Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem megy!
Létrehozva: 2011. február 9. 14:15
Sziasztok!
Aki kötekedni nézett be nyugodtan csukja be ezt az ablakot...
Mit tennél, ha már 2. éve nem találnál munkát, miközben mindent megteszel, beregisztrálsz sok álláskereső portálra, olvasol újságot, hirdetéseket ? Előveszed az ismerőseidet is ? Ha már az ismerőseid se tudnak segíteni ?
Amikor egy ismerős jó szándékkal megkeres, hogy igen kell nekik egy ember, leginkább azért ismerősök közül válogatnak, mert bizalmi ember kell és akkor a felettese fogja magát, amikor már minden biztos és beleéled magad, hogy igen, végre fordult egyet a kocka és választ egy teljesen más embert, aki még lehet ismerőse is, ami nem derült ki ?
Mit tennél, ha tényleg szeretnél egy bizonyos munkát és már több körön túl is vagy és bíztatnak igen, nekünk ilyen ember kell ? Aztán elhívnak különböző rendezvényekre hostesskedni, ami távol áll tőled, de megteszed, mert a mai álláskereső embernek meg kell tennie, mert akár ez alapján is választhatnak, ami végső soron egy zsarolás is egyben... aztán letelik ez a "munka" és eltünnek, majd keresed őket érdeklődve, hogy akkor most hogy állunk, majd közlik, ja még interjúztatnak, és nem történik semmi, majd 1-2 hónap múlva e-mailon merik közölni veled (bár ma már az is csoda, ha vmilyen visszajelzést kapsz) nem téged választottak. PErsze időközben lemondasz róla, nem éled bele magad, mert minek, nem szabad semmibe se beleélned magad a mai világba.
Mit tennél, ha jelentkezel (adminisztráció, HR asszisztens) különböző munkákra, amit egy füzetbe irogatsz, mert képben szeretnél lenni, hová is jelentkezel, majd fekhívnak, hogy de te jelentkeztél, ami végül kiderül nem is az a cég és nem is az a pozició csak valami ügynök, amit nem szeretnék semmiféleképpen.
Mit tennél már ilyen elkeseredettségben, amikor 28.500 Ft szociális segélyt kapsz, a rezsid 40 ezer és akkor még nem is ettél, szórakozásra, nyaralásra már jó ideje nem is gondolsz, csak próbálod átvészelni a mát és a holnapra nem is mersz gondolni, se bizakodni, mert beleélni magad nem szabad.
Annyira elkeseredett vagy már, hogy mindenhol az alap valamilyen diploma és beszélj 2 tárgyalási szintű nyelvet, átlat 1 nyelv, de már egyre több, hogy 2 nyelven, az egyik nyelv mondjuk még meg is van az angol, de otthon vagy és nem tudod gyakorolni, nem tudsz kivel beszélgetni és nem tudja senki neked kijavítani, max olvasgathatsz, hogy a szókincsed ne legyen passzív.
Aztán amint jelentkezel egy ilyenre és kérnek bérigényt és le mered írni, hogy netto 140.000 Ft akkor kiröhögnek, hogy ők nem ilyen sokra gondoltak és talán bruttoban megkaphatom ? Miért , miért és miért keresünk mi ilyen keveset ? Miért nem becsülik meg azt aki tanult és miért akarják ennyire leminősíteni ?
Teljesen el vagyok keseredve.... ez egy segítségkérés volt...
Kedves Démétér, én észrevettem az együttérző szándékot. (Tudom, nem nekem szólt.) És észleltem a "de" szócska halvány árnyékát a tudatatalattimban a hozzászólásaid után. :) Persze lehet, hogy rosszul éreztem. :)
Olyan környezetben élek, ahol ilyen emberek nincsenek. Tudom, szerencsém van.
Olyanok viszont vannak, akik úgy gondolják, hogy ha reggeltől estig keményen dolgoznak, a normális megélhetés nekik jár(na).
