Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Itthon kell dolgozniuk
Elfogadta a kormány az új felsőoktatási törvény koncepcióját, kodifikált változata a tervek szerint a hónap végéig elkészül – mondta el a felsőoktatási helyettes államtitkár szerdán.
"[...] Az elfogadott koncepció rögzíti, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatókkal egyfajta szerződést köt a magyar állam, hogy végzésük után meghatározott ideig Magyarországon dolgoznak, ellenkező esetben vissza kellene fizetniük a képzés költségét. [...]"
Szerintem ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna szabni.
Szívesen le fogok mondani a Gyes-ről majd amikor újra külföldre fogok menni élni és dolgozni.
Van különbség aközött, hogy tanulsz -előre beléd fektetik a pénzt - és kimész; és aközött, hogy dolgoztál és azután kapsz pénzt a gyereknevelésre.
Én ki fogok menni, mert az itthoni fizetésből csak eladósodni lehet.Ésnem fog visszatartani a 12000Ft csp sem.
Aztán, ha annyi pénz lesz a számlámon, ami már kielégít, akkor hazajövök, és itt fogom elkölteni.
Jó ötlet még az is, hogy a gyest, gyedet visszaszedni azok szüleitől, akik külföldre mennek dolgozni. Azt legalább helyben meg lehetne oldani. Végülis érdemtelenül támogattuk a hálatlanokat.
Ami az állami vagyont illeti, ha nem vetted volna észre, az összes megmaradt vagyonkát óriási veszteséggel üzemeltetik. MÁV, BKV stb.
Lehet még vissza venni néhányat, hátha az is ilyen szarul fog menni.....
Az államadósság pont ebből keletkezik, mert ezek finanszírozására vesznek fel állandóan hiteleket..... Igaz, most már ilyesmire nem adnak
"Kíváncsian várom,miből lehetne pénzt előteremteni,hogy a diplomásoknak a minimálbére nettó 200ezertől kezdődjön,"
Már megemelték 1 %-kal a TB-t. Tán, ebből.
Érdekes kommentár is volt hozzá, miszerint az eü-t CSAK a TB befizetésekből fogják finanszírozni.
Na, azt még megnézem! Valószínüleg, túl sok orvos nem kell hozzá.
Milliárdokat csalnak el a kedves állampolgárok!!!Csak megsúgom....
Jaja
Szép álmokat! Szia!
Vagy az atom:)
Na jó,én elbúcsúzom mára,jó éjszakát!
Ne viccelj már! Bármelyik nemzetközi bíróságon megállja a helyét. Semmilyen szerződés nem módosítható egyoldalúan a megkötése után.
Azonkívül a demokratikus kormányzás alapelve, hogy semmilyen jogi határozatot nem lehet visszamenőleg érvényesíteni, főleg ha az az valakit hátrányosan érint.
Persze, hogy nem lesz rend! (Egyetlen esélye lett volna az országnak, ha a rendszerváltáskor eltörlik az adósságokat és teljesen új pénzt vezetnek be, de ugye ez csak mindenkinek lett volna jó, így meg szerencsére páran meg tudták még jobban szedni magukat. Nem ugrik be, kinek a nevéhez fűződik az elmélet.)
Valljuk be, egy ilyen helyen csakis a rómiak képesek rendet tartani...
És a kint élő barátainkkal eldöntöttük, hogy bepereljük a magyar államot, ha visszamenőleg bevezeti a tandíj visszafizetését, mivel mi nem ilyen szerződést kötöttünk az állammal, amikor elkezdtünk tanulni.
Sok szerencsét, ha ilyen jól álltok anyagilag!Mert ugye az ügyvédjeik jól dolgoznak.
De akkor soha nem lesz rend,mert ha elkezdenének tisztogatni,szerinted hányan kerülnének utcára?Hányan húzhatnák le a rollót?
Szóval nem lesz itt semmi.Mi is csak itt a fórumon húzzuk fel magunkat,de ennyi,semmi nem változik.
Ha bejelented, leginkább a 4 db alkalmazottal tolsz ki, mert megszűnik a munkájuk, mert ugye a könyvelők jól dolgoznak mindenhol...
De fejétől bűzlik a hal.
Naiv vagygondolod, hogy ezt ők ott nem tudják?
Hogy van az, hogy holló hollónak?....
Honfitársaink ott is ügyeskednek viszont és ki is röhögik a becsületes amcsit, aki tisztességgel adózik.
