Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elhiztak a magyar nok
2013-01-15 02:541.
Torolt_felhasznalo_395009
Létrehozva: 2013. január 15. 02:54
életmód Az unióban Magyarországon van a legtöbb elhizott noci
Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet felmérése szerint a magyar gyerekek harminc százaléka túlsúlyos. Az Európai Uniós országokat összehasonlítva Magyarországon van a legtöbb elhízott nő, míg a férfiak a negyedik helyen állnak.
Martos Éva kiemelte: az elmúlt húsz évben megháromszorozódott a gyermekkori elhízás, de ez nem csak Magyarországon van így, az uniós tagállamokban is hasonló a helyzet. Hazánkban a nők körérben az elhízás-túlsúly gyakorisága 63 százalék, és ezzel első helyen állunk az uniós tagországok között. A férfiak esetében ez az arány 61 százalék, ez a negyedik helyet jelenti az Unióban.
Az ez ellen küzdő kampányok az oktatásra és az iskolákban található egészséges választék biztosítására irányulnak. Külön programmal népszerűsítik például a vízfogyasztást: miért kell vizet inni (jobb lesz a koncentrációs képességünk) és miért nem jó cukros üdítőitalt fogyasztani (elhízunk tőle és árt a fogaknak) - mondta a főigazgató, aki hangsúlyozta: biztosítani kell a kulturált vízivás lehetőségét az iskolákban.
Katasztrófahelyzet
Jelenleg az Európai Unióban több mint tizenkétmillió elhízott vagy túlsúlyos gyermek van; évente 400 ezerrel nő a túlsúlyos és 85 ezerrel a kövér gyermekek száma. "Tehát, ha nem történik semmi, akkor egy katasztrófahelyzet áll elő" - fogalmazott Martos Éva egy csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten. A főorvos erről annak a konferenciának a szünetében beszélt, amelyen a nemzetközi és a hazai helyzet alapján a gyermekkori elhízás visszaszorításának a lehetőségeit vitatták meg.
Kiemelte, hogy a gyermekkori elhízás következtében már a gyermekek körében is egyre gyakoribbak az olyan - korábban a felnőttekre jellemző - betegségek, mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség.
Martos Éva utalt arra, már az Európai Parlamentben is megfogalmazták korábban: el kell érni, hogy a gyermekkori elhízás témája lekerüljön a napirendről. Ennek fényében az uniós stratégiában is azt tűzték ki célul, hogy 2015-re a tagállamokban megfordítsák a jelenleg növekedő tendenciát.

Magyarországon a gyerekek harminc százaléka túlsúlyos vagy kövér. A tavalyi mérések azt mutatták, hogy a hétévesek közül minden negyedik lány és minden ötödik fiú túlsúlyos vagy kövér - vázolta a nem túl pozitív helyzetet az InfoRádiónak az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója.
Martos Éva kiemelte: az elmúlt húsz évben megháromszorozódott a gyermekkori elhízás, de ez nem csak Magyarországon van így, az uniós tagállamokban is hasonló a helyzet. Hazánkban a nők körérben az elhízás-túlsúly gyakorisága 63 százalék, és ezzel első helyen állunk az uniós tagországok között. A férfiak esetében ez az arány 61 százalék, ez a negyedik helyet jelenti az Unióban.
Az ez ellen küzdő kampányok az oktatásra és az iskolákban található egészséges választék biztosítására irányulnak. Külön programmal népszerűsítik például a vízfogyasztást: miért kell vizet inni (jobb lesz a koncentrációs képességünk) és miért nem jó cukros üdítőitalt fogyasztani (elhízunk tőle és árt a fogaknak) - mondta a főigazgató, aki hangsúlyozta: biztosítani kell a kulturált vízivás lehetőségét az iskolákban.
Katasztrófahelyzet
Jelenleg az Európai Unióban több mint tizenkétmillió elhízott vagy túlsúlyos gyermek van; évente 400 ezerrel nő a túlsúlyos és 85 ezerrel a kövér gyermekek száma. "Tehát, ha nem történik semmi, akkor egy katasztrófahelyzet áll elő" - fogalmazott Martos Éva egy csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten. A főorvos erről annak a konferenciának a szünetében beszélt, amelyen a nemzetközi és a hazai helyzet alapján a gyermekkori elhízás visszaszorításának a lehetőségeit vitatták meg.
Kiemelte, hogy a gyermekkori elhízás következtében már a gyermekek körében is egyre gyakoribbak az olyan - korábban a felnőttekre jellemző - betegségek, mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség.
Martos Éva utalt arra, már az Európai Parlamentben is megfogalmazták korábban: el kell érni, hogy a gyermekkori elhízás témája lekerüljön a napirendről. Ennek fényében az uniós stratégiában is azt tűzték ki célul, hogy 2015-re a tagállamokban megfordítsák a jelenleg növekedő tendenciát.
Pogácsát már régen is ettek.Sőt pizzát is.Ez nem az elmúlt 50 év találmánya.
Én a helyedben nem írnám, hogy buta az, aki máshogy táplálkozik, mint te, mert bizony lehet, hogy az őseidet is szidod ezekkel a kijelentésekkel.Ne hidd, hogy okos és teljeskörűen tájékozott vagy, illetve, hogy csak te vagy az.Legalábbis itt a fórumon.Aki magabiztos, az nem hangoztatja, hogy felsőbbrenű, okos, művelt...stb, az tudja magáról.Számomra új, hogy a táplálkozás alapján ennyire beskatulyázol embereket látatlanul.És az is érdekes számomra, hogy a régi idők embereit butának tartod.Többet tudtak a gyógyfüvekről, a növények termesztéséről és tartósításáról valamint az állatokról, mint te azt gondolnád.Vagy csak az számít tudásnak, hogy mit tartalmaz az étel???
Ha igazán tájékozott lennél, akkor utánaolvasnál, hogy mi az oka az elhízásnak, azon felül, hogy mértéktelenül fogyasztanak ételeket.
Egyébként ugyan ilyen jártas vagy a világpolitikában, az irodalomban, zenében, művészetekben ....?( lista kimeríthetetlen)
Régen volt egy ilyen ismerősöm.A víz is megsavanyodott a számban, mikor mellettem étkezett.Minden "fos"- a te szavaiddal élve.Semmi nem volt jó neki.A világ másik felén meg éhenhalnak....
Ez volt az utolsó hozzászólásom ehhez a topichoz, mert nincs annyi időm, hogy erről írógassak órákon át.
Nem egészséges a sok internetezés sem.
Ez a komoly bölcselet meg pont nem jó semmire. Egyébként ilyen kövéres topikok nem lennének.
Kis része az embereknek tud bánni a mértékkel.
Szegényebb időkben is voltak "rosszevő" gyerekek. Kérdezd erről anyámat rólam, aki az 50-es években voltam kisgyerek...)))
Nézd, ha egy multiban megnézed a bevásárlókocsikat a pénztárnál, nagyon nehéz megállapítani, hogy azért van benne a 300.-forintos virsli mert csak arra telik, vagy azért, mert nem tudják, hogy azért azt nem kéne megvenni...((( Kivétel az az eset, amikor láttam egy butikelegáns, sminkelt, műkörmös anyukát a gyerekeivel, a kocsiban drága italokkal---és épp levett pár doboz reggeli italt. (ha nem tudod mi az, ne is tudd meg, mindenesetre nem tej.)
Tökéletesen igazad van!!
Némely ember már túlzásba viszi az általa egészségesnek vélt táplálkozást.
Holott az egészsgéges táplálkozás esetében.. mindent lehet enni, de mértékkel!
A házimunkákat nem csak azért és nem csak akkor kell csinálni, ha családunk, gyerekeink vannak. Főleg azért, hogy ne egyen meg a kosz és ne költözzenek be a rágcsálók.
Meg azért, mert némely elvetemült ember úgy érzi jól magát, ha rend van körülötte.
Kenyér helyett? Akkor jó. A reggelire megevett kenyér pont elég. Aznap már nem kell más lisztes.
Én azt látom, hogy elég sokan mást okolnak a rossz táplálkozás miatt.
Pedig csak a saját butaságuk.
Miért nehéz kimondani, hogy én magam eszem rosszul, mert szarok bele, vagy buta vagyok hozzá?
"Az, hogy fehérlisztből van?Aki barnakenyeret vesz, az is ugyan azt a fehérlisztből készült kenyeret eszi, csak még megszínezik."
Ha barnát eszik, van rá esélye, de ha igazi teljesőrlésűt, akkor nem.
(de felőlem ehet fehéret, finom is az!:-))
Nálunk van kb kéthetente sütisütés, ami lehet pogácsa, palacsinta, gofri, piskóta, vagy akármi más, aminek a receptje megtetszik.
