Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hűvös nők, szemét pasik?
2004-11-19 14:081.
Létrehozva: 2004. november 19. 14:08
Sziasztok!
Ma összefutottam egy régi osztálytársammal. Panaszkodott, hogy nem talál rendes pasit, legutóbb is 2 hónap alatt 2 barátja is volt, de nem jött össze egyikkel se komoly kapcsolat. Így fogalmazott: "Elhatároztam, hogy most már inkább szemét leszek a pasikkal, az jön be nekik, akkor teljesen odáig lesznek értem, és futni fognak utánam."
Saját bőrömön tapasztaltam, hogy nem könnyű párt találni. Legalább is olyat, akivel hosszútávon lehet tervezni, és lehet rá számítani, igazi társ. Nekem szerencsére sikerült, de nekem is túl kellett élni egy-két csalódást.
Miért nem találnak a rendes, helyes nők normális pasit? Kihalófélben van a rendes férfi? Valóban az a jó, ha egy nő hűvös és kéreti magát? Én nem szoktam visszafogni magam, ha arról van szó, hogy kimutassam, mennyire szeretem a Kedvesemet. Nem is akarom.

Szerinted meddig lesz érdekes számára a nő ? Mert szerintem nem sokáig. . . Itt szerintem nem is a szemétnek lenni a kulcs-szó hanem a titokzatosság. Keveset elárulni magadról. . Erre buknak a pasik. Tapasztalatból tudom. . És. . . Tudni kell nemet mondani. Ha egy férfinak lesed minden óhaját , az előbb utóbb halálra fogja unni magát melletted. Nem dicsekvésként mondom, de a férjem még mindig reszket értem ( 10 év ismeretség és 5 évi házasság után ) mert ha kell, tudok vele távolságot tartani, nem engedem, hogy beférkőzzön bizonyos intimszféráimba és bizony gyakran kikosarazom. Emellett szeretem és éreztetem vele, hogy ez így van és a világon a legfontosabb a gyerekeim mellett. Persze van olyan történetem is, amiben csúnyán jártam, de pont azért mert felrúgtam ezt a magatartásformát. A pasi egy évig szinte csak sejtette, hogy milyen is vagyok, nem sokat beszéltem magamról , csak éppen annyit amennyit fontosnak éreztem. Soha nem hívtam föl, mindig ő keresett. Nem vártam el tőle semmit és nem kértem számon. Szabad volt ( másik irtó fontos dolog, lányok. Hogy a férfi szabadnak érezze magát mellettetek. Sokan azért menekülnek, mert úgy érzik, megfulladnak a másik szeretetétől. ) Szóval odavolt. Aztán taktikát váltottam: elkezdtem babusgatni, sms-eket küldeni, nyúztam, hogy mikor találkozunk, levelet írtam, minden gondolatomba beavattam és ez sok volt. Lekopott. Én meg életemben először és utoljára úgy éreztem baromi nagy hibát követtem el. Nem arról van szó, hogy hidegnek kell lenni, de lássuk be, a férfiak nagy része szereti, ha a nő megtart magának bizonyos dolgokat, ha nem adja át magát testestül lelkestül, hanem marad valami meghódíthatatlan, megszerezhetetlen valami a nőben. Tessék ezen elmorfondírozni.
Majd én!:DDDDD
Nem mondom, hogy kis feladat a mai világban önmagunkat adni, de számomra inkább ez és a velejáró nyűgök, mint a mesterkélt játszadozás.
Ezek szerint nem ő a Te embered.
El tudod dönteni, hogy a pasi őszintén Téged akar vagy sem.
Csak ne félj attól, hogy azt mondja, hogy nem.