Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Most kezdjük a lombikot..

maci-mano
Létrehozva: 2004. december 4. 10:48
Tudom, hogy több fórum is fut jelenleg a lombikról, azonban annyi információ van rajta, hogy én például nem találtam meg azt, amire kiváncsi vagyok. Mi már túl vagyunk a vizsgálatokon és hétfőtől kezdődik a gyógyszeres kezelés. A konkrét kérdésem az lenne, hogy mennyire fájdalmas a petesejt leszívás altatás nélkül, mivel nekem a doki ezt javasolta. Tudom, hogy egyszerűbb lenne az altatás, de minden "zavaró" tényezőt ki szeretnék zárni - amit lehet - , hogy minden esély meg legyen arra, hogy elsőre sikerüljön a gyermekáldás amire már nagyon rég óta várunk.
Előre is köszönöm a válaszokat.
Maci-mano
  1. 2005. január 3. 16:07101.
    Gondoltam már rá, de tetszett a "névtelenség".
    Csinálok bem oldalt, de jelszóval. Majd elküldöm a jelszót.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_964952 (100)
     
  2. Torolt_felhasznalo_964952
    Torolt_felhasznalo_964952
    2005. január 3. 14:00100.
    Macikam ha mar ilyen computer kozelben vagy :) akkor krealj magadnak egy Bem lapot es tegy fel par kepet igy szemelyesen is ismerkedhetnenk !! Nem beszelve hogy hamarosan mas fotokkal is dizsithetned az oldalt:)
    előzmény:
    maci-mano (99)
     
  3. 2005. január 3. 13:5499.
    Szia 3des,
    Örülök, hogy pozitívan nézel a várható megterhelés elé.
    Most már értem, hogy mi a méh röntgen. Nekem egy hasonló röngenem volt, de nem a méhemben, hanem a térdemben. Baromira fájt, bár nekem azt mondták, hogy nem fog fájni (azért mondták, hogy ne féljek, jó mi). Lekötöztek és egy hatalmas fecskendőből valami anyagot nyomtak a térdembe és forgatták és röntgenezek. (Ez Hollandiában történt velem)
    Nem értem miért nem altatnak, ha ennyire fájdalmas.
    Rubeola elleni oltást nem tudom, hogy kaptunk-e, de az biztos, hogy tetszet csináltak és negatív lett (tehát már vagy átestem rajta- bár nem emlékszem rá - vagy be lettem oltva)
    Nagyon izgulok érted, írj majd meg mindent!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_964952 (98)
     
  4. Torolt_felhasznalo_964952
    Torolt_felhasznalo_964952
    2005. január 3. 13:1398.
    Szia neked Maci !!!

    Jo hallani hogy minden rendben veled :)
    Mi " szerencsere " hamar rajottunk hogy valami baj van es igy csak par honap elesben valo sikertelen probalkozas utan es az anyosom orokos erdeklodesenk kielegites vegett mentunk dokihoz. Mikor azt mondtak nekem hogy a paromnal nem lett jo az eredmeny teljessen leestt az allam nem hittem , biztos voltam benne hogy minden rendben csak meg nem akar jonni a baba :) hat ez volt kb nov kozepen engem mar addig ketszer vizsgaltak + vervetel - es ma mar nezzd csak hol tartunk. . .
    Meh rontgen nem csinaljak minden hol Pl otthon ultra hang van ami nem faj de az itteni doki azt mondta hogy a rontgen mindent kimutat es "ki tisztitja a belso cso vezeteket" ez persze az en forditasomban: ) miert is faj mert a huveleyen keresztul befecskendeznek valami anyagot azt hiszem Jod es ezt fenykepezik a rongtgenen . Nekem a vizsgalat altt nagyon fajt de tanna is egesz keso estig menseshez hasonlo fajasaim voltak . Masik fele atjarhatosagi vizsgalat is van ami "laproskopia" -nak hivnak , nalunk nem csinaljak , akkor altatas alatt a koldoknel bevezetnek valamit es kukolnak hogy minden rendben :)
    Mar allig varom hogy tudjam pontossan mi lesz mikor es hogyan . Foleg a mh miatt is mert nem akarom itt hagyni oket de ha hormon injekciok es az ultra hang sok idomet fogja igenybe venni es biztos hogy faraszt is akkor jobb hogy ha felkeszulok elore igy megtudom tervezni a munkamat amit szeretek es nem lesz rossz erzesem sem hogy jol sz*rba hagytam oket
    Szaporitva a szot . . . . . tegnap Genetikai tanacs adason is voltunk es van par dolog amit meg kell csinalni de a ferjem csinalja majd a teszteket mert a fiuk is mehetnek. . .
    Aprorpo valaki emlekszik hogy kaptunk mi otthon Rubeola elleni oltast gyerek korunkban?
    Remelem aki olvassa annak segit kicsit ez az informacio
    előzmény:
    maci-mano (97)
     
