Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kapcsolati pénzügyek

EnVogue
Létrehozva: 2015. október 28. 14:07

Sziasztok,


számomra a kapcsolat komolyságát jelzi, hogyan kezeli férfi és nő a párkapcsolában a pénzt, illetve a a férfi mennyire nagyvonalú a nővel szemben (amivel egy normális nő nyilván nem él vissza). Ennek szellemében osztanám meg a történetem. A vőlegényemmel évek óta külön kasszán élünk, ennek oka, hogy mindketten saját egzisztenciával rendelkezünk, amikor összekerültünk. A fizetésem x, a páromé 2x. Három kasszánk van, egy közös, amibe mindketten a fizetésünk arányában teszünk be, ami fair, mert ez így mindkettőnknek hasonló megterhelést jelent. Ebből fizetjük a lakás és a háztartás költségeit. Minden mást mindenki a saját fizetéséből vesz meg, illetve ha közös utazás van, vagy közösen veszünk nagyobb értékű dolgot, akkor azt felezzük. Ez mostanában odáig fajult, hogy a párom egy mozi, ebéd vagy egy út a szülőkhöz esetén is benyújtja a számlát: ennyi volt a benzin, ennyi a mozijegy stb. Előfordul ugyan, hogy meghív, de ritkán, akkor is nehezére esik. Sokszor bánt ez az osztozkodás, kicsinyesnek tartom. Különösen a nyaralás megterhelő nekem, hiszen ő kétszer annyit keres, mégis elvárja hogy felesben fizessünk mindent, mintha haverok lennénk. Most megint utazást tervezünk, és mivel a párom mostanában nagyobb összeghez jutott, amikor elkérte volna tőlem az út felét, felvetettem, hogy legalább az autobérlést kifizethetné kettőnk helyett, elvégre ő a férfi, több a pénze is, mint nekem. Erre megsértődött, követelőzőnek nevezett, ami azóta is bánt. Hogyan tervezzünk így közös jövőt, ha ennyire hiányzik belőle a nagyvonalúság velem szemben? Nálatok hogy alakulnak a pénzügyek? Minden építő, jóindulatú hozzászólást köszönök. 


 

  1. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. október 29. 16:1076.

    Sztem meg egy nonek (sem senkinek) nincs koze ahhoz,hogy a ferfinek mennyi penze van ahhoz meg plane mennyit keres. Ne a penzert szeresse hanem mert jo vele.


    Osszekoltozeskor is max csak annyi h tudnak-e egyutt nyaralni ,bandazni. Ha osszwhazasodnak akkor meg annyi hogy a ffi tud-e lagalabb beleeadni a kozosbe annyit mint a no de azon tul mem hiszem h tobbhoz koze volna.

    előzmény:
    Dáridóri (74)
    2015-10-29  14:50
  2. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. október 29. 14:5275.

    Lehet, hogy igazad van, és én vagyok túl optimista :)

    előzmény:
    Dáridóri (74)
    2015-10-29  14:50
  3. 2015. október 29. 14:5074.

    Nincs olyan?


    De a pénzhez való hozzáállás olyan kardinális kérdése egy kapcsolatnak, ami ha nem egyforma vagy hasonló, az nem szimplán konfliktus forrása, hanem biztos buktató lassan ölő méreg.


     


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (73)
    2015-10-29  14:35
  4. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. október 29. 14:3573.

    Szerintem nincs olyan baj a topikindítóék esetében, csak most egy dolog miatt kicsit kiakadt, és nyitott róla egy topikot. Sokat kell beszélgetniük őszintén. Szerintem egyáltalán megoldhatatlan a problémájuk. Mutass egy kapcsolatot, ahol soha semmilyen konfliktust nem merült fel!

    előzmény:
    Dáridóri (69)
    2015-10-29  13:59
  5. 2015. október 29. 14:2772.

     


     Ez jó, de mégis azt súgják a sorközeid, hogy pötit önbizalmad van, ezért lemész kutyába. Mintha az Isten lábát fogtad volna meg te, aki pedig erre nem is vagy méltó... Honnan tudod, hogy milyen lehúzós nők miatt került ez a csodapali rettenetes anyagi helyzetbe? Ja, hogy ő mondta? Khmm.


