Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kapcsolati pénzügyek

EnVogue
Létrehozva: 2015. október 28. 14:07

Sziasztok,


számomra a kapcsolat komolyságát jelzi, hogyan kezeli férfi és nő a párkapcsolában a pénzt, illetve a a férfi mennyire nagyvonalú a nővel szemben (amivel egy normális nő nyilván nem él vissza). Ennek szellemében osztanám meg a történetem. A vőlegényemmel évek óta külön kasszán élünk, ennek oka, hogy mindketten saját egzisztenciával rendelkezünk, amikor összekerültünk. A fizetésem x, a páromé 2x. Három kasszánk van, egy közös, amibe mindketten a fizetésünk arányában teszünk be, ami fair, mert ez így mindkettőnknek hasonló megterhelést jelent. Ebből fizetjük a lakás és a háztartás költségeit. Minden mást mindenki a saját fizetéséből vesz meg, illetve ha közös utazás van, vagy közösen veszünk nagyobb értékű dolgot, akkor azt felezzük. Ez mostanában odáig fajult, hogy a párom egy mozi, ebéd vagy egy út a szülőkhöz esetén is benyújtja a számlát: ennyi volt a benzin, ennyi a mozijegy stb. Előfordul ugyan, hogy meghív, de ritkán, akkor is nehezére esik. Sokszor bánt ez az osztozkodás, kicsinyesnek tartom. Különösen a nyaralás megterhelő nekem, hiszen ő kétszer annyit keres, mégis elvárja hogy felesben fizessünk mindent, mintha haverok lennénk. Most megint utazást tervezünk, és mivel a párom mostanában nagyobb összeghez jutott, amikor elkérte volna tőlem az út felét, felvetettem, hogy legalább az autobérlést kifizethetné kettőnk helyett, elvégre ő a férfi, több a pénze is, mint nekem. Erre megsértődött, követelőzőnek nevezett, ami azóta is bánt. Hogyan tervezzünk így közös jövőt, ha ennyire hiányzik belőle a nagyvonalúság velem szemben? Nálatok hogy alakulnak a pénzügyek? Minden építő, jóindulatú hozzászólást köszönök. 


 

  1. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 29. 11:5251.

    De szeretnél ettől a férfitől többet. Csakmert vőlegényedként említetted, gondolom ennek az lenne a folyománya, hogy eccercsak összeházasodtok. Akkor majd szerinted egyetlen huszárvágással megváltozik a pénzügyi "gondolkodásotok"? Mert a családban nem igazán szoktak így "enyémpénz-tiedpénz"-ezni.. -szerintem-

    előzmény:
    EnVogue (45)
    2015-10-29  10:48
  2. 2015. október 29. 11:3950.

    Vicces vagy. Tényleg így van. Örültem, hogy hajlik a kompromisszumra. Általában lehet beszélni vele, csak magától nem jut eszébe. Sajnos. 

    előzmény:
    Ardian05 (48)
    2015-10-29  11:21
  3. 2015. október 29. 11:3549.

    Jajj, nem neki van két lakása, hanem nekem egy és neki egy. Mindketten fizetjük a magunk lakáshitelét innen, svájci frankos, forintra átváltós, szóval otthon esélyünk se lett volna visszafizetni, az itteni megtakarításainkból viszont lassan kilábalunk belőle mindketten. A másik, hogy a pasim tervezőmérnök, otthon kevés a jó állás a területén, merthogy alig van ugye iparunk, itt viszont kapkodnak a mérnökök után, komolyabb projekteken is dolgozik pl. Kínában meg az araboknak. A fizetések is mások. Nem tartozik a témához, de szerintem aki teheti, mert még fiatal, menjen ki külföldre néhány évet, tapasztalni, világot látni, pénzt gyűjteni, nyelvet tanulni, nem bánja meg. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (46)
    2015-10-29  10:54
  4. 2015. október 29. 11:2148.

    ez tényleg így van, vagy jobban érzed magad, ha ezt hiszed?

    előzmény:
    EnVogue (45)
    2015-10-29  10:48
  5. 2015. október 29. 11:1347.

