Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sapka-milyet?
Sziasztok,
ma már a hó is esni kezdett, időszerű lesz egy sapka beszerzése..de egyszerűen nem tudom, milyen kellene. Régen sima, fekete polár sportsapkám volt, de az utóbbi években már csak téli sportokhoz hordtam azt is, utcára nemAz egy dolog, hogy alapból pici, hosszúkás fejem-arcom van, és nem is állt jól, de ráadásul ki is nőttem ebből a stílusból, szövetkabát-magassarkúhoz bénán nézne kiÚgyhogy az utóbbi teleken sapka nélkül közlekedtem, és imádkoztam, hogy ne essen az eső aznap, mert akkor a kiegyenesített hajamból (de még a göndören hagyottból is) nagy szénakazal leszDe most már elegem van, a hajam miatt se ártana valami védelem, na meg jó lenne, ha nem fázna meg a fejem (még ha nem is érzem).
Amiket a többség hord, ezek a norvégmintás, kötött, fülvédős, bojtos cuccok nekem nagyon nem tetszenének magamon, nem illik a kabátomhoz, stílusomhoz..azt vettem észre, a nőiesebb oldalt képviselő lányok nagy része emiatt nem is hord sapkát(A másik indok a haj lelapulása.)
Még egyedül ez a "sildes sapka" jönne be, de ez szövetkabáthoz mennyire megy? Ill. sajnos a fület az sem nagyon védi..
Ki milyet hord, milyet ajánlana, hol lehetne beszerezni? Volt már egy hasonló topik, de abban nem találtam számomra hasznos infót..
Köszönöm mindenkinek
Hát én is most sapkát vennék, de hirtelen ezekbe botlottam bele, ami azért szerintem nem olyan rossz :) , de igazad van a kalappal kapcsolatban, nekem is kb. az a véleményem róla. Viszont vannak közöttük fiatalosak is /szerintem/. Ja, és még egy: itt nem CSAK kalapot lehet venni, hanem sapik is vannak. Tényleg! Lehet, hogy elmegyek, mert azt írják nagy a választék, és az eddigiek között is találtam nekem tetszőeket. :)
Na, valaki még? Tegyetek még be, annyira tél van máááár.....! :)))
szia.
én most vettem ezeket...a sima szürkét hordom szövetkabáttal és másikkal is, a sildes az inkább csak a szövethez illik...