Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Régi szerelem- karma?
Létrehozva: 2012. május 16. 16:32
Sziasztok!
Kezdeném azzal, hogy van párom. Szeretem, és vele képzelem el az életemet.
A "régi szerelmem" egy gyerekkori szerelem, amitől a mai napig nem józanodtunk ki teljesen, sem ő, sem én.
Nem is mondanám szerelemnek, inkább valami megmagyarázhatatlan, eszeveszett vonzódás. (nem csak testi!!, sőőőőt)
A dolog úgy kezdődött, hogy egy suliba jártunk, 3 évvel idősebb nálam. Már általánosban elindult a szerelem, persze először csak részemről, mert hát ő már 13-14 éves "nagyfiú" volt, én meg 10-11 éves kislány. Azután ő is elkezdett észrevenni.. Neki kb. 16 évesen lett egy évekig tartó kapcsolata, de mindig, amikor találkoztunk, megigézett és nagyon felkavart minket a másik, ezt el is mondtuk őszintén egymásnak, de soha nem történt közöttünk semmi. Volt egy baráti körünk, ők már akkor fogták a fejüket, miért nem vagyunk mi együtt. Teltek az évek, és én olyan 20 éves lehettem, amikor szakítottak ezzel a lánnyal, és mi újra találkoztunk, és akkor összejöttünk. Most talán azt várná az ember, hogy azt mondjam, milyen gyönyörű kapcsolat volt, de nem. Kb. 1 hónapig tartott, és valamiért nem tudtunk egymással mit kezdeni, ráadásul ment a srác külföldre tanulni. Miután elment, leveleztünk, és amikor egy évvel később hazajött, azt mondta, hogy meghal, ha elveszít.
A gond az volt, hogy nekem akkor volt egy friss, fél éves kapcsolatom, így hát nem történt semmi. Tartott vagy 1,5 évig ez a huzavona, azután feladta, talált egy lányt, összejöttek.
Egy évvel később tartottunk egy bulit a régi cimborákkal egy nyáron, újra találkoztunk, és az lett a vége, hogy együtt aludtunk... Áhh, dehogy aludtunk... Szeretkeztünk, bújtunk, reggelig beszélgettünk, utána hazavitt.. Szakítottam az akkori barátommal napok múlva (rossz volt enélkül is a kapcsolat), kért a srác, hogy találkozzunk, beszélgessünk, én meg annyira féltem az egésztől, hogy nem találkoztam vele.
Azóta eltelt vagy 4 év, ő elvette azt a lányt, nekem lett egy másik párom. Csak néhányszor láttuk egymást a 4 év alatt, viszont amikor találkozunk, akkor megszűnik a világ, a gyomrunk összeszűkül, régimódi romantikus komédiákba illő baklövéseket csinálunk, és utána küldünk egymásnak egy-egy visszafogott e-mailt, hogy mi újság, meg hát szépen becsomagolva leírjuk, hogy húúúú, még mindig nem múlt el....
Egyszer azt mondta nekem, hogy olyan vagyok, mint egy hógömb. A hópelyhek nyugodtan pihennek a gömb alján, de elég egy pillantás, vagy egy találkozás, és felrázódik az összes hópihe, és óriási hóvihar lesz belőle.. Azután nem találkozunk, a pelyhek szépen leülnek, egészen a következő találkozásig...
Egy pár hete megint láttuk egymást, és most felhívott, alig mertem felvenni, újra remegett kezem-lábam, remegett a hangom.. Beszélgettünk persze általános dolgokról, aztán keserédesen megkérdezte, hogy mikor múlik már el ez közöttünk..? Megbeszéltük, hogy bár így van, nem tudunk mit kezdeni vele, de senki nem akarja ezzel megbántani a párját, így csak nagyon-nagyon ritkán, szinte évente kommunikálunk, majdcsak elmúlik.
A kérdésem az, hogy szerintetek mitől lehet ez az egész, és vajon mikor múlik el?? Meg talán kicsit ki is akartam írni magamból az egészet... Mert már megint felkavart...
