Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hangos szex
2004-01-04 11:291.
Létrehozva: 2004. január 4. 11:29
Tanácsra lenne szükségem. A partnerem szerint túl csendes vagyok szex közben és azt mondja, ha kiabálnék, akkor még nagyobbra nőne és sokkal jobb lenne neki is. Ebben nem kételkedem, hiszen én is így érzek vele kapcsolatban, de egyszerűen nem tudom, hogy mit mondjak, ha egyszer nincs ötletem, akkor színháznak tűnik számomra a dolog.
Persze láttam pornófilmekben, hogy szinte még nem is történt semmi, a lányok máris visítoznak a "gyönyörtől", de ezt nem szeretném leutánozni. Ti hogy vagytok ezzel a dologgal?
Persze láttam pornófilmekben, hogy szinte még nem is történt semmi, a lányok máris visítoznak a "gyönyörtől", de ezt nem szeretném leutánozni. Ti hogy vagytok ezzel a dologgal?
De van ám olyan is, ( és lehet , hogy Nyikk -nél is ez a baj, ) hogy megszokja valami miatt , hogy nem szabad hangosan élvezni! Mert a szomszéd szobában az anyós, vagy a tini gyerek stb. És ha már lehetne elengedni magát , akkor is problémás lesz. A rossz beidegződés miatt. Nem??
Alkati kérdés valóban, nálunk fordított a helyzet. Ugyebár vékonyak a panelfalak. Igaz én nem végig, csak a csúcson ordibálnék teli torokból, de ettől a férjem ki van akadva, mert nem kell azt a szomszédoknak hallani. Ha hallótávon kívül lennénk szerintem nem csitítana.
És partnerfüggő is. Nem a férjem az első az életemben, de ő az első és egyetlen aki fel tudja robbantani a világot. Addig azt hittem csak lányregényes maszlag az egész.
Több komolyságot :)
Egyébiránt a nőt is lehet, igen :)
én kb 7 évig csináltam ilyeneket :)) és még orgazmusa sem volt a nőnek :(( tessenek engem sajnálni :)))
Már a kezdő hozzászólásban megfogalmazódott a válasz is. . . Nem képes erőteljes hangokat kiadni, mégha élvezi is a szexet. . . Ilyen alkat, és az sem segít ha hangképző gyakorlatokra jár :) Ha ritmusosan elereszt egy élvezetet kifejező ösztönös színezetű hangot, akkor annak sem lesz jó vége, hiszen akarattal , s saját habitusát átlépve teszi meg :) A pasi lehet hogy boldog lesz tőle, de Nyikk meg úgy érezné magát ha ezt kéne csinálnia, mint egy vezényszóra bégető bárány. . . Ez méltánytalan és nem elvárható egy nőtől :)
Esetleg azt a módszert lehetne bevetni időlegesen, amit a hüvelyi orgazmusterápiáknál alkalmaznak :)
Nem olvastam el az összes hozzászólást, de, Nyikk, az orgazmusaid is "csöndesek" ? :)
Ez komoly téma, én meg leesek a székről. :))
Köszi.
Gondolj arra, hogy amikor kocsiban csináljátok, és hölgy nagyokat nyög, meg visongat, az sem biztos, hogy az élevezettől van, lehet, hogy csak a váltó:)))))
Egyszer pont a hangok hiánya miatt nyaltam kb 45 percen át. . . Néha ráfeszült a combja a fejemre közben hosszasan, és néha szusszant olyat a leányzó, amit normális hapci előtt szoktam. . . A végén feladtam, amikor már semmim nem bírtam mozgatni. . . A nyelvem csomóvá összerándulva, a nyakam mozgásképtelen, s a derekam hasonlóképp a végére. . . . Azt meg már cikinek éreztem volna hogy a kifittyesztett nyelvem csípőből mozgassam, mert önállóan sem a nyelvem sem a nyakam nem mozgott. . . .
Több orgazmusa is volt mint utólag kiderült, de én erről nem tudtam, így teljesítésvágyból elkövetett félholtra nyalást követtem el. . . Mármint én voltam félhóóóóttttt :)
Viszont így utólag kifejezetten hasznosnak tartom ezt az "élményt" :))))))))
bevallom én még nem figyeltem, hogy hallatok-e azon dolog után valamiféle szösszenetet. de ezek után figyelni fogok:))))
Szerintem a spontán önfeledt szexben mindenképpen vannak hangok valamilyen szinten, nemcsak alig hallható felszisszenések. . . :)
A hangok ráadásul azért sem rosszak mert visszaigazolást adnak. . . Nem azt mondom persze hogy fejhangon kell nyígni, mint Pandora a casting videójában, de logikusan, ha egy nő csak annyi szösszenetet hallat, mint egy jókedélyű pisilés után, az tényleg lehangoló tud lenni :)
Na megyek, mert a gyermekem nem bírja elviselni, ha más is használja a gépét. Este azért még visszanézek és jaj Nektek, ha nem írtok rengeteg okosságot! Na jó, vidulni is lehet.