    Nem, nem értetted jól, hat éve ismerem, ennek azért van jelentősége, mert már akkor is udvarolt nekem, nagyon be is jöttünk egymásnak, de végül nem mentem komolyabban bele, mert még nem zárta le a házasságát. Végig tartottuk a kapcsolatot, közben kiment külföldre, az érzelmek viszont nem múltak el. Kb. négy éve jöttünk össze komolyan, abból másfél éve élünk közösen, külföldön, mert kiköltöztem hozzá.  Előtte távkapcsolatban éltünk valóban, de az is beleszámít igen, 😀, merthogy én szabadúszóként akkor is hónapokat töltöttem kint a páromnál, innen dolgoztam akkoriban. Két hétnél hosszabb időt nagyon ritkán töltöttünk külön, ez így sokáig megfelelt mindkettőnknek, bár folyamatosan képben volt, hogy összeköltözünk, csak nem tudtuk hol, ki adja fel a másikért a kialakított életét. Végül az döntötte el, hogy a páromat itt kint előléptették, több lett a fizetése, lehetőségei, az én munkám viszont megszűnőben volt otthon. Úgyhogy kijöttem. A barátnőm párja pl. munkája miatt annyit utazik, hogy kevesebbet vannak együtt, mint mi, amikor távkapcsolatban éltünk. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (42)
    2015-10-29  09:53
  6. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. október 29. 10:5446.

    Sztem meg meg kell kerdezni,h mire gyujtesz? Kozos hazra ,nekunk vagy magannyugpenztarra?


    Ezek fenyeben el tudja a csaj donteni h igazat mond-e az urge vagy hazudik es csak siman onzo. A cselekedetei (szlakivonat) mennyire vannak osszhangban a szoveggel. 


    Masreszt minek neki 2 lakas ha a hitelei durvan lenyomjak az eletszinvonalat? Ertsd 40 kprul azert mar vilagosnak kellene lenni h not nem lehet megtartani (elvarni) h kenyeren - vizen legyen.

    előzmény:
    Ardian05 (44)
    2015-10-29  10:29
  7. 2015. október 29. 10:4845.

    Igen, tegnap elmondtam neki, hogy zavar ez a számolgatás. Belátta, hogy igazam van, úgyhogy végül megemeltük a közös kasszát, ez jó ötlet volt, köszi. így lényegében a saját dolgokon, és a nagyobb beruházásokon kívül mostantól mindent abból finanszírozunk. Az meg nem hátrány, hogy emellett mindkettőnknek saját bankszámlája is van, mindig is elég független típus voltam, nem bánom, ha úgy gazdálkodhatok a pénzemmel, ahogy akarok. 

    előzmény:
    phangan (40)
    2015-10-29  08:44
  8. 2015. október 29. 10:2944.

    ez világos, de az indító kérdés úghy hangzott, hogyan lehet egy ilyen pasival közös jövőt tervezni


    felteszem, a kérdező ezalatt házasságot, családot értett


    a válaszom, hogy sehogy


    az a pasi, aki így viselkedik, vagy nem tervez közös jövőt a nővel, akivel így bánik


    vagy ha igen, az elég sötét jövő lesz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (42)
    2015-10-29  09:53
  9. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. október 29. 10:0043.

    "férjemnek" = az mar jogilag is vagyonkozosseg. 

    előzmény:
    KN18 (38)
    2015-10-29  07:58
  10. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. október 29. 09:5342.

    De itt nem hazassagrol van szo, czak egyuttelesrol ami max eloszobaja a hazassagnak,de egy sokkal lazabb dolog.


    Viszont ha minden igaz es jol ertettem, akkor az 2,5 evbol eddig kettot kulon eltek (randizgattak hol egyik hol masik lakasban) es csak az utolso fel evben laknak egyutt. Azt is kulfoldon. Vagyis az egyuttelest a kulfoldre koltozes hozta meg.


    Plusz nem tudom hogy ebben a ket es fel evbe beleszamolodik-e hogy x honapot tavkapcsolat,ugy mar nem is olyan sok ido.


     


    Ha meg ez igy van ahpgy leirom, tehat a kulfold hatasara koltoztek ossze,akkor a lany egyelore inkabb szamit kvazi egy jo lakotarsnak mint "szerelmemnek",mert a hapsi penzgyujto uzemmodban van,azert ment kulfoldre.


     

    előzmény:
    Ardian05 (41)
    2015-10-29  09:00
  11. 2015. október 29. 09:0041.

    Sehogy.


    A házasság, család vagyonközösség is. Nincs enyém, tied, miénk van.

    előzmény:
    EnVogue (1)
    2015-10-28  14:07
  12. 2015. október 29. 08:4440.

    Hát tényleg eléggé életképtelen pasik vannak mostanság. Amit a legsűrűbben látok, hogy elköteleződni sem akarnak, vagy legalábbis nagyon nem sietik el. 


