Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonytól karácsonyig
Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével.
Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).
Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!
Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!
Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)
Blog:
Csupa finomság, nyamm.
Egyszerűsítek: B. fiam ajánlotta, hogy azt a tésztát, amiből sok-sok kicsi kekszet kell sütni, és utána egy csokis krémmel megtölteni, kevéske munkával, csináljak egy 6 lapos sütit. Utána lesz egy sajtos sós, meg pogácsa.
Szombaton megyünk ebédelni, torta nem lesz külön, mert a svédasztalon lesz desszert. Egyébként tele van vásárolva a kamra, és eléggé ad hoc sütök, ami eszembe jut. Egy mézes puszedli is játszhat, még van ideje, mert hideg van. Nyáron azt nem sütök.
Jól van akkor, vigyázz magadra
Nem sokan voltak, én is csak össze kaptam hamar ami kellett azt igyekeztem vissza. Nem akartam hogy vissza fagy és nem took haza menni. Meg van egy pár agyament aki nem figyel a másik kocsijára. És én nagyon féltem az enyémet, meg magamat is nagyon.
Sziasztok!
Eszterlili: elég rémesen hangzik, hogy mindig ilyen pocsék az idő, mikor szülőire mész.
Macska54: ezek a pingvinek haláliak. Gondolom nem voltak túl sokan a piacon.
Fenci: az jó, hogy van lehetőség otthonról dolgozni. A jégpáncél nagyon kemény, uhh. Sullyt én is láttam, nekem nagyon tetszett.
Sziga: jobbulást! Hogy telt a lányok napja?
Narocsi: nem, elküldtem priviben. Már én is tervezem egy ideje, hogy kéne sütni olyat. Itt is egész nap esik az eső. Mindenhol pocsolya, latyak.. Hazafelé beázott a cipőm. Mit fogsz végül sütni?
Tete: derekad hogy van? Ezt a zenét én is szeretem.
Mmmmmm87: tényleg fura, hogy nem értik meg ilyen időben talán nem kéne elindulni olyan messzire
Borcsamama: örülök, hogy rendben megjárta a rendelőt.
Már említettem, hogy nálunk nicsak65 ( a férjem) ajánlja a filmeket nekem. Varrós napra is mindig elvisz, csak tavaly csináltunk lányos programot belőle; egy klubtárssal és a sógornőmmel mentünk fel az országos kiállításra. Illetve a morzsabulira is vonattal mentem, nem akartam, hogy várjon rám egy napot. ( Várna rám egy napot! ) De mostanában fázós, úgyhogy jó volt ez így is.
Májusban is sárkányeresztés lesz; én megyek Borcsamamához; Ő majd tovább megy a Balatonra.
Megyek valami tésztát bekeverni, mert a fiúk jönnek a hétvégére haza. Csomagolni kell!! Sokat!!! Finomat!!
Anyám tegnap pl. műtrágyával szórta meg a járdát, így a járda melletti rózsák is jól jártak. Sózni nem jó, mert a gyökerekhez leszivárog a sós hólé.
Annyira unalmas már ez a szürkeség. Kezd nyomasztani. Mindenfélét ki kell találni, hogy az ember ne depisedjen bele ebbe az időbe.
Nálam zene, illatos párologtató, egy szép színes virágos háttérkép a gépemen, egy jó kapucsino, madáretetés, hólapátolás, egy jó könyv, egy jó és főleg vidám film. Unokával együtt skandáljuk az Altatót. Altatódal volt az emailban, azt kerestük az olvasókönyvben, aztán kiderült az Altató az.
https://www.youtube.com/watch?v=kd9TlGDZGkI Erre én bárhol táncra perdülök. Egy kis risza?
Na azért csak lent voltam piacolni. Minden járható. Most épp..... de esik.
Igen, elment, már itthon is volt délre, minden gond nélkül megjárta azt a negyven kilómétert. Azt mondja, látszott a rendelőben és a laborban is hogy csúszósak az utak, alig volt beteg. Nálunk most is +4 fok van, olvad rohamosan, már a terasztetőnek is csak a közepéig van hó, szépen csúszik lefelé.
lanyok!
volt egy ismerosom, az a jeges utakat ugy oldotta meg, hogy egy Nesteas (annak vastagabb a kupakja) palack kupakjat kilyuggatta, a palackba sot tett, es szorta maga elott az uton
plusz a cipotalpara is ragasztott valamit
sziga
jo, hogy jottel, most eszembe jutott, mikor Z-ert annyit aggodtunk, egy emberkent
fenci
de jo, hogy eszembe juttattad azt a filmet, valamiert elfelejtettem
pedig Tom Hanks a kedvencem, mondjuk imadom
azt a temat egyszer mar feldolgoztak, emlekszem, sok eve lattam
narocsi
hol nezed ezeket a filmeket? milyen oldalon?
borcsamama
akkor borcsapapa el tud menni az orvoshoz
Mi elindultunk,már kapun belül borzalom, meg van emelve a házunk,a kocsi a garázsból gyakorlatilag kicsúszott behúzott kézifékkel,férjem úgy telefonált be nekem a házba,gyors sószórás,ne csússzon neki a kapunak. De bejöttünk. Már csak haza lesz érdekes.Ha holnap is ilyen lesz,nem indulunk el. Folyamatosan zuhog,és fagy le. Otthon már van saját tavunk,igaz a közepén almafa van
Ti ilyen időben utaztok többet mint amit muszáj? Anyós és nagyim minden hívásnál hogy mikor megyünk már...oda-vissza 600 km,hiába mondom hogy ha összetörjük a kocsit akkor egy évig nem megyünk,mert a benzinpénzből javíttatjuk... grrr....(vonat nem opció)
Olyan kicsike ország vagyunk, és mégis mekkora eltérések vannak.
Méterek, deciméterek, centiméterek bűvöletében élünk. Az a matek. Altatódal az olvasás, meg meg is kell tanulnia kívülről. Egészen meglepődtem még milyen jól tudom. Az igaz, hogy amit annak idején a "fejünkbe vertek" versek, szorzótábla stb azt ma is fújjuk.
