Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
köszike
Tetejére: 2 ek. puha vaj(3 deka), 3 ek. méz (6 deka), 1 doboz lecsöpögtetett ananászkonzerv.
Tésztához: 5 deka finomliszt, 5 deka teljes kiörlésű liszt, 1 kávéskanál sütőpor, fél kávéskanál szódabikarbona, negyed kávéskanál örőlt fahéj, 1 tojás, 5 deka barnacukor, 1 deci joghurt, 1 kávéskanál vaniliaaroma, 2 ek. olivaolaj.
Sütőt 175fokra(4-es fokozat) előmelegítem. Először elkészítem a mázat: Alufóliával beburkolom a 24 cm átmérőjű teflonserpenyő műanyag nyelét. Megolvasztom a vajat takaréklángon, majd hozzáadom a mézet, kb. 2 percig kavargatom, míg kissé karamell illata lesz. Lehuzom a tűzről. A lecsepegtetett ananászkarikákat felezem, majd szépen elrendezem a vajas-mézes serpenyőben. Tészta: Liszteket, sütőport, szódabikarbonát, fahéjat összekeverem. kézi robotgéppel összedolgozom a tojást, barnacukrot, joghurtot, vanília aromát, olivaolajat. Fakanállal összevegyítem a fahéja liszttel, majd egyenletesen rákanalazom a serpenyőben lévő ananászra. A serpenyőt beteszem a meleg sütőbe, kb. 30 perc alatt megsütöm az ananászos lepényt. Miután megsült a lepény várok 3-4 percet, hogy az alján lévő mézes-vajas máz megdermedjen. Ezután ráteszek a serpenyőre egy nagy tálat, és határozott mozdulattal kifordítom rá a sütit.
Kicsit hosszú leírva, de tényleg ripsz-ropsz(Stahl recept), és nagyon finom, már 2* megcsináltam.
Nagyon jók a receptek, én is keresek valami egyszerűt és beírom. Csak annyit kérdeznék, hogy a bögre az mennyi dkg vagy ml?
köszi.
Csokiszalámi/ manómasz receptje
Hozzávalók:
20 dkg margarin
20 dkg porcukor
5 dkg kakaó
5 dkg mazsola
1 dl tej
30 dkg háztartási keksz
rumaroma
4-5 szem apróra tört dió
Elkészítés:
Egy lábosba beletesszük a cukrot, a kakaót, a tejet és a margarint, majd addig melegítjük, míg a margarin elolvad.
Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a mazsolát, a diót, és a rumaromát, majd belekeverjük az apró darabokra tört kekszet is. 30 percig állni hagyjuk, közben többször átkeverjük.
Őzgerincformát folpackkal kibélelünk, és a masszát jól belenyomkodjuk. Hűtőbe tesszük, és 2-3 óra múlva szeletelhető.
Főzött mákkrém receptet keresek!
Thx
A.
keksz-szalámi
1/2 kg háztartási keksz
20 dkg porcukor
1 ráma
2 tojás
3 ek. kakaó
rum
2/3-át a kekesznek le kell darálni (itthon lehet darálva is kapni), a többi apróra összetörni.
Keksz + porcukor + 3 ek. kakaó összekeverjük.
rámát felolvasztju és hozzáöntjük + 2 tojás és rum.
Ezt jól összegyúrjuk, aztán "szalámirudat" formázunk belőle, alufóliába vagy follpack ba tekerve a hűtőbe tesszük mondjuk egy pár órára, legjobb egy éjszakára. Másnap már lehet is szeletelni.
Hozzávalók:
1 bögre (2, 5-3 dl) cukor
1 bögre rétesliszt
1 csomag sütőpor
fél kg túró
3 db tojás
2 dl tej
lekvár vagy mazsola
vaj
Elkészítése: A cukrot, lisztet és a sütőport egy tálban összekeverjük.
Egy közepes méretű tepsit vajjal kikenünk, majd az előbbi keverékből 1 bögrével beleszórunk. A túrót rámorzsoljuk, lekvárt csepegtetünk rá vagy megszórjuk mazsolával. A maradék liszt-cukor keverékkel megszórjuk, és ráöntjük a tojásokkal összekevert tejet. A tetejére vajat darabolunk, és megsütjük.
