Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Pöttöm: Vicces, hogy mennyire tájékozatlan vagy, de kérlek, ne terjeszd.
1) Némi nyelvtani ismeretre szükség van, pontosan azért, hogy el tudjuk mondani, le tudjuk írni, amit gondolunk, mégpedig úgy, hogy ezt mások is megértsék.
Sok szerkezet van, amit, ha magyar logikával ültetünk át egy idegen nyelvre, félrevezető, vagy netán pont az ellenkezőjét jelenti, mint amit értünk alatta. Ha már a nyelv a kommunikáció eszköze, nem árt, ha tudunk rajta kommunikálni.
2) Látszik, hogy mennyire nem ismered a mai nyelvvizsgákat. Igen, még létezik a klasszikus, 'Rigó utcai' nyelvtan-centrikus vizsga IS, de emellett nagy népszerűségnek örvendenek a beszédcentrikus nyelvvizsgák is, ami életszerű szituációkra, a nyelv gyakorlati használatára koncentrál (az előbbiekhez képest minimális nyelvtant kér számon, pont azért, hogy egyértelműen meg tudjuk mondani, amit akarunk úgy, hogy azt mások is megértsék).
Nagyon népszerűek az egynyelvű, nemzetközi (tehát adott esetben az EU-ban vagy akár az egész világon bárhol elfogadott vizsgák, mert ugyanazok a követelmények mindenhol) vizsgák is.
De ez sem fekszik mindenkinek, mert vannak az ún. analítikus típusok, akiknek a nyelvtani pontosság jobban megy, mint a spontán kommunikáció (tipikusan a műszaki beállítottságú, zárkózottabb emberkék). Ezért jó, hogy lehet választani, kinek-kinek beállítottsága szerint. De persze, ehhez tájékozódni kellene, utánajárani, az pedig lényegesen nehezebb, mint itt sírni a fórumon.
maszucsi: Tetszik, nem tetszik, ma már nem régen van. Változott a világ, ehhez kell alkalmazkodni. Ma már a diploma feltétele (a legtöbb felsőoktatási intézményben) a nyelvvizsga is. Van, ahol több nyelvből is.
Aki most akar diplomát, az már a felvételi tájékoztatóban olvashatta, a diplomához nyelvvizsgát is kérni fognak.
Hol írtam, hogy diploma nélkül?
Te a "perfekt nyelvtudást" említetted papír nélkül.
Erre mondtam, hogy persze, persze, lehet perfekt szaktudást is diploma nélkül, hiszen a diploma is csak egy papír. Mindenki előtt nyitva áll az út, hogy bizonyítsa a tudását papír nélkül is. Számos ismerősömnek sikerült is: saját cég vagy jól fizető állás, ahol maximálisan elégedettek vele.
de 12 év külföldön élés, dolgozás után beszélik, értik az élő nyelvet, és a szaknyelvet, ami a munkájukhoz kell.
...és dolgoznak továbbra is kint papír nélkül!
Nem értem, akkor mi a probléma? Aki kint megszerezte a 'perfekt nyelvtudását', van munkahelye, az minek jön haza, hogy egy szerinted sehol az EU-ban el nem fogadott nyelvvizsga nyelvtani tesztjén elhasaljon? Ennyire mazochista vagy ennyire hülye?
Én a helyében szépen kint maradnék és élnék, dolgoznék tovább.
de szerintük a nylevtan mindenekfelett alfa és omega... nem értik, hogy nem...
én pl mai napig röhögve 4-5 ösre megcsinálok egy emeltszintű nyelvtan magyarérettségit... no, ehhez képest az olyan marha fontos, hogy el lehet olvasni a fórumos megnyilvánulásaim mennyire jelentkezik ez benne... na kb ennyire fontos a szabályok biflázása....
nem tudni kell mit alkalmazol, hanem alkalmazni!!!
(szerintem) a legtöbb író elé akit irodalmi, meg fogalmazásbeli értéknek tartanak, ha a saját nyerlve nyelvtantesztjeit odatennék igen siralmas teljesítményt nyújtana... tisztelet a kivételenk. mégis őket olvassuk, értjük, tartjuk anyelv csúcsának általában... na ezen el lehet gondolkodni, hogy mi értelme a sok nyelvtani biflázásnak,a nyelvhasználat helyett...