Emlékeztek az f betűt úgy tanultuk, hogy fecskét "írtunk". A c betűk összekapcsolásánál olyan körmöst kaptam, mert nem sikerült a vonalon visszakunkorítani, hanem másik kanyart csináltam. Régi szép idők.
Akinek nem fontos tényleg maradjon otthon a kis popsiján. Elég azoknak harcolni, akinek muszáj elindulni. Nálunk is itthon maradt a Menyem autója, a picikét szánkón húzta bölcsibe.
Én meg elindultam és vissza fordultam Annyira kevés volt a kocsi, hogy én se mertem tovább menni. Miután itt -0,5°C van és esik az eső félő hogy újra vissza fagy amit már lesóztak.
Ja, nem csinálom rendesen a dolgom! Elmaradt az időjárás jelentés:
szakadó eső volt reggel, az eddig rücskös jégbordákat szépen lemosta símára. Csúszkáltunk a kocsiig. Utána meg néztük, hogy más kocsik belehajtanak az összegyűlt vízbe: gyönyörű jeges szökőárt képezve! Az egész város összes útja vízben úszik, mert a csatornák be vannak fagyva.
Jelenleg is esik, szürke minden. Remélem nem lesz fagy éjjel, mert akkor még ennyire sem lehet közlekedni.
Hétfőn egy fél órára láttuk a napot: először a felhők mögül fehérlett, utána a felhők alatt sütött sárgán végül vörösben csúszott le a vízparti nyárfák mögött.
Időjárás jelentés vége.
Szakad a hó, akkora pelyhek esnek, hogy megroskad az ember válla ha ráesik. -3 van.
Voltam a gyerekeknél, egy tojós galamb ritmikus sportgimnasztikás volt hozzám képest.
Ki a bánat fogja ezt elhányni? Mert estig betemet, ha így esik. Na, majd konzultálok a lumbágós derekammal, mit szól hozzá?
Hát ezt.
Nálunk nicsak szokott filmeket keresni. Én nem mindet nézem meg, mert a sci-fi nem érdekel, de van amikor egy lélektani dráma is nézhető, mert elgondolkodtat.
Tegnap néztünk egy filmet: "Gondolj rám", Kern András a főszereplő egy sebész főorvost játszik. Családi és egészségügyi problémákkal. Jó.
A múlt héten egy kisfilmet néztem, magyar az is. Egy megcsalás története. "Tranzitidő" ; az is jó, csak elindult és ott ragadtam előtte. Elég érdekes csavar van a végén.
Eléggé be vagyunk szűkülve mozgásunkat tekintve: meló-haza! Úgyhogy próbálunk kicsit filmet nézni, nem csak a sorozatokat.
Egy évben elég sok francia filmet néztünk, főleg Delon főszereplésével. Már mondtam neki, hogy az olaszokból is kellene válogatni, de egyelőre ilyen beleszaladok filmek vannak soron.
Az egyik közösségi helyen a városban lenne filmklub, de olyan filmek vannak programon, hogy nem éri meg a klubtagságit.
A másik klub - a magán utazások fényképei ismertető előadással-talán kap új helyet, és civil klubként tovább marad. Annak örülők, remélem oda el tudunk menni. És egyszer csak lesz tavasz is!
Lányok! Tudom, hogy későn ébredtem, de most van egy rakás sajtom otthon. Valaki belinkelné a Sajtszalma recept hozzászólás sorszámát???
köszi: narocsi
Jó reggelt !
Folytatom az időjárás jelentést. Nálunk szürkeség van, +3 fok, semmi nem esik, olvad a hó. Igaz hogy minden vizes, de az utak sem jegesek. Reggel ötkor sem volt csúszós, mikor a lányom ment dolgozni.
Sziga, de jó hogy itt vagy, száz éve nem láttalak. Már kezdtem aggódni, hogy megint valami baj van nálatok, de ezek szerint Z. is jól van.
Macsek, ne kockáztass ha arra tényleg olyan csúszósak az utak, akármennyire hiányzik a menés.
Macska, nagyon-nagyon köszönöm. Hatalmas ölelés érte.
Lesz meglepi. Szerintem egész délelőtt Rólatok fog kérdezősködni.
Sziga, fél 10től van iskola. Megnéztem a honlapot kell menni, mert semmi sem írja, hogy nem. Ráadásul, ma fél öttől edzőmeccs van! Várom, hogy telefonáljanak és lemondják. Szerintem a műfüves pálya is csúszik és balesetveszélyes. Egyébként én még mindig nem vettem autót, SUVot szeretnék, megnéztem az általad dícsért Fiat Explorert, de nekem nagy a 7 személyes.
Macska, kávézz ma otthon, itt zuhog és zuhog.
Narocsi, megnéztem Sullyt. Tetszett, tiszta Amerika, hogy megment valaki egy repülőgépnyi embert, majd magát kell megvédenie, miért döntött úgy ahogy.
Dém, Az éjszaka törvényét a férjemmel néztük és bár van benne piff-puff, nagyon tetszett. Nem is értem ezt a rengeteg rossz kritikát róla.
Kiváncsi leszek hányan mondják le ma az órát és bár a zsebem bánja, megértem.
Sajnos nem tudtam lemenni. :(. Ennek a betege vagyok. Itt már minden esik és jégpáncél az utca. Talán délután.
Jó reggelt csajok!
Kicsit elsodort az élet a fórumról, volt egy kis betegség a csajoknak, Z-nek, de egyik sem vészes. Most már kifelé megyünk.
Fenci: nálunk ma aki nem megy suliba igazoltan hiányzik. Hát a csajok nem mennek. Nekünk egy kivételével minden autón terepjáró, de azokkal sem indulunk el. Itt inkább már rendes eső esik, de jégkása minden.
Jó reggelt!
