Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Após-anyós gondok
Létrehozva: 2013. július 27. 18:46
Bölcs tanácsra vágynék:)
Adott egy évek óta tartó após-anyós konfliktus. A helyzet kb ott tart, hogy egymáshoz sem szólunk már, viszont egy telekre építkeztünk, így nap mint nap látjuk egymást, így állandó feszültség és nyomasztó légkör vesz körül a saját otthonomban!
Férjem engem okol a kialakult helyzetért, nem mondom, hogy nem vagyok ludas a dologban, de egyetlen olyan megnyilvánulásom sem volt, amiért évek óta köpködniük kellene rám, de volt, hogy após elküldött melegebb éghajlatra, mert mertem megjegyezni valamit (pl: ne vasárnap 6 órakor nyírja a füvet az ablakom alatt., hisz az az egyetlen szabadnapom, amikor 9-ig alhatnék..).
Csöndes kislányként kerültem 10 éve a családjukba, de közben felnőtt nő, majd feleség lettem. Évekig visszafogtam magam, és sosem tettem szóvá nekik semmit se, ha valamivel megbántottak vagy nem tetszett volna.Anyósék úgy vélik én totál kifordultam magamból, pedig milyen aranyos kislány voltam, nagyon szerettek régen. Amikor Feleség lettem valóban kinyílt a szám, hiszen teljes jogú családtaggá váltam, már mertem venni a bátorságot és kifejeztem sok dologban a nem tetszésemet (pl: kopogtassanak ha bejönnek hozzánk, a házasságkötésünk előtt csak jöttek-mentek, folyton ránk rontottak,kiugrasztottak a házból, hogy mit kell rögtön a ház körül tenni. Ez volt konkréten az 1. feketepontom,anyós ekkor vérig sértődött, hogy ő építette két kezével a házat ahol élünk, hogy jövök én ahhoz, hogy megmondjam neki, hogy kopogjon...)
Türelmes vagyok nagyon, de voltak ismétlődő helyzetek, amikor a 10. "beszólás, bántás" után már nem tudtam visszafogni magam és elmondtam a véleményemet. Persze anyóséknak soha nem tetszett a véleménynyilvánításom, hisz nekem semmiben sem lehet igazam, csak nekik, ők a csöndes, "szófogadó" kislányt szerették, akinek még 17-18 évesen oszthatták az észt.
Elismerem, hogy nem mindig találtam el a megfelelő hangszínt (sokszor flegma tudok sajnos lenni-de ezt a fáradtság hozza ki belőlem, valahogy minden konfliktus helyzetben hullakimerült voltam), illetve ha valamiért nem szóltam, akkor látványosan elkezdtem "húzgálni a számat". Ez az évek alatt kiverte a biztosítékot...
Őszintén mondom, hogy sosem akartam velük tiszteletlen lenni, hisz ha nem lennének akkor a párom sem lenne nekem! Sosem gyűlöltem őket, most is szeretném én őket, de úgy érzem, hogy én nem tettem semmi olyat amit ne lehetne megbocsájtani, nem érdemleg meg ezt a viselkedést.
2 éve már volt egy békülésünk, após átjött hozzám beszélgetni a fűnyírós jelenet után, 2 hónapig bírta, hogy hozzám se szóljon, én pedig úgy voltam vele, hogy neki kell bocsánatot kérnie, amiért így reagálta le a jogos mérgelődésemet. Persze a beszélgetés arról szólt, hogy én kifordultam magamból, fejembe szállt a 2 diploma, a jó munkahely...mivel már nem vagyok többé az a szerethető kislány, aki voltam, ők már nem fognak többé szeretni engem, de azért felejtsük el a történteket, ha visszaváltozok azzá, aki voltam, akkor fognak szeretni.....
