Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Férj csapatépítés

fenyvesek
Létrehozva: 2017. január 30. 14:14

Sziasztok!


Segítséget, véleményt szeretnék kérni. Férjem egy éve dolgozik egy külföldi multinál. Időnként elviszi a munkáltatója céges vacsorára olyan helyekre, ahova egyébként nem jutnánk el (drága Bp-i helyek). Elvitték már csapatépítő tréningre is őket, most pedig az éves munkát megköszönve három napra Barcelonába viszik őket egy 5*-os szállodába (a féltékenység beszél belőlem: kétágyas szobába teszik őket emberenként). Családtagok, barátnők stb. nem mehetnek. Én kiakadtam rajta, hogy miért nem mehet a család, miért álcázzák ezt szakmai útnak, miközben a leírásban látszik hogy sokkal több a szabadidő program (wellness, éjszakai buli stb.). A férjem szerint 200 nőből rajtam kívül nincs olyan, akinek ez problémát jelentene. Azt mondja, hogy ez egy nagyszerű dolog, hogy a cége ilyen gáláns. Itthon vagyok a 14 hónapos gyerekünkkel, az még plussz rosszul érint, hogy én ragaszkodom hozzá annyira, hogy a napi 4 órás munkámra is bűntudattal hagyom itthon az Anyukámra, ő meg 3 napra simán lelép. Velem van a baj?

  1. 2017. február 2. 18:55301.

    Egyáltalán nincs igazad. A legtöbb barátom normális időben már haza, sőt akinek gyereke van, az tökéletesen meg tudja oldani, hogy 4-kor elhozza gyereket az oviból. Nem ördöngősség. 


    Most gondolod mi mind ehen fogunk halni?!?!

    előzmény:
    Lillaréka (291)
    2017-02-02  18:27
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 18:52300.

    egy kérdés


    hogy tudnak a tükörbe nézni azok a szülők, akik a semmire csinálták a gyerekeket


    és azok most százezrével menekültek nyugatra cselédnek


     

    előzmény:
    Lillaréka (298)
    2017-02-02  18:42
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 18:47299.

    Nezz mar utana mennyi az atlagber itt. Kihalna az orszag, ha arra varnanak az emberek akkor szuljenek ha van ennyi. Mivel a gyereknemzest + szulest nem kotik semmihez sajnos szulhetnek az utolso putriba is. De 4000 euro?! 

    idézet:
    makosbobajka (297)
    2017-02-02 18:35:00

    adatok


    ez az ország 3,5m embernek kábé képes normális életet biztosítani


    és ez nem tegnaptól van igy


    miért is jó hogy van 1000 gazdag 80000normálisan élő 600000 nyugaton cseléd, 9millió helyben csóró


     


    nem véletlen hogy 4millió magyar ment szét a világba mondjuk 1900-tól

    előzmény:
    makosbobajka (296)
    2017-02-02  18:35
  4. 2017. február 2. 18:42298.

    Azt kéne  felfogni.. hogy EZ lenne a normális


    Azért  mert idehaza a 300 eurót sem éri el az átlagember fizetése  az még nem normális. És  itt arról volt  szó, hogy  ha valaki normálisabban akar élni nem pedig kuporgatva annak ára van- AZ amit a TI leírt


    ja.. tényleg meg lehet élni havi 100ezerből is.. 


    persze, hogy meg. éppenhogycsak be legyen fizetve a rezsi-- sakkozni a számlákkal..  kiszámolva a kajapénz... jajnehogybeüssőn valami.. mert akkor csődbe megy a család..  huhuhelromlott a mosógép.. melyik áruhitel a kedvezőbb.... csak betegnelegyenvalaki- mert még egyhavi félretettpénz sincsen. 
    EZEK nem normális dolgok.... 


    És ma az helyzet.. hogy ha valaki nem ezt akarja annak többet kell vállalni mert magyarországon csak igy lehetséges.. előbbre jutni.. és  még igy sem biztos.

    előzmény:
    makosbobajka (296)
    2017-02-02  18:35
  5. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 18:39297.

    magasról szarom, hogy mennyinek jó a silány élet


    élje


    de az nem tetszik ha a gyerekkel baszik ki


    de most itt nem is ez volta lényeg


    az idióta 274re vázoltam, hova való a gyerek


    még azt is írtam, hogy persze 2 normális szülő is kell, nem csak annyi jövedelem


     

    előzmény:
    Lillaréka (293)
    2017-02-02  18:32
  6. 2017. február 2. 18:35296.

    Nezz mar utana mennyi az atlagber itt. Kihalna az orszag, ha arra varnanak az emberek akkor szuljenek ha van ennyi. Mivel a gyereknemzest + szulest nem kotik semmihez sajnos szulhetnek az utolso putriba is. De 4000 euro?! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (289)
    2017-02-02  18:20
  7. 2017. február 2. 18:33295.

    ja.. értem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (292)
    2017-02-02  18:30
  8. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 18:33294.

    Te állítod hogy azért nem falcolsz le mert az hazugság lenne. Szerintem meg barom vagy. Szar ösztönlény, nem férfi.


    Lehet, kiscsillag hogy te csak szar házasságokat látsz, de nem az az átlag.

    idézet:
    buksi80 (291)
    2017-02-02 18:21:13

    ez egy újabb első díj az ostoba a köbön versenyzők között


     

    előzmény:
    buksi80 (290)
    2017-02-02  18:21
  9. 2017. február 2. 18:32293.

    Ezt már kb ezerszer megbeszéltük ... 


    de van aki  megelégszik azzal, hogy ott tipródik a Maslow- piramis legalján. 


    nem is akar előbbre jutni. 


    és nem veszi észre, hogy gyakorlatilag a saját gyerekeivel tol ki a legjobban. 


    én nem szeretnék ilyen összegeket írni mint te...-de a TI-féle helyzet.. már magasabb életszinvonalat feltételez.


    Van akinek nem kell ez. Fontosabb otthon lenni már du 4kor és nem is vágyik másra.. azért ezt is el kell fogadni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (289)
    2017-02-02  18:20
  10. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 18:30292.

    Szépen időben hazamenéssel, pont éhen lehet dögleni kb. Valami beüt... elromlik- vagy betegség.. vagy bármi.. szépen időben költözhetsz a híd alá.- Az is élet.

    idézet:
    Lillaréka (292)
    2017-02-02 18:27:06

    egy lukat örökölt


    nincs kéróhitele


    abban vegetálnak, valszeg tud venni egy mósógépet kápé ha bedöglik


     

    előzmény:
    Lillaréka (291)
    2017-02-02  18:27
  11. 2017. február 2. 18:27291.

    Szépen időben hazamenéssel, pont éhen lehet dögleni kb. Valami beüt... elromlik- vagy betegség.. vagy bármi.. szépen időben költözhetsz a híd alá.- Az is élet.

    előzmény:
    buksi80 (288)
    2017-02-02  18:18
  12. 2017. február 2. 18:21290.

    Te állítod hogy azért nem falcolsz le mert az hazugság lenne. Szerintem meg barom vagy. Szar ösztönlény, nem férfi.


    Lehet, kiscsillag hogy te csak szar házasságokat látsz, de nem az az átlag.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (285)
    2017-02-02  17:23
  13. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 18:20289.

    nő melózzon 4-6 óra max, vagy otthon is mint ahogy a csillagos szokott, keressen netto 1600eurotól


    faszi 40 óra esetleg otthon egy részét és keressen 4000től


    ide oké 1-2 gyerek, azoknak lesz jővőjük


    példa erre európa normálisabb országai


     

    előzmény:
    Lillaréka (287)
    2017-02-02  17:50
  14. 2017. február 2. 18:18288.

    Persze. De más dolgozni majd szépen időben hazamenni, minthogy anya 0/24-ben ellátja háztartást, gyereket, apa meg este 8-ra haza esik. Köszönöm, nekem ez nem élet.

    előzmény:
    Lillaréka (287)
    2017-02-02  17:50
  15. 2017. február 2. 17:50287.

