Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kérdezz a nőgyógyásztól!
Kedves fórumozók!
December 12-én hétfőn, délután 1 órától a fórum vendége Dr. Bárdos Péter szülész nőgyógyász szakorvos.
Bármilyen szülészettel, ultrahang-vizsgálattal, terhességgel vagy éppen fogamzásgátlással kapcsolatos kérdésetek volna, tegyétek fel bátran, a doktor úr válaszolni fog.
Dr. Bárdos Péter 1998-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen "summa cum laude" minősítéssel.
2000-óta dolgozik a Péterfy Sándor Utcai Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán, és 2003-ban tette le a szakvizsgát szülészet-nőgyógyászatból.
2004-től magánorvosként, önkéntes segítőként tevékenykedik a Péterfy Kórházban. Ügyeleti tevékenységet lát el, az általa gondozott terhesek szüléseit vezeti le.
Nekem ennél jelentősebben pozitívabbak a tapasztalataim, én azt gondolom, jó eséllyel fel fog szívódni, vagy meg fog repedni ez a ciszta. A műtétet azért én nem hamarkodnám el, amennyiben az UH-képe megnyugtató a cisztának, és esetleg a laborvizsgálatok is negatívak.
Fontos ilyenkor, hogy 6-8 hét után valóban történjen meg az ultrahang-kontroll, mert ilyenkor a folyamat időbeli lefolyájást is jól tudjuk követni (növekszik-e, változik-e a képe).
Kedves Doktor Úr!
Azt szeretném kérdezni, hogy a hátrahajló méh mennyiben befolyásolja a teherbesést?
Az utolsó nőgyógyászati vizsgálaton mondta a nőgyógyász, hogy hátrahajló méhem van.
Illetve tudna tanácsot adni, hogy milyen praktikákat lehet alkalmazni ebben az esetben, ami elősegíti a teherbeesést?
Válaszát előre is köszönöm.
A visszatérő gombás hüvelyfertőzés hátterében is megbújhatnak atípusos baktériumok, ezeket célszerű kivizsgálni. Amire ilyen esetben mindig gondolni kell még, az vérvukor-háztartás zavara, kezdődő cukorbetegség első jele lehet a visszatérő gombás fertőzés.
A candida diéta jól kiegészíti, de önmagában jól meg nem oldja a tapasztalatom szerint a problémát.
Tisztelt Doktor Úr!
21 éves lány vagyok, s szeretném megkérdezni, hogy - habár lehet hogy ez már bőrgyógyászati kérdés- mi lehet az oka annak, hogy pár hónapja elég mély (gennyes) pattanások jelennek meg a szeméremdombomon.
(Még nem élek szexuális életet)
Tisztelt Doktor Úr!
34 éves vagyok, 2 éve próbálkozunk a párommal, még nem sikerült a teherbeesés.
Elkészült a hormonvizsgálatom eredménye, erről szeretném a véleményét kérni. Átlagos ciklusom 32 napos. Az eredményeim a következők: 3. napon progeszteron 2,4 nmol/L, prolactin 233,9 mU/L, 10,3 mU/mL, ösztradiol 98,0 pmol/L 10. napon prolactin 187,6 mU/L, luteinizáló hormon 5,8 mU/mL, follikus stimul. horm 9,8 mU/mL, progeszteron 2,4 nmol/L, ösztradiol 296,0 pmol/L, 24. napon prolactin 431,6 mU/L, progestron 53,5 nmol/L, ösztradiol 638,0 pmol/L.
Ebben a hónapban a menstruációm 40 napra jött meg, előtte 3 napig kevés barna folyásom volt, viszont most fájdalmasabb és nagyobb vérzéssel jár mint korábban. Esetleg ez lehet vetélés jele akár? Nagyon köszönöm válaszát.
A mellrákra pozitív családi előzmény esetén javasolt megvizsgálni a vérből az erre hajlamosító gének jelenlétét (BRCA). AMennyiben ez negatív, szedhet tablettát, de nagyon fontos a mell önvizsgálata, esetleg a rendszeres emlő ultrahang, később mammográfia.