Macska, gondolok rád, mert ma fél 7kor felhúztam a garázst, hogy indulok! Korcsolyapálya van kint, zuhog az eső, az ónos, úgyhogy lehúztam a garázst. Annyit nem ér egy jógaóra, Pest megyei kisvárosban, hogy összetörjem magam és az autót. Ma itthonról dolgozom :)Huhhhhh, aki teheti ne induljon el. Szegény iskolások!
Tete!
Jó reggelt -ok!
Tete: Jobbulást nekik! És remélem, utána nem Te leszel tőlük beteg.
ladyzso: A szülői időjárása hosszú évek megfigyelése, de hogy olyan szeles esők, amiben tönkre mennek az ernyők, és olyan dörgés villámlás, ami addig egész évben nem volt, meg olyan hóesés, hogy csuda, 5 ből 4-szer biztos hogy van. Nálunk holnapra jelzik a jégpáncélt.Meg mondjuk úgy a tanévévzárók többsége is mindig szakadó esős...Ballagások...
ladyzso: Mint megtudtam, délután voltak a dolgok elmaradva, annyira azért nem lesz ajándék nap, még kérdés a hogyanja,de majd megoldódik.De nem kellett mennem, ők szóltak, én már menetben voltam, és ugye azt csinálok, amit kérnek.Mindenesetre jókor szóltak, időben.A netről nagyon sok mindent meg lehet tanulni. De tény, a kutakodás és a tájékozódás is rengeteg időt igényel.
Köszi, majd holnap megkukucskálom.
Na, most elég sokat írtam az unokáimról? A multkor hiányoltad.
Köszönöm szépen az unokám nevében a jókívánságokat. Igyekszem felvidítani, meg szórakoztatóvá tenni számára a "betegállományt".
Macska írtam privit.
sziasztok
aranyos filmet talaltam teljesen veletlenul a Youtubon, (mindenki meg tudja nyitni),karacsony korul jatszodik
Csodak ideje
Sziasztok!
Jó kis jégpálya lett napközben. Hazafelé meg már esett a hó.
Tete: majonéz: én nem igazán szeretem a tojás alapú majonézt. Jobbulást kívánok az unokának, szegényke. Biztos jól el lesztek együtt. Jól látod, nem bővültek a hangulat jelek.
Eszterlili: teljesen igazad van, nagyon sok szuper dolgot lehet találni a neten, csak keresgélni kell. Tök jó, hogy kaptatok egy napot, még az is lehet, hogy 2 lesz belőle. Érdekes, hogy szülőinél mindig rossz az idő.
Macska54: jaja, csak araszolni lehetett előre, nehogy baj legyen
Borcsamama: sikerült lejutni a klubba? Örülök, hogy Dóri jól van, és hogy mégse marad le a farsangról. Tök jó jelmeze lesz. Gratula Ádám bizijéhez, nagyon okos. Nagyon aranyosak mindketten .
Tete! Jobbulást az unokádnak.
Borcsamama! Azt a kontrolt át lehet kérni telefonon. Nem kéne ilyen időben neki indulni.
Szép estét, már én is itthon vagyok Macsek.
Nálunk szemetel az eső, ha ez reggelre lefagy - és le fog - akkor lesz korcsolyapálya rendesen. Nagyon izgulok már előre, mert a páromnak holnap reggel kell kontrollra menni Szekszárdra. Tiszta idegbeteg leszek míg haza nem ér.
Tete, jobbulást az unokádnak!
Csak elfoglaltak.
Nálunk most a nagyobbik unoka beteg. Fül és torokgyulladása van. A héten betegállomány, azaz nálam lesz. Lassan 9 éves, nincs vele semmi gond, okos fiú. Holnap gyógyítós húslevest főzök, azt nagyon szereti. Mesefilmeket nézünk, olvasunk, beszélgetünk, elmegy a nap.
Ónos eső esett, aztán délután pár percen keresztül szakadt a hó. Lehetőség szerint nem megyek ki, félek az eleséstől. Úgy néz ki, a napi kötelező házirobin meg a betegápoláson kívül nem nagyon fogok csinálni semmit. Remélem a párom hétvégére hazaér. Most igazság szerint eszembe sem jut a Karácsony.
A modik úgy látszik nem gondolták komolyan a hangulatjelek bővítését, vagy változtatását. Ezek szerint ezt nem kell modernizálni. Pedig a használóknak jobb lenne, mint az egyébként ránk erőltetett újítások. De ezek szerint minden csoda 3 napig tart. Nekem az agyamra mennek, az ilyen-olyan hajú, de ugyanolyan arcú figurák. Minek belőle 5? Brrrrr
Nagyon csendben vagytok -ok!
Sziasztok!
Nagyon cukik ezek a mini -modellek.
Nálunk egyenlőre semmi nem esik, de rettentően sötét és szürke minden. Remélem estig kitart, délután klubba akarok menni, már így is elmaradt vagy kétszer a rossz idő miatt. Egyeztetni kellene a kiállításunk miatt, még akkor is, ha csak szeptemberben lesz. Szeretem ha minden időben le van fixálva, meg van szervezve, és persze addig még jó sokat kéne varrni is. Igaz, most nagy furmányosan kitaláltam, hogy ez lesz az első év, amikor nem csupa új munkát fogunk kiállítani.
Az lesz a mottónk, hogy "Kezdetektől napjainkig", így aztán beleférnek a régebben varrott munkák is. Remélem a csajoknak is tetszeni fog az ötlet, délután akarom megbeszélni velük.
Dóri már jól van, tegnap itt voltak mert anyukájuknak szülői értekezletre kellett menni. Olyan virgonc volt, mint egy kisördög. Mégis tud menni a farsangra, én tudtam rosszul az időpontot. Tegnap előadta, hogy Ő Zorró-hercegnő lesz. Van egy gyönyörű királylányos ruhája, Angliából hozatták, azt fogja felvenni, a tetejére pedig az Ádám hajdanvolt Zorró jelmezét.
Ádám megkapta élete első bizonyítványát, mindenből kiváló, egyedül a németre írta a tanító néni, hogy kicsit bátortalan, pedig mindent tud.