    Figyelj, én nem tudom milyen közegben mozogtál itthon, kikkel és hol ismerkedtél, de az miért befolyásolja a magadról alkotott képet? Hulladék hapsi mindig is volt és lesz. De ez nem a te hibád. Nekem sem tetszene ez a te pasasod mentalitása (szvsz. felfordul a gyomrom, nemférfi, fúújboá) szoktam mondani úrnak születni kell -hát az itt nem sikerült. Ráadásul a jó barátság alapja a pontos elszámolás (ezt is én szoktam mondani ), ami nem a fifti-fiftit jelenti! Hanem, hogy egyik félben sincs tüske. Nálatok pedig van, és talán mindig lesz. Neked most jó az autóbérlés, neki lehet, hogy örökké bassza majd a csőrét. Nem lehet így meghitt szeretetben élni. Nem lehet.


     


     


     

    előzmény:
    EnVogue (62)
    2015-10-29  12:38
  6. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. október 29. 14:1771.

    A mi helyzetünket még az is bonyolítja, hogy én részben egyéni vállalkozó is vagyok, tehát érthető módon azt szoktam én fizetni, amit el tudok számolni. Ő meg fizeti azt, amivel rohadtul nincs kedvem még csak foglalkozni sem...


    De valószínűleg ez így leírva nagyon bonyolultnak tűnik, de hidd el, teljesen bevált, és senki nem élősködik senkin. Igazából nem is szoktunk foglalkozni ezzel, tulajdonképpen itt is csak azért coming outoltam, mert sok hozzászóló írta, hogy igazi kapcsolatban nincs külön számla, én meg szerettem volna jelezni, hogy szerintem nem ezen múlik, hogy igazi-e egy kapcsolat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (68)
    2015-10-29  13:37
  7. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. október 29. 14:1170.

    Amikor összejöttünk, akkor neki már volt bankszámlája (mert neki már volt munkahelye), ráadásul devizaszámla, mert külföldi munkahelye volt, és abból csak egy részt tett át forintba, aminek egy részét a bank csoportos beszedéssel rögtön le is szedte (rezsi). Ez nagyon praktikus volt, nem akartuk bolygatni, ezért megbeszéltük, hogy ez marad, de a rezsi rám eső kb. felét minden hónapban megkapja készpénzben. Ez azért is jó, mert akkor neki az ő számlájáról szinte sosem kell kivenni, a havi készpénzt én adom kvázi. Nagyon bevált.


    Vásárlás: ez kialakul. Aki kevésbé lusta elővenni a pénztárcáját, általában az fizet :) Egyáltalán nem fillérezünk. Szerencsére keresünk annyit, hogy ezt megtehessük. Egy többéves kapcsolat alatt ez egyébként teljesen beáll.


    Egyvalamihez ragaszkodom: étteremben nem vagyok hajlandó fizetni. De nem anyagi okok miatt. Nem mert az férfidolog :)


    Tulajdonképpen azért is szeretem a két számlát, mert két külön banknál vagyunk, és mivel én nagyon nem bízom a bankokban, örülök, hogy nem egy helyen van minden pénzünk. Kemény munkával keressük és sok pénzről van szó, és nem szívesen teszek fel mindent egy lapra... Nem szeretnék belefutni egy Quaestor-dologba. Jó, jó, tudom, ez üldözési mánia, de jobb félni, mint megijedni, ugye :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (68)
    2015-10-29  13:37
  8. 2015. október 29. 13:5969.

     


     


     "Az, hogy egy pár hogyan tartja a pénzét, csupán megegyezés kérdése, a lényeg, hogy egyetértsenek."


     


     Ez a lényeg, se több, se kevesebb. Viszont pontosan ez nincs meg a topikindítóéknál. Ha pedig egy pár nem ért egyet pénzügyi kérdésekben az meglehetősen lélekromboló, és biztosan szenvedéshez vezet.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (63)
    2015-10-29  12:40
  9. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 29. 13:3768.

