Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elhagytam a feleségem, de
Sziasztok!
Talán picit meglepő módon elsősorban férfiak hozzászólásait várom ide.
Olyanokét, akik elhagyták párjukat, családjukat egy másik nőért (esetleg fiatalabbért), de nem jött össze, megbánták, (talán vissza is tértek).
Tanulságként, vagy támaszként kívánom nyitni mindazok számára, akik egyébként nem csapodár természetűek, de 'megzavarja' őket egy - feltétlen szerelmét bizonyítani bármikor kész - Cicamica.
Gondolom nem kevesen vannak, akik megszenvedték egy hasonló helyzet kínjait, hátha segítség lenne mindazoknak, akik pro vagy kontra szerepői egy ilyen történetnek.
Természetesen a hölgyek szemszögéből is szívesen láttatnám a helyzetet. Kérem, hogy ide most azok ne írjanak, akiknek megváltás volt a kapcsolat felbontása.
sziasztok. beleolvastam itt a dolgokba....
tenyleg nem mindig a 3dik a ludas...
belehabarodtam1 kicsit egy pasiba. kisugarzasa volt. es baratnoje. eleg komoly baratnoje, mint kesobb kiderult. bejott nekem,...de mivel h neki noje ven, sose gondoltam semmire. volt mindig kedves szava hozzam meg mindenfele....
aztan egyszer egy hetvegen kozos rendezvenyen voltunk. o is, en is. addig fokozodott h minden lett belole. es nem en hajszoltam bele...nem vagyok az a fajta....annal felenkebb....ha o nem csokol meg akkor....vagy nem csinalja tovabb...akkor semmi nem lesz, valoszinuleg azota sem.
eleg komoly a kapcsolata. es nem ertem, hogy velem meg mindig miert tartja azt ami van. mert akkor nem szamitottam ra, de felhivott meg utana, ugy altalaban egy heten 1szer beszelunk...tallkoztunk meg, es minden....de nem ertem, akkor, ha ott neki az akit allitolag szeret, mert naaa.....akkor minek vagyok en.
paradoxxonnak tun ik de: ha nem szeretem, nem veszem el(mert a jegyesseg nagyon uton van) es ha szeretem nem csalom meg....
ez igaz
én sem linkségre tanítom a fiamat, de szerintem nem ettől függ hogy hány nőt fog hajtani!!!
én ammondó vagyok, hogy 35-40 éves koráig élje ki magát, aztán utána jöhet a családalapítás...............egy pasinak még 40 évesen is időben van a házasság meg a gyerekcsinálás, addigra meg remélhetőleg úgy kiéli magát, hogy a felesége mellett nem kell neki más nő...............
Sziasztok,
végigolvastam az összes hozzászólást, ahogy elnézem, kizárólag nők szóltak hozzá, a topicindító célja így nem teljesen valósult meg. Ez nem meglepő, mivel nem hiszem, hogy bármelyik pasi jönne mea culpázni a nők közé, hogy "elhagytam a feleségem egy cicamicáért, de már bánom bűnömet".
Szóval, leszögezem, én magam még (hál istennek) nem voltam megcsalt feleség, csak majdnemcicababa. De az már régen volt, végül nem mentem bele a kapcsolatba. Most párkapcsolatban élek 5 éve.
A véleményem az egészről, hogy akkor érdemes megbocsájtani a férfinak, ha mi úgy érezzük, hogy a saját boldogságunk múlik rajta. Tehát nem félelemből, hanem teljes meggyőződéssel, mert nekünk így a jó. A gond az, hogy nehéz magunkban elválasztani a félelem és a szerelem érzését, hogy tényleg őt akarjuk, vagy csak a megszokás, állandóság és a gyerek/ek tartanak minket össze. Ehhez kell az ÖNISMERET.
Zenda, neked azt tudom mondani, hogyha tényleg azt látod a férjeden, hogy most boldog, és élete legnagyobb hibájának értékelte, hogy majdnem otthagyott téged egy másik nőért, szerintem hosszútávon jobban megbízhatsz benne, mintha még nem tévelyedett volna el.
Se 40, se 50 évesen és azon túl se akarjuk magunkat a fiatal cicamicákkal összehasonlítani. Ez hülyeség, az hogy a TV azt sugározza, hogy légy mindig fitt, sminkelt, frissen fodrásztól kijött egy nagy baromság. Én akkor is jól érzem magam a bőrömben, amikor melegítőben kutyát sétáltatok (nem feszes joggingban és sminkkel), mégis előfordult, hogy összemosolyogtunk egy helyes sráccal. Ja, és nem vagyok már 20 éves, és nem szoktam állandóan sminkelni, sőt néha bizony gyűrött vagyok. Ha a párom ezért elhagyna, menjen Isten hírével, lesz másik utána.
Én nem egy cicamicáért mentem el, hanem a cicamicákért.
Vissza sem mentem már vagy 15 éve, de ez a történet nem a topik témája, csak azt látom férfiak meg sem mernek szólalni vagy lehet hogy én vagyok köztük egy renitens.