Cuki volt, valamelyik este leültette Dórit, és elkezdett neki mesét "olvasni", teljesen ismeretlen szöveget. Most hogy a kicsi beteg, folyton dédelgeti, dicséri, nem nyúzzák egymást.
Tegnap Dóri festett egy képet, tenger alatti világ címmel. Eszméletlen jó lett, erre Ádám megjegyezte: tudjátok, én úgy festek, hogy minden olyan mint a valóságban, Dóri pedig úgy, mint egy művész. Meg kell őket zabálni, olyan aranyosak, és olyan szövegük van.
Elindultam dolgozni, aztán szerencsére még a helyi buszon voltam, mikor rám telefonáltak, hogy ne induljak útnak, mert bezárják az épületet. Hálisten, nem kellett vidékre is utaznom, 10 percen belül felszálltam a hazafelé tartó buszra. Kaptam egy napot ajándékba.Ettől függetlenül, lehet, hogy pótolni kell majd valamikor, de most jó ez így. itt még nincs jele semminek,egyenlőre.Gondolom, leginkább majd holnap, ugyanis szülői, na ilyenkor van a legnagyobb eső, hó, minden ami csak lehet. Mindegy hogy az év melyik napján tartják.
Muszáj volt útnak indulni,dolgozni kell. Otthon ilyen ráfagyós ónos eső, férjem kiraktam melózni ott havas, az jó volt,jöttem dolgozni,itt megint ráfagyós... most kinn áll a kocsi,felhajtva az ablaktörlő,remélem délutánra alábbhagy és nem lekalapálni kell a jeget róla. Amin csodálkoztam, 25 km alatt 3 hókotró szórta a sót, pedig kisvárosok,Dél-Pest megye.
Húúúúúúúúúúú ma nagyon húztam haza felé.... még a kocsi szélvédője is fagyott. Hiába ment rá a meleg. Ami esett az rögtön rá is fagyott. Ma pedig ne induljatok útnak. Senki. Nagyon csúszik.
sunshine06: Időd van rá. Ha én megtudtam tenni, hidd el, neked se lesz gond. Sose gondoltam, hogy idegen nyelvű videókról fogom követni.Ahhoz hozzá kell szokni, hogy nem minden nép köt vagy horgol egyformán, de azt is meglehet szokni. Sőt van, ami kifejezetten balkezes horgolás vagy kötéses videó, és úgy mutatja.A Nagyanyám is csak annyit mondott, Isten nyugasztalja,mikor kértem, hogy tanítson angyalkákra, hogy óóóvasd le.....Hát köszike. Szóval maradt a net.Ez nem Bp., hogy valahová befizetek, aztán pár nap alatt csodákat tanítanak. De képek is nagyon jók vannak.
Jó reggelt -ok.
Ladyzso
Igen gondoltam, hogy azért kérdezed, bocs ha nyeglére sikeredett. Szóval ez a saláta elbírja a boltit. Egyébként sem zacskós sem üveges kész önteteket nem szoktam venni
A házi sk majonéz meg úgy készül, hogy tojás sárgája, só és cseppenként az olaj. A rántott halhoz, gombához stb. a tartár +joghurt, pici cukor, só pár csepp citromlé vagy nagyon kevés fehérbor.
De nagyon szeretem az olívaolaj, balzsamecet, só, fokhagyma, bazsalikom öntetet is. Mustárt nem nagyon használok, nekem nagyon savasak.
Szuper, hogy ilyen lelőhelyet találtál.
....
Köszi, akkor tájékozódom a témában... kicsit félek, az még nem az én világom, de ki tudja?
macska54: Köszi, megnéztem. A múltkor is ugyanott kifogtam egy Converse táskát, hát nem volt lelkem ott hagyni,főleg annyiért.Azóta többen is kérdezték hol vettem...
A mi utolsó 25 éves érettségi találkozónk szeptember 13.-ára volt megszervezve.Szombati napra. Már túl a nyaralásokon és túl az iskolakezdéseken.Ilyenkor még talán esély van egy jobb időre is.
Borcsamama: Olyan időpontot úgysem fogsz találni, ami mindenkinek egyformán jó lesz. Attól függ, mennyire vallásos a család, illetve akarnak-e menni valahová kirándulni.
Mégegyszer köszönöm a segítséget mindenkinek. Holnap eldől hogy mit tud a fotós kezdeni a képekkel, ill. hogy kapok-e itt helyben valami tokot, ill. mennyiért vállalják a laminálást, aztán majd döntök.
Tete, a karfiolrizsről már olvastam, láttam több receptet is, de ki még nem próbáltam. Asszem nem is fogom, legfeljebb majd akkor, ha nem lesz ilyen horror ára.
A karfiolrizsről már hallottam, de még sose próbáltam. Én rizst nem eszek amúgy.
Hát, nekem nem ismerős, de nem is értek ezekhez. Szal még akár az is lehet.
Köszönjük. Gyerkőc alakul, csak nagyon nem akar rendesen enni. Van sok minden, de semmi se kell. Talán holnap.
Amúgy a saját készítésűre gondoltam, nem a boltira, azért kérdeztem, hogy készül.
Nálam a majonéz az: egy kefir, egy tejföl, cukor, só, olaj, mustár. Jó kis laza, könnyű, nem nehéz. Mehet bele bármi.
http://gerrywebershop.hu/
Egy kérdés: Ma a turiban visszacserélték a lányom jelmezét, mert lett közben másik is.Aztán egy táskát találtam, Gerry Weber márka, a címke szerint.A turis mondta, nézzek utána a neten. Ti ismeritek ezt a márkát? Állítólag nem kis márka, én most hallottam róla először...
Sziasztok!
