Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Férj csapatépítés

fenyvesek
Létrehozva: 2017. január 30. 14:14

Sziasztok!


Segítséget, véleményt szeretnék kérni. Férjem egy éve dolgozik egy külföldi multinál. Időnként elviszi a munkáltatója céges vacsorára olyan helyekre, ahova egyébként nem jutnánk el (drága Bp-i helyek). Elvitték már csapatépítő tréningre is őket, most pedig az éves munkát megköszönve három napra Barcelonába viszik őket egy 5*-os szállodába (a féltékenység beszél belőlem: kétágyas szobába teszik őket emberenként). Családtagok, barátnők stb. nem mehetnek. Én kiakadtam rajta, hogy miért nem mehet a család, miért álcázzák ezt szakmai útnak, miközben a leírásban látszik hogy sokkal több a szabadidő program (wellness, éjszakai buli stb.). A férjem szerint 200 nőből rajtam kívül nincs olyan, akinek ez problémát jelentene. Azt mondja, hogy ez egy nagyszerű dolog, hogy a cége ilyen gáláns. Itthon vagyok a 14 hónapos gyerekünkkel, az még plussz rosszul érint, hogy én ragaszkodom hozzá annyira, hogy a napi 4 órás munkámra is bűntudattal hagyom itthon az Anyukámra, ő meg 3 napra simán lelép. Velem van a baj?

  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 3. 07:38326.

    Megint egy újabb ügyi-bölcsesség


    Minek aszülőnek egy kisebb lakás mint amiben már a halálozás előtt is élt? Épp akkor mikor a gyerekük a külön életét is negkezdhetné.

    idézet:
    buksi80 (315)
    2017-02-02 21:07:11

    te valóban nem tudsz semmit épeszűkét felfogni


    azt vázoltam amit a kuci mondott, hogy miért is tény az alád tolták


    soha nem mondtam hogy oké ha CSAK megcsinálják a gyerekeés csupasz seggel mehet 18-23 évesen a világba


    nagyon is rendben van ha kérót is biztosít neki az apja anyja


    akkor nem lett volna alád tolás, ha akkor apádék után te örökölsz


    de így ök lemondtak, ami rendben van


    az ölöklési jog meg nem az én bölcsességem, azt a törvényhozók alkották meg


     

    előzmény:
    buksi80 (315)
    2017-02-02  21:07
  2. 2017. február 3. 07:25325.

    Ugye nem Mo-n élsz,  amikor úgy gondolod, hogy az ember aszerint válogat a jobb állások közt, hogy melyik nyújt színesebb szórakoztató programot a család számára?

    előzmény:
    kekelefant (323)
    2017-02-03  01:46
  3. 2017. február 3. 06:24324.

    A férjet meg a nő választotta


     

    előzmény:
    kekelefant (323)
    2017-02-03  01:46
  4. 2017. február 3. 01:46323.

    S ferj azert valasztotta ezt az allast,mert akkor lep le amikor akar.ha ilyen jo dolgos,talalhatna olyant[meg nagyobb ceget]ahova egyszer a feleseg is mehet,sot a kozos vacsorakra rendszeresen.De ez neki igy szuper,es ha szegeny no mondd valamit akkor jon a ,de bezzeg a fizetes jo?Es akkor nem tudjuk,milyen luxusban lakik a no,van neki egy zsuper mosogepe???Mert ugy latszik segitsegre nem tellik....tehat a haz,lakas,sem lehet olyan nagy....

    előzmény:
    Lillaréka (314)
    2017-02-02  19:56
  5. 2017. február 3. 01:37322.

    Csak annyit:amikor a fej szorakozik,kulfodre viszik stb..a sajat penzet is kolti,egy martinit fizetnek az ebedhez,de o 3-akar,barcelonaban el akar menni ide oda,vasarolgatni szemelyes targyakat borcipo stb..azt mar a ceg nem fizeti,tahat a sajar zsebebol jon ki...erre kellene gondolni

    előzmény:
    Lillaréka (298)
    2017-02-02  18:42
  6. 2017. február 3. 01:27321.

    Ez szomoru...nem a csaladdal,inkabb kollegakkal,feleseg otthon magaban?A lenyeg apuka jol erzi magat,szegenyke....

    előzmény:
    asztanaviszta (231)
    2017-02-01  08:58
  7. 2017. február 3. 01:18320.

    meg szep,egy apa,aki nem tud a sajat gyekevel foglalkozni?

    előzmény:
    évi* (228)
    2017-02-01  06:27
  8. 2017. február 3. 01:16319.

    Te modtad,hogy mikor  eppen szultel a hos ferfiu vigyazott a sajat gyerekere?


    az anyjanal a helye,miert apuka nem foglalkozhat vele?

    előzmény:
    évi* (227)
    2017-02-01  06:22
  9. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. február 2. 22:10318.