Olyanokat is ismerek, akik szerint normális munka is jár(na) nekik.
Önsajnálat? Biztos van, de nem tapasztalom. Az elkeseredettséget igen.
És a másik oldalt is. Ahol van minden, korlátlanul, anyagi értelemben. És ezek is pozitív emberek. Nem elszálltak, nem gonoszak, nem buták, sőt. Keményen dolgozó, erős, intelligens emberek.
Csak egyszerűen nem értik, hogy vannak gyengék. De a gyengék is dolgoznak. Magukhoz képest még keményebben, mint az erősek. De megélni nem tudnak.
Mert egy társadalomban nem lehet mindenki erős. Akkor nem lenne egyensúly. De még mindig nincs válasz a kérdésre, mi legyen a gyengékkel? És ha nem lesznek gyengék, mi lesz az erősekkel? :)
Na jó, eldugulok.
Bár bizarr, de valahol jó példa. Egy béna esetében egyik sem ideális, szerintem.
Nyilván nem fogom a hátamon cipelni oda, ahová ő mondja, mert akkor hol az én életem.
Ez az a része, hogy ne vegyünk el annyit az erőstől, hogy gyengévé váljon.
Nem is akarom mindenáron járni tanítani, ha látom, hogy nincs lába. Valóban nem fog növeszteni, és igaza lesz, ha úgy érzi, gúnyolódom.
Ez az a része, amikor a gyenge megharagszik/sértődik az erősre, és ettől kezdve csak kifogásokat keres.
Viszont megtehetem, hogy adok neki egy kerekesszéket. Én sem rokkanok bele, de ő is látja, hogy a tehetségének megfelelő segítséget nyújtom. És elfogadtam a gyengeségét. Nem akarom a legerősebbek közé beállítani a béna lábával.
És lehet, hogy tök jól érzi majd magát, mert nem az olimpikonnal versenyez, hanem a másik mozgássérülttel. :)
Érthető ez így? Nem tuti a fogalmazás...
Nem a gyengeség átmenetileg az, ami baj.
Hanem a csinálja a franc, nekem JÁR . Csak úgy. Amíg ezt azért mondja egy ember is, mert tényleg JÁR(nak hozzá pénzt vinni) , addig nem lépünk előre egyet sem.
Nincs kaja, nincs munka- van soknak kertje, amibe bukfencet is lusta vetni. Felveri a gaz. De nem szedi ki. Egyszerűbb a Katinéni kertjét leszüretelni.
Na ezt is eltörlik? (mármint az én hsz-emet, nem az ingyenélő jövedelmét) Csomó föld parlagon hever.
Kiosztanám nekik. És rajta.
Nem esik egy kalap alá Marinéni az olimpikonnal.
Azt mondod, fontos, hogy ki milyen hasznot, pozitívumot ad másnak?
Számít, hogy félmarha által is végezhető a munkája valakinek, vagy csak kevesen képesek jól csinálni a dolgukat?
Ez elvileg így van.
Gyakorlatilag nem az olimpikon jár rosszul- soha nem vette Katinénit egy kalap alá egyik élsportolóval sem- de semmilyen szenzációs eredmény sportban nem tűrhető oka annak, hogy Katinénit megalázó megjegyzés érje. Sem a marha, sem a félmarha nem lehet az ő jellemzője.
Orvosdoktort hányan képesek helyettesíteni? Miért veszik úgy, hogy annyival honorálják-akárhány életet mentett meg aznap- mint egy betanított munkást- akit ugye bárki képes helyettesíteni...
A jutalom az, hogy kellemes meleg a lelkében azt tudni: ma 2 embert megmentettem a haláltól, esélyt adtam továbbélni, meg fog gyógyulni.
A csapás az, hogy a saját apám nem értékeli a pályaválasztásomat, mert SZEGÉNY vagyok. A testvérem GAZDAG. Magánügyben magáncéllal ügyesen sokat keres- és senkinek nem árt. Senkinek nem is használ önmagán kívül. Neki van becsülete mások előtt. Nekem nincs.