Ezek után volt egy kisebb normális időszak, majd következett anyóssal a konfliktus, mert amikor 2 hétre ágyba került (mint utólag kiderült sztrókkal-2 hónap után diagnosztizálták!), akkor ő olyan beteg volt, hogy nem emlékezett a látogatásaimra, amiért annyira haragudott rám, hogy ezért félévig alig szólt hozzám úgy megsértődött. Ezt a konfliktust is megbeszéltük, elmondtam neki(miután sógorom elmondta, hogy miért haragszik rám anyós, sokáig nem is tudtam ugyanis), hogy én többször voltam nála látógatóban, mindennap érdeklődtem felőle, de olyan beteg volt, hogy ő erre nem emlékszik és kértem, hogy ne haragudjon rám azért, ami nem is úgy történt. A férjem akkor maximálisan kivette az ápolásból a részét, ő főzött rá, ő gondozta az anyját, míg én mindennap túlóráztam! Persze anyós azóta sem emlékszik a látogatásaimra, nem tud megbocsájtani.
Férjem nem fog beavatkozni a konfliktusunkba, mert szerinte ez az én harcom az anyjáékkal, rá persze semmiért sohasem haragszanak, csak nekem nem tudnak semmiért se megbocsátani, elköltözni sem akarunk, a kerítést már kezdjük építeni a 2 ház közé, de persze ebből még nagyobb a balhé, mert ezzel felhúzzuk a kínai nagyfalat-szerintük még jobban el fogunk zárkózni!
Nagyon makacs és roppant sértődékeny/haragtartó emberekről van szó. Az utóbbi 1 évben próbáltam "meghúzni" magam, de a múltkori balhé egy "NEM!" szóból robbant ki, após kérdésére kapásból rávágtam, hogy NEM!, hiszen olyan dolgot kért, amit százszor megbeszéltünk, hogy NEM, de mivel én mondtam ki, nem a férjem, egyből robbant is a "hidegháború":( 1 hónapja már köszönni se köszön nekem (ez amúgy általános, hogyha van valami bajuk velem hónapokig nem köszönnek, nem szólnak hozzám se!). Mit tegyek? Bánt a helyzet, mert úgy érzem, hogy megbocsájtható dolgokat vétettem ellenük, nem érdemlem meg azt, hogy így viselkedjenek velem:( Mindennap ez foglalkoztat, hogy hol hibáztam, hogyan tehetném jóvá. Nem tudom mi tévő legyek?
Sikerült már valakinek hasonló após-anyós konliktust megoldani?Mit tanácsoltok???
Igazság szerint félek átmenni hozzájuk leülni beszélgetni, mert lehet meg se hallgatnának, vagy kiosztanának...de akkor hogy lépjek túl mindezen?Hogy legyen béke és harmónia körülöttem?
Segítsetek!!!
Igen igen, a fordítottja se jó, ha a gyerekek azért akarnak maradni, vagy a párja szüleihez cuccolni, hogy na majd akkor az idősebb generáció kiszolgálja őket, úgy is jobban értenek a főzéshez, bevásárláshoz, takarításhoz, stb.
Ezért is jobb már az elején szinte kőbe vésni a szabályokat, nem pedig évekig mártírkodni, aztán meg a karácsonyi asztalnál tör ki a több éves elfolytott düh. Bár továbbra is szerintem jobb nem együtt élni és akkor max. a párunkkal megy a vita a szennyestartó használtát illetően :D
Hm, 17 évesen ennyivel idősebb férfi mellett az ember tényleg megrekedhet a gyerek szinten, főleg, ha a pasi is úgy bánt vele, mert így akkor még csak a késztetés se volt meg, hogy azért felnőjjön a pasi szintjére. (bár erről mindig eszembe jut, hogy egy 30 éves férfinek mi szüksége egy gyerekre, ill. mégis hol szed össze egy iskolást? )
Igen, sajnos az utóbbi időben egyre klaszikusabbak az ilyen jelenségek, hogy az emberek elfelejtenek felnőni, főleg ha úgymond még szükségük sincs erre, mert anyuka a 30 éves gyerekének is simán odakészíti a reggelit, mire a csemetéje felébred. A jót meg mindenki szereti és leginkább csak egy még jobbért adja fel :) Na meg, ha mondjuk a szülő maga is azt szeretné, hogy sokáig ott maradhasson vele a gyerek, mert őt tekinti élete egyetlen értelmének aki nélkül nem tudna mit kezdeni :(
Nem tudom egyébként hogy van-e esély arra, hogy a ti és anyósék között rendeződjön a viszony, de úgy tényleg és nem csak azért mert valaki akkor bevállalja még egy tíz évre, hogy akkor majd ő nyel tovább.