A betegeknek jobbulást, a szülinaposoknak boldog szülinapot. Remélem, a skarlát javulgat.Régen az ovikban tudom hogy szokott még skarlát zárlat is lenni,aki előtte nem volt nem tudom meddig, azt azután sem fogadták bizonyos ideig, hogy ne tudja elkapni. Ha jól tudom, ez volt a lényege. Fertőtlenítések, kilincseken fertőtlenítős géz.Mondjuk, mikor már annyian megfogták, annak nem hiszem hogy sok értelme volt.Ma már nem ilyen szigorúak,ha jól tudom.
sunshine06: Nagyon sok minden fent van a neten. Igenis lehet a vidóekról kötni, horgolni, lehetőségek tárháza. A karácsonyi díszeimet korábban én is a netről horgoltam, jobbnak láttam, mint mindig anyuhoz menni, a fél napom a mászkálással telt. Még az idegen nyelvű videók magyarázatát is jól lehet követni, ha igazán akarsz valamit.Néha nehéz megszokni, az tény. Üsd be a keresőbe bátran, meglásd, nem lehetetlen alkotni ilyeneket.Még olyan videó is van, ahol a horgolási jelek olvasását magyarázza. Csak neki kell látni legalább a keresésnek, aztán belelendülsz. pl. horgolt bébi tutyi videóval, horgolt bébisapka videóval, horgolt kocsitakaró videóval, stb. Esetleg hozzá írod a Yuo Tube-ot, probléma megoldva.
Ladyzso
Úgy, hogy leveszem egy multinál a polcról. Nagyon sok mindenhez én keverem ki a majonézt. De ehhez a salátához jó akár az üveges light fajta. Pl a padlizsánkrémhez mindíg házit keverek, mert nem kell bele a bolti savanykássága. Amiatt nem teszek mustárt sem bele, pedig sokan azzal csinálják. Azt pl csak a faszénen sült padlizsánból, házi majonézből (azaz tojás meg olaj kikeverve) sóból és fokhagymából készítem. Egyszer próbáljátok ki. Semmi vöröshagyma meg mustár.
Diétázók a karfiolrizst ismeritek?
borcsamama, mmmmmm írta, hogy a lamináltat csak ki kell lyukasztani, egy biztosítótűvel fel lehet tűzni vagy szép szalaggal áthúzni, nyakba és már kész is.
Jó ötlet a laminálás - még talán az lenne a legegyszerübb- és a bankkártya tartó is, csak az a baj, hogy nekem kellene rá hutul amivel fel lehet tűzni. Az megint pénz, utána vacakolok vele egy csomót, és kb. ott vagyok, mint ha megveszem készen. Ráadásul nem kevés kell, mi negyvenen voltunk az osztályban amikor érettségiztünk. Igaz, ebből sajnos hatan már nem élnek, viszont az osztályfőnökünk eljön, és rajta kívül még egy volt tanárunk él, őt is meg akarjuk hívni.
Ügyesek vagytok hogy már most, ilyen hidegben nekiálltatok a felújításnak. Jó hogy szinte mindent meg tudtok csinálni, nem kell drága mestereket fizetni. Régen mi is mindent magunk csináltunk, tavaly viszont már nem mertünk neki kezdeni, épp elég volt a bontás, pakolás, padlózás, takarítás, amit mi csináltunk.
hogy ez milyen kreatív és költséghatékony ötlet!!! Wow! Látszik, hogy a kreatív énem szabadságon van, mert ez óriási! borcsamama, itt a filléres megoldás! Hogy ez nekem nem jutott eszembe... (homlokom-csapkodom-szmájli)
Macska: mint nagyim. ők is felkelnek 3-4 körül hajnalban. Hogy minek,nem tudom,nem mennek sehova. Te legalább nem otthon ülsz. De ők...ha ott vagyunk,reggel hallom,5kor nagyim már a lábasokkal zörög,addig bír várni hogy odategye a húslevest...nem akar hamar felkölteni...az 5 óra már nem hamar... Mondjuk ők este is fel vannak 11ig,napközben szunyókálnak 1-1 órát. Mi meg fáradtabban jövünk haza mint mentünk.
Tete: szerdától plussz fokokat mond. TAVASZODIK. Jaj de várom,már nagyon unom hogy állandóan fázok.
fenci: a valentin nap jó. Bűntudat nélkül tudtam nagy doboz nutellát venni
Déméter: mi nem böjtölünk,sőt pár éve nem is húsvétolunk. Tavaszi dekorként kikerül pár tojás,de valahogy nem találtam semmi jó rését a húsvétnak,így érdeklődés hiányában elmarad
Borcsamama: Püskösdöt nem sokan tartják,de a 3 napos hétvégére sokan elutaznak. Bár az 50 éves osztálytalálkozó azért csak az 50., arra aki el akar menni az elmegy bármikor. Nekünk még csak 10 éves volt, 28ból még 26-an eljöttek. Az osztályfőnökünk az nem, 10 év távlatából sincs rólunk szép emléke Kíváncsi leszek 20-40 év múlva...
Olyan toknak én vennék egy bankkártyatartót,abban van vagy 10, és 3-400 ft. Kivágod,lyukasztó és kész is. Vagy lamináltasd le a kész kártyát.Olyan pici méretben nem vészes a laminálás.
Rohanás van. Könyvelgetek is melóban,határidőnek is határideje van,grr. Najó,most is melóidőből loptam a visszaolvasásnyi 10 percet.
Otthon is beindult a felújítás az évre, szombaton megjött a padló a konyhába,tegnap leraktuk,olyan izomlázam van hogy csuda. Sehol egy derékszög a konyhában,így ahogy tettük úgy méricskéltünk,borzalom. A konyhabútorra is megérkezett a fóliám,már 4 ajtó kész is,férjem vágott le a fiókokból fél centit hogy jó legyen,el leszünk a héten vele. Utána jöhet a gardrób kifestése, plafonra ilyen dísz hungarocell izé megy,azzal nem lesz sok gond. És persze számolgatjuk mi minden kell a garázshoz gyerekszoba kialakításához, mennyire nyujtózkodhatunk nyaralásilag.