    Ezt pontosan jó megfogalmaztad.A legtöbb link így él.Aztán koppannak.Mert még nyaralni is hitelből mennek, stb.........


    Nem hoz létre semmit.Feléli azt amit az elődeitől kapott.Számít a máséra.


     

    előzmény:
    Büdösbogár (316)
    2017-02-02  21:44
  10. 2017. február 2. 22:04317.

    Es szerinted mi a nem gagyi elet?

    előzmény:
    Büdösbogár (316)
    2017-02-02  21:44
  11. 2017. február 2. 21:44316.

    OK, de mit hoztatok össze, te és férjed ? Mit fogsz tovább adni a gyerekeidnek ? A szüleid házát ? Ettől azért normálisabb családokban többet tesznek le az asztalra. Lehet úgy is élni, hogy dolgozom 6 órában, kifizetjük a rezsit, benzint, jut kajára és évente 2-3× elmegyünk vhova, elvagyunk az örökölt 50 m2-en. Van akinek ennyire van igénye.


    Tudod mi jutott eszembe arról, ahogy írsz ? Él egy rokonom Dél-Afrikában, tőle hallottam évekkel ezelőtt : a fekete alkalmazottait hetente fizette. Egyszer úgy érezte az egyik megérdemli, hogy többet fizessen neki, mert egész héten becsülettel húzta az igát, többet dolgozott, mint a többi. Kifizette, majd legnagyobb megdöbbenésére az embere a következő héten nem ment be dolgozni. Amikor 1 hét után megjelent kérdőre vonta a rokonom, hogy mégis hol a bánatban volt. Azt felelte kifizették neki azt is, amit következő héten kapott volna, hát minek ment volna be. 


    Szóval ja, az igények különbözőek. Otthon ülni a legjobb, és önmagát nyugtatgatni, hogy nem gagyi életet él az ember....

    előzmény:
    buksi80 (315)
    2017-02-02  21:07
  12. 2017. február 2. 21:07315.

    Megint egy újabb ügyi-bölcsesség


    Minek aszülőnek egy kisebb lakás mint amiben már a halálozás előtt is élt? Épp akkor mikor a gyerekük a külön életét is negkezdhetné.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (313)
    2017-02-02  19:51
  13. 2017. február 2. 19:56314.

    Fogd már fel hogy a Topikinditó férje    választott egy állást... jó fizetéssel... - aminek ez az ára. 


    Ha délutánhazamenéses állása lenne, akkor  nem biztos,  hogy normálisan meg tudnának élni. 


    Nem hinném, hogy a férj idióta lenne és szórakozásból dolgozna ennyit. 


    és azt sem hinném hogy csak úgy lehet élni ahogy te megmondod.. 

    előzmény:
    buksi80 (312)
    2017-02-02  19:45
  14. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 19:51313.

    a szelngben úgy szokták mondani


    de egyébként alád tolták


    mert az öröklési sorrendben a szüleidet illeti


    nekem is halt 4 nagyszülőm és az apám


    de majd amikor az anyám is meghal, utána részesülök és a vagyonukból


    mert így van az öröklés rendje


     

    előzmény:
    buksi80 (312)
    2017-02-02  19:45
  15. 2017. február 2. 19:45312.

    Kikérem magamnak nem tolt senki semmit. Bocsánat hogy volt egy nagyanyám, aki nem halhatatlan. De én kérek elnézést.


    6 órát dolgozom, de ebben az éveleji időszakban máj20ig () sokan bíznak rám 1 bizonyos munkát. Amit nem csinálok ingyen.

    előzmény:
    Lillaréka (307)
    2017-02-02  19:16
  16. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 19:33311.

    ezért nem állok meg nálad soha kávézni, mert sietek a therme wien

    előzmény:
    Lillaréka (309)
    2017-02-02  19:22
  17. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 19:26310.

    de füthetnék abból a várost is


    kérdezd meg az urad hogy megy a fasza hőszivattyús fűtés


     

    előzmény:
    Lillaréka (309)
    2017-02-02  19:22
  18. 2017. február 2. 19:22309.

    Nálunk a Rábába engedik a termálvizet. -(Margiiiitnóóóórmális))


    valóban.. Győrben egy európai szintű gyógyfürdőt lehetett volna épiteni. Hely lett volna bőven.. és ráadásul különlegesen szép helyen is van, most is. Lett helyette a kutyaól- szerű koszfészek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (308)
    2017-02-02  19:18
  19. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 2. 19:18308.

    Többet is képes lenne... 


    de ahhoz komoly oktatás kellene.. 


