Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Após-anyós gondok
Létrehozva: 2013. július 27. 18:46
Bölcs tanácsra vágynék:)
Adott egy évek óta tartó após-anyós konfliktus. A helyzet kb ott tart, hogy egymáshoz sem szólunk már, viszont egy telekre építkeztünk, így nap mint nap látjuk egymást, így állandó feszültség és nyomasztó légkör vesz körül a saját otthonomban!
Férjem engem okol a kialakult helyzetért, nem mondom, hogy nem vagyok ludas a dologban, de egyetlen olyan megnyilvánulásom sem volt, amiért évek óta köpködniük kellene rám, de volt, hogy após elküldött melegebb éghajlatra, mert mertem megjegyezni valamit (pl: ne vasárnap 6 órakor nyírja a füvet az ablakom alatt., hisz az az egyetlen szabadnapom, amikor 9-ig alhatnék..).
Csöndes kislányként kerültem 10 éve a családjukba, de közben felnőtt nő, majd feleség lettem. Évekig visszafogtam magam, és sosem tettem szóvá nekik semmit se, ha valamivel megbántottak vagy nem tetszett volna.Anyósék úgy vélik én totál kifordultam magamból, pedig milyen aranyos kislány voltam, nagyon szerettek régen. Amikor Feleség lettem valóban kinyílt a szám, hiszen teljes jogú családtaggá váltam, már mertem venni a bátorságot és kifejeztem sok dologban a nem tetszésemet (pl: kopogtassanak ha bejönnek hozzánk, a házasságkötésünk előtt csak jöttek-mentek, folyton ránk rontottak,kiugrasztottak a házból, hogy mit kell rögtön a ház körül tenni. Ez volt konkréten az 1. feketepontom,anyós ekkor vérig sértődött, hogy ő építette két kezével a házat ahol élünk, hogy jövök én ahhoz, hogy megmondjam neki, hogy kopogjon...)
Türelmes vagyok nagyon, de voltak ismétlődő helyzetek, amikor a 10. "beszólás, bántás" után már nem tudtam visszafogni magam és elmondtam a véleményemet. Persze anyóséknak soha nem tetszett a véleménynyilvánításom, hisz nekem semmiben sem lehet igazam, csak nekik, ők a csöndes, "szófogadó" kislányt szerették, akinek még 17-18 évesen oszthatták az észt.
Elismerem, hogy nem mindig találtam el a megfelelő hangszínt (sokszor flegma tudok sajnos lenni-de ezt a fáradtság hozza ki belőlem, valahogy minden konfliktus helyzetben hullakimerült voltam), illetve ha valamiért nem szóltam, akkor látványosan elkezdtem "húzgálni a számat". Ez az évek alatt kiverte a biztosítékot...
Őszintén mondom, hogy sosem akartam velük tiszteletlen lenni, hisz ha nem lennének akkor a párom sem lenne nekem! Sosem gyűlöltem őket, most is szeretném én őket, de úgy érzem, hogy én nem tettem semmi olyat amit ne lehetne megbocsájtani, nem érdemleg meg ezt a viselkedést.
2 éve már volt egy békülésünk, após átjött hozzám beszélgetni a fűnyírós jelenet után, 2 hónapig bírta, hogy hozzám se szóljon, én pedig úgy voltam vele, hogy neki kell bocsánatot kérnie, amiért így reagálta le a jogos mérgelődésemet. Persze a beszélgetés arról szólt, hogy én kifordultam magamból, fejembe szállt a 2 diploma, a jó munkahely...mivel már nem vagyok többé az a szerethető kislány, aki voltam, ők már nem fognak többé szeretni engem, de azért felejtsük el a történteket, ha visszaváltozok azzá, aki voltam, akkor fognak szeretni.....
Ezek után volt egy kisebb normális időszak, majd következett anyóssal a konfliktus, mert amikor 2 hétre ágyba került (mint utólag kiderült sztrókkal-2 hónap után diagnosztizálták!), akkor ő olyan beteg volt, hogy nem emlékezett a látogatásaimra, amiért annyira haragudott rám, hogy ezért félévig alig szólt hozzám úgy megsértődött. Ezt a konfliktust is megbeszéltük, elmondtam neki(miután sógorom elmondta, hogy miért haragszik rám anyós, sokáig nem is tudtam ugyanis), hogy én többször voltam nála látógatóban, mindennap érdeklődtem felőle, de olyan beteg volt, hogy ő erre nem emlékszik és kértem, hogy ne haragudjon rám azért, ami nem is úgy történt. A férjem akkor maximálisan kivette az ápolásból a részét, ő főzött rá, ő gondozta az anyját, míg én mindennap túlóráztam! Persze anyós azóta sem emlékszik a látogatásaimra, nem tud megbocsájtani.
Férjem nem fog beavatkozni a konfliktusunkba, mert szerinte ez az én harcom az anyjáékkal, rá persze semmiért sohasem haragszanak, csak nekem nem tudnak semmiért se megbocsátani, elköltözni sem akarunk, a kerítést már kezdjük építeni a 2 ház közé, de persze ebből még nagyobb a balhé, mert ezzel felhúzzuk a kínai nagyfalat-szerintük még jobban el fogunk zárkózni!
Nagyon makacs és roppant sértődékeny/haragtartó emberekről van szó. Az utóbbi 1 évben próbáltam "meghúzni" magam, de a múltkori balhé egy "NEM!" szóból robbant ki, após kérdésére kapásból rávágtam, hogy NEM!, hiszen olyan dolgot kért, amit százszor megbeszéltünk, hogy NEM, de mivel én mondtam ki, nem a férjem, egyből robbant is a "hidegháború":( 1 hónapja már köszönni se köszön nekem (ez amúgy általános, hogyha van valami bajuk velem hónapokig nem köszönnek, nem szólnak hozzám se!). Mit tegyek? Bánt a helyzet, mert úgy érzem, hogy megbocsájtható dolgokat vétettem ellenük, nem érdemlem meg azt, hogy így viselkedjenek velem:( Mindennap ez foglalkoztat, hogy hol hibáztam, hogyan tehetném jóvá. Nem tudom mi tévő legyek?
Sikerült már valakinek hasonló após-anyós konliktust megoldani?Mit tanácsoltok???
Igazság szerint félek átmenni hozzájuk leülni beszélgetni, mert lehet meg se hallgatnának, vagy kiosztanának...de akkor hogy lépjek túl mindezen?Hogy legyen béke és harmónia körülöttem?
Segítsetek!!!
1. "Saját portámon"
Max a férje portája
De lehet, hogy após és anyós tulajdona
1. Saját portámon akkor nyírom a füvet, amikor időm/energiám/kedvem van hozzá. Teszek rá, hogy a telek másik végén akár maga a magasságos is lakik. Nyírja le, ha neki nem felel meg az időpont, bármikor is legyen az. Pláne az ő ablaka alatt.
2. MINDIG úgy beszélek a másikkal, ahogy nekem is jólesne, ha beszélne velem. Ha azt szeretném, hogy úgy szóljon hozzám, mintha a seggéből rángatott volna ki, akkor flegmázok vele, húzgálom a képem. Ha viszont azt szeretném, hogy normálisan szóljanak hozzám, akkor megerőltetem magam és nem húzgálom a számat, nem flegmázok. Különösen nem egy konfliktushelyzetben.
3. Ha egy probléma adódik, akkor nem negédeskedek addig, amíg el nem szakad a cérna, nem vigyorgok képmutatóan, hogy aztán az utolsó csepp után kiszakadjon belőlem az állat, hanem - mivel felnőtt ember vagyok - megbeszélem még az első apró gondnál. Mert sokkal egyszerűbb és célravezetőbb.
4. Két hónapig nem vagyok hajlandó elviselni azt, hogy valaki, aki fontos a férjemnek, ne szóljon hozzám. Erőt veszek magamon és megpróbálom megbeszélni.
5. A jogok kötelezettségekkel is járnak. Nem a házasságkötés után kellett volna felvenni a nagy arcot, mert az még nem hatalmaz fel semmire. Akkor kellett volna a legalapvetőbb dolgokat (kopogtatás, járkálás) normálisan megbeszélni, amikor összeköltöztetek.