Macsek, köszönöm szépen a linket és a képeket is. Jó ez a link, de olyat nem csinálnak amit én elképzeltem, ill. a fotók elkészítése nem gond, van egy fényképész barátunk, vele azt a részét meg tudom oldani, ha egyáltalán vannak olyan minőségűek a képek a kis tablón, hogy valamennyire lehessen nagyítani.
Ötletes az album amit csináltál.
Sunshine, neked is köszönöm az ötletet, telitalálat amit írtál, mert tényleg ilyenre gondoltam, csak éppen a hivatalos nevét nem tudtam. Már nézegettem is több helyen, tényleg vannak viszonylag jó áron, egy a baj, hogy mondjuk 50 db ára 1400 ft, a szállítása meg 1500, de még így se vészes. Most már csak az a kérdés, hogy a képeket meg lehet-e csinálni a kis tablónkról, mert nagyon picik, nem tudom majd mennyire lehet nagyítani.
... persze, azt lefagy minden.
Azt jól tetted
Olyan ronda szürke minden.. Kéne egy jó nagy zuhi.
.....
borcsamama
te aztan nem lazitasz, mindig szervezkedsz valamit
a szeptember jobbnak tunik, akkor mar mindenki tul van minden nyaralason, programon
itt a husvet 4 napos, mi epp tegnap tervezgettuk, hova menjunk, hat na...olyan szep helyeket talaltunk hogy csuda
sunshine
ha nem tudsz kotni, horgolni, ott a varras
csinalhatnal babakonyvet, varrogep se kell hozza
vagy olyan forgot az agya fole, abbol semennyi se eleg, barhova lehet tenni
Ohh, édes ám, de mennyire!
Könyv és film játszik a pakliban, kötés-horgolás-ilyesmit szeretnék, csak hát kéne aki megmutatja, azt azért nem tudok a netről lelesni. Régen kötöttem egy sálat, anyukám nagy kötős volt, ő mutatta meg. Gyerekkorunkban mindenki a csodájára járt, olyan egyedi és különleges dolgaink voltak. Csak azt is újra kéne tanulnom, anyukám itt kéne üljön velem non-stop hogy segítsen. Mostanság olyan széééép fonalakat látok, hogy tényleg megfordult a fejemben, de ez nem az a műfaj, hogy felhívom anyukám: Anyuuuuuu, segíííííííts!
borcsamama: neked a leírás szerint szerintem konferencia kitűzőre van szükséged! Kártya nagyságú műa. lap közé lehet tenni bármit (fotót, ....) és a hátulján van csipesz is meg biztosító tű is. Keress rá, nem horror áron van. Ha jól értelmeztem az írásod.
Az egyik szülinapos gólyásunknak egy ilyet csináltam, de én egy albumba tettem. Egy ilyen képet neked is tudok csinálni. És azt többszörösen kinyomtatni és tasakokba tenni.
Itt nézz körül. Vagy hívd fel őket.
http://www.sootersfoto.hu/
Köszönöm a sok véleményt, én is valahogy úgy gondoltam, hogy a pünkösd előtti szombat nem jó, éppen olyan elgondolásból, mint amit ti is írtatok. Akkor lehet hogy inkább szeptemberre halasztjuk. Mindegy, holnap el fogjuk dönteni.
Én nagyon várom és nagyon készülök arra a találkozóra is, sok-sok osztálytársamat régen nem láttam, jó lesz kicsit találkozni. Van köztük olyan is, akinek a lánya az Ádám egyik tanító nénije. Érdekes látni, hogy tiszta olyan , mint az anyukája volt annak idején.
Kitaláltam egy kis meglepit a volt osztálytársaknak, ahhoz is idő kell míg megcsinálom. Remélem nem olvassa egyikük sem a topikot, mert akkor nem lesz meglepetés. Csinálok egy-egy kitűzőt, amin az évszám lesz rajta, amikor középiskolások voltunk, mindenkinek a neve, és a tablóképe. Szívesen csinálnék még egy tablót is, amin a régi és a mostani fotókat raknám egymás mellé, csak hát ez elég necces, mert hogy szerzek be mindenkitől mostani fotót?
Ha esetleg van még valami jó ötletetek, jöhet, szívesen elgondolkozom rajta.
Tényleg, nincs véletlenül valaki köztetek, aki tud olyan forrást, ahonnan be lehet szerezni elfogadható áron olyan műanyag tokot, amibe bele lehet csúsztatni a kinyomtatott kártyát, és amin persze van valami amivel fel lehet tüzni?
Tete, izgalmasan hangzanak a salátáid, én imádom a zellert sütve, főzve, nyersen. Holnap épp egy zelleres krumplit akarok csinálni, amihez mindkettőt vékony lapokra szeletelem, mondjuk 60 dkg zeller, 40 dkg krumpli arányban, kerül rá só, bors, zsálya, ezekkel összekeverem, teszek még rá 10 dkg parmezánt vagy más sajtot, 2 dl tejet és 2 dl főzőtejszínt /lehet csak tejszínt is/, összekeverem, olajozott tepsibe teszem, fóliázom, és megy a sütőbe, amig puha nem lesz, utána még kicsit fólia nélkül lepirítom a tetejét. Isteni finom. Rántott haltejet fogok hozzá csinálni.
...
Most kell kötni, horgolni, varrni, hímezni, utána sokáig nehezebb lesz idő találni rá! Bár az meg édes teher...
Hát aki dolgozik az rohan, mert hónap vége van! Ennyi kv kell:
Szerintem nem nagyon tartják már a Pünkösdöt az emberek, a hosszú hétvégés elutazás inkább beleszólhat a programba. Mi is mindig a Balatonon töltjük a Pünkösdöt. És mivel akkor általában nincsenek nyitva a parti ABC-k, viszek egy darab sonkát és megfőzöm, ahhoz egy kis tojás dukál meg retek.... és a gyerek megszólal, hogy : pót-húsvétot tartunk! Ez olyan jó szezonnyitó! na, ide kellene egy napocska
Hú, ezek biztos nagyon finomak.
hogy készül a majonéz?