  5. 2005. január 3. 11:1697.
    Sziasztok Lányok,

    Látom gyarapodtunk. Kérdésetekre válaszolva, jól vagyok. Nem jött a vérzésem. Január 1-én arra ébredtem, hogy görcsöl a hasam, ahogy meg szokott jönni, rohantam a mosdóba, de hál istennek semmi gond nem volt. Ennek ellenére egész nap úgy éreztem, hogy megjön, de nem!!! Egyébként szinte folyamatosan fekszem. Annyira kelek fel, hogy WC, fürdés, egy kis pakolás (max 0, 5-1 óra) vagy egy kis csavargás a párommal (séta, vásárlás). Nagyon vigyáz rám, így tényleg fekszem. Tegnap bevezette a hálóba az internetet, így ágyból cseveghetek.
    3edes kérdezted, hogy dolgoztam-e a lombik alatt. . . Nem. Szerencsémre 1, 5 éve itthonról dolgozom. Egy kiadónak végzem az adminisztrációt, szerkesztést. Szerintem jobb, ha az ember nem dolgozik, persze ha megteheti. . . Nekem egy-egy egész napos program után nagyon jól esett 1 napos fekvés. Ha többet feszel, akkor legalább elmondhatod, hogy te mindent megtettél. Néha nagyon fárasztó a fekvés, de a babára gondolok :) Egyébként tegnap este határozottan úgy éreztem, hogy a baba(k) megvannak. Nehezen hiszem még el azt, hogy elsőre sikerült, de mivel olyan rég óta (7 éve) szeretnék ( a párom csak 2 éve szeretne tudatosan babát, de 7 éve nem védekeztünk) babát, egyszer nekem (nekünk) is sikerülhetne valami elsőre. . . . Persze aki lombikra megy, az nem azért kerül oda, mert minden alkalommal teherbe tud esni. . . Minden sors más, és mindenki megérdemelné, hogy elsőre sikerüljön. Persze ez még csak fél siker, még kb. 8 hónap. A Doki is azt mondta akkor tuti, ha a kezében van a megszültetett baba :)
    3des. . . Miért fájt a méh röntgen? Miért nem altattak?
    Én régen utána néztem, hogy a petesejt leszívást hogyan lenne jó intézni. A dokit is megkérdeztem arról, hogy pl. nyugaton ("a nagy példakép") egyre többször altatás nélkül végzik a leszívást, tehát ez jobb eljárás. Erre azt mondta, hogy a tüsző és benne a petesejt leszíváskor már csak lebeg a petefészekben, tehát nincs közvetlen kapcsolatban a szervezetünkkel , így az altatóval sem. . . . az altatás nélküli leszívás igazi oka nyugaton a pénz. Altatás nélküli eljárásban a műtét után fél órával "kidobnak" tehát nem foglalod a helyet, nem kerülsz pénzbