Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egyébként rendes doki. Anyukám kint várt a szülőszoba előtt, és jöttében-mentében mindig bíztatta Anyát, hogy minden rendben van, délre baba lesz.
A szülésnél én "kellemesen csalódtam", mert sokkal rosszabbra számítottam! Persze minden egyes szülés más és más, és egyetlen édesanyának sem lehet két egyforma szülése.
Azt hiszem, én nagyon szerencsésnek mondhatom magam! :)
Ki volt a szülésznő? Nem véletlen a Ferkel Eszter? (Kicsi a világ alapon. :))) Neki az volt a második napja, GYED-ről jött vissza. Nagyon aranyos és segítőkész!
Az én Dorottyám faros baba volt, kényelmesen csücsült a pocakomban, és eszében sem volt megfordulni. Aggódva kérdeztem a Csermelytől, hogy mire számíthatok, császár lesz? Azt mondta, "betesszük rükfercbe, és kitolat". Így is történt, farosan megszületett, simán.
A 36. héten be kellett feküdnöm a patológiára, mert az ultrahangon kisebbnek látták a kelleténél. Ott minden nap néztek vagy NST-n, vagy POSE-n. Hála Istennek minden rendben volt, Dorka kivárta a 39. hetet, és szépen "kitolatott". Fél 5-kor folyt el a magzatvíz, és Dorottya 12 óra 5 perckor megszületett. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meglesz, mindig féltem, hogy majd sokáig fogok vajúdni.
Majababa is nagyon édes!
Merre laktok?
Tényleg kicsi a világ, én is a Csermelynél szültem! :)))
Miért kellett császár, ha szabad megkérdeznem?