Saját konyhám!!
ott a pont, már első körben saját konyhám legyen!!
Akármilyen is az a konyha! Ha már elég felnött valaki ahhoz, hogy együttéljen a szerelmével.. legyen elég felnött ahhoz is, hogy eltartsák magukat és saját maguk vezessenek háztartást.
Nekem forditani kéne.. mivel már inkább arra van esély, hogy hozzánk költözik esetleg valaki.. még azért NE! bár.. gyerekeim pesten..
Na szóval nem örülnék ha leendő meny vagy vő engem cselédnek tekintene, aki éppen úgy mos-főz -takarit rá mint azt az anyucija tette.
spec én a gyerekeimmel is közöltem,hogy nem a cselédjük vagyok, hanem az anyjuk..házvezetőnő szerepben sem szeretnék tetszelegni.
(Megjegyzem, ha mindenki azt csinál amit akar, akkor a TI is.
)
Igen TI is azt tehet majd a saját maga által megteremtett otthonában, házában amit csak akar. Addig pedig ne felejtse el az erőviszonyokat.
Abban a 3 pontban teljesen igazad van!!
12 évvel idősebb a férj.. amugy ezt másik topikban olvastam...
nem csoda, hogy a TI megrekedt a gyerekszerepben.
Amikor odaköltözött gyerek volt, azóta is gyerekként viselkedik..
(érdemes elolvasni a a babás topikok hszit... teljes gondolkodásmódja gyerekes)
Szerintem még a férjjé is.
Nem feltétlenül muszáj gyerekszerepben maradni a szülőkkel való együttlakás esetén...
Amit 3 pontban irtál... AZ lehetett volna a megoldás..
vagy az, hogy ők maguk kezdenek felnöttként viselkedni.. rögtön az elején.
Könnyen bele lehet esni ebbe a csapdába.
Könnyebb utat választani, a szülőkkel maradni... bármelyikkel.
Nem egy ilyet láttam már..környezetemben. és sajnos sok esetben még 40évesen is gyerekként volt kezelve az ott maradó "gyerek"
kiszolgálták, átvették helyette az unokanevelést.. a főzést az anyu-vagy anyós csinálta,.. stb.
Ennyire öreg lennék, hogy teljesen oké mondjuk 16 évesen albiba menni a fiúmmal?
A Lillarékának szánt előbbi hsz-ben leírtak nagyrészét tudnám neked is leírni. Összességében mindenki rossz döntést, hozott ill. akkor még jónak, pláne nagyon kényelmesnek tűnt, de úgy látszik hogy igazából mindenki csak megerőszakolta magát, aztán mostanra elfogyott mindenkinél a magára erőltett mosoly.