Én annyira nem vagyok zeller rajongó, hogy zellerrel is zellert egyek. :-)
Az uncsit fel lehet dobni egy jó kis könyvvel, sok filmmel.
Ismeritek a zellersalátás mániámat, na most alkottam mást.
Párolt zeller, majonéz, kínai kel, és mivel csak Starking almám volt, úgy gondoltam nem kockázom, hanem belereszeltem.
Aztán ezt a salátát háromfelé vettem, az egyikbe Trappista sajtkockákat tettem, a másodikat megszórtam ropogósra sütött bacon szeletkékkel. A harmadikba sárgarépát reszeltem.
Most itt állok a pult előtt és felváltva kóstolgatom, hogy melyik a legjobb. Mindegyik nagyon jóóóóóóóóóóóóóóóóóó!
A majonéz lightos, a tejföl helyett joghurtot tettem. Komplett étkezésnek megfelel bármelyik. De grillezett csirkemellel is el tudom képzelni.
Örülök ha örömet szereztem.
Köszönöm szépen.
Pünkösdkor sokan mennek welneszelni.
Szép napot, Angyalok (és Charlie)!
borcsamama, macska: köszönöm, köszönjük! Vigyázok én, tényleg nem nagyon csinálok semmit. Néha úgy vagyok vele, hogy azért történhetne valami, mert uncsi, de aztán eszembe jut, hogy neeeem, semmi extra törpénést nem szeretnék (mert az akár rossz is lehetne), inkább így elvagyok alapjáraton.
macska: azzal a teknőssel ismét beloptad magad a szívembe!
borcsamama: mifelénk a Pünkösdöt a vallási hagyományos értelmében nem igazán tartják, sokkal inkább a 3-napos hétvégét, amivel jár. Sok család utazást, kikapcsolódást tervez akkorra. Hogy ez a te osztálytársaid körében milyen, az más kérdés. Nekem általános tapasztalat, hogy a 3 napos hétvégéket már van aki fél évvel korábban leszervezi, utazás, stb. És érthető, ha a család együtt tud lenni kicsit... 50 éves??!! Woww! Az aztán nem semmi!!!
Megint szépeket hoztál.
Szaisztok!
Borcsamama: a pünkösdölés jó kérdés, nem tudom, mennyire tartják az emberek. 50 év? Nem semmi. Biztos találtok megfelelő helyet és időt.
Én se tudom, ki rohan és hova. Mondjuk karácsony még messze van.
Hamarosan főzök krumplit, püré lesz belőle.
Sziasztok, én is itt vagyok!
Ki rohan, hova????
Én most éppen nagy szervezésben vagyok. Idén lesz az 50 éves érettségi találkozónk, most akartam helyet foglalni abban a panzióban ahova ti is foglaltatok szállást, és már egész májusra tele vannak. Így most vagy más időpontot, vagy más helyet kell keresnünk.
Mi a véleményetek, mennyire tartják az emberek a Pünkösdöt, mert egyedül az azt megelőző szombat lenne szabad, de nem tudom akkor eljönnének-e. Az a helyzet, hogy egyenlőre még nem kérdeztük senkitől, mindenképpen akarunk egy fix helyet és időpontot, utána kezdjük el szervezni.
Szia, itt vagyok.
De: Nagyon megfogyatkoztunk. Megy a rohanás.
Jó reggelt -ok!
Marcsi, köszönjük a jókívánságaidat, viszont nagyon-nagyon sajnálom hogy nem tudsz jönni a találkozóra. Persze, a család az első, ezzel mindenki így lenne.
Londonka, gondolod hogy azért tűnt el a küldeményed? Ezek szerint mostanában csak nekem van szerencsém és jó tapasztalataim a postával::-) Régebben nekem is volt rossz is sajnos.
Sunshine, vigyázz magadra, és tarts ki. Az én legkisebbem júni. 18-án született.
Jó pihengetést, vigyázz magadra.
Akkor ezt most megjegyezzük. Két (?) kis csúcs ostromlónk lesz decemberre. Olivér körbe lesz véve kis topictesókkal.
Sziasztok!
Vagyok még én is, csak többségére olvasó-üzemmódban. A hétvége azUramé, ha már nem egyedül vagyok itthon :) meg igazából nem történik felénk semmi, ami tök jó, most a nyugalom fontos nekem/nekünk, még mindig feküdnöm, pihennem kell! Csak így nehéz beszállni a hsz-ekbe :)
Havastáj babája áprilisra várható ha jól emlékszem, szerintem is. A mienk júni vége, júli eleje, remélem minden jól megy majd! A házassági évfordulónk júni végén van, jöhetne akár akkor is, de mindegy, csak egészséges legyen!
A betegeknek jobbulást kívánok, a konyhaszolgálatosoknak jó pihenést, remélem estére már jut!
Macska: köszönjük, hogy megmutattad a trükköt
macska
fantasztikus, ahogy minden napra kitalalsz valamit, es nem is egy helyre...
ladyzso
hajjaj, rossz vagyok evekbol, de arra emlekszem, hogy a most 20 eves lanyom kisiskolas volt, mikor abbahagytam a husevest
3 hete adtam postara a boritekot, legipostan...de ma ejszaka rajottem, mi volt a baj? egy kis fadarabra a Ferenc papat transzferaltam ra, hogy anyukam, ha a kezelesre megy, vihesse magaval a taskajaban...no most rajottem, hogy a fadarab pont bankkartya nagysagu volt, igy valaki a postan azt hitte, az van a boritekban es felnyitotta....no comment
74marcsi
nagyon sajnalom, hogy nem jossz a talira
De jó hogy benéztél. Jó kreativkodást.
Nem semmi, hogy mennyire rejtőzködött a skarlát. Nagyon érdekes.
A láz se jó, ahogy más betegség sem. Kemény, hogy milyen nehezen ment le a láza, szegényke..
Felénk a ki nevet a végén és a memória játékok a nagy kedvencek.
Szegény gőzállomás, biztos találsz helyette másikat.
Örülök, hogy ilyen jól telt a hétvégétek.
Sziasztok Angyalkák!
Rég nem voltam, mert bedarált a munka. Olvasással is el voltam maradva ma pótoltam azt is.
Borcsamama: Sajnos nem sikerült áttenni a családi szülinapozást, így nem tudok menni.
Olvastam, hogy Dóri skarlátos, jobbulást neki. Az én fiamnak ezt lábon sikerült kihordania, még amikor ovis volt. A dokinő nem vette észre, mondjuk mi se, mert nem lettek rajta piros pöttyök, csak lázas volt. Később csak a kéz és talp hámlás tűnt fel. Akkor újból vittük orvoshoz, de ő meg azt mondta, hogy most meg már mindegy, mert ez az utózöngéje a skarlátnak. Felírt recept nélküli jó zsíros krémet, hogy azzal kenegessük a hámlott területeket.
Fiadnak utólag is boldog születésnapot kívánunk!
Macska54: Még mindig szuperek a képek!!!
Shephard: Boldog szülinapot Olivérnek!
Tete: Nagyon jó ötleteket adtál az ebédekhez. Egy párat loptam, mert most én éppen " nekem mindegy, valamit, finomat" kategóriákat kapok a fiúktól!
Sunshine06: Mi sokat szoktunk társasozni, meg kártyázni, mert a gyerkőc 10 éves. Testvér híján maradunk mi szülők, de nem bánjuk, mert mi is szeretünk játszani. Társas közül, most a Catan telepesei a nagy kedvenc, ebből már a kiegészítő játékok is megvannak. Így egy játék, 2-3 órás is szokott lenni. Kártyából a megunhatatlan UNO.
Bocsi azoknak, akiknek nem reagáltam a hsz-re, nem jegyzeteltem és csak ennyit tudtam megjegyezni.
Egyébként már jól vagyunk. A gyerek itthon volt, 1 hétig, mert belázasodott. Elég magas láza volt, nagyon nehezen tudtuk levinni, de már jól van. Semmije nem fájt, köhögés se volt, csak láz és orrfolyás. A héten már ment suliba is. A bizije, szuper egy 4-es, a többi 5-ös. Kicsit el volt kenődve a 4-es miatt, de mondtam fel a fejjel, legalább lesz mit kijavítani az év végére.
Most a farsangi lázban ég. Már kitaláltuk, hogy mi lesz, már csak meg kell valósítani. Még van 2,5 hetünk rá.
Hétvégén a keresztlányom tánc fellépésén voltunk, nagyon ügyesek voltak. Utána meg elmentünk a névnapját ünnepelni. Bowlingoztunk, jókat nevettünk, egymás bénaságán.
Mára maradt a házimunka, a tegnapi szórakozás miatt, de nem bántam. Vasalás alól felmentést kaptam, mert a gőzállomásom beadta a kulcsot, kis vasalom meg nincs. Most ezerrel keresem, hogy milyet vegyek. Még jó, hogy a gyereknek, s nekünk is sok holmink van.
Kreatívkodás minimális. A gyerekeknek kitalálva a húsvéti meglepi, félig elkészítve. Most nőnapra keresek valami könnyű horgolt virágot, amit még meg kell csinálni.
Betegeskedőknek jobbulást, jövőhétre szép napot kívánok Mindenkinek!
Millió puszi
Köszönöm -ok.
Hű, ez nagyon vagány, nagyon ügyes vagy!
Tete, mintha valami olyanra emlélkeznék, hogy Havasbaba márciusra vagy áprilisra várható.
Csak erre jártam, és benéztem.
Minden betegeskedőnek jobbulást kívánok!
Úgy tűnik nálunk a betegség már múlóban van.
A szmogból kezd piszok elegem lenni. Jöhetne már valami vidámabb nap is, jó sok napsütéssel.
Macska: nem semmi, hogy készült a lovas kép, nagyon ügyes vagy.
LondonEye: mióta nem eszel húst? Mikor adtad postára, ami elveszett? Biztos szépet alkotsz.
Borcsamama: kopogtatóról raksz majd fel képet?
Pedig a jobb szememre épp hogy csak látok valamit.
Ez is művészet. Nem is akármilyen. Jó szem kell hozzá szó szerint is meg átvitt értelemben is. Meg még mennyi minden..............
De úgy néz ki, Te már csak könnyedén kirázod a kisujjadból. Na az is művészet. Köszi, hogy megmutattad.
Lányok tudja valaki, hogy mikor fognak megszületni a topicbabák?
Hoztam nektek egy linket amin megtudjátok nézni. hogy hogyan készülnek a képeim. Ezt most fél órája dobtam össze.
https://photos.google.com/share/AF1QipNk3DMkVhCF83GViJP Nu1tKcAAabjgY_blHGlDU7vrGE_69qSKrJWWkz0gc33tfbw?key=SGxyUkR5 QnlxLTNhUDBVbENBREpVMnpuTk1YRUN3
kicsit en is kreativkodtam ma, anyukamnak keszitett nevnapi ajandek elveszett a postan, igy most keszitek neki masikat transzfer technikaval
ugyanigy megprobalok disziteni egy kis ejjeli szekrenyt, amit tegnap vettem a hasznaltbutoros boltban, feherre van festve, de nem tul szepen, viragokat probalok transzferalni ra, eloszor a fiokokra
majd holnap kiderul, mi lesz belole addig szaradnia kell, es holnap dorzsolom le a papirt
egyaltalan nem csak tesztat eszem, szerencsere pl.itt a Tescoban is rengeteg fele dolgot arulnak, az indiai konyha tele van vega feltetekkel, de van zoldseges lasagne, batyuk, es a zoldsegfasirt, amit gyakorlatilag barmibol meg lehet csinalni
porkoltet is szerekem zoldsegbol, no es ott van meg a pizaaaaaaaa
csak hust nem eszem, minden tejtermeket es tojast igen