Persze, nagyon sokat számít, hogy valaki odafigyel-e órán, mert így könnyebben marad meg, amikor otthon újra átnézi az ember.
lásd ezelőtti hszem, már ha van mit átnézni...
persze nyílván erre az lesz a válasz, hogy csak egy könyv kell, munkafüzet hanganyag, a tanár minek, és tökegyedül is lehet nyelvet tanulni....
ok, akkor bármiből minek az oktatás, amikor van aki tökegyedül is meg tudja csinálni? (megint direkt sarkítottam. csak hogy kiemeljem az oktatás fontosságát.)
aham... nekem volt nyelvtanárom, aki közölte, ireat egy félévben két szódolgozatot, ebből és ebből az oldalakból... és akkor most menjünk ki az udvarra kosarazni futni, aki akar mehet fagyizni nem viccelek.... egy évig ez volt a felállás...
középiskolában az angolóra szintén érdekes volt... nyelvtani szabályok magyarul, illetve szódogák... ennyi.... jelentem én erre be se jártam, egy másik tanárnál leosztvizsgáztam inkább, legalább az időm ne teljen feleslegesen. (és én nyílván szerencsés vagyok, emrt ismetem a kiskapukat, hogy létezik osztvizsga , és felmentést ad a bejárás alól...)
de nyílván.-. könnyebb a tanárra fogni... ezeknél a tanároknál is meg bírtad volna tanulni a nyelvet???
(én nem fogom rájuk, mert nincs mit, náluk semmit se tanultam annó)
utálok szeméályes példát leaírni, de ezek nyílván ugyanígy voltam az osztálytársaimmal is. mondjuk osztvizsgázni csak én tudtam.... de attól még a többiek se voltak hülyék, max a szülők, hogy bíztak az iskolai nyelvtanításban...
. "Diploma nélkül is nyugodtan oda lehet menni diplomás állásra, és bizonyítani, hogy igenis ért a szakmához, jobban mint sok többdiplomás."
Hol írtam, hogy diploma nélkül?
Tudod diplomázni lehetett még "régen is" amikor nem volt kötelező a nyelvvizsga.
"De sajnos a perfekt nyelvtudást nem díjazzák a gonosz vizsgáztatók."
Azt sem írtam, hogy gonosz vizsgáztatók miatt nem tudnak vizsgázni!
A nyelvtani teszteken buknak el többnyire, de 12 év külföldön élés, dolgozás után beszélik, értik az élő nyelvet, és a szaknyelvet, ami a munkájukhoz kell.
...és dolgoznak továbbra is kint papír nélkül!
Inkább a kétszerannyira szavaznék.
Órán nem rögzül az anyag. (Kivéve a nagyon szerencséseket... )
Sokszor csak nézek, hogy az emberek többsége azt hiszi, a tudás csak úgy jön, mint a vonat, és elég állni és várni rá.
Persze, nagyon sokat számít, hogy valaki odafigyel-e órán, mert így könnyebben marad meg, amikor otthon újra átnézi az ember.
Szinte az összes eddigi tanáromon (általános iskolától az egyetemig) azt láttam, hogy az érdeklődő, szorgalmas, és tanulni vágyó tanulóknak mindenben segítenek.
Azt mondják az okosok, hogy az igazán hatékony nyelvtanuláshoz kétszer annyi órát kell tanulni, ahány órában oktatják, de minimum ugyanannyit.
Mondjuk nem árt az órán figyelni, dolgozni, végigduma, mobilozás helyett.
Miért gondolja bárki is és ezt még le is írja, hogy egy tanárnak nem érdeke, hogy minél több diákot készítsen fel a vizsgára. Örömmel tenné.
De a fejébe verni erőszakkal nyilván nem tudja.
Köszi!
Pontosan! Csak ennyire már nem akartam feszíteni a húrt.
Érdekes módon, amit középiskolában tanultam, tökéletesen elég volt mindenféle vizsgához. Soha nem jártam különtanárhoz, csak megtanultam, amit feladtak, meg ami a könyvben volt.
Ja, és nem csak én vagyok ilyen zseni a világon. Több tucatot ismerek...
sőt még a két gyerekem is különtanárhoz járt és jár, mert az iskolai nyelvoktatás egyenlő a nullával!
Ha valaki odateszi magát, akkor az iskolai oktatás mellett is le tud nyelvvizsgázni, ám általában az a helyzet, hogy a diák azt hiszi, hogy a nyelvtanulás az csak szórakozás, az már nem gyere be, hogy több órát is kell rá készülni, könnyebb ráfogni a tanárra.
Az egyéni vagy kiscsoportos nyelvoktatás valóban hatékonyabb, de ami valóban hatékonnyá teszi: az érte kifizetett pénz!
Ha valamiért fizetünk, nem is keveset, akkor már tanulni is illik rá.
De nyilván könnyebb az iskolára fogni
Amúgy az ilyen meg olyan perfekt-től nekem is nevethetnékem van
Mi az, hogy perfekt? Még az anyanyelvén sem aztöbbnyire....
Hagyjuk már ezt az így perfekt belőle meg úgy perfekt.
Én eddig még egy nyelvtanártól sem hallottam, hogy perfekt lenne az általa tanított nyelvből.
Azonkívül a saját anyanyelvemből sem vagyok perfekt, nemhogy egy idegen nyelvből...