A visszatérő hugyúti panaszok hátterében gyakran atípusos kórokozók bújnak meg (chlamidia, ureaplazma) - érdemes lenne ezeket kivizsgálni az ön esetében. Kérem, olvassa végig figyelmesen az előző kérdésre adott, vizeletrendezésre vonatkozó tanácsaimat is.
A műtét előtt mindenképp érdemes az alternatív megoldásokkal kisérletezni. Ide tartozik a gáttorna, intimtorna, hólyagtorna. Nagyon fontos úgy általában is a hölgyeknek a vizeletürítés rendezése, mert az a tapasztalatom, hogy a lányok-högyek az egész napi pisit hazaviszik, ezáltal súlyosan megterhelik a kismedence és a hólyagfal izomzatát. A túltelődött hólyag esetében később már a vizelési ingert is csak ritkábban, enyhében érzik meg. Nagyon fontos, hogy napközben is megtalálják a módját, hogy gyakran, és alaposan ki tudják üríteni a hólyagjukat.
Alternatív megoldás esetleg még a méhet megtámasztó hüvelygyűrű - személy szerint nekem ezzel nagyon jók a tapasztalataim.
Sajnos van, hogy a műtét mégis elkerülhetetlen - bízzunk benne, hogy jól fog sikerülni.
Tisztelt Doktor úr!
Nekem olyan panaszom,kérdésem lenne önhöz,hogy kisbabát szeretnénk a párommal,1hete mult el a mensesem,kedd óta ujra próbálkozunk,tegnap este szeretkeztünk a párommal ma reggelre pedig elkezdtem vérezni!Szeretném megtudni hogy ez mitől lehetséges,elég hosszu volt a menstruációs napom és elég erős amin csodálkoztam mert nem szokott ennyire erős leni!És azt szeretném még megtudni hogy mért van az hogy elég sokszor szeretkezés után elkezd belőllem folyni az "anyag":)(és ezzel a kérdéssel nem csak én vagyok így:)Köszönöm válaszát üdv:krixta
Alternatívák: gumióvszer - véd a szexuálisan terjedő nemisbetegségek elleni is. Pharmatex hüvelykészítmények. Ezeket az aktus előtt a hüvelybe kell felhelyezni. Méhen belüli eszközről már volt szó az előzményekben is.
A HPV-oltásról: ellenjavallata nincs, tehát minden fogamzásképes korú hölgy megkaphatja. Sőt. szerencsés, ha meg is kapja. Azonban igazából a szexuális életet még nem élt fiatal lányoknak kell ezt megkapniuk, az ő esetükben valóban nagyon fontos a védettség még az előtt, mielőtt a szervezet még találkozhatott volna a vírussal.
Azt azért itt meg kell jegyezni, hogy ennek a fiatal tinédzser korosztálynak az oltás beadásával együtt nem mindig mondják el, hogy a vakcina mi ellen is véd igazából. Sokszor találkoztam olyannal, hogy a paciensek abban a hitben voltak, hogy széles körűen védettek a szexuális úton terjedő betegségekkel szemben.
Tisztelt Doktor Úr!
A kérdésem az lenne, átmeneti-e a kialakult helyzet, vagy kezelést igényel.
A problémáim nyáron kezdődtek. 22 éves vagyok, a ciklusom általában 30-32 napos, még stresszes időszakokban sem változott meg. Július óta ( amikor figyelmetlenség miatt szükségem volt 72 órás tablettára )azonban rendszertelenül menstruálok. Augusztusban jóval hamarabb jött meg, azóta pedig egyre később, legutóbb kb 40 napra, most megint a 37. napnál járok, a 30. nap óta gyakran görcsöl a hasam.