Bár nem értem, hogy egy pogácsában mi olyan borzasztó, amit nem lehetne megenni?Az, hogy fehérlisztből van?Aki barnakenyeret vesz, az is ugyan azt a fehérlisztből készült kenyeret eszi, csak még megszínezik.A többi hozzávalóval van esetleg baj?A vaj, a tojás, a sajt ezek igenis egészséges ételek.Van benne zsír, fehérje, kálcium, stb.A liszt is kell, mert energiát ad.
Egyébként, aki ennyire fél, hogy milyen ételt eszik, azt is már néven nevezi a tudomány:ortorexia.
Itt egy cikk róla:
http://www.kiskegyed.hu/test-es-lelek/megelozes/az- egeszsegmania-megbetegit-37258
És egy részlet belőle:
"Ami nekünk értelmetlennek és kényszeresnek tűnik, az egészséges táplálkozás megszállottjának teljesen normális. Sőt, tiramisut falatozó barátnőit még le is nézi, vagy sajnálja, mert egészségtelen kajával mérgezik magukat.
Cél a szuperegészség"Itt a fórumon érzek egy kis lenézést azzal kapcsolatban, hogy aki nem csak és kizárólag egészséges ételt eszik, azt a média manipulálta és buta, tanulatlan, felvilágosulatlan (nem fogok idézni, mert hosszú lenne visszaolvasni).Ez egy hülyeség, mert régen is voltak sütemények, édesek és sósak egyaránt.Valójában az egyensúlyt kellene megtalálni az étkezésben.Mindenből lehet enni csak mértékkel.
Lehet ez a jobb élet "betegsége" csak.
"Nálunk az előszobában lehet papucsot váltani, vannak vendégpapucsaink is."
Álljon már valaki mellém, vagy csak én vagyok hisztis? Kifejezetten kínosan érzem magam, ha idegen helyen lelkesen vendégpapucsot tolnak elém, főleg nyáron. Nem szeretek olyan papucsba bújni, amit már x idegen ember használt. Akkor már inkább, ha annyira kényes a burkolat, vagy sáros idő van kinn, a nylon, amit a cipőre lehet húzni..)))
Egyébként azt sem hinném, hogy mindenért a gyorskaják a felelősek. A kulcsszó az, hogy mindennek megvan a helye. Én pl. imádom a zöldségeket, de ugyanígy imádom a mekis kaját is. Szerintem az pl. egyenesem nevetséges dolog volt, mikor csinálták azt a Meki-lejárató filmet, hogy valaki éjjel-nappal azt ette, és hát jé, leromlott az egészsége. Ennyi erővel a cukrászdákat is lehetne perelni, képzeljük el, mi lenne, ha valaki hetekig kizárólag süteményen élne. Vagy fejes salátán (utóbbit csinálta talán valami modell, aki végül éhenhalt).
Szóval, ne együnk napi 3x chipset, meg sajtburgert, sültkrumplit, de ha mondjuk hetente 1x elmegy az ember gyorsétterembe, attól nem hinném, hogy bármi baja lesz.
Egyébként, hogy a fő témához is szóljak, szerintem Ardian mondta meg a tutit, miszerint a mozgásszegény életmód az, ami inkább gáz. Mert szerintem régen is ettek legalább ugyanennyi hizlaló és egészségtelen kaját az emberek, csak nem volt még internet, ami előtt gubbasztani lehetett, nem volt ennyi autó, és sokkal több gyerek játszott kint. Mondjuk nekünk nem volt nehéz, kisváros lakótelepén simán kiengedhettek a szüleim egyedül, de az én gyerekeimmel nem tudom, mikor, hány éves korukban tehetem meg ugyanezt itt Budapesten, ha nem akarom, hogy elüsse az autó. Mert ha mi anno átszaladtunk az úton, akkor maximum ejnye-bejnye volt, ha épp araszolgatott arra egy autó, de itt, ha átszalad, úgy elcsapják a négysávoson, mint a szél:(
És az a "poén", hogy kertvárosban lakunk, de ha bármilyen játszótérre vagy akárhova el akarunk jutni, át kell menni négysávoson. Kertünk meg nincs. Maximum a mellékutcákban bicajozgathat egyedül körbe-körbe majd, vagy nem tudom...mert az egy dolog, hogy már járni tudó kora óta bőszen tanítgatom, hogy kizárólag zöld jelzésnél lépünk le a járdáról, meg eleve, mindig körülnézünk, ha lelépünk bármilyen járdáról, de a gyerek az gyerek, elég egy kis figyelmetlenség vagy szertelenség...