    Végülis valamiben úgyis kompromisszumot kell kötni, mert reálisan nézve kicsi az esélye, hogy kifogsz egy tökéletest. :) Így nézve meg az anyagiak legalább egy olyan dolog, amit meg lehet beszélni! Persze ez is a személyiségéhez kapcsolódik... De ha komolyan leülsz vele megbeszélni, hogy ez téged frusztrál, és javasolsz ötleteket, hátha lazul nála a dolog. De az biztos, hogy ha harmadik kasszánál is maradtok, akkor dobjatok bele többet, hogy ne fogyjon el hó végére (vagy húzzátok meg a nadrágszíjat ), és akkor nincs ilyen félreértés. És azért szó eshetne egymás családtagjaihoz kapcsolódó kiadásokról is, mert később is sok ilyen lesz.

  13. 2015. október 29. 08:0239.

    Értelek. Tehát akkor megbarátkozol a szarrágással, (bár láthatóan nehezen megy) csak, hogy ez a csodás hím melletted maradjon. Mert úgy érzed neked ettől soha nem volt és nem is lehet jobb. Rossz hírem van, ezt ő is tudja és pont azért kezel így és ez az idő múlásával csak rosszabb lesz.


    Szeresd önmagadat! Ne a pasinak dobált mentőöveket.....


     

    előzmény:
    EnVogue (31)
    2015-10-28  21:47
  14. 2015. október 29. 07:5838.

    Hát én sem tudnám elképzelni az együttélést másképp. Volt, hogy a férjem brutálisan sokat keresett én meg gyes-en voltam az ikreimmel.


    Meg volt olyan is, hogy a férjemnek volt több mint 20 milliós kintlévősége és én adtam el a saját üzletem, hogy az áfa-t be tudja fizetni. Soha nem számolgattuk, hogy akkor most ki adjon a másiknak meg mennyit?. 


     

    előzmény:
    évi* (34)
    2015-10-28  22:02
  15. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 28. 22:1437.

    Én ugy vélem, hosszutávú kapcsoltban ez nem működhet. Biztos van, akik igy élik le az életüket egymásmellett, nekem ez tök fura. Mintha csak lakotársak lennétek.


    Mi 10 éve költöztünk össze (2év együttjárás után) és elsőperctől teljesen természetes volt, h nem különkasszázunk. 


    Nekem ez mindig fura jelenség, pedig nálunk én kerestem mindig a többet, talán csak a GYED alatt volt egyforma fizunk. Mégse lennék képes azt mondani: fizesd ki ezt vagy azt.


     

    előzmény:
    EnVogue (1)
    2015-10-28  14:07
  16. 2015. október 28. 22:1236.

    Ugyan nem nekem céloztad, de én pl. azt tudom mondani, hogy annyi seggfejjel hozott össze a sors, hogy egyre inkább nem bírtam elviselni a hülyeségeiket. Egyre kevésbé akartam kompromisszumot kötni (=eltűrni), így ha nem tetszett valami, azonnal kuka. 28 évesen találtam meg a férjemet. Addigra kb. el sem hittem, hogy létezik használható férfi, ezért írtam, hogy nem nagyon tettem bele semmit a kapcsolatunk elején.


    És akkor jött, és nem kellett semmit eltűrni, nem kellett megváltozni, úgy volt jó, ahogy volt. És még mindig az.


    ...és minden egyes nap csak örülni tudok, hogy nem ragadtam le egyik lúzer mellett sem...Volt olyan, amelyiket 4 és fél év után úgy rúgtam ki, hogy szerettem. Akkor azt hittem, beledölglök. Na ez bizonyult a sok közül a legjobb döntésnek. :-)

    előzmény:
    EnVogue (31)
    2015-10-28  21:47
  17. 2015. október 28. 22:0535.

    Itt nem a konkrét összegekkel van a gond, hanem az elvvel. Vagyis azzal sem lenne, ha mindkettőtöknek megfelelne.

    előzmény:
    EnVogue (30)
    2015-10-28  20:52
  18. 2015. október 28. 22:0234.

    "...miért fizessek én több mindent, nem tehetek róla, hogy ő keveset keres..." => Marhára szeretheti a csajt, aki ilyeneken gondolkodik.


    Nálunk mindenki beledobja a közösbe, amit keres, és kiveszi belőle, amire szüksége van, netán egyszerűen vágyik valamire. Ennyire egyszerű.

    előzmény:
    phangan (26)
    2015-10-28  20:16
  19. 2015. október 28. 21:5933.

    Fú, én belefutottam ilyenbe, nagyon gáz volt...Hamar szabadultam tőle.

    előzmény:
    KN18 (25)
    2015-10-28  20:13
  20. 2015. október 28. 21:5832.

    Innen a távolból és ismeretlenül bántóan szarrágónak tűnik.


    Nekem ez az életmód nem jönne be, de nem nekem kell vele élnem.


