Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Élet a vetélés után
Sziasztok!
Tudom, hogy sok ilyen topik nyílt már, de egy régi topikba nehezebb beilleszkedni!
Szeretnék megismerkedni itt olyan lányokkal, akik nem rég vesztették el a babájukat, mint én, és rengeteg kérdés van bennük, mint bennem...
Hogyan működik tovább majd a testünk? Mennyi ideig normális a vérzés, a tej beindulása, mikor lehet újra próbálkozni?
Szeretném ha itt elmesélhetnénk a bánatunkat, vígasztalnánk egymást, megosztanánk tapasztalatainkat, és végül együtt izgulhatnánk azokért, akik már újra próbálkozhatnak, és együtt örülhetnénk az új pocak lakóknak...
Olyan lányok is írhatnak, akik már rég túl vannak ezen a szörnyű időszakon, és elmesélhetnék hogyan is vészelték át ezt az időszakot és mennyi idő múlva sikerült újra!
Én két babámat vesztettem el, egyiket 8 hetesen, vérzés, görcsökkel, már nem volt szívhang, azt hittem ennél rosszabb nem történhet már, műszeresen befejezték. Pco-s vagyok, mellé II-es típusú diabéteszes. Aztán rá 9 hónapra sikerült újra teherbe esnem, minden tökéletes volt egészen a 23. hétig, mikor vérzéssel, görcsök nélkül kinyílt a méhszáj, távozott a buroksapka, szivárgott a magzatvíz...Közölték nincs mit tenni, meg kellett szülni, és utána még műszeresen befejezték...
Kisfiú volt, míg élek el nem felejtem, úgy marad meg emlékünkbe, ahogyan az Uh-on bohóckodott...
Föld íze volt. Tettünk hozzá narancsot meg almát, attól jobb lett. Hidegen már nekem izlik, a gyerekeimnek így sem.
Sülve-főve meg ecetesen is szeretem egyébként a céklát.
Lehet, hogy a kefírt reggelre hagyom
Annyira rossz volt az íze???
Egyébként magában szereted a céklát? Próbáld ki a cékla-narancs kombinációt. A répától egy kicsit savanykás ízű lesz.
Sziasztok!
Beruháztunk egy gyümölcscentrire. Szerencsére csak 8 ezer volt.
Lelkesen nekikészültünk. Facsartunk céklát, répát, narancsot, almát. Aztán nem tudtuk meginni
Betettem a hűtőbe, hátha hidegen menni fog.
Hűtök egy kaukázusi kefírt is, később kipróbálom.
A fiam (aki dj) jó számokat válogat nekem futáshoz.
Szóval, készülök az újrakezdésre. Remélem, arra
Szia Harmatka!
Én azt a stratégiát választottam, hogy csak annak mondom, aki rákérdez. Ma kolléganőm tényleg kedvesen megkérdezte, hogy hogy van a baba, múlik-e a hányinger? Én meg mondtam, hogy elveszítettük a babát a 12. héten. Tök ari volt, rendesen ledöbbent, még a szeme is könnybe lábadt.
Barátnőknek, rokonoknak pedig szó szerint megmondtam, hogy nem tudok a dologról beszélni. Így nem is zaklatnak.
Mindenesetre sose gondoltam volna, hogy egy ilyet ilyen jól bírok. Biztos, hogy ezt is a természet intézi így. Meg az is sokat számít, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik még az első trimeszterben vetéltek el. Egy rugdosó-kommunikáló babát elveszíteni jóval brutálisabb lehet.
Bojtorján, jó neked, hogy túl vagy a kollégákkal való találkozáson. Kérdezősködtek?
Én még sem a barátokkal, sem munkatársakkal nem találkoztam. A barátnőim már nagyon akartak jönni, de én még nem akartam velük találkozni.
A cékla reszelve is fincsi! :)
Voltunk ma piacon. Van alma, cékla, narancs, répa, zeller
Ha találunk holnap olcsón, veszünk gyümölcscentrit is.
A reszelt cékla is jól hangzik.
Korábban én sütöttem tepsiben, héjastul. Úgy is fincsi.
Áprilisban veszek Protexint (remélem, jól írtam a nevét).
Ma találkoztam először kollégákkal. Tök jól bírtam.