6. A konfliktushelyzetekben nem csak egy ember van, akinél betelhet egy pohár. Pláne, ha azok állandóak. Barátnők, feleségek jönnek-mennek. Kb. 4 hét lezavarni egy válást.
"Semmi nem derült ki arról, mennyi munkát végez a ház körül, mennyi része van anyagilag, ....."
Miért nem jelentkezik a topikindító, miért nem magyarázza meg, ha a hozzászólók rosszul látják?
Nagyon sajnálom,ami köztetek van,egyértelmű,itt mindenkinek alkalmazkodni kellene,nem csupán a fiataloknak,hanem a szülőknek is.Nem lehet mentség az idősebb kor,persze tisztelni kell őket,segíteni,és nem elfelejteni,hogy ugyanazt az embert szeretjük,jelen esetben a fiúkat.
De semmi nem jogosítja fel őket(és a fiatalt sem),hogy csak úgy berontsanak a gyerekekhez.Nálunk is van,hogy itt alszik a gyermekem barátja,de eszembe nem jutna őket zavarni.
A másik,sajnos velünk ugyanez a helyzet,anyósék engem sem szeretnek,és nem fogadnak el már több,mint 20 éve....Velük is próbáltam megbeszélni a dolgokat szépen-csúnyán,többnyire szépen,nem ment.Már nem érdekel,és a férjem sem áll mellettem,soha nem is tette,talán,mert egyszem gyerek,nem alart vissza szólni,anyós mindig sírt,ha nem az volt(van),amit ő szeretne...
Kitartást,és sok erőt!
Már jó sokan leirták neki, én is, hogy nőjjőn fel!
Amig a flegmázás és a szájhuzogatás a kommunkációja anyósékkal szemben, addig a nemszólokhozzádot kapja..
Még mindig jobban jár, mintha pofáncsapnák. már bocs... de a saját édesanyukája nem tanitotta meg a TI-t kommunkálni?
Egyáltalán miből is meritette a bátorságot, hogy az őt eltartóval igy kommunikáljon?
Aki meg a odaköltözik a nála 12 évvel idősebb pasija szüleihez gyerekként az számoljon vele, hogy a nemfelnött pasija szülei gyerekként fognak rá tekinteni.. Mert gyerek. A pasival együtt.
Az is maradt a mai napig.
Miért is akadtál igy ki??
Csak nem te vagy a topikinditó?
és nem volt bátorságod a TI-inditós nickeden irni, mert a hozzászólók nem a buksidat simogatták?
Vagy Te magad is szájhuzógatos- flegmázós menyecske vagy??
Ahogy KN irta.. ingyen semmi nincs.
Az ÉLET igy vagy úgy benyújtja a számlát---
Egy idősebb--( a másik topikokból kiindulva.. a férj 40 éves. tehát a szülei.. 60 felettiek...) Már nem fog megváltozni.
Királykisasszonynak 10 évvel ezelött kellett volna tudomásul venni ha azt akarja, hogy felnöttnek kezeljék viselkedjen is felnöttként.
Nem tette , most meg van lepve.
Majd a saját kárán elöbb- utobb kénytelen kellettlen megtanulja kezelni a helyzetet.
De leélheti az életét is örök gyülöletben anyósáék iránt.. Ha neki ez a jobb.
Lehet hat indító nemcsak elindítja a topicot,hanem hozzá
is szól?
T indtó miért nem rohant el sikítva?
Anyósék meg sértődőst, nemköszönőst játszanak, duzzognak, zsarolnak, belemásznak más magánszférájába, nincsenek tekintettel más pihenésére (gondolom, nem a topikindító az egyetlen "szomszéd").
Te meg hárpiáskodsz, ferdítesz, segítségkérésre alaptalanul vádaskodsz, de tanácsot nem adsz, viszont játszod a mindentudót.
Ki is a felnőtt?
Nem a 9ig alvás miatt királykisasszony.
Ő maga irta le.. flegmázik és szájhúzogat az anyósnak és az apósnak.
Na, igy pontosan a királykisasszonyok viselkednek.
Felnöttek NEM!
Nem rosszindulat..