Na igen... Ezt el is felejtettem már.
Milyen jó is volt, hogy csak három tárgyból kellett érettségizni!
Így volt lehetőségem felkészülni a töriérettségire, mivel annyira szar tanárom volt, hogy életemben ilyennel még nem találkoztam. Ja, és nem mellesleg egyszerűen nem vagyok képes évszámokat megjegyezni, így ötször annyit kellett tanulnom mindig töriből, általános iskola óta. Mégsem kaptam felmentést belőle, pedig tehetségem sincs hozzá, és szar tanárom is volt...
Én is csomó rajzfilmet néztem németül meg angolul még fiatalkislyánykoromban...
Először is leszögezem, én sem értek egyet azzal, hogy ne kelljen nyelvvizsga a diplomához, de!Az ember önző, és a saját érdekeit nézi.
Nem vagyok mai csirke, felnőtt fejjel tanultam tovább, két gyerek mellett, mert anno a szüleim nem tudtak tovább taníttatni, anyagi okokból. Hiába végeztem az általánost kitűnőre, hiába vettek fel két magas követelményű gimnáziumba is, szakmunkásképzőbe kellett mennem, pénzt keresni.Már férjnél voltam, két gyerekem volt, amikor letettem még két szakmát, illetve az érettségit.Aztán így már találtam olyan munkahelyet, ahol szeretek lenni, és diplomával előbbre is jutok. Fiam egyetemista, lányom középiskolás, mindketten perfektek angolból és németből is.Én anno még oroszul tanultam, 5 évig, aztán az oroszokkal együtt elmentek az orosztanárok is, esélyt sem adva arra, hogy megtanuld a nyelvet. Elkezdtem németül tanulni, akkor az volt a trendi, de nem volt hozzá érzékem, hiába kínlódtam vele 3 évig, nem tudtam letenni a középfokút. Tavaly ilyenkor végeztem el az egyetemet, abszolutóriumom van.Közben elkezdtem angolul tanulni, pont a múlt pénteken derült ki, hogy nem sikerült a nyelvvizsga abból sem.De nem adom fel, januárban újra megyek.Közben kifizettem vagy 250ezer forintot nyelvtanulásra, eredmény meg nulla.Ma pedig közölték a munkahelyemen, hogy ha nem mutatom be augusztusig a diplomámat, akkor fel is út le is út.Közben a kolléganőm, aki 3 éve diplomázott, és nincs nyelvvizsgája, simán előre lép, mert megkapja a diplomáját.Hát EZT nem tartom fernek!Én azt mondom, oké, hogy 3 év, meg minden, mert ugye üresek az MSC meg a PHD szakok,mert nem tudnak tovább tanulni a fiatalok, de ha már 3 év, akkor mutasson fel mindenki legalább 3 sikertelen vizsgát a 3 év alatt, hogy kérem, én megpróbáltam, de nem megy!Illetve teremtsék meg azt a lehetőséget, hogy akiknek nem telik rá, azok is tanulhassanak nyelvet!Mert felnőtt fejjel igenis pénzbe kerül, sőt még a két gyerekem is különtanárhoz járt és jár, mert az iskolai nyelvoktatás egyenlő a nullával!
Esass!teljesen egyetértek veled!Fel vagyok háborodva!Nekem se lett meg államvizsgáig a nyelvvizsga, még csak a diplomaosztóra sem mehettem el!Két évig rengeteg tanulással, lemondással és anyagi megterheléssel, de megcsináltam!!- mint ahogy sokan mások... már eltörölték a 2 éves határidőt is régen, na az elhiszem hogy gáz volt!!De könyörgöm ez mind azért van hogy ennyien vannak, mert jó pár éve úgy lementek a ponthatárok, hogy kettes, hármas tanulókat is felvettek akik eleve 5-6 év mire csak az államvizsgáig elbicegnek...Ezek után meg se fogják próbálni a nyelvvizsgát akik most végeztek, kivárják a 3 évet és röhögve átveszik a diplomájukat.
Én nem mondom hogy akkora haszna van, én is meglennék nélküle, de ez feltétele mint ahogy a szakdoga stb. És mi az hogy ez csak a most végzettek kiváltsága lesz??előtte is kellett utána is kell majd. (már a felvételi feltétele lesz )Amennyiben ezt tényleg bevezetik, a nyelvvizsgát kiküszködő diplomások nevében kérem ezekre a diplomákra a "light" megkülönböztetést ráírni, mert ez így nagyon nem fer!!!így tuti hogy minden apuci befizetett hogy 7 évig ellegyek mint a befőtt és társai is röhögve fogja átvenni a diplomát. Úristen hová tart ez az ország, ez röhej, miben fog akkor különbözni egy sima OKJ-és vizsgától??!!!amúgy is amilyen színvonalon folyik már a felsőoktatás manapság tisztelet a kivételnek, lassan tényleg ingyen fogják osztogatni...