    Jó, hogy egyetértetek.


    Csak kiváncsiskodok, mert nekem még nem volt különkasszás kapcsolatom: hogyasszoggya, megjön a fizu két külön kártyára és akkor abból a közösbe mindenki beletesz x összeget, és ha tisztítószer meg kenyér kell, akkor azt onnan veszitek el? Ha pedig egyikőtöknek kell egy új cipő vagy rendel munkaidőben egy pizzát, akkor azt a sajátpénzből teszi? 


    De akkor ezt -gondolom- valamelyes kézben is kell tartani, például két külön fakk van a tárcádban, hogy ez a háztartásba ez pedig magadra?


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (66)
    2015-10-29  13:32
  10. 2015. október 29. 13:3367.

    ne haragudj, ha nyers voltam, de a legtöbb hozzászólásodból süt, hogy végre találtam egy normális pasit, jaj de jó, ezért el kell néznem neki ezt-meg azt


    ismerem az érzést, hidd el. én is 30 éves koromig vártam normális kapcsolatra, de úgy, hogy előtte semmilyen sem volt


    de attól még, hogy nehéz, ne értékeld le magad és ne te legyél az, aki mindig kompromisszumot köt, mert lehet, hogy most így elégnek tűnik neked, de folyton hiányérzet marad benned

    előzmény:
    EnVogue (58)
    2015-10-29  12:22
  11. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. október 29. 13:3266.

    Köszönöm, dolgozunk érte, hogy ilyen legyen :)


    Tulajdonképpen csak azért írtam le, hogy reagáljak arra, hogy nem létezik a 1. régen együtt élnek + 2. szeretik egymást + 3. külön számlán vannak egysége. Ehhez sajnos muszáj volt egy kis nyálat is belevinnem, elnézést :)


    Egyébként nem irigylésre méltó. 15 éve nem bírom rávenni, hogy ne csak a konyháig menjen ki, és tegye le az asztalra, hanem egyből dobja ki a kukába a szemetet. Ő nem tudja megmagyarázni, miért nem dobja ki, én meg már beletörődtem, hogy ez már örökre így marad. Nem tudom, fél a kukától vagy mi...

    előzmény:
    EnVogue (65)
    2015-10-29  13:23
  12. 2015. október 29. 13:2365.

    Irigylésre méltó a házasságod, gratulálok! És teljesen egyetértek azzal, amit írtál. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (63)
    2015-10-29  12:40
  13. 2015. október 29. 13:0764.

    😀😀Hát igen, majd megmagyarázom neki, hogy ilyenekről nem akarok veszekedni. Bár nálunk a minimál esküvő az esélyes, egyikünk sem vágyik nagy felhajtásra, szerencsére, ebben nagyon egyetértünk. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (61)
    2015-10-29  12:30
  14. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. október 29. 12:4063.

    Tegnap este szól a férjem a másik szobából, hogy gyorsan menjek át. Rohanok, hátha valami baj van. Hát ott ül (ál)hétfájdalmas arccal, hogy "Csak nagyon hiányoztál". Odamegyek vigyorogva, hogy "Szeretjük egymást?" Erre magához ránt (majdnem orra buktam...), és azt mondja: "Örökké!"

    Ezt a nyálas bevezetőt azért írtam, mert idén lesz a 15. házassági évfordulónk. És a kezdetektől a mai napig 2 számlánk van.

    Soha semmiféle gondot nem okozott. Nekem kicsit furcsa is, hogy emberek ennyire függnek a pénztől, és ennyire a pénz alapján ítélnek meg egy kapcsolatot. Mi az, ami kell egy boldog párkapcsolathoz? Szerintem a közös lélek és a közös értékrend. Ez legyen a közös. Hogy hol van a pénz, hány helyen vagy milyen módon, oly lényegtelen. Az, hogy egy pár hogyan tartja a pénzét, csupán megegyezés kérdése, a lényeg, hogy egyetértsenek. De a közös vagy külön számla se a boldogságnak, se a család mint gazdasági közösség működésének nem feltétele.