Eszembe jutott a karma is, hogy előző életünkben lehet, hogy közünk volt egymáshoz, és most ezért nem tudunk elszakadni, de nem tudom.. Lehet, hogy hülyeség :)
Pedig régen sem találkoztunk évi 5-6 alkalomnál többször, jó, akkor legalább volt lehetőségünk, hogy beszélgessünk, mert társaságban voltunk, és nem voltunk ennyire elkötelezve sem..
Most meg a 4 év alatt szinte alig-alig láttunk egymást, és még mindig azt mondja, és én is azt érzem, hogy nem múlt el semmi...
Pedig értelmetlen és megmagyarázhatatlan.
Jahh.........
Csak az elet kepes ilyen szep tortenetet irni! Orulok, hogy leirtad, meg kisse meg is hatodtam.
Tovabbi boldog eveket kivanok nektek!
Kedves Sorstársam!
Elmesélem történetem, s rád bízom a döntést. 16 évesen ismertem meg az első szerelmemet,ő 18 éves volt. Egy év múlva eljegyzett, tervezgettük az esküvönket, de a következő évben összevesztünk és különváltak útjaink. Ő később megnősült, 4 évvel később én is férjhez mentem. Nem láttuk egymást 25 évig. Én nagyon sokat gondoltam rá.
41 éves koromban találkoztunk, fellángolt a szerelem. Akkor nekem már két kamaszlányom volt, neki egy lánya, és én nem mertem kockáztatni, hogy elveszítsem a gyerekeimet, 8 hónap után ismét elváltunk. Betege lettem az elválásunknak, amiben minden volt: szívizom gyulladástól elkezdve mindenféle pszichoszomatikus - képzelt - betegség, valódi tünetekkel. Gondolatban mindig nála jártam.
2008-ban azt álmodtam, meghalt. Napokig nem tudtam aludni, úgy éreztem, meg kell keresnem, el kell mondanom, hogy szeretem. Meg is tettem, írtam neki. Felhívott, találkoztunk, ismét fellángolt a szerelmünk.
Már tudtam, nem tudok nélküle élni. Elváltam a férjemtől 35 év házasság után, ő is elvált hosszú házasság után, majd válásunk lezajlása után azonnal összeházasodtunk és azóta, 2 éve a legcsodálatosabb házasságban élünk. Nem tudjuk már bepótolni az elmúlt éveket, de mivel jól ismerjük egymást, - hibáinkat is -gyönyörűen élünk. Gyerekeink elfogadták döntésünket, járnak hozzánk.Csak azt sajnálom, hogy 41 évesen ehhez nem volt elég bátorságom! De mint látod, soha nem késő!
Azt gondolom: ENNEK ÍGY KELLETT TÖRTÉNNIE. AZ ELSŐ SZERELEM NÁLUNK NEM MÚLT EL.
SOK SIKERT NEKED A FELEJTÉSHEZ, VAGY AZ ÚJRAKEZDÉSHEZ:
ANI
A nyitodban feltett kerdesedre valaszolva:
Igen, vannak ilyen karmikus kapcsolatok, teljesen egyertelmu(nek tunik), hogy ez is az, amit itt vazoltal nekunk.
Nagyon nehez ezzel egyuttelni, mert nem tudod, hogy "honnan ered", mi a celja, mi lett volna, ha... es egyaltalan mit kerestek/tetek egymas eleteben hosszu ideje.
Ahogy mar valaki irta, MINDEN kapcsolatot ajanlatos megszakitanotok egymassal! Bar, ha mindkettotoknek igenye van erre a sovargasra, akkor nehez lesz...
En hasonlo cipoben jarok hosszu-hosszu evek multan is, es NEM mult el!
(Pedig mar tobb ezer km-re elek tole...)
"Én például, ha tudnám, hogy a páromnak van egy ilyen múltbéli vonzódása, büszke lennék rá, hogy van tartása ellenállni."
Szerintem nagyon éretten gondolkodsz, és ez nagyon jó, Vargánya! Nem sok ember tudná ezt így felfogni.