Azt mondják, hülye, mé' nem keres inkább kiskaput. (autentikus forrásból tudom)
Nekem meg addig senki se papoljon hogy (most épp) az egyetemisták élősködnek az államon, és ők minden földi rossz okozói (pár hónapja, éve az orvosok, tűzoltók, rendőrök, pedagógusok, közalkalmazottak és még sorolhatnám... Miért nem veszitek észre?! ) meg korlátozzák őket a szabad mozgásban, amíg az ellopott állami vagyon magánkezekben van, mert az adót a szüleim nagyszüleim és én is fizettem. Ahogy Frici is írta, akkor is fizeted a naplopó segélyét, ha te dolgozol, akkor is te fizeted a Parlamet fűtésszámláját, ha a büdös életben be nem tetted a lábad, és nem kapod vissza az adóforintjaidat, ha nincs felsőfokú végzettséged, vagy sosem jártál orvosnál.
Már megint a kisemberről húzzák le az utolsó utáni bőrt.
Nem! És a kint élő barátainkkal eldöntöttük, hogy bepereljük a magyar államot, ha visszamenőleg bevezeti a tandíj visszafizetését, mivel mi nem ilyen szerződést kötöttünk az állammal, amikor elkezdtünk tanulni.
De, ha meg bejelentem az (volt)APEHnak, akkor rohadt besúgó vagyok.
Nem vagyok oda az Egybesült Államokért,de ott az adócsalót börtönbe is zárják.Mondjuk ez sem jó ötlet,mert azt is adóból tartják el:)
:)
Hidd el,iszonyatosan bosszant ami itthon folyik.Én is legszívesebben azt tenném,hogy sorra vizsgálnám a nagy cégeket és milliárdos büntetéseket szabnék ki,vagyonosodási vizsgálatokkal folytatnám és vinném a házát meg mindenét ami mozdítható.
Igen, jó lenne a privatizált vagyont visszaszerezni,de az már kitudja hol jár.
Szar az egész úgy ahogy van.
Szar az is,ha finanszírozzuk a diákokat és aztán lelépnek és szar az is,hogy nettó 80ért dolgozik a rezidens.
Egyik sem igazságos.
És különben is az írói munkásságának a része!
De valóban világbéka! Magam sem mondhattam volna jobban.
Nefélj! Lene ötletem!
Csak pár példa azokról a cégekről a teljesség igénye nélkül, amik vizsgálatával kezdeném: (a sorrend semmiféle jelentőséggel nem bír!)
ROTAB Kereskedelmi Kft.
ALDO Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft.
Magyaróvári Timföld és Műkorund Kft., illetve jogutóda a MOTIM Rt.
Gép- és Felvonószerelő Vállalat, majd Gép- és Technológiaszerelő Rt., ARK Vagyonkezelő Rt.
Béta-Roll Hengergumizó Rt.
Tisza Műtalp- és Gumigyártó Kft.
MOGÉPSZER Kft.
Tokaj Kereskedőház Rt.
EuroBridge
Dolomit Kft. Gánt
OTP Bank Zrt.
Csányi pincészet
Pick
Délhús
Mol
Antenna Hungária
Csepel Művek
Ganz Csoport
Videoton
Dunaferr
Máv
Soroljam még?
Aztán lenne még pár ötletem, de holnap reggel nem szeretnék lófejjel ébredni, vagy este a halakkal aludni... Hisz kedden szülinapom lesz!
Nem csak a kormány korrupt,hanem te is,én is , a szomszédod,a fodrászod,a manikűrös, a kőműves,a számla nélkül dolgozó,az adócsaló,ezek mind mind hozzájárulnak ahhoz,hogy itt tartunk.
Milliárdokat csalnak el a kedves állampolgárok!!!Csak megsúgom....
Bár tény, hogy erről a kormányok tehetnek,hogy nem tettek/tesznek ez ellen semmit.
Az tény, hogy sehol a világon ilyen nincs, legalábbis jogállamban nem, hogy nem néznek utána soha senkinek, hogy miből épített 200 milliós villát, amikor minimálbérből él 20 éve.
Annyi kismam nincs, ahány embernek a bérét növelni kéne, pláne nem kapnak ők annyi juttatást
Vagy a gyes összegét ha hozzácsapnák bárki fizujához, azt érezhetné, hogy eljött a Kánaán?
Viccet félretéve, vissza kellene szedni az elszedett, elprivatizált, elsinkófált állami vagyont, amely átszivárgott magánvagyonná, rögtön nem lenne akkora az államadósság.
Ezen kívül is lenne még ötlete másnak is biztos, de lépni kéne végre valamerre.