    A környezetemben sajnos több esetben is azt látom, hogy a nő azért ragaszkodik a közös bankszámlához, közös házhoz, közös anyámkínjához, mert ha a férfinak nincs semmi saját vagyona, ami csak az övé, kisebb eséllyel lép le. Ez borzasztó szomorú.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (37)
    2015-10-28  22:14
  15. 2015. október 29. 12:3862.

    Nem haragszom, nem vagyunk egyformák, igen nekem megfelel a saját számla, a folytonos elszámolás viszont zavar, ennek hátteréről írtam a 7. hozzászólásomban. Kompromisszumok nélkül viszont nincs kapcsolat, és nem tudom te írtad-e, hogy nem lehet megváltoztatni senkit, szerintem ez nem igaz, mindketten sokat változtunk mióta együtt vagyunk. A párom régebben sokkal bizalmatlanabb volt pl., az ízlése is rengeteget változott. Ő korábban nem ült volna be étterembe, most heti kétszer biztos ott eszünk. Én sportosabb lettem, régebben nem gondoltam volna, hogy örömet okozna pl. egy három órás gyalogtúra a hegyekben, most meg már hiányzik, ha nem megyünk, nameg Xbox játékokkal játszom, biciklizek, és háziasabb is lettem, pl. többet és szívesebben főzök, mint korábban. Mindenkit formál egy kapcsolat szerintem.

    előzmény:
    HataMari (55)
    2015-10-29  12:17
  16. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 29. 12:3061.

    Hűűű...én ezekből a randinak hívott valamikből szerencsére kimaradtam. Szóval nem tudom mi megy ma ismerkedés címszó alatt. (lehet jobb is)


    Bocsi, azt hittem 30-as éveitek elején vagytok, nem volt számomra világos a leírtakból. És ez tökjó, hogy most hepi vagy és klassz a kapcsolat, csak én ezen a dolgon megpróbálnék némiképp javítani/változtatni.


    Mert ha neadjisten úgy hozza a sors, hogy valóban összeházasodtok, akkor azért ne azon menjen majd a vita, hogy neked 15 vendéged van, nekem meg csak 10, akkor neked kell többet beletenni. Vagy a te ruhád drágább azt fizesd te...brrrrr...elég kiábrándító beszélgetés lenne esküvő előtt "1" perccel.

    előzmény:
    EnVogue (58)
    2015-10-29  12:22
  17. 2015. október 29. 12:2960.

    En ugy latom, nincs itt akkora problema, mint ahogy a legelejen a TI felvazolta. Mert kesobb megirta, hogy mikor nem volt munkaja, a parja szo nelkul eltartotta. A csalad nem egyenlo a kozos kasszaval szamomra, szamodra meg igen. Szerintem meg jobb felkeszulni arra, hogy akarmi indokbol hirtelen szuksege lehet az ember lanyanak/fianak az altala felreakott osszegekre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (57)
    2015-10-29  12:20
  18. 2015. október 29. 12:2359.

    Na akkor minden rendben! Szerintem is nagyon fontos, hogy maradjon sajat szamladon sajat penzed, amivel gazdalkodhatsz, en is igy szeretem, nem vagyok hive a kozos kasszanak.

    előzmény:
    EnVogue (45)
    2015-10-29  10:48
  19. 2015. október 29. 12:2258.