Amíg ez van, addig sem szabadna egymást leszólni.
Tudod, kinek NEM adnék egy büdös fillért sem? Annak, aki életében nem próbált tenni soha semmit önmagáért sem, csak "alanyi jogon" JÁR neki, a szája, meg a jövedelme. Amit- tőlem, tőled lopnak el. Többet kapnak, mint én-nem is ritkán.
Aki akkor fordul a másik oldalára, amikor Katinéni ledolgozott 8-12 órát, aztán akkor kezd a kocsmában bedobni pár felest, amikor Katinéni a kertjét kezdi kapálni. (és egyszerre kapnak értesítést esetleg valami kérvényről, segélyről- Katinénit elutasítják- Semmit Nemcsi Nálok pedig újabb jogalappal kap 30.000 plusszt.)
Na ők: az ingyenélők azok, akik semmilyen alapon nem követelhetnének, de ha teszik- biztosan egy fillért nem kapnának. Tőlem nem. Mert amit ők csinálnak, az nem egy félmarha-szinvonal. Hanem a disznó segge alatti. És a trágyát nem jutalmazzuk meg.
A tisztességeset viszont nem szóljuk le -sehogyan, semmiért.
Jaj, tényleg milyen rettenetes butaság!
Mindjárt a moderátort is megkérem, hogy törölje.
Abba ugyanis egy percig se gondolj bele, hogy ha az elmúlt években nem változtak a dolgok, akkor a követelményeket még mindig nem a diákok állítják össze. Így továbbra is a tanáron múlik, hogy a vizsgán azt mondja a diáknak, hogy 1.) nem kapsz kegyelem kettest sem, mert tudsz te ennél többet is, csak a lustaságod akadályozott meg
2.) ez az irány nem neked való a képességed alapján, inkább keress valami más területet
Áááá nem, egy percig sem a tanáron múlik a végső döntés.
És tényleg, hogy ilyen butaságot írtam, hogy a tanáron múlhat, hogy érdekes az órája vagy sem, hogy odafigyel a gyengébben tanulóra (mondjuk általánosban, amikor erre még van lehetőség) vagy nem... továbbra is tartom a véleményemet, még akkor is ha butaság számodra.
Az első és legfontosabb segítség:
Az önsajnálat befejeztetése!
Csak az a nagy és felesleges együttérzősdi ezt nem teszi lehetővé.
Te mivel segítenél egy bénán?
Elviszed mindenhova, vagy megtanitod járni?
Meg tudod tanitani járni, ha ő minden erőfeszitésedre, azt mondja, hogy "dehát én nem tudok járni, pedig mindent megteszek" Lábat nem növeszthetek!"
Egy pld az életemből.
Megkértem egy esmerőst, mivel nincs kire hagyni a gyerkőcöt, hogy heti egy alkalommal 4 órában legyen bébiszittyó. 700 Ft/óra. Tudtam, hogy munkanélkülin van.
Azt mondta nem éri meg neki ennyiért heti egyszer oda-vissza buszozni, meg a köpont adottneki +20ezret havonta, hogy tanuljon angolul.
Gyenge, mi? :-DDDDD
Olyan az emberek nagy része, mint a lile. Csak nem arra használja.
Ami a sorsuk.
Sajnos mi emberek mindenben felül akarjuk irni a természet törvényeit. Ez még nem baj. A baj az, amikor csodálkozunk, ha szivás van belőle.
Mi lenne a gyengékkel? Nincs vele dolgunk. Majd lesz nekik valahogy.