Sziasztok!
Látom, jo nagy csata folyik: kell nyelvvizsga vagy sem a diplomához.
Csak annyit tennék hozzá: aki felvételizett, az láthatta a követelményekben, hogy a diploma megszerzéséhez nyelvvizsgára lesz szüksége. Ezt vállalta, ezt kell teljesíteni. z, hogy miért nem tett nyelvvizsgát (családi okok, pénz vagy sok munka/kevés idő miatt), teljesen lényegtelen. Vállalta, teljesíteni kell. Ha nem teljesíti, nincs diploma. Szerintem ez ilyen egyszerű.
Épp nemrégiben olvastam, hogy nincs egyetlenegy nyelvvizsga papír sem Magyarországon amit bárhol az EU-ban elfogadnának.
Egyetlen egy sem!
Olvass utána még egyszer, mert ezt biztosan rosszul tudod. Példának okáért, a Cambridge-i nyelvvizsgákat is le lehet itthon tenni, és megeszem a kalapomat, ha ezt nem fogadják el bárhol az EU-ban.
a rokonaim kint dolgoznak évek óta, már perfekt nyelvtudásuk van, de itthon nem tudnak nyelvvizsgázni.
Igen, az a fránya perfekt nyelvtudás. Én még nem találkoztam vele, mindig mindenkinek a rokona tudott perfekt valamilyen nyelvet, sőt akár egy tucatot is. De sajnos a perfekt nyelvtudást nem díjazzák a gonosz vizsgáztatók.
egy volt kollégám, jelentkezett egy állásra, amit azzal utasítottak el (a magyar főnök) , hogy nincs papírja a nyelvvizsgáról.
Szépen megköszönte: angolul , és elmondta,, angolul, hogy szerinte nem a papír fog beszélni...
Felvették: az angol főnök.Szép. Diploma nélkül is nyugodtan oda lehet menni diplomás állásra, és bizonyítani, hogy igenis ért a szakmához, jobban mint sok többdiplomás. Ha pont kifog egy szakértő főnököt, és nem a HR-es utasítja el.
Nem a papír fog ott dolgozni, hm?
mázlija? fenét volt mázlija! nekem minden ismerősöm interjúján ottvolt a külföldi főnök is, ha volt olyan... ez nem mázli, ottvannak a főnökök az interjún, és kész.
az meg hogy behívták... önéletrajz alapján hívnak be, vagy fejvadász ajánl...
nem egy olyan állás van, hol állásportálon ilyen olyan nyelvtudás követelt, de ha már alap konyhanyelv megy, és szakmailag stimmel az emberke, akkor egyből beiskolázza max a cég. addig is nekik dolgozik, és elköteleződik... (megjegyzem nyílván a végére lesz nyelvtudás, csak cseppet motiváltabban, rendszeresen használva jóvakll könnyebb megszerezni...)
de ez csak azokon a helyeken, ahol tudni kell a nyelvet.
persze tudom ez is mind véletlen...
Épp nemrégiben olvastam, hogy nincs egyetlenegy nyelvvizsga papír sem Magyarországon amit bárhol az EU-ban elfogadnának.
Egyetlen egy sem!
Akkor?
a rokonaim kint dolgoznak évek óta, már perfekt nyelvtudásuk van, de itthon nem tudnak nyelvvizsgázni.
egy volt kollégám, jelentkezett egy állásra, amit azzal utasítottak el (a magyar főnök) , hogy nincs papírja a nyelvvizsgáról.
Szépen megköszönte: angolul , és elmondta,, angolul, hogy szerinte nem a papír fog beszélni...
Felvették: az angol főnök.
Annyira nem izgat a dolog, csak nem ertem miert is, mire jo ez. En az erettsegi felmentes es felveteli miatt mentem nyelvvizsgazni... igy jobban belegondolva: hogy a rakba vesznek fel valakit a felsooktatasba nyelvizsga nelkul? :S Pedig eleg jo atlagom volt es a felvetelim se lett rossz, es megis kellett... Plusz a nyelvvizsga potlek se elvetendo, es rendkivul megkonnyiti az ember eletet az angol tudas. Eleg csak egy szimpla nyaralasra gondolni.
Azzal meg senki se jojjon, hogy a papir es a tudas total nem fugg ossze. Ha valaki anelkul is olyan jo, csak a vizsgat nem tudja letenni, annak javaslom operalja olyan orvos, aki tudja a szakmat, csak hat mit ad Isten, nagy volt a vizsgadrukkja.
Esetemben ennel prozaibb oka volt: erdekeltek a rajzfilmek, amiket nem adtak magyar adon. A dalszövegeket meg nem jo erteni, elveszik a romantikájuk
Amugy nem ertem miert nincs valakinek igenye nyelvismeretre. :S