Tény!!
Nem olvastam a hozzászólásokat csak a nyitódat.
Ha te költöztél anyósodékhoz, akkor neked kell alkalmazkodnod.
Ha viszont külön lakásban laktok, akkor nem értem abban hogyan jöhet-mehet anyós, após.
Férjednek mi a véleménye a kialakult helyzettel kapcsolatban?
Micsoda rosszindulatú, vén boszorkányok itt egyesek, megáll az ész... (Lillaréka, bababetű,..)
Olyan következtetéseket vontok le a topikindítóról, amiket csak ti képzeltek oda, mert elhatároztátok, hogy csakis ő lehet a hibás.
Királykisasszonyka, mert vasárnap 9-ig szeretne aludni dolgozó ember létére? Lillaréka, normális vagy??!!
Semmi nem derült ki arról, mennyi munkát végez a ház körül, mennyi része van anyagilag, időben, energiában az otthonuk létrejöttében és működésében, nem derül ki, hogy a saját szülei beleadtak-e ebbe a házba, hogy ki dolgozott meg a diplomáiért, stb. De ti már eldöntöttétek, hogy egy lusta gyerekről van szó, aki mindenért csak a markát tartja és van pofája kifogásolni a vasárnap reggel hatos fűnyírást...
Segítséget kért egy számára fontos probléma megoldásához, ehelyett élvezettek rugdaljátok meg felnagyítjátok a saját kitalációitokat.
Sikítva rohannék el, ha ilyen anyósom lenne, mint ti vagytok, gonosz, savanyú vénasszonyok!
Én is 1 házban lakom a fiammal és a családjával. Inséges időkben kezdtük az építkezést, ráadásul én nem is laktam ott, csak a mama .
Akkoriban kincs volt egy raklap tégla, faanyag, stb.
Ez első unoka úgy született, hogy egy rakáson volt mindenki, ráadásul anyukám beteg lett.
Nekem is haza kellett költözni.
Nem volt egyszerű a dolog, nagy nehezen készült el a lakásuk a tetőtérben.A kisebb unokámat már a fenti lakásba hozták haza.
Teljesen önállóak lettek, legtöbbször az udvaron találkoztunk.
Nekem nincs kulcsom a lakásukhoz,nem kell ,nem is szeretnék állandóan a nyakukon lenni.
Az együttlakást az a megfontolás vezette, ha majd már én idős , vagy beteg leszek, ne kelljen átutazni munka után a fél várost, ha kell valami segítség.
Ennek sajnos, most jött el az ideje,hogy segíteni kell.De az, hogy mindenki éli a maga életét 1 házon belül, kitűnően bevált.Az ember a szomszédba se jár át minden pillanatban. De ha az orvostól recept, a gyógyszertárból a felírtak, a piacról a nehéz táska hazahozatala szükséges,az természetes.
Ez a saját lakás saját kulcs bevált, próbáld ki.Akkor nem fordulhat elő, hogy a ti laksáotok szinte közös a szülőkével.
Felüdülést jelent a hozzászólásod.
Szegény szülők...beállított a 29 éves fiacskájuk egy 17 éves lánykával....és azóta is gyerek mind a kettő.
"TI nem írta - legalábbis ebben a topikban nem - hogy anyós-após építette volna ezt a házat, "
Ti pontosan ezt írta az anyósáról:
"ő építette két kezével a házat ahol élünk,"
A topikindító ezt fel sem fogja.
Nem is érti.
Vagy a férje tartotta el ezekben az években ?
Így van. Minimum 1 házköz, de 1 utca távolság még ideálisabb.
Az együttlakás még a jó viszonyt is megmérgezheti.
Hagyjuk..., aki nem akar érteni valamit, az nem is fogja.
Az csak a kifogásokat keresi, és azt gyúrogatja....
Végigolvastam a hozzászólásokat, és nekem az a véleményem:
1. A TI nem írta - legalábbis ebben a topikban nem - hogy anyós-após építette volna ezt a házat, a férj életkorát ismerve inkább én azt hiszem, hogy a férj építette saját magának, illetve a leendő családjának, max. - ami nem levetendő - a család is besegített bizonyos nem mesterember által ellátandó munkába....