Nem gondolom, hogy hamar itélek, de vannak tapasztalataim. Ha valaki fraudi elszólásból azt irja nettó 140 igényére bruttó volt a válasz.... akkor azzal még csak együttérezni sem szeretnék. Ő nem lenne boldogabb tőle,nekem meg indokom nem lenne rá ;-)
A hevesebb reakcióm annak volt köszönhető, hogy még mindig ott tartanak emberek, hogy akinek több van az adja oda másnak. Tojik rá, hogy mit tesz érte, csak adja oda. Emelett ő nem mond le semmiről, ami jár neki... csak én adjam oda. Vicc. Aztán gonosz manó leszek, mert nem adom. Most neki minden nap bejelentkezek. Kapott egy napirendet. És ha figyel és átérez, akkor legalább megteszi, hogy elgondolkodik rajta, hogy sokan rengeteget tesznek a jobbért, annyit, amennyibe az átlag belerokkanna. Na, ők bármit megérdemelnek. No meg kötekedett az életjáradákkal, kvázi jogdijjal. Épp most dolgozom egy ilyen dolgon. Majd nem lesz korrekt, amikor 20 év múlva is pénzt kapok érte. Megcsinálhatná persze ő is. Még el is mondom neki az öteletet. De nem tudná megcsinálni. Helyette sajnálja az ilyen emberektől a pénzt.
Na, ezek miatt tűntem talán egy kissé hevesebbnek.
A topikban én például folyamatosan és mindig jeleztem az együttérzésem. (Mókás is volna nélküle: három évig voltam munkanélküli.)
A lőtéri döglött kutyát nem érdekelte.
Mert amellett pozitív vagyok, ötleteim volnának, buzdítok, és igen: nekem sikerült.
Az esetek többségében itt nem együttérzésre van szükség.
Ürügyre.
Persze, igazad van, de te is látod, mekkora ára van annak, hogy ennyit és így kell dolgoznod. Tudom én is, csináltam. :) Csak egy idő után váltottam, mert rájöttem, hogy az életem megy rá.
Most nyugodt vagyok, van időm, szeretem a munkám, és nincs pénzem. :) De én választottam, ezzel ezt vállaltam. Ettől pesze engedtessék meg, hogy ezt ne találjam jónak.
Mint ahogy az ismerősödnek is kellene találnia munkát, az ő kevésbé -hogy is mondjam- maximalista (régen azt mondtuk sztahanovista:) természetével is.
Természetesen kevesebb munkával kevesebb pénzért, de hogy egyáltalan ne - hogy egy állás feltétele a kizsigerelés (sok munka, túlóra extra pénz nélkül az bizony annak minősül) - az azért nem fair.
Egyetértek. Csak az jutott eszembe, hogy a tuti segítség, és egyben az első lépés a megoldás felé lehetne pl. az együttérzés. (Tudom, hogy ezen lovagolok már megint :)
Ha elismerem, hogy valakinek problémája van, és azt nem akarom kicsinyíteni, nem akarom őt lebecsülni azzal, hogy más, erősebb emberek sikeres példáját hozom fel neki, és számon kérem, hogy ő miért nem tudja azt és úgy, hanem valóban ÉRZEM a problémáját és efogadom, akkor máris tettem egy lépést affelé, hogy pozitív irányba induljon el ezután , azaz valóban a megoldásra törekedjen. Mert elfogadtam őt is és a problémáját is.
Ha ellenállok, nem fogadom el, ugyanazt váltom ki. Azaz ellenálást, sértődést, dühöt, stb. Topic erre szerintem jó példa.
Most sokan biztos megköveznének, de hasonlóan látom a dolgot, mint te. Én állandó túlórázás mellett csináltam a főiskolát. Volt, hogy éjjel 2-kor felkeltem, tanultam, délelőtt még határidős feladatokat csináltam a munkahelyemen, délután fél nap szabit kivettem, mert szigorlatoztam, aztán irány vissza dolgozni. Jól kerestem, igaz, a túlórát nem fizették, de nagyon jó szakmai alapokat kaptam, ennek köszönhetem, hogy most ott tartok, ahol. Persze valaki azt hiszi, hogy "könnyű" nekem, mert "sokat" keresek, de amikor éjfélig dolgozom, akkor persze azzal jönnek, hogy ők nem csinálnák.