Hát igen. Azt hiszem, itt neked is az lehet a legnehezebb, hogy nem érted igazán, miért csinálta, ugye? És a kis kérdés biztos ott folyton motoszkál, ha úgy érzed, nem kielégítő a válasza. Egyszer az első szerelmem engem is elhagyott kis időre vmi maca miatt, konkrétan ott is az volt az ok, hogy nagyon "megértették" egymást lelkileg. Haha. Utána a pasi roppantul szégyellte a nagy lelkét, és nem is szeretett erről beszélni. Egyszerű elmezavar ("hangulat") lehetett, hogy pont akkor, aznap este úgy érezte, roppant jót beszélgetett azzal a leányzóval, akivel soha többé nem akadt aztán közös témája, totál más világ voltak. Hozzám is vissza akart jönni a fiú, és nagy sokára vissza is fogadtam (aztán mégis elhagytam és annyira rútul, amit nagyon szégyenlek). Neki soha nem bocsátottam meg igazán, de ha lett volna gyerekünk, és közös jövőképünk, lehet tőle is lenyeltem volna a dolgot. Így nem tudtam, de azt hiszem azért, mert igen sok "egyéb" bűne is volt...
A férjemnek nincsenek egyéb bűnei, ezért is gondolom most, hogy kis félrelépés esetében simán megvonnám a vállam, hogy hát, senki nem tökéletes.
Azért nem olyan egyszerű, mert a gaz csábító gyakran nem csábított, hanem a férj csábítja, ráadásul a szoli-turbocici-műköröm-semmi agy cicamicák hosszú távon nem igazán rúgnak labdába. Akkor nagy a baj, a a 3. nem cicamica, viszont szép, okos, szimpatikus, szerethető és ő is őszintén szeret. Ő a vetélytárs, tőle kell a feleségnek "tartani"....a nylon cica barinő nem igazán komoly ellenfél. Legtöbbször. Néha ráadásul nagyon nagyon szép tud lenni az értelmes és szerelmes harmadik, akit sokszor 2-3 hónap után tájékoztatnak arról, hogy egy megunt házasságból való szökevény a függetlennek vallott férfi. A feleségnek -ha szereti a férjét- mindenáron megéri őt tisztára mosva látni és a 3.-at nyakig nyomni a szarba. Van, hogy ez hatásos. Meg van, hogy ez az utolsó tette feleségként. Szóval nehéz és összetett ez az egész, bármi is szól az egyszerűbb és relat. nagyszerűbb verzió mellett.
Szerintem nem amitod magad. Nagyon nagy kulonbseg van a LOVE es LUST kozott, angolban nagyon jol kijon, es konnyu osszekeverni az utobbit a lelki vonzodassal:-)
Nekem ugy tunik, a ferjed merlegre tette a dolgokat magaban, es rajott hol, mit veszithet, mi a fontosabb neki. Ettol kezdve, nem nagyon erdemes kinozni magad a dolgokon, filozni, agyalni veg nelkul. A multat tisztaba tettetek, a jovo pedig az egyuttmukodesetektol fugg, es ha te tenyleg tudod magad tartani az altalad emlitett beke-teremto, "anti-martir" szerephez, akkor te mindent megtettel. A tobbi az o dolga, helyette nem tudsz sem cselekedni, sem erezni. Csak eselyt adni kettotoknek. Szoval... relax!
Jahh, azt láttam. Susan Sarandon volt az ex. De ott a sztoriban valszeg könnyítette a nők közötti barátkozást, hogy a pasekot anyu tette utcára, nem elhagyás esete forgott fenn. Asszem ez lehet a titok: a "gaz" csábítónak biztosan nehezebb megbocsátani, mint önmagunknak, ha saját hatáskörben szúrjuk el a dolgot... Magunkat mégiscsak jobban szeretjük...
Nem tudom, én asszem meg tudnék bocsátani az uramnak, úgy, hogy tüske sem maradna... de könnyen beszélek, amíg nem élek át ilyesmit. Meg attól is függ, MIÉRT tenné, ha tenné. Az átlag műanyag macsókat nem bírom, aki csak a f...rkára gyűjtené a strigulát, de hát a férjem, ugye, nem ilyen.
Hát igen... zavar is.
A mai napig.
Függetlenül attól, hogy minket választott.
Egyébként arra gondolok, hogy nem is volt olyan komoly az a lelkileg, csak egyszerűen elcsavarták a fejét.
A Cica, igen sok kapcsolatot tudhat már a háta mögött, plussz túl egy váláson, nem kis tapasztalattal - és gondolom komoly hódítási fegyvertárral rendelkezve.
De lehet hogy csak ámítom magam....
Úgyhogy a nagycickós-szolis popsik le is esnek a palettáról!
Ez tetszett
A gond, az halacska, hogy nekem azt mondta nem külsőre fogta meg a Cica, hanem LELKILEG.
Amikor azonban beljebb próbáltam menni mi is az a lelkileg akkor csak általánosságokat mondott, vagy semmit.
Ez volt talán a legnehezebb.
Máig nem tudom milyen lelke lehetett. Képet láttam- hála neked ó szent iwiw :)))) nem egy nagy durranás.
Úgyhogy a nagycickós-szolis popsik le is esnek a palettáról!