2. Szintén a férj életkorából kiindulva, kizárt, hoghy anyós-após tartotta volna el a TI-t, szerintem a férj tette ezt, amig nem volt munkája, így szerintem nem áll meg az a fröcsögés sem, hogy anyós-após fizette volna ki a diplomáját.....
3. Az, hogy 10 éve került a családjukba, én nekem még nem azt jelenti, hogy oda is költözött teljesen, bár ezt ha jön a TI majd kifejti....
4. Szerintem a TI párjának szülei tipikusan azok az emberek, akik belepusztulnának, ha a fiuk nem lakna velük, így ugymond felajánlották neki azt a verziót, hogy itt van ez a nagy a telek, ne költözz el, inkább ide építkezz...mivel TI-nak ebbe - kereset híján nem volt beleszólása - sodródott az eseményekkel....
5. A 4. pont bármelyik nővel megtörténhetett volna, függetlenül attól, hogy van-e állandó keresete, mert ha elmegy szülni egy nő, ugyanilyen kiszolgáltatott lesz...ezért az anyagiakban előre meg kell állapodni, mert nagy balhék lehetnek....TI még nagyon fiatal volot a kapcsolat elején, sőt, lehet, hogy nem is gondolta, hogy az egészből házasság lesz, hogy szólhatott volna bele, hogy a felnőtt barátja elfogadja-e a szülők felajánlását a telekre való építkezéssel kapcsolatban?
6. TI jól tette, hgoy továbbtanult, az mindkettőjük számára egy befektetés, hiszen ezzel megmutatta a férjének, hogy a sok rááldozott pénz, segítség megtérül, ami a közös kasszába megy....
7. A TI egyben hibázott: a konliktusok állandosulása során a férjjel le kellett volna ülni beszélni, hogy hogy beszéljenek 4-esben a szülőkkel a helyzetről.
8. Tényleg van sok olyan, főleg fiús anyuka, akik minden nőt potenciális ellenségnek kezelnek, aki elrabolja a szeretett fiát, és neki nemjut már a szereteből...szerintem anyós is ilyen...az ilyen típustól csak úgy lehet védekezni, ha kellő távolságba költözika pár...én a TI helyében pl. egy időre külföldre költöznék a férjjel szerencsét próbálni :) Az megmutatja, hogy kibirja a kapcsolatuk-e, illetve hogy rendeződik-e a viszony a szülőkkel, ha csak évente 1-2X láthatják őket....
Nagyon köszönöm!
És Lillarékának is.
Amúgy hozzáteszem nekem is voltak nemtetsző dolgok az elején, de úgy igyekeztem alakítani finoman a dolgokat, hogy mindenkinek a legjobb legyen.
Én is úgy kezdtem, hogy a párom szobájába költöztem be (32 évesen, nem gyerekként, mert ő történetesen még a szüleivel lakott).
Voltak szobába benyitások, közös konyha "élmények", de akkor így tudtunk együtt élni, ezért alkalmazkodni kellett.
1,5 év múlva kicsit kipofoztuk a tetőtéri lepukkant garzonocskát, lett saját konyha és fürdő, mennyország volt. Felköltözés másnapján viccesen úgy köszöntem anyóséknak, hogy "Jó reggelt szomszédok!"
Ezen jót derültünk és még hetekig viccelődtünk rajta, de el is kezdett alakulni a privát szféra.
Aztán ha valami nem megfelelően indult, akkor terelgettük a dolgokat a kívánt irányba. Szerintem türelmesnek kell lenni és hagyni időt a másik félnek, hogy alkalmazkodjon a mi igényeinkhez, és ugyanez fordítva.
Most már, hogy kész az ikerházfelünk, van gyerkőc, külön kiscsalád lettünk tiszteletben tartjuk egymás határait és segítjük egymást ahol tudjuk vagy szükséges.
Az is érdekes, hogy egy 30éves férfi.. ha már férfi, hagyja az anyjának, hogy csak úgy benyisson a szobájába..
Valamint, hogy ma már negyvenévesen is éppen úgy viselkedjen mint egy gyerek.