.egy rendkívül jó ember távozott
nyugodjék békében.
Engem is mélyen megdöbbentett a hír.Miért van az, hogy egyre több fiatal sportoló hal meg????
Nyugodjon békében és őszinte részvétem a családjának.
Emlkezzünk egy nagyszerű emberre!
A családnak és a csapattársaknak pedig kitartást és vígasztalást! Sajnos, maga az Élet ilyen kegyetlen!
Kolonics György nyugodjék békében, szívből jövő részvétem a családnak.
Ugorral maximálisan egyetértek (bár az indulatokat és a felindultságot azért értem)