Az egyik munkahelyemen volt asszisztensem. A túlórát nem vártam el tőle, sem a bére, sem a családi körülményei miatt. Rendkívül sokat jelentett a segítsége, soha nem mondta azt, hogy nem csinál meg valamit.
Többször éreztem a munkahelyeimen, hogy legszívesebben hazamennék. Nem tettem. Véleményem szerint addig nem szabad othagyni egy munkahelyet, amíg nincs másik, addig bizony csinálni kell.
Egy rokonomat januárban elbocsátották. Már akkor mondtam, hogy azonnal kezdjen el keresni, de a teljes rokonság szerint "miért ne heverhetné ki a dolgot, várjon, 1 hónap a felmondási ideje, aztán munkanélküli segélyre tud menni". Esélye sincs másik állást találni (nem beszél angolul, nincs diplomája, nem kommunikál jól, nem vállal túlórát stb., ami előnye, az, hogy nem az a "váltogatós típus" és nincs nagy bérigénye). Most már kérdezget pár embert, hogy valaki tud-e valamit. Nehéz lesz így... Hiába magyarázom, hogy amíg otthon van, tanuljon angolul, olvasson szakmai lapokat, könyveket. Ha pedig elhelyezkedik és túlórázásra ha szükség van, meg kell tenni. Szerinte nekem kellene otthagynom a munkámat, mert nem normális, amit csinálok. Tudom, hogy amíg ő nem változik, addig nem fog találni állást. Nem tudom, mi lesz vele hosszútávon és miből fog megélni. Nem örülnék ilyen kollégának, nem is foglalkoztatnak a munkahelyemen ilyen hozzáállással senkit, de sajnálom őt nagyon.
Visszatérve a topicindítóra: 140-ért el kell vállalni, ha már lesz munkahelye, sokkal jobb pozícióban lesz egy béralkuhoz. Ráadásul bruttó 140 jobb, mint 28.
Két dolgot fűznék hozzá. Az egyik az, hogy csak annak lehet segíteni (annak a gyengének), aki felfogja, hogy segítségre szorul, tehát TUD róla. Másrészt a segítséggel is nagyon óvatosan kell "bánni", mert a jószándék tudjuk hová vezethet. Tkp. a kezdő lépéshez szükséges infot kell megadni, aztán tegye ő a második lépést, így legalább megmarad az a felemelő érzése, hogy ő maga állt a sarkára, és esetleg, ha nem úgy sikerülnek mégsem a dolgai ahogy ő elvárta (ez persze csak az ő szemszögéből értendő), nem azt okolja, aki segíteni próbált.
A másik dolog az idő. A Sors türelmes, de nem úgy méri az időt, ahogy mi...szóval jó ezt is észben tartani.....tehát, hogy meddig gyengélkedik valaki, ezt arra írtam.
A nevelésben én is hiszek, tanár vagyok. :)
"Tehát azt gondolom, hogy a gyengét átmenetileg segíteni kellene, és közben lehetőséget adni neki, hogy erőssé váljon. Majd pedig igyekezni kell erős embereket nevelni, belőlük építeni társadalmat."
Hát, ez lenne a nagy társadalmi álom. :) Csak amíg ez megvalósul (nem mondom, hogy nincs meg bennem a pesszimizmus gyengesége) addig is kell valamit kezdeni.
Szerintem az erős vállára annyit kell pakolni, hogy elbírja. A gyengét annyira kell segíteni, hogy visszatérjen az ereje és a hite ahhoz, hogy kezébe vegye a saját sorsát. (Végül is ezt mondtad te is, lehetőséget adunk, hogy erőssé váljon.)
De ez is álom. :)
Társadalmi szinten is a nevelésben hiszek :) Borzasztóan bosszant a nyavajgós, mindig mást hibáztató attitűd, de hiszek benne, hogy megváltoztatható.