Igen, nálunk is ez volt, semmi további vizsgálatra nem mentünk el anno a 12. heti UH után, mert felesleges volt már :(
Máté és Kata most mekkorák?
Sziasztok!!
Panndi, tudtam, hogy ismerős vagy, de nem tudtam honnan:) Igen, Dunakeszin alkunk!! Az én babám hydropsos volt, mi már a kombinálthoz tartozó vérvételre el sem mentünk, mert egyértelmű volt a rendellenesség. Hogy Down.os volt-e? Nem tudom. Orrcsontja nem volt, ez a Down jele nem? Mindenesetre a hydrops volt feltüntetve a leleten.
Nekem a dokim adott egy lactobacilusos kombinált hüvelykúpot, most várom, hogy használhassam. Céklát vettem 2 napja én lereszelem nyersen és joghurttal meg borssal összekeverem - igaz így még nem kóstoltam, de majonézzel isteni finom!
Én most fogyózom egy kicsit, igaz nincs igazi súlyfeleslegem, de szeretném karcsún kezdeni a következő babavárást. Mindkét gyerekkel elég sokat híztam - Mátéval 30kg-t, Katával 18 kg-t.
A genetikai vizsgálaton én is elgondolkodtam, de mivel 2 egészséges gyerekünk van, így el is vetettem.
A cékla hihetetlen egészséges. Nem is tudjuk róla általában, mennyire. Itt van egy kis leírás:
http://www.vital.hu/themes/health/cekla1.htm
Mi is gyümölcscentrifugában facsarjuk. Van, hogy naranccsal, almával, répával együtt. Olyankor 3 dl-t is megiszom belőle. :) Nagyon fincsi!
Natur joghurtra gondolsz, Bojtorján? Nekem a kaukázusi kefír nagyon ízlik. A natur joghurtot nem tudom magában megenni. De az is hasznos.
Ami a genetikai vizsgálatot illeti.
Nekünk az alábbi vizsgálatok voltak:
- nekem volt: folsav genetikai teszt, trombózis genetikai teszt
- mindkettőnknek volt CFTR genetikai mutáció és kromoszómavizsgálat (kariotipizálás)
A trombózis a leiden mutációra terjedt ki, amit kettő gén hordozhat.
A CFTR a cisztás fibrózis.
Ez a nekem 4, a férjemnek 2 vizsgálat volt tavaly 75.000 forint. Egészségpénztárra elszámolható, a honlapon úgy látom, üdülési csekkel is lehet fizetni. Nekünk nem vérből nézte a doki. Bele kellett túrni a szánkba egy pálcával, mint a helyszínelőkben. Ez is elegendő volt. 2 hét alatt megvolt az eredmény.
Szia, megkérdezhetném, hogy ezért a vizsgálatért fizetni kell? nem akarok indiszkrét lenni, de az árát is megkérdezném, ha lehet.
vérböl. mi is voltunk, jövö héten lesz állítólag eredmény. kizárólag a lelki békém miatt mentünk, na meg azért, mert a férjem családjában elöforduló esetleges örökletes rendellenességekröl semmit sem tudunk. a lányunk egészséges, én is abból indultam ki, nem lehet semmi baj. remélem nem is lesz. nálunk ingyenes.
:) én a kefírt sokkal jobban szeretem, mint a joghurtot.:) nem próbáltad az otthon készített kefírt? vkinek mindig akad kefírgombája. szerintem nem is hasonlít az íze a "boltira".
Vérből csinálják? Vagy miből? Mennyibe kerül?
Tudom, hogy a génrekombinációt kiszámítani úgysem lehet - bármi történhet. De azért engem az megnyugtat, hogy a meglévő 2 gyerekem makkegészséges és egyikünk családjában sem beteg senki.
Megfogott a céklalé
Gondolkodom, hogy veszek gyümölcscentrifugát (már 15 éve készülök rá).
A nyers céklából azzal lehet levet facsarni?
Még egy kajás kérdés: kefír helyett joghurt? Van valami jó joghurtital receptetek? Úgy könnyebben meg tudnám inni, magában nem szeretem.
ez egy otthon használatos ctg. napi 20 perc a vizsgálat, az eredményt a doki mailben kapja és kiértékeli (már ha van neki ilyen készüléke). mintha vhol azt olvastam volna, amennyiben az orvos nem vállalja, van vki más, aki kiértékeli az eredményeket. nem muszáj erre a vizsgálati funkcióra kapcsolni,ha ideges az ember (márpedig miért ne lenne), a szívhangot is meg lehet vele keresni.
http://www.jovo_technikaja.abbcenter.com/?id=91426&cim=1
Bojtorján, a genetikai rendellenesség kivédésére max. annyit tehettek a pároddal, hogy elmentek egy vizsgálatra - ha még nem voltatok, vagy szeretnél megnyugodni. Mi voltunk tavaly a férjemmel Nagy Zsolt genetikusnál. Mindkettőnket "megvizsgált", vagyis megnézte a kromoszómáinkat. És minden olyanra megvizsgálta, ami vetéléshez v. ÖRÖKÖLHETŐ genetikai fejlődési rendellenességhez vezethet. Azért emeltem ezt ki, hogy örökölhető, mert látható, hogy ennek ellenére mégis beleszaladtunk egy kromoszómarendellenességbe, ami viszont NEM örökölhető.
Nem volt egyikünknek sem baja. Illetve a kromoszómáink rendben voltak. Nekem van egy kis folsav felszívódási problémám, ami ugye azért lehet baj, mert ilyenkor lehet nyitott gerinc, stb. a kisbabánál, ha kevés a folsav a szervezetben. Azt mondta Nagy Zsolt, hogy a nők 40 %-nál előfordul ez az MTHFR mutáció, ami nálam is. Vagyis a szervezet nem képes hasznosítani a bevitt folsavat teljes mértékben, csak kb 70%-ban. Így nekem a szokásos terhes vitaminban lévő mellé még szednem kellett pluszban folsavat. Ha kíváncsiak vagytok, leírom, milyen - terhességet érintő - genetikai vizsgálatot végzett el Nagy Zsolt.
Szóval voltunk nála tavaly és bejelentkeztünk hozzá újra. Szeretnénk maximálisan tisztázni vele ezt a down kórt. Így fogunk megnyugodni. Márc. 19-én megyünk hozzá újra.
Az ödéma miatt gyanakodtak az Istenhegyi Géndiagnosztikán a down kórra. Ezért megcsináltattam a lepény biopsziát. Akkor már a 14. hétben voltam. (és magas volt a kombinált teszt eredménye)
Aztán még azt is mondták ott, hogy a szíve nincs kifejlődve. Az ödéma esetleg visszafejlődhet még, de akkor mindenképp menjünk el magzati szív UH-ra. Ezzel engedtek el az Istenhegyiről. Elmentünk a SOTE-ra szív UH-ra. Ott az UH nem igazolta a szívfejlődési rendellenességet (mindkét kamra, mindkét pitvar jól látható volt, a véráramlást is nézték, nem volt semmi baja a kisszívének)- de a szívfejlődési rendellenesség elég gyakori a down kórnál. Így az ödémára akkor azt mondta a doktornő, hogy lehet, hogy Turner szindróma, az is okozza ezt, vagyis nincs nemi kromoszómája. X0-ás, nem XX vagy XY. Hát akkor már el sem tudtuk képzelni, hogy mi lesz az eredmény. És aznap délután szóltak a kromoszóma vizsgálat eredményéről, hogy XX, tehát kislány, de down kóros. Tehát nálam ez igazolt. De a turner szindróma együttjárhat down kórral is, tehát az is lehetett volna, hogy nincs nemi kromoszómája és downos. Így utólag örülök, hogy kértem a nem meghatározását.
Az biztos, hogy következőnek a 12. heti szűrésre, UH-ra, kombinált tesztre az Istenhegyire megyek. Nagyon-nagyon profi orvosok vannak ott. És nagyon segítőkészek. Tudtam, hogy a legjobb helyre jöttem.
bojtorján, ezeken túl túl sokat szerintem nem. nem tudsz kivédeni minden tragédiát sajnos.
én bérelni fogok az utolsó hetekre egy fetaphont. engem meggyözött. a lányom talán most is élne, ha lett volna ilyen kütyünk.
harmatka, hatsep, de akkor Nektek Down-kóros volt a babátok? Vagy Nektek is hydropszos?
hatsep, szerintem mi egy városban lakunk, ismerős a neved egy nagyon régi DK-i fórumról :)
Hűha, köszönöm szépen!Ebből aztán válogathatok!