    Agyakat kéne képezni, nem betanitott munkást.-- mert a betanitott munkát, már átveszik a robotok. 


    Mérnökök kellenek.. informatikusok, programtervezők.. stb. 


    Orvosok..- nem hülyék a magyar orvosok..- sőt.. jobbak mint sok más országban.. 


    Gyógyturizmust is lehetne fejleszteni..gyógy- és termálvízben gazdag ország vagyunk 


    de sokan ott tartanak még.. amit áltsuliban tanultam.. haha.. magyarország ipari- agrár ország... és éppen elég ha csak szakmunkásnak tanul a gyerekem.. -  de még senki sem tudta megmondani milyen szakmunkást csinálna a gyerekéből.. és belegondolt-e abba hogy max a  gyártósorra állhat majd be éhbérért. 

    idézet:
    Lillaréka (303)
    2017-02-02 18:56:36

    a sok melegvízből hőszivattyúval a 3/4 ország "ingyen" fűthetne, de gagyi pancsikákat csináltak


    és persze még 100 másból is lenne sokkal több léé, ha lenne ész az országban


    pofázzák, csináljátok a sok gyerek, hogy legyen aki majd befizet, hogy jusson nyugdíjra


    mire megy 3 ember 100000 utáni járadékából?


    élég 1 aki milliós bér után fizet


     

    előzmény:
    Lillaréka (302)
    2017-02-02  18:56
  20. 2017. február 2. 19:16307.

    ha máshonnan is van bevételed.. akkor te sem 8 órát melózol


    amugy. nem mindenkinek a feneke alá tolnak lakást..  


    tehát lehet pont hitele is van... vagy nincs.. de csak munkából tud  annyi pénzt csinálni méghozzá sok munkából hogy normálisat vegyen.


     

    előzmény:
    buksi80 (305)
    2017-02-02  19:08
  21. 2017. február 2. 19:13306.

    A havi 3000 euro a normális. 


    Ja.. ok.. nem itt. 


    külföldön. 


     


    pont ezért is tart itt ez az ország, mert   nem hisszük el hogy a havi 300euro az viszont nem normális. 

    előzmény:
    makosbobajka (304)
    2017-02-02  19:04
  22. 2017. február 2. 19:08305.

    1 kerdes: honnan tudod h nekem mennyi a havi bevetelem? Én nem mondtam. Sőt azt mondtam, h a keresetemem felül még van máshonnan is. Akkor meg miért ugrasz nekem? Csak leírom,  mert már mindennek el vagyok itt hordva: éppenséggel márciusban utazunk külföldre, repülővel kettesben a férjemmel, multheten foglaltam l egy nyári szállást a baratainkkal. És épp ma volt nálam egy jobaratom egyeztetni menjunk-e még horvátországba. És ez még csak augusztusig. 

    előzmény:
    Lillaréka (303)
    2017-02-02  18:58
  23. 2017. február 2. 19:04304.

    Nem is irtam h havi 100ezerbol jol lehet elni. Mindossze csak annyit h a havi 3000 eurot eros tulzasnak tartom. 


    Teny h az emberek nagy tobbsege marol holnapra el, hitelt-hitelre halmoz. Ha neki igy jo, ezzel sincs gond. Persze ugyse fogja senki bevallani, ez gaz.

    előzmény:
    Lillaréka (298)
    2017-02-02  18:42
  24. 2017. február 2. 18:58303.

    Nem azt irtam, hogy éhenhalsz.. 


    hanem azt hogy jól érzed magad ott a Maslow alsó szintjén.. 


    és ha beüt valami akkor szívás van


    A TI többre vitte.. de ennek ára van.  Mit nem lehet ezen felfogni???

    előzmény:
    buksi80 (301)
    2017-02-02  18:55
  25. 2017. február 2. 18:56302.

    Többet is képes lenne... 


    de ahhoz komoly oktatás kellene.. 


    Agyakat kéne képezni, nem betanitott munkást.-- mert a betanitott munkát, már átveszik a robotok. 


    Mérnökök kellenek.. informatikusok, programtervezők.. stb. 


    Orvosok..- nem hülyék a magyar orvosok..- sőt.. jobbak mint sok más országban.. 


    Gyógyturizmust is lehetne fejleszteni..gyógy- és termálvízben gazdag ország vagyunk 


    de sokan ott tartanak még.. amit áltsuliban tanultam.. haha.. magyarország ipari- agrár ország... és éppen elég ha csak szakmunkásnak tanul a gyerekem.. -  de még senki sem tudta megmondani milyen szakmunkást csinálna a gyerekéből.. és belegondolt-e abba hogy max a  gyártósorra állhat majd be éhbérért. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (299)
    2017-02-02  18:47

Címlap

top