Tehát azt gondolom, hogy a gyengét átmenetileg segíteni kellene, és közben lehetőséget adni neki, hogy erőssé váljon. Majd pedig igyekezni kell erős embereket nevelni, belőlük építeni társadalmat.
Nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy az erősek vállára pakoljuk az egyre több terhet, mert szegény gyengével akkor mi lesz.
Megint off, és magán:
Zavar, hogy azt hiszik, mondják: "annak könnyű, aki erős". Nem. Annak nehéz. Gyengének lenni könnyű, de még mennyire!
Igen, ezt értem. Más problémáját én sem oldom meg. Nem is sajnálom.
Együttérzek, ha tudok :) és megpróbálok segíteni. Ha nem él vele, az ő problémája.
Sőt, én valószínűleg keményebb vagyok mint te, mert engem meg sem találnak az ilyen nyavalygó emberek. :) Vagy csak nincs annyi energiám, hogy jusson nekeik is. :)
Nem is ezen a szinten tettem volna fel a kérdést, hogy mi legyen a gyengékkel, hanem társadalmi szinten. Mivel a topic témája pl. a munkanélküliség. Ki "élelmesebb", ki "szerencsétlenebb", ki erősebb, ki gyengébb. Mi itt a társadalom feladata. (Nem mintha tudnám a választ.)
Tudom, hogy hosszú lenne, de nem tudok ellenállni :) Elnézést.
A "mi legyen a gyengékkel" kérdésre reagálnék.
Harminchat "erős, gyámolító" emberként eltöltött év után az a véleményem, hogy megválogathatom, hogy kiket veszek még a vállamra. Vannak, mindig is lesznek. Természetesen vállalom is. De már megrázom magam, amikor olyan akar rám kapaszkodni - csak egy kis energiáért, tanácsért, oktatásért, támogatásért, felelősségvállalásért - akit én nem hívtam. Nem vállalok már mindenkit.
Jó sokan tekintenek kíméletlennek, pedig nagyon nem vagyok az. Azonban a tapadás és a passzív agresszív szerep már annyira ellenszenves lett ennyi idő alatt, hogy nem bánom, ha megutálnak.
Nota bene, ide tartozik a
"Jajaggyatoktanácsot, olyan kis szerencsétlen vagyok!"
"Talán azt tehetnéd... Nekem az vált be... Így is érdemes..."
"Jajengemmindenkibánt, ne támadjatok, miért hiszitek, hogy nem próbáltam, nektek bezzeg könnyű!"
párbeszéd is.
Szia!
Nem rólad írtam, hanem általánosságban. Valóban nem ismerlek, eszem ágában sincs bármilyen tulajdonságot "rád húzni", azt meg főleg nem állíthatom, hogy te személy szerint bárkin is átgázolnál. Csak a neked írt válaszról jutottak a gondolatok az eszembe.
Az persze igaz, hogy ebben a topicban a hozzászólásaidból nekem az jött le, hogy bizonyos dolgokban egy kissé hamar ítélsz. Ez persze szubjektív vélemény, lehet, hogy nem így van, csak mondjuk felhúztad magad valamin. Nem nézek utánad, bocsi, bár beszélgetni bárkivel szívesen beszélgetek. :)
Egyébként ne vedd magadra, ami nem igaz, akárki írja, nemhogy egy nick a virtuális világban. Én sem veszem magamra más véleményét. :)
Másokat pedig valóban nem kell sajnálni, az negatív, lehúzó érzés. De együttérezni lehet, az pozitív. Sokan ezért jönnek a netre, szerintem inkább ezt várják, nem a sajnálatot. Igaz, hogy sokan keverik a kettőt.
A jellembeli gyengeség pedig valóban igaz, vannak, akik gyengék. Na, itt jön be a tolerancia. Mi legyen a gyengékkel?
De ez már hosszú lenne.