Én magamból indulok ki, tudom, hogy nincs mindig könnyű természetem, ill. lehet konzervatív is vagyok, de pl. szeretném ha úgymond saját konyhám lenne és abban én lehetnék a háziasszony :) Párom nagyon szép kertvárosi házban nőtt fel, én panelben. De inkább azt választanám hogy költözzünk össze egy 37 nm-es kis lyukba, minthogy folyton az anyukáját "kerülgessem", akivel egyébként nincs semmi bajom, bár nem is tutujgatjuk egymást. (itt jegyezném meg, hogy a saját anyámmal se kötlöznék össze, még mielőtt valaki azt hinném, hogy... :) ) De nekem az kell (és most már szerintem a ti-nek is), hogy mi ketten együtt lakjunk és ne kelljen igazodnunk egy idősebb generációhoz ill. nem az legyen, hogy nem serénykedhetek a konyhában úgy ahogy én szeretném, anélkül hogy azt kellene hallgatnom (persze jószándékból), hogy mi ezt nem így csináljuk, ill. "béluska" ezt nem így szereti.... De mondom, ez én vagyok, bár nyilván a 30-hoz közel sokkal könnyebb bölcsnek lenni mint 20 alatt. De akkor se hiszem el, hogy nem volt senki, aki felvilágosította volna őket időben a hátrányokról is, ill. hogy menet közben ne érezték volna már korábban, hogy itt bizony baj lesz.
Nagyon. Nagyon hálátlan. Korábbi hozzászólásomban már írtam, hogy a fiatalok - tisztelet a kivételnek - csak kapni szeretnek.
Szomorú.
azért itt többen is "hibáztak", és jóformán a ti feje fölött.
1. (szerintem) normális szülő nem engedi el otthonról a 17 éves gyerekét máshova költözni. Itt van a kérdés, hogy vajon a ti-vel mennyit foglalkozhattak korábban, mondjuk a nevelését illetően, ha ő maga is úgy érezte, vagy úgy találta jónak hogy 17 évesen lelépünk.
2. (szerintem) normális szülő igencsak elcsodálkozik, ha a gyereke bejelenti, hogy hozzájuk fog/szeretne költözni a kiskorú párja. Én legalábbis nagyon szeretném tudni, hogy esetleg ennyire nem jó neki otthon (és nem azért, mert kevesli a zsebpénzt), vagy csak tényleg akkora az ifjúkori szerelem hogy se lát, se hall, és pláne nem gondolkodik egyik se. Mindkét esetben szerintem megérne egy elbeszélgetést. Na meg szeretnék beszélni a másik szülőkkel, hogy ők mit gondolnak erről.
3. ha már hagyom, mert olyan jószívű vagyok, hogy odacuccoljon, akkor még időben lefektetem a játékszabályokat és lehet eldönteni hogy tetszik vagy sem. És ha úgy látom, hogy a szerelmes kis páros nem tartja magát a szabályokhoz, akkor nem muszáj őket tovább tutujgatnom, hanem felvázolom nekik azt a lehetőséget, miszerint el lehet költözni.
De szerintem itt is az a legnagyobb probléma, mint mindenfajta kapcsolat esetén, hogy egyáltalán senki nem akarok kommunikálni a másikkal érdemben, hanem ejátsza mindenki a maga szerinti szerepét és hogy neki mi jár és mit várhat el. Aztán megy a duzzogás, ha valaki falakba ütközik, de hogy szólna érte, áh nem....
10 éve tart a cirkusz, nem mondja nekem senki, hogy itt senki nem hibás a kialakult helyzetért, persze mindenki nagyon szívesen magára venné a szerencsétlen áldozat szerepét.
Te valóban szerencsés vagy.".....igen, és nagyon hálátlan!
Lássuk be, azért jó dolog az ha 16 évesen nem albiba kell a pasimmal költözi, hanem tök ingyen ellakhatunk egy kertesházba
.
Utána meg gond nélkül elvégezni az egyetemet, hogy jól fizető állásom legyen. Nem gürizni egy érettségivel és mellette a tandíjra spórolni.
Ja, hogy ha mindez megvan, akkor már nyűg az egymás mellett élés mert nem lehet belőle profitálni:
Azért.. gondolj bele.. mennyire kényelmes 17 évesen odaköltözni a pasi szüleinek a házába és továbbra is úgy viselkedni, mint anyucinál.... azaz gyerekként.
De anyucin kivül ezt senki sem türi meg.
Kedves TI!
Ha segítséget kérsz, jó lenne, ha olvasnád és reagálnál a hozzászólásokra.