Megjegyzés:
Nálunk baracklekvárral a legsikeresebb.
Hozzávalók:
4 csésze liszt
1, 5 csésze cukor
2 csésze natur joghurt
2 egész tojás
1 csomag sütöpor
összekeverni és beleönteni a tepsibe, a tetejére
2 csésze kókuszreszeléket 1 csésze cukorral és 1 vaniliás cukorral összekeverni és egyenletesen rászórni a tésztára kb. 25-30 percig sütni /tüpróba/Egyenletesen meleg sütöben kell sütni, nehogy a kókusz megégjen. Amikor megsült rögtön fórron fél liter tejszint ráönteni. En ugy szoktam csinálni, hogy villával megszurkálom a tejszines pohár tetejét és ugy öntöm rá egyenletesen
elosztva a tésztára a tejszint. A tejszin beleszivja magát a cukros kókuszba és olyan mintha krémréteg lenne a tetején. Nagyon gyors
Köszi
60 dkg liszt
30 dkg rama
2 dkg élesztő
8 tojássárgája
2 ek. porcukor
1/2 mokkás k. só
Tepsi kikenéséhez 2 dkg rama
Tetejére 25 dkg sűrű sárgabaracklekvár
A lisztet a margarinnal és az élesztővel elmorzsoljuk.
Ezután a tojások sárgájával, a porcukorral meg a sóval tésztát gyúrunk.
Letakarjuk, meleg helyen 45 percig kelesztjük, majd egyenletesen kb. félujnyi vastagon egy margarinnal kikent nagy tepsibe simítjuk, nyomkodjuk majd lekvárral megkenjük.
Előmelegített sütőben, közepes lánggal kb. 30 perc alatt ropogósra sütjük. Háromszög alakú szeleteket vágunk belőle.
Latsia:hmmmm, a csehszlovák krémes nekem is örök kedvencem!:))))
1 üveg meggybefőtt
Tészta:
1 csésze = 150 ml
3 csésze liszt
1 cs. sütőpor
2 csésze cukor
1 cs omag citromhéj
4 tojás
1 csésze olaj
1 csésze Fanta vad málna
A meggyet szűrőbe tesszük és lecsepegtetjük.
A tésztához valókat egy jól záródó edénybe tesszük és összerázzuk. Fakanállal elkeverjük. Sütőtepsibe kenjük (11x30, kikent), a meggyet elosztjuk rajta.
Gázsütőben: előmelegítés nélkül, 2-3-as fokozat
Légkeveréses sütő: előmelegítés nélkül, kb. 160 °C
Sütési idő: kb. 50 perc
Én szoktam még olyat sütni, hogy csinálok egy linzer tésztát, (tojás, cukor, margarin, tejföl, liszt, sütőpor), kikavarom, (nem nagyon szoktam mérni a hozzávalókat) kettéosztom, tepsi méretűre kinyújtom, megkenem lekvárral, beborítom a másik lappal és megsütöm. Utána hamm, megesszük.
De ha muszály akkor:
KB.
2-3 tojás
20 dkg cukor (aki édesebben szereti kicsit több)
1 maragarin, (vagy amennyi éppen van)
1 tejföl
Ezeket jól kikeverem, hozzá
50-60 dkg liszt
1 sütőpor
lekvár
Ez egy elég nagy gáztepsibe való adag. Sokáig eláll és puha sütés után.
Ugyanezt a tésztát csinálom túróval és meggyel is.
Üdv: Maca
Mar elore sajnalom hogy ki fog halni a topic pedig nagyon jo kis receprek vannak benne
Bocsi , hogy így eltüntem, de siettem haza.
Megcsináltam a baconos tekercset és nagyon fini lett.
Szóval mégegyszer köszi a receptet. :)
Mas talan annak, aki fiatalon koltozik egy masik orszagba es mas nekem aki 32-33 evesen jottem ide. Nekem nehezebb, mert tobb mindent "hagytam" otthon. . .