(én sem, sajnos)
Tudom, hogy most a piros lepedőt lengetem magam előtt, de bevallom becsületesen, hogy fogalmam sincs, hogy én tudnám kezelni, ha kiderülne, hogy a páromnak is van ilyen "Teenager-lamour"-ja, de szerintem egy kicsit összetörnék
Persze, az is más, ha lát egy csinos lányt az utcán, és elmondja, hogy szerinte "jó csaj". De ha érzelem is lenne benne, hát....
Biztos?
Biztos mernél abban lenni, ha kiderülne a vonzódás a párod részéről, hogy vajon nem fog tovább menni? Ha már van kölcsönös vonzódás, szerintem onnantól nagyon vékony a határ... Hiszen láthatod, hogy a vonzódás is mit tud művelni az emberrel.
Ráadásul a gondolataiba még te sem látsz bele:-S
"És bennem ez felvet azért egy kérdést: biztos, hogy mindenki a jó emberrel van? Mert sokféleképpen lehet szeretni a párodat/házastársadat, és nem mind egyenlő a mindent elsöprő szerelemmel. Mert az alapján, amit leírtál, nekem ez egy nagy szerelemnek tűnik, aminek nem volt még jó helye és ideje együtt."
A régi "közös cimborákkal" már csak nagyon ritkán futok össze, de ők mindig elmondják, hogy ennek nem így kellett volna lennie, nekünk együtt kéne lenni.
Őszintén szólva nekem is eszembe jutott már, hogy valahol mi ezt nagyon elcsesztük, hogy ha akkor nem aggódom túl az egészet, és találkozom vele, vagy amikor egyszer hajnalban felhívott... Blabla..
Aztán pár nap (vagy kevesebb), és kitisztul a fejem, és szépen elrendezem a dolgokat az agyamban: Szeretem a páromat, nagyon jól megvagyunk, vele akarok lenni, elviseljük egymás hülyeségeit, és még a hétköznapok sem rosszak vele, és nem is jó egy ilyen "régi"-féle perzselő szerelem a házassághoz, meg simán lehet, hogy egy dögunalom lett volna a "régivel" az egészből.
Szóval megy ez
Persze, volt már ilyen a történelemben, hogy valakienk megtetszett valaki más, a vonzódás tényleg hipp-hopp kialakulhat.
És amilyen gyorsan jönnek ezek az "érzések", ugyanolyan gyorsan el is múlnak, másnap vagy harmadnap már nem is emlékszünk rá. (félreértés ne essék, én nem megcsalásról, hanem vonzódásról beszélek).
De basszus, az mégiscsak durva, ha valakinek évek óta remeg keze-lába ugyanattól a fazontól, ráadásul úgy, hogy van párja, akit szeret.
És bennem ez felvet azért egy kérdést: biztos, hogy mindenki a jó emberrel van? Mert sokféleképpen lehet szeretni a párodat/házastársadat, és nem mind egyenlő a mindent elsöprő szerelemmel. Mert az alapján, amit leírtál, nekem ez egy nagy szerelemnek tűnik, aminek nem volt még jó helye és ideje együtt. Ha csak testi vonzódás lenne, azon már régen túllennétek.
És azért szerintem is van köze a bátorsághoz: nagy a kockázat, hogy ha összejöttök, akkor elmúlik a varázs, és ezt (még) nem vállaltátok.
Én azt gondolom, hogy ez nem fog elmúlni. Amíg meg nem élt lehetőség, addig biztos nem. És ez teljesen független attól, hogy ki házas, ki foglalt, és ki mennyire tisztességes. Ha nem lesz belőle semmi sosem, ha nem találkoztok többet, akkor is megmarad a szikrája, maximum nem kerül előtérbe.
Köszönöm, igazán kedves
De stop, én nem "dugogatok" senkivel. Minden személyes kontaktust kerülök.
De úgy látom, Te még nem voltál ilyen helyzetben. Ne is legyél!
"múltkor egy plázában futottunk össze"
Bocsi, kimaradt..
A véletlen összefutás az tényleg véletlen!! Pl. múltkor egy plázában össze, ő a feleségével volt, én a párommal.
Hidd el, nem volt megszervezett! Hihetetlenül kellemetlen volt. Én elindultam a rossz irányba, neki meg mondott valamit a felesége, amit meg sem hallott.
A feleség rákiabált, hogy "figyelsz???" , rám meg a párom szólt, hogy "hová mész arra?".. Szinte egyszerre.
Mi meg észen sem voltunk. Mondtunk egy gyors hellót, aztán még gyorsabban leléptünk.
Nagyon kellemetlen volt, hidd el. Nem keressük az ilyen alkalmakat.
primitíven vágyvezérelt, gumigerincű ostobenkó kis nőlény lehetsz.
mit szólnál, ha a faszid kettesével dugogatná a nőket, megmagyarázhatatlan eszeveszett vonzódás címén, ha?
Az sajnos nem bátorság lenne, ha mi megpróbálnánk újra, hanem butaság és felelőtlenség
Én szeretem a párom, ő is az ő párját, ő már házas, rendben van ez így (mondhatnám úgy is, hogy ennek így kell lennie).
Viszont muszáj elmúlnia!!
Nem akarok az a nő lenni, aki pár év házasság vagy netán gyerek után összefut ezzel a "régivel" egy társaságban, és aztán megindul benne valami. Sehogy nem egészséges.
Aha....
Kicsit sem zavarna, hogy még mindig vonzódik, csak az a lényeg, hogy meg tudja állni, hogy nem dugja meg. Persze..
Nem érzed az ellentmondást a saját írásodban? Hadd világítsak rá:
Meg lehet próbálni az évi 2 e-mailt nem elküldeni, de úgyis összefutunk véletlenül évente egy-két alkalommal. Akkor meg jobban esik leírni, hogy igen, ez van, tudom, nekem is, de minden úgy jó, ahogy van, ez a hülyeség meg majdcsak elmúlik.
Amit tápláltok, az nem fog elmúlni! Egész addig, míg tápláljátok. Akár csak 1-2 emaillel, akár 1-2 véletlen összefutással.
HA pedig hülyeség, akkor minek tulajdonítasz neki ekkora jelentőséget?
Igen, valószínűleg ilyesmiről van szó.
"Nem értem, minek kell úgy kapcsolatba belemenni (plánesőt házasságba), hogy az ember nem teljesen független érzelmileg egy másiktól?!"
Tudod, ez a hógömb-effektus. Amikor egy ideig nem találkozunk (az év kb. 363 napján), mindenkinek megy szépen az élete. Nekem lesz kapcsolatom, ő úgy dönt, megnősül. Utána találkozunk véletlenül, vagy egy pár napos káosz, utána minden visszáll a rendes kerékvágásba.
De azt sem lehetett csinálni a múltban sem, most meg főleg nem, hogy "most igenis azonnal gyere ide, hagyj félbe mindent és legyünk együtt, mert különben nem tudlak majd elfelejteni" . Egyszerűen így hozta az élet, hogy nem tapasztalhattuk meg, milyen együtt.
Meg lehet próbálni az évi 2 e-mailt nem elküldeni, de úgyis összefutunk véletlenül évente egy-két alkalommal. Akkor meg jobban esik leírni, hogy igen, ez van, tudom, nekem is, de minden úgy jó, ahogy van, ez a hülyeség meg majdcsak elmúlik.
Klassz, hogy ebbe belerángattatok még két embert:( Igen jól fogják érezni magukat, amikor majd ez kibukik egyszer:(
Azért nem múlt el, mert nem éltétek ki, nem jártatok a végére rendesen, hogy mi ez, a kapcsolatotok megrekedt az örök izgalom fázisában, nem lettek hétköznapjaitok, ami elmélyítette vagy kinyírta volna a vonzódást.
Ha igazán akarjátok, hogy elmúljon, mert nem tudtok, vagy akartok a végére járni ennek az egésznek, sztem minden kapcsolatot meg kellene szakítani, nem érzelgősködni egymásnak hébe-hóba. Nem szeretnék egyikőtök párja helyében sem lenni. Nem értem, minek kell úgy kapcsolatba belemenni (plánesőt házasságba), hogy az ember nem teljesen független érzelmileg egy másiktól?!