    Esküvő óta nálunk közös kassza van, addig pedig azt és annyit fizettem, amennyi épp eszembe jutott, többit pedig automatikusan ő. (Nagyon nem vittem túlzásba...Előtte elég sok hülyével volt dolgom, minimális erőfeszítést tettem a kapcsolatért. Ez azóta természetesen változott, már jó ideje komolyan gondolom vele - 10 év 3 gyerek. :-))

    előzmény:
    EnVogue (24)
    2015-10-28  20:07
  21. 2015. október 28. 21:4731.

    Annyit még, nagyon szerencsés vagy, hogy a te párod nagyvonalúan bánik neked. És azt is, hogy neked érzésem szerint könnyen mehetett a párválasztás, és nem akadt szar alak az utadba. Köszönd meg a Jóistennek a szerencsédet. Nekem a párkapcsolat mindig kihívást jelentett, mindenki nyilván más területen kapja az életben a tanulnivalót. Én nagyon nehéz utat jártam végig, rengeteg csalódást keltő randevún vettem részt, sokat tettem azért, hogy megtaláljam a párom, és sajnos rengeteg nullánál is kevesebb pasival találkoztam, mire megtaláltam a sok szempontból hozzám illő párom. Kezdetektől fogva százszor különb volt, és százszor komolyabban vett, mint az összes többi, akit eddig ismertem. Képzeld, milyen lehetett a többi -"laza kapcsi jöhet?"kategória. A párom tanult, világot látott, több nyelven beszélő, komoly, családcentrikus, megbizható, gondoskodó, végtelenül őszinte ember, amellett, hogy neki is vannak hibái. Sok. Ahogy nekem is. 


    Ha még mindig komoly kétségeid vannak, miért vagyok vele, ajánlom figyelmedbe ezt a csodálatos gyűjteményt, hűen tükrözik milyenek és mit tudnak nyújtani a mai szingli férfiak, tisztelet a kivételeknek természetesen! Akár én is gyűjthettem volna a velem neten ismerkedni próbáló férfiaktól szóról szóra ugyanilyenet: http://velvet.hu/randi/2015/10/24/csajozos_ dumak_worst_of_kivi_vagy_a_futyimre/


    Becsüld meg a párod!! 

    előzmény:
    KN18 (25)
    2015-10-28  20:13
  22. 2015. október 28. 20:5230.

    Tudom, hogy gáz, azért is írtam ide. Neki viszont ez a természetes. Mondjuk nálunk, ha hazaugrunk a szüleimhez, az oda-vissza 1600 km benzin, plusz az autópálya-matricák és alagút díjak, úgyhogy alsó hangon is min. 60.000 forint, mert külföldön élünk egy ideje. Két havonta járunk haza. Otthon, amíg a szüleim közelebb voltak (200 km), fel sem merült, hogy én is fizessek bele az utazásba. Szerencsére, mert az tényleg sok lett volna. Az utazásaink miatt sem kell megfeszülnöm, azért elég jól keresek is én is, ezt a párom is tudja. Csak így nyilván kevesebbet tudok másra szánni. Ezzel együtt is nehéz néha, mert ő ezt másképp látja, neki is költségei vannak, pl. egy csomó hitele, nem érti mi bajom van, de mit csináljak? Szeretem. 

    előzmény:
    KN18 (25)
    2015-10-28  20:13
  23. 2015. október 28. 20:5029.

    Egy számlánk van két kártyával. Minek bonyolitani te pénzed- én pénzem, ilyen olyan számlák stb.... Felnőtt emberek vagyunk mindenki tudja meddig költhet, a nagyobb dolgokat megbeszéljük.


    El nem tudnám képzelni ezt a külön kasszás dolgot egy komoly kapcsolatban/ házasságban. Nekem fontosabb az időm, az életem, ha ezt megosztom valakivel, a pénz már mellékes. De van akinél az a legfontosabb.

    előzmény:
    EnVogue (1)
    2015-10-28  14:07
  24. 2015. október 28. 20:3728.

    Na igen, hisz maga az együttélés is már komolynak mondható. Hogy talán honnan komolyabb? Én egy esetleges lánykérés, esküvő, gyereknél mondanám azt, hogy ilyen feltételekkel lehet hogy baj lesz.

    előzmény:
    KN18 (27)
    2015-10-28  20:24
  25. 2015. október 28. 20:2427.

    Így bizony ez nagyon gáz. Ki és mikor gondolja azt, hogy a kapcsolat komolyabb? 


    Lehet a pasi épp azzal spórol rengeteget, hogy olyan nővel él aki finanszírozza önmaga életvitelét + kielégíti még a férfi igényeit is. 


    Egyáltalán miért kell együtt élni? Ha alapvetően szabadságra vágyik valaki? Mert kényelmesebb? mert olcsóbb? 

    előzmény:
    phangan (26)
    2015-10-28  20:16

Címlap

top