    Igen, szeretnék többet nyilván. Képben van az esküvő is. Türelmesnek kell lennem, mert neki már van a háta mögött egy rosszul sikerült házasság. Érthetően óvatos, de szeret. Az anyagi dolgok is nyilván ezzel (is) vannak összefüggésben, nem akar még egyszer pórul járni. De rájöttem, inkább élek egy szűkmarkúbb, de sikeres pasival olyan színvonalon ahogy szeretnék, minthogy válogassak otthon a sok életképtelen, elköteleződésre képtelen férfi között, aki még ott tart, hogy hány kiló vagy, mekkora melleid vannak, és benne lennél-e "laza kapcsiban". Mert attól konkrétan hányok. Ha visszagondolok, otthon sok első randin még egy kólára se hívtak meg, nehogy már költeni kelljen rám, amikor ki tudja lesz-e másik randi, ugye. Ráadásul sok a tanulatlan, nyelveket nem beszélő, szétesett családból jövő, alkalmi munkákból tengődő céltalan harmincas pasi, na meg a megkeseredett, elvált két gyerekes, és ugye aki 45 kilós cicababára vágyik heti kétszer, kötöttségek nélkül. Ez van otthon, Budapesten. Akinek ennél szebb van, jobb van, kapaszkodjon bele két kézzel. 38 éves vagyok, ő 41. Ebben a korosztályban soknak nagy gyerekei vannak, nálunk egyikünknek sincs, a párom ex-neje nem akart, inkább karriert épített, én meg nem találtam olyat akinek szültem volna. Egy ideje már dolgozunk ezen is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (51)
    2015-10-29  11:52
  20. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 29. 12:2057.

    Na, de gondolj bele, ez miféle hozzáállás a férfi részéről?? És ha család lesznek? Akkor is megy majd a filléreskedés mindennap? 


    Ez nem olyan dolog, hogy nem mosogat el vagy szétszórja a gatyáját a lakásban. Ezen igenis változtatni kell, mert így nem lehet házasságot tervezni. 

    előzmény:
    HataMari (54)
    2015-10-29  12:09
  21. 2015. október 29. 12:1956.

    A ferfi meg kielegiti a no igenyeit, nem?

    előzmény:
    KN18 (27)
    2015-10-28  20:24
  22. 2015. október 29. 12:1755.

    Most ne haragudj (de ugyis fogsz), eddigi hsz-eid alapjan TE vagy, aki annyira szamontartja, kinek mennyi penze van, es szerinted nem igazsagos a fele-fele, ha az egyik tobbet keres, mint a masik. Holott azt is irod, hogy mikor Neked nem volt eleg penzed, szo nelkul eltartott, nem fele-felezett a parod.


    Szerintem tokmindegy, ki mennyit keres, meg kapott-e premiumot, ha a kozos koltsegeket mindket fel kepes fele-fele aranyba fizetni, a fennmarado penz hagy legyen mar zseppenz mindkettotok szamara, amit arra kolt az illeto, amire akar/vagy nem kolti, hanem kamatoztatja. A nyaralas szamomra ebbol a fennmarado penzbol lenne fizetheto, en speciel nagyon ragaszkodok a nyaralasnal is, hogy minden fele-fele aranyban legyen fizetve, es nem erzem szarragasnak, viszont ha a parom eppen tobbet keres, vagy premiumot kap, arra sosem faj a fogam, dehat nem vagyunk egyformak na.

    előzmény:
    EnVogue (24)
    2015-10-28  20:07
  23. 2015. október 29. 12:0954.

    Igen, nagy keres. Mint ahogy Te meg nagy keresnek gondolod, hogy fogadd el olyannak, amilyen, ne probald meg elvarni, hogy megvaltozzek es ne erezze ezt nagy keresnek, hogy valtozzek a Te szajized szerintre.

    előzmény:
    EnVogue (5)
    2015-10-28  15:05
  24. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. október 29. 12:0953.

    Ok,telefonon nehezebb atlatni. Majd ha beerek elolvasom megegyszer.


    Ezek szerint belement h tobb zsugat feldobjatok a mindennapokra es azt "kozosen" koltsetek el. (A kozosen egyebkent rendszerint ugy is azt jelenti h kb az asszony rendelkezik vele:-D)

    előzmény:
    EnVogue (49)
    2015-10-29  11:35
  25. 2015. október 29. 12:0252.

    Van egy barátnőm és régebben volt egy szomszéd asszonyom is ahol a pasi osztotta be a pénzt. De azért mert a nők mindkét esetben addig költötték, míg csak volt 


    Szerintem sem szoktak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (51)
    2015-10-29  11:52

Címlap

top