Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Esetleg youtube-on van videó ,hogy mekkora a haladás?
Pontosan erről van szó, a tehetségről. Aki tehetséges - Te valószínüleg az vagy - annak nem okoz gondot a kisebesedett ujj, a fáradság. Csinálja és csinálja, mert ez neki örömet, sikerélményt jelent. Aki kevésbé - annak már nem jelent feltétlenül örömet, egy idő után fárasztónak, nyűgnek érzi a gyakorlást. Lehet bármilyen rátermett a tanár, lehet bármilyen agilis a szülő - ha a növendékben nincs meg a kellő ambició.
Azért az ritka, hogy későn, felnőtt korban "jön meg" a tehetség, az ambició. /Úgy tudom, Schumann 22 éves korában kezdett el a zenével foglalkozni - de ne ítéljetek el nagyon, ha már nem emlékszem a nevekre pontosan.../
Milyen egy jó hegedűóra...
Sok növendékem mondja, vagy mondta hogy jó nálam tanulni. Ezt most ne vegye senki öndicséretnek , de hát istenem, ez van...:))))
De a viccet félretéve , milyen legyen egy jó hegedűóra?!
Milyen legyen a tanár , hogy viszonyuljon a növendékhez.
Itt azért különbséget kell tenni gyerek és felnőtt tanuló között.
A gyerekeknél a tanár próbálja megérteni a gyerek belső énjét, hogy most éppen mi a baj, vagy mi nem tetszik neki. Rá kell hangolódni a tanulóra egy bizonyos szinten, és nem mereven tartani magunkat a katonás fegyelemhez, hisz sokszor az a gyerek reggel 7 óta talpon van, végig szenvedte a napot az iskolába, fáradt, és késő délután kerül esetleg hozzám , mikor már agyilag és szellemileg is sokszor nyűgös. Ezt egy jó tanárnak figyelembe kell venni !
Ezért szoktam beszélgetni, viccelődni, érdeklődve mi volt a suliba, stb, stb, Persze ez is gyereke válogatja , mert volt olyan az évek alatt, aki mindent akart csak hegedülni nem:))
De az a tapasztalat , hogy ha kellő türelemmel, és oda figyeléssel
közelítünk hozzá, akkor megnyerjük a bizalmát.
Arról nem is beszélve, hogy a hangszeren való játszás önbizalmat is ad , és aki addig esetleg az iskolába félénkebb volt, az alig várja hogy megmutathassa hogy mit tud. Erre is volt nem egy példa az évek alatt.
A felnőttekkel látszólag könnyebb a helyzet.
Sokszor tapasztaltam hogy kicsit félve, izgulva jöttek el az első órára, órákra. Mondom is mindég hogy ez nem fogorvosi szék, itt nem tartani semmitől:)) Aztán egy fél óra múlva már mosolyogva,nevetve , felszabadultan próbálja megoldani a adott feladatot.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a növendékkel jó viszonyt alakítsak ki, és a személyisége felől is képet kapjak.
Nálam minden óra egy kis beszélgetéssel kezdődik, hegedülés közben is tartunk szünetet és olyankor sok mindenről beszélgetünk.
Sokat szoktam mesélni a külföldi utaimról, vagy egyéb érdekes eseményekről, és szint úgy kérdezem a növendékeket is.
De betartva azt a távolságot hogy ne érezzen tolakodónak!
És bizony egy idő után majd mindegyik növendékem megnyílt , és egy fajta bizalommal lett irányomba.
Beszéltek családi eseményekről, vagy ügyes-bajos dolgaikról, stb, stb ...
Tehát az órák ez által barátibbak"lesznek, és feszültség mentesek.
Persze ezt csak azzal lehet aki erre nyitott, de sok múlik a tanáron.
Nálam a legzárkózottabb növendékem is egy idő után megnyílt, és barátibb lett a kapcsolatunk.
Ugyanis sokkal jobb úgy tanítani, hogy nem egy poroszos katonás órát adunk le, ha nem egy jó kedélyű, jó hangulatú órát biztosítunk a növendéknek! És ez még csak az emberi oldala a tanár-növendék kapcsolatnak. Magára a hegedűtechnika tanítására egy másik írásomba térek ki.
https://www.facebook.com/profile.php?id=100010168157083