Azt a rém hosszú indító szöveget pedig 2 diploma nélkül, szimpla érettségivel is össze lehetett volna foglalni 3 értelmes mondatba.
A kérdésedre már megtalálhatod a választ az előző, több, mint 50 hsz.-ban, ha nem kamu, hanem valós a problémád.
"(Megjegyzem, ha mindenki azt csinál amit akar, akkor a TI is.
)"
Látom, a ti jól el lett űzve.....
Mi ebből a tanulság? Soha, ismétlem soha nem költözünk össze egyik szülővel se, se egy házba/lakásba, se közös telekre, mert ebből bizony évtizedekre szóló cirkusz, harag, sértődés, duzzogás lesz. Főleg ha ennyire nem értik meg egymást.(továbbra is úgy tartom, hogy nagyon kevés az olyan eset, amikor ez jól működhet, mert ahhoz már nem csak két embernek kell jól passzolnia egymáshoz, hanem már négynek)
Komolyan, annyi ilyen esetből származó topik nyílik, hogy lassan tényleg törvényileg büntetni kellene a közös együttlakást mindkét fél érdekében :) Aztán mindenki azt csinál jó messze egymástól, amit akar.
Te bizonyára megsimizgetnéd a menyed buksiját amikor egy kérdésedre flegmázás és szájhúzogatás a válasz...
A TI anyósáék meg kevésbé vették ezt jó néven..
hát igy járt.
inkább nem szólnak hozzá, minthogy a kiskirálykisasszonykától akit éveken át támogattak és ők tanitattak ki flegmázást kapjanak válaszul.
tipikusan kiskirálykisasszony. nem szoktam.. de most beleolvastam más hszibe is.
ja.. anyósék gondolom próbálkoztak párszor segitséget kérni.. válaszul a flegmázást kapták..
tök helyes viselkedés.. ugye!
"Már ne haragudj.. DE miért is ne nyirhatna füvet akármikor amikor neki jólesik."
Hát, ezt neked elég nehéz lenne elmagyarázni, ezért nem is teszem.
(Megjegyzem, ha mindenki azt csinál amit akar, akkor a TI is.
)
Már ne haragudj.. DE miért is ne nyirhatna füvet akármikor amikor neki jólesik.
mond ez anyámnak.. igaz füvet nem nyir.. de hajnalban megy ki a kertbe, mert 9 órakor már lehetetlen megmaradni a kánikulában odakint.
Egy idősebb ember kapjon gutaütést 40 fokban mert egy királykisasszony alukálni szeretne?
Ja.. jut eszembe.. tiltsuk meg a városban is reggel 9 elött a közlekedést.. nehogy valakit zavarjon az autók zaja.
Csináltasson redőnyt és használjon füldugót aki nem birja elviselni a körülötte élő embereket. akiknek esetleg más az életritmusuk.
Vagy költözzön tanyára.. ott mega fránya madarak fognak a fülébe csiripelni.
Ja.. felnöttember meg lenyirja a füvet az apósa helyett... a saját ablaka elött.
Szerintem is lehetnél egy kicsit hálásabb a férjed szüleinek.
Olvastam olvastalak a babás topicban .
Gyakorlatilag 2010-ben vett el a pasid feleségül és kb akkortól dolgozol.
Ami azt jelenti, hogy 16 és 23 éves korod között is ebbe a családba éltél és úgy szereztél érettségit és 2 diplomát,hogy ők és nem a saját szüleid támogattak.
Te valóban szerencsés vagy.
Nem az otthonába rontottak be..
hanem amikor még a szülőknél laktak.. tették a dolgukat a saját házukban.. és elvárták a fiúktól és a kiskirálykisasszonytól, hogy ebből a dologból a házimunkából kivegyék a részüket.. .
ne pedig egész nap henyéljenek.
Anyós csak abban hibás, hogy nem kopogott, mielött benyitott a fiacskája szobájába.
Nem irta,hogy most is berontanak..