Eddig a könnyen hozzáférhető Protexin a legszimpatikusabb. Illetve a kefír, amit ugyan sosem szerettem, viszont tök természetes, úgyhogy megpróbálok rászokni.
Próbáltam sorra venni, hogy mit tehetek azért, hogy jó "bölcső" legyek? Mit védhetek ki és mit nem?
Itt tartok, segítsetek továbbgondolni
1. hüvelyfertőzés - bármi, ami helyreállítja, fenntartja a megfelelő hüvelyflórát
2. progeszteron hiány - Utrogestan és társai
3. genetikai rendellenesség - ez ellen nem tehetek semmit
Jó lehet még bármire, ha őrzöm az egészséges testsúlyom, tornázom és normalizálom a vérképem - erre terhesség nélkül is törekszem.
Mit tehetek még?
elméletileg a gynevac utolsó (5.) adagját a tervezett teherbeesés elött 1 hónappal kell beadatni, 10 naponta (dr. lázár erikától ezt az infót kaptam.)
nem láttam a tájékoztatót, de a fórumokon azt olvastam, hogy terhesen is megkapták.
az biztos, mi beadatjuk magunknak - már korábban is írtam róla.a.
A másik kettőt nem ismerem, de a Gynoflort nyugodtan használhatod, ha nincs baj akkor is. Nem okoz bajt. Nekem most a dokim írt fel antibiotikumot a terhességmegszakítás után és közben minden este használom most is a kúpot, hogy ne kapjak el semmit.
De még szoktam a Bonolact - Probiotikumot v. Bonolact-ReGeneral nevű szájon át szedhetőket is szedni, vagyis szedtem most is a terhesség alatt. Ezek is a szervezetünk számára szükséges probiotikumokat tartalmaznak. Mikor az évek óta tartó fertőzéseket leküzdöttem, akkor ezeket szedtem több hónapon keresztül.
Emellett nekem segített a Gynevac nevű szuri is. Ez is laktobacilust tartalmaz. Ehhez ugyan megint doki kell, hogy felírja, és valaki, aki beadja. De sokaknak maga ez a szuri is segíti a teherbeesést.
Aztán vannak még homeopátiás készítmények, nekem a Monilia Albicans nevű kifejezetten jobb volt, mint bármelyik gomba ellenes szer, amit használtam. Ezt is lehet megelőzésre is használni- terhesség alatt pedig biztos, hogy szedhető homeopátiás.
Teák is vannak, a cickafarkfű teáról nagyon sok jót írnak, nekem is használt, volt, hogy többet, mint a gyógyszer, ha már baj volt. De naponta egy csésze állítólag minden nőnek nagyon hasznos, megelőzésképpen is ajánlják. De nem tudom, hogy terhesség alatt lehet-e inni.
A kaukázusi kefír pedig a legkönnyebben elérhető - szinte minden este ittam egy pohárral, amikor terhes voltam. Ez a lelassult anyagcserét is megkönnyíti.
És ami még tényleg aranyat ér, az a frissen "facsart" céklalé. Naponta 2 dl és többet ér bármelyik vitaminnál.
A férjemmel mi most szőlőmag őrleményt iszunk. Most készítettem el pont a mai adagunkat. Ez jó a cukorbetegségre, ha már az IR-nél tartottunk. És még holnap reggelig sorolhatnám, mi mindenre. Ugyanez elmondható a céklalére is. Ez nagyon jó vérképző, sokat ittam ezt is a beültetés előtt és után.
Tavaly júliustól 5 hónapon keresztül búzafű levet ittam. Soha ilyen tökéletes a vérképem még nem volt. Se vas hiány, se kalcium hiány, semmilyen gyulladás nem volt a szervezetemben.
Nagyjából ezeket tudom ajánlani. Nekem mindegyik segített. Ha meguntam a búzafüvet, ittam a céklát, most azt is meguntam, jött a szőlőmag őrlemény. Ezek többet érnek szinte bármelyik vitaminnál. De természetesen szedtem mellette terhesvitamint is, halolaj kapszulát, folsavat. De a down kór ellen ezek sem tehettek semmit....