Legutolsó menstruációm nov. 5-én jött meg, november 2-án készült egy hormonpanel:
prolaktin 603
fsh 3.5
lh 19,9
ösztradiol 388
progeszteron 11.5
kortizol 604
tesztoszteron, shbg norm.
dhea-szulfát 11.42
tsh t3 t4 norm
anti tpo norm
Valamint a nyár óta többször visszatérő gombás fertőzéssel küzdök, nem tudom van-e esetleg ehhez köze. Körülbelül egy hónapnyi tünetmentesség után két hete megint visszajött. ( mikogallal kezeltek ). Vékony alkat vagyok, a súlyom nem ingadozott. A ciklusváltozás okozhatja a fertőzés krónikussá válását?
Válaszát előre is köszönöm!
A székrekedés esetében rendkívül fontos, hogy a kisterhesek ne hagyják abba a gyenge reggeli tejeskávé fogyasztását, hiszen terhesség előtt is legtöbbször csak ezzel volt székletük.
Kialakult székrekedés esetén jó hatású a glicerines végbélkúp, és nem okoz alhasi vérbőséget, vetélést. A puffadás velejárója a terhességnek, többször egyen keveset, kerülje a puffasztó ételeket.
A hányinger ellen Magne B 6-ot lehet szedni, napi 3x1-et, sokan esküsznek a kekszekre, de van, akinek a fagylelttól nyugszik meg a gyomra. Meglepően jó hatású a hideg szénsavas kóla fogyasztása.
Az ICSI-vel kapcsolatban gondosan kérdezze ki az orvosát, mert a terhesség során genetikai tanácsadás és magzati echocardiographia javasolt emiatt. A víz a hasából már felszívódott, tényleg szerencsés, ha sokat iszik. Még akkor is, ha emiatt sokszor kell pisilni mennie, ne foglalkozzon azzal, ha barátja, párja, környezete emiatt húzza.
Tisztelt Doktor úr,
32 éves nő vagyok,évek óta Lindynette20-t szedtem, amit egy hónapja hagytam abba, hogy "tisztuljon " egy kicsit a szervezetem.
Kérdésem: milyen egyéb fogamzásgátlót, hüvelytablettát tudna nekem javasolni?
Olvastam a Pharmatex-ről, de a fórum hozzá szólások eléggé elkeserítettek :((
( van már gyermekem, de egyenlőre nem szeretnék újabb gyermeket vállalni )
Köszönettel: Fiona :)
A küret szövettani leletében az endometriózis diagnózisa meglehetősen ritka. Nem lehet, hogy esetleg ön értett valamit félre?
Nem esetleg endometrium hiperplázia volt a diagnózis, ami egybeesne az orvos szövetburjánzásra utaló kijelentésével?
Amennyiben így van, és a küretet követően a vérzés nem rendszereződik megnyugtatóan, előfordulhat, hogy 6 hónap múlva ismételt egészségügyi kaparásra van szükség. Az egészségügyi kaparás ilyen esetben mindd diagnosztikus, mind terápiás jelentőséggel is bír, hiszen szövettani eredményünk lesz, és a kóros nyálkahártyát el is távolítottuk.
Összességében nem jelent ez a panasz problémát.
Más tablettaszedő hölgy esetében is előfordul, hogy az utolsó pecsételő nap már az első tabletta bevételének napjára esik. Ez esetben is szükséges a korrekt nőgyógyászati vizsgálat - rákszűrés és ultrahanng. Amennyiben ezek negatív eredményt mutatnak, ez esetben is meg lehet próbálkozni a vérzés utolsó 2-3 napján Rutascorbint (3x2/nap) szedni, mely kicsit csökenti, megrövidíti a vérzést.
A heg legtöbbször a terhességet minden probléma nélkül elviseli. Az előzménben szereplő mióma-műtét a szülés közeledtével jelent kérdést, mégpedig, hogy vállalható-e a spontán hüvelyi szülés, vagy a vajúdások megkezdődése előtt császármetszést kell elvégezni.
Ezt nyilván a terhesgondozást végző orvos fogja alaposan mérlegelni, minden egyéb szempontot is figyelembe véve.
Nagyon sok sikert kívánok a terhességhez, a legfontosabb: hogy ne spilázza túl ezt a kérdést, nem lesz semmi baj!
A probléma az, hogy a normál értékek laborfüggőek is, tehát ismerni kéne az adott labor normálérték-tartományát.
Amennyiben magas, úgy mindenképpen kivizsgálást indokol, mert kicsiny koponyán belüli hormontermelő jóindulatú daganat is lehet a háttérben (hipofízis mikroadenoma). Ezért a szakma szabályai szerint még MR-vizsgálat is végzendő.
A magas prolaktin-szint legtöbbször megnehezíti a teherbe esést, de gyógyszeresen jól csökkenthető.
Tisztelt Doktor Úr!
43 éves vagyok, páromnak nincs gyereke, nekem van három. Szeretnénk közöset, július óta próbálkozunk Ön szerint lesz így esély? Válaszát előre is köszönöm! Kati
A méhen belüli fogamzásgátló eszköz (spirál) valójában nem a még nem szűlt nők elsőként választandó fogamzásgátló eszköze. Ennek oka pl. hogy a szűkebb, zártabb nyakcsatornán kissé nehezebb felhelyezni.
A nők kifejezett kérésére az esetleges szövődmények megbeszélése után már én is helyeztem fel spirált, ilyenkor rövidebbet (short, mini) spirált kell választani. Hangsúlyozni kell az időszakos orvosi kontroll fontosságát.
Csak emiatt a panasz miatt nem indokolt nőgyógyszhoz fordulnia, de természetesen a rendszeres szűrővizsgálaton indokolt részt vennie.
Szoptatás mellett rendkívül változó, hogy kinek hogyan mikor, milyen rendszerességgel jelentkezik vérzése. Normális az is, ha rendszeresen menstruál, de az is, ha a szoptatás végéig egyáltalán nem jelentkezik menzesz.
Ha terhességtől tart - mert a szoptatás alatt meglepően könnyű viszont teherbe esni -, csináljon időszakosan terhességi tesztet, illetve mindenképpen védekezzen.
A vérzészavar kivizsgálása minden esetben egy nőgyógyászati vizsgálattal és egy kismedenei ultrahanggal kezdődik. Amennyiben ezek rendben vannak, úgy pontos vérzésregisztrálás mellett Rutascorbin tablettával (3x2/nap) lehet valamelyest csökkenteni a vérzés mennyiségét úgy, hogy a súlyosan kóros vérzés tüneteit nem fedi el. Ekkor is szükség van rendszeres orvosi ellenőrzésre, rákszűrésre.
Attól tartok, az alábbi intim tornák ez ügyben nem sokat fognak segteni, de mindenképpen segtik az odafigyelést a testére, nőiességére és a pszichés megnyugvást.
Tisztelt doktor úr!
21 éves nő vagyok, körülbelül 17.-19. koromig kezeltek anorexiával (előtte már szedtem fogamzásgátlót és minden rendben volt) A 2 év alatt egyáltalán nem menstruáltam, még a vége felé sem amikorra visszaállt a korábbi súlyom. Nőgyógyászom ajánlott egy homeopátiás szert, amitől egy hónapon belül visszaállt a menstruációm és rendszeres lett. Akkor azt mondta nekem, akkor ír majd fel fogamzásgátlót, ha egy év múlva visszatérek, azzal, hogy a 12 hónap alatt minden hónapban normális lefolyású vérzésem volt. Sokáig minden rendben is volt, azonban jött az egyetem és stresszhelyzetben, főleg vizsgaidőszakban el el maradozott majd utána visszatért. Így még a mai napig nem tudok elszámolni egy év rendes ciklussal, sajnos évente kb 3 ilyen kimaradás van, van amikor kettő egymás után. Azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy osztja e a másik doktor úr véleményét vagy egy vizsgálat után esetleg van rá esély, hogy szedhetek fogamzágátló tablettát. (a súlyom azóta is tartatom)
Válaszát előre is köszönöm
Nem, az eredmény nem kóros.
A testsúlyra azért terhesség alatt nagyon célszerű odafigyelni, nem kell kettő helyett enni, mert sokkal könnyebb felvenni a kilókat, mint a terhességet küvetően leadni.