Azt irta, berontottak, amikor odaköltözött 17 évesen
Nyilván nem nagyon tett semmit akkor sem, amikor még együtt laktak.. - ott volt a topikindtóban.. rájuk rontottak, amikor tenni kellett valamit a ház körül.... ő irta..
Na, aki tudja a dolgát arra nem kell rárontani, mert megcsinálja kérés nélkül is.
Egyenjogúság meg nem abból áll, hogy flegmázunk.. Aki flegmázik az még nem felnött, max éretlen- neveletlen kamasz.
Jól nevelt kamasz meg esetleg rosszabb napjaiban is max a szüleivel flegmázik.. de semmi esetre sem flegmázik barátja szüleivel..
Egy felnött meg egyáltalán nem flegmázik és szájhúzogat.
AZT lehet felnöttnek tekinteni aki úgy is viselkedik.
Ami meg a kora reggeli fűnyirást illeti.. Amit már irtunk.. Ha nem após lenne a fünyiróember, akkor az idegen szomszédot, hogyan nevelné a kis-királykisasszonyka?? Vagy bármi más -tevékenységet hogyan viselne el ami zajjal jár és a szomszéd végzi??
Nem mondtam, hogy vegyenek ki mindent a szülők kezéből...
De hogy nem segitett semmit a TI, azt ő maga irta le..
Még akkor sem segitett, amikor az anyósa beteg volt. .a férje főzőtt meg látta el az anyját, mert TI- túlórára hivatkozott.
Hát.. túlóra mellett is lehet segiteni egy beteg emberen.
Amugy azt nem olvastam, hogy beleszólnának dolgokba.. hiszen nem is szólnak a TIhez.. Bizonyára azért mert elegük lett flegma válaszokból és a szájhuzogatásból.
Olvasd el Vizslafant!!!
Na ő felnöttként viselkedik, felnöttnek és egyenjogúnak is tekintik őt a férje szülei.
Nyilván az Ő házuk körül elvégzi azt a házimunkát amire szükség van, és ha segítség kell odaát, azt is megteszi. Csak azért, mert a férje házában lakik (amit anyósék csináltak) még nem rendelheti alá az egész életét anyósék kénye-kedvének.Senkiből sem lehet "paprikajancsit" csinálni, akármi is volt az adomány. Ha elfogadták menynek, akkor egyenjogú családtag, akár tetszik, akár nem. Felhánytorgatni a segítséget és ennek fényében egy másik család ügyeiben folyamatosan beleszólni, akarnok módon, a lehető lerondább dolog egy családon belül. Vagy önzetlenül segít valaki, vagy ne segítsen.
Az, hogy a férje nem akar igazságot tenni az teljesen normális. Szereti és tiszteli a szüleit és szereti a feleségét is. Egyikükkel sem akar rossz viszonyt.
Hagyni kell az öregeket is a ház körül dolgozgatni (ha bírják), mert ha mindent kivesznek a kezükből, akkor, az a vég. Addig érzik hasznosnak magukat amíg tevékenykedhetnek.
Szerintem régen elrontottad már. Ez nekem nagyon fura hozzáállás, hogy ha elvesznek feleségül, akkor teljes jogú családtag leszel hirtelen.
A mi családunkban ha valaki több éve együtt él a másikkal (barátnő, élettárs) akkor is megkapja a tiszteletet, akkor sem keltem reggel 6-kor zajos munkával, ugyanakkor ő is segít, ha kérem. De elég ha látja, hogy van valami munka, és megcsinálja magától is.
A tiszteletet nem lehet csak azzal kiérdemelni és elvárni, hogy elvettek feleségül, most már van egy papírom és teljes jogú családtag vagyok. Basszus, nekem ilyesmi eszembe sem jutott, illetve férjhez sem mentem volna, ha már előtte nem lettem volna teljes értékű a férjem szemében, ugyanis azt nem a papír adja. Attól a világon semmi nem fog változni a szemükben, ez olyan kis hercegkisasszonyos meglátás a világról.