Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vagy eljönnél velem falmászni, ha én fogom a biztositó kötelt?
En maszok sziklat es bizony batran mondom NEM
ugyanis az bizalmi kerdes amikor mindket fel erzi hogy egymastol fugg. Ugyanez vonatkozik az airsoft csapatunk kivalogatasra is,ott senki nem lehet egyeni hos, vagy gyava, hanem egyutt kell dolgoznunk, mert sikerunk "eletben maradasunk" egymastol fugg. Probald ki Father az airsoft-ot egyszer parszor.
Szia!
Már az is valami, ha ez sikerül...mármint egyet érteni saját magunkkal :-)
Ez most egy ezoteriát köpködő, vagy skizo topik?
Csak mert elkezdtem belekeveredni, hogy vannak, akik saját magukkal képesek egyetérteni!
Ez a vég, Elvtársak! Ez már a vég!
:-D
"Számtalan dolgot tagadtak eddig, aztán ugyanerről a a számtalan dologról kiderült, mégis van."
Mint például?
Te is látó vagy!
Feltételezem, nem brail billentyűzeted van ;-))))
Off :
Te kis lato
Hogy én miért nem lepődtem meg, hogy Te inditottad... :-DDDD
A témához csak az Örökség cimű filmből tudnám Bohuseket idézni, amikor az ügyvéd feleségével vitázik isten létezésén:
"Én se láttam a kand pi@@áját, oszt mégis elhiszem, hogy van..." :-D
Előre nem látok. Bárcsak így lenne (mély sóhaj)...
A hülyeség viszont evolúciós tényező (ha van evolúció, persze).
2.Miért ne nyúlnék? Viszont, ettől még nem én voltam figyelmetlen, sőt felelőtlen, mert a piroson át akartam menni. Így legközelebb, ha lelép és nem lesz mellette mankó (segítség), akkor az kinek a felelőssége lesz? Te mondtad, hogy képes vagy időben és térben is előre látni, akkor szerinted egy ilyen ember, akit mindig más ment meg a hülyeségétől, vajon hosszú távon megmenthető lesz?
3. Ahogy érzed....:-)
2. Jó, tehát ne legyünk egymásért felelősek. A melletted álló a zebránál lelép a pirosban, te pedig nem nyúlsz utána, hadd üssék el, mert nem vagy érte felelős. Még jól vállon is veregeted magadat, mennyire önállónak hagyod a másik személyiségét. Azért kérlek nyugtass meg, hogy mégsem így gondolkozol!
3. Asszem hagyjuk abba a beszélgetést :)
2. Pontosan a felsoroltak miatt hárítjuk a másik egyénre a felelősséget...ráadásul bűntudatkeltéssel (ezt elsősorban az erkölcsi felvetésre írom) még el is hitetjük a másikkal, hogy alantasabb a többieknél.
3. hasonlóságot vonni a középkori kuruzskók és a mai celebek között elég érdekes....mert ennyi erővel párhuzamot vonhatnánk az orvosok, a természetgyógyász-orvosok, a kínai orvosok és a nyugati orovosok között is....de minek tennénk?
Amennyiben valaki törvénybeütközőt tesz, azt fel kell jelenteni, ennyi.
Az utolsó bekezdésre csak annyit: vica versa
2. Hogyne lennénk egymásért felelősek? Erkölcsileg, jogilag egyaránt. Nem a kőkorban élünk.
3. Mondtam én, hogy ugyanazok? Hasonlóságokat mutattam meg, nem azonosságokat. Továbbá igenis, a kuruzsló is felelős, még a Btk-ban is van ilyen passzus és nagyjából minden valamelyest szervezetten működő állam jogrendjében.
Én nem akarlak meggyőzni, csak kifejtem a véleményemet. Terített asztal számodra, azt veszel el belőle, amit akarsz. Persze lehet, hogy egy narancsbőr elleni szer (ide tetszés szerint behelyettesíthetsz mást is) hasznosságáról könnyebben hagyod magad meggyőzni a reklámokban, mint a szóban forgó témáról, de ez meg már a Te felelősséged.
H2O t
gyakran osszekeverik a hidrogen -hidroxiddal HOH
1.Szóval Neked fontos. A miért kérdésemre magadnak felej, ne nekme! :-)
2. Az egyén csak magáért felelős és a gyermekéért, addig amíg felnőtté neveli...utána már a gyermekért sem....Akadályozáson mit értesz? Valaki eléd áll az ajtóban és kényszerít arra, hogy valamit tegyél vagy ne tegyél? A szituációért ki a felelős? Te vagy a másik, netán mindketten?
3. Attól még hogy párhuzamot vonsz két ember, eseméyn közé, még nem ugyanazok. Másrészt, felnőtt emberekről beszélünk, akik felelősek,a hogy írtad a saját életükért. Sohasem az kuruzsló a felelős, akinek a szolgálatáért fizetnek, gondolom egyiket sem kényszerítette senki, hogy felkeressen egy jóst, kuruzslót, vagy egyebet....
Még egy megjegyzés: Ha az emberek belátnák azt, hogy a másik meggyőzése csak önmagukról szól (önbizalom erősítés gyanánt), szabaddabban élhetnénk (nem szabadosan!)....
1. Nekem például fontos. De mindjárt abbahagyom.
2. Nem. Az egyéni akarat, motiváció, döntés nagyon fontos, hiszek az egyén felelősségében saját magáért. A másik ember felelőssége pedig, hogy ne akadályozzon pozitív akaratokat. Tehát hiszek az egyén felelősségében a másikért IS.
3. Hát például a mai celebezoterikusokat párhuzamba hozom az egykori vándorgyógyítókkal. Sok a párhuzam: mindkettő a pénzért csinálja, mindkettő kihasználja a másik szorult helyzetét (betegség, nincstelenség, tudatlanság). Nem érdekes a jelenség?
Az ész osztás hasznos tevékenység, a kérdésem az lenne. Kinek fontos?
Szóval akkor mindenkinek ugyanazt kell járnia? Számodra ez a sorsszerűség?
időben és térben nagyobb távlatokba helyezni mindent. Ezt, hogy csinálod?
"Mit tudsz tenni ellene?" - Hát például itt osztom az észt...
Nem én hoztam fel a sorsszerűséget, hanem Te: "Ebből adódóan az útjaik is mások, amit be kell járniuk."
"messzemenő következtetéseket vonsz le...miért? " - talán mert hajlamos vagyok időben és térben nagyobb távlatokba helyezni mindent.
Mit tudsz tenni ellene?
Másrészt a sorszserűséget Te hoztad elő és nem én. Mit jelent Neked a Sorsszerűség?
A példa eleve rossz, mert embertől származtatod.....
Az én szemléletemből csak nagyon keveset ismerhettél meg, mégis messzemenő következtetéseket vonsz le belőle...miért?