    Ha nem aranykanállal a szádban születtél - vagy másik verzióban nem putriban akarsz élni, akkor dolgozni kell. 


     

    előzmény:
    buksi80 (270)
    2017-02-02  08:29
  16. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 17:26286.

    Én egy olyan helyzetről hallottam, hogy a csapatépítési időszakot csapdaépítés követte.

    idézet:
    Sheriff-2 (283)
    2017-02-02 15:42:22

    bizony a nagyon ölelkező amcsiknál is sima ügy az előrébb jutás érdekében akár másoknak is beakasztani (nem befakkolnira gondoltam)

    előzmény:
    Sheriff-2 (283)
    2017-02-02  15:42
  17. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 17:23285.

    alaposan dolgozol azon itt, hogy bárki értelmes embert meggyőzz arról hogy normális gondolatod nincs, nem kell személyesen ismerni


    azért merült fel bennem, hogy tud elviselni pár négyzetméteren egy pasi, aki nem tud elvunulni se a dolgozószobájába, műhelyébe


     


    nem csodálom hogy neked a sok hazug faszi a jellem, akik esküsznek és csalnak


    mert ugye fehérholló az amelyik tisztességesen leéli az életét egy választott nővel és az annak csinált gyerekeivel


    de ugye te azt se tudod, hogy a nők 80% a gyerekével benne van a szarban, mert a faszija már régen másokat kettyint


     

    előzmény:
    buksi80 (281)
    2017-02-02  13:37
  18. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2017. február 2. 16:46284.

    Tréfarépát ettél? :)

    előzmény:
    Sheriff-2 (283)
    2017-02-02  15:42
  19. 2017. február 2. 15:42283.

    Én egy olyan helyzetről hallottam, hogy a csapatépítési időszakot csapdaépítés követte.

  20. 2017. február 2. 13:42282.

    Hidd el, jól vagyunk. ;) Köszönöm, de nekem nem célom, hogy eladósodjak 100 nm-es lakás miatt. És tudod, nem mindenki él csak a fizetéséből. Vannak ám olyan munkák is, amit nem feltétlen h-p/8-16. ;)

  21. 2017. február 2. 13:37281.

    Kedveském, ismeretlenül idiótázni infantilis dolog. Fogalmad sincs, hogy kivagyok-mivagyok.


    Ha téged egy olyan gerinctelen embernek nevelt fel a jó édes anyád, hogy képtelen vagy hazugság nélkül élni egy kapcsolatba, nos, az a te dolgod. Szerencsére nem vagyunk egyformák. Te a boldog életet sosem fogod megélni, mert nincs is kivel megosztanod. Néhány sebtiben elkapott numera senkit nem elégít ki. Persze ideig-óráig. De a férfiak többsége felnő és már nem a kósza lukak villanyozzák fel.


    Apaság. Család. Szeretet. Érdemes lett volna kipróbálni! 

  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 12:36280.

    Honnan a bánatból tudod, hogy buksi, vagy buksi-apu mennyit dolgozik? 

    idézet:
    évi* (286)
    2017-02-02 12:22:29

    olvasd el újra gépről, ne a kocsiban a pirosnál


    sehol nem írtam azok mennyit dolgoznak


     

    előzmény:
    évi* (279)
    2017-02-02  12:22
  23. 2017. február 2. 12:22279.

    Honnan a bánatból tudod, hogy buksi, vagy buksi-apu mennyit dolgozik? 

  24. 2017. február 2. 12:09278.

    Csak azért volt a téma apu-specifikus, mert az indítót konkrétan az érdekelte. :-)

    előzmény:
    kistit56 (277)
    2017-02-02  12:03
  25. 2017. február 2. 12:03277.

    Nem problemaként merült fel, tényként írtam.


    És tényleg nem tudtam megállni, mert itt valahogy csak az merült fel, hogy mennyire elfogadható, ha apunak vannak ilyen programjai.


    Pedig már a topikindítóban is egyértelmű volt, hogy a jutalom utazáson nemcsak apuk, hanem anyuk is résztvesznek.

    előzmény:
    évi* (257)
    2017-02-01  19:20

Címlap

top