Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ha gondolod nézz valami filmet,vagy olvass egyet.
Ha eltereled a gondolataidat,talan az jot tesz.
Vagy gondolj tudatosan a pozitiv dolgokra.A minap irtad a férjedet,hogy milyen jo,hogy van neked,s kiall melletted.
Vagy hallgass zenét,nekem néha az is jot tesz.
Vagy simogasd a cicust,semiramis irta a miltkor,hogy jo hatassal van az is.
Es te hogy vagy,Lili?
Nekem az imént ment vissza a suliba a fiam,hazajar ebédelni.Ma szabadnapos vagyok.Nemsokara picit tornazom,majd befekszem a kadba tanulni,utana takaritok.Olyan semmilyen kedvem van ma.Csak ugy vagyok.
Akkor lehet,ez is kozrejatszott a mai rosszullétedben.
Lehet,hogy mégis csak a pajzsmirigy mutétet kellene valasztani?
És nem lehet, hogy jobb lenne a pajzsmirigy műtét választani?
Amikor a depresszió miatti kezelésre jelentkeztél, mennyi idővel későbbre kaptál időpontot?
Az lehet.De ne aggodj,biztosan minden rendben lesz.
A korhazbol is fogsz tudni nekunk irni?
Koszonom szépen a linket LILi.
Mindjart meg is nézem.Akkor neked olyan paros van,aki nem szeret téged?Vagy igy akkor nem is tudsz part talalni?
Jóban lenni önmagunkkal nehéz, ha folyton pánikroham vagy rossz gondolatok gyötörnek. Akkor is, ha a családod maximálisan melletted áll és próbál segíteni.
Most, hogy a gödör alján vagyok, igyekszem fizikailag "lenullázni" magam. Pakolni, selejtezni, átrendezni a lakást stb. a napi háztartási munka mellett. Ezt elkezdeni bizony nehéz, pont a betegség miatt, viszont rám jó hatással van.
Ilyenkor, azok a szellemi tevékenységek, amelyek egyébként lekötnek vagy kedvem lelem bennük, egyáltalán nem érdekelnek. Most még a nap is hiába sütne szépen.
Ha humorosan közelítem meg, akkor azt mondanám: én már akkor jóban tudnék lenni önmagammal ha nem gyötörnének rosszullétek.
Már elfogadtam és beletörődtem abba, hogy egész életemben szedni kell az antidepresszánsokat.
Sokként ért a hír amikor az orvos ezt közölte. Addig, csak akkor vettem be gyógyszert ha már halálomon voltam. Arról nem is beszélve, hogy ez, azt is jelentette, ebből a betegségből soha nem fogok kigyógyulni.
Próbáltam abbahagyni,- az ismereteim ellenére,- de be kell látnom, nem lehet.
Azóta több más gond is előjött, amit csak tablettákkal lehet megfékezni. Sajnos olyan is, amit már azzal sem.
A pánik volt előbb nekem is, igaz, néha megkérdőjelezem. Azt azonban el kell mondanom, hogy mindig volt bennem melankóliára való hajlam. A problémákon, gondokon, amelyeken mások fél óra alatt átléptek, azon én hetekig filóztam.
Azt szoktam mondani, hogy az életem 2 részből áll. Az egyik a pánik előtti, amikor ezerrel dolgoztam, nyüzsögtem, vezettem és viszonylag simán vettem, a nem mindig könnyű akadályokat is.
........és van a mostani, amikor a jobb időszakok alatt, esetleg elérem a fénykori aktivitásom háromnegyedét. A rosszabb periódusban meg szinte semmit. Vannak bizonyos korlátaim, amelyeken átlépni nem tudok, ezt is elfogadtam. A rosszuléteken kívül most a közlekedés jelenti a legnagyobb problémát számomra, pedig ezzel már sokáig nem volt gondom.
Úgy látom, jelenleg azonos szakaszban van a betegségünk.
Virág, én megérteni vélem valamennyire a párkapcsolati problémádat.
Nekem "csak" annyi van, hogy ha engem szeret valaki, akkor én nem szeretem, ha nem szeret valaki, akkor szeretem.
Különböző kötődési típusok alakulnak ki már a nagyon pici gyerekeknél, erről a wikipédián elég jól írnak. Akinél sérül az alap bizalom, akinek az anyukájával nem "jó" a kapcsolata, az felnőtt korában sem fog tudni helyesen kötődni.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Mary_Ainsworth
Az öndícséret mindig büdös!
Szóval: szeretem a családom, lehetőségeimhez képest mindent megteszek értük. Talán sokszor túlzásokba is esek velük kapcsolatban.
Elfogadja magát olyannak, amilyen. Igyekszik mindent megtenni, hogy csinos, ápolt legyen. Arról viszont már leszoktam, hogy azonnal ugorjak, ha valami kérésük van! Mát tudok nemet mondani. Dolgoztam, gyerekeket neveltem, háztartást vezettem, persze, mint általában mindenki. Betegen is próbáltam helytállni - ami most nem annyira megy.
Úgy érzem a hosszú (34) évek alatt viszont nem törődtem magammal eleget. Nem barátnőztem, hanem mindig rohantam haza a családhoz.
Ez ismeros!En is haragszom magamra,amikor nem csinalok meg ezt-azt.
A parommal még nem vagyunk olyan régota egyutt.Kulonben én hosszu évekig egyedul éltem a fiammal.Ugyhogy nekem jo,hogy o velunk van,de ha nem lenne itt,akkor azért valahogy csak megszoknam azt is.Anyam irant abszolut nem érzek semmit.Mintha egy vad idegen lenne.Pedig kisgyerek koromban rajongtam érte,és mindig abban reménykedtem,hogy majd megvéd.Nem védett meg,felnottem,az érzelmeim az iranyaba megszuntek.De ha majd oreg lesz és szuksége lesz ram,nem hagyom majd cserben.Kotelesség tudatbol.Nem fogom sajnalni,nem fogok orulni sem a nyomoranak,csak teljesitem a kotelességem,a sajat lelkiismeretem megnyugtatasa érdekében.Mert ha valamit szemétkedek,akkor utana mindig sulyos lelkifurdalas gyotor.Nem az érdekel,hogy akit megbantottam,az mit érez,hanem az,hogy Isten biztosan haragszik ram.Es foleg,hogy majd a buntetésemet is megkapom ezért.
En nem tudok annyira joban lenni magammal.Nem tudom pontosan,ki vagyok.Olyan idegen ez az egész vilag,s én is idegen vagyok sajat magam szamara.Csak a testemet latom,s remélem,nem valami szornyeteg lakozik bennem.De ez majd csak az itélet napjan derul ki.Akkor majd mindenki olyannak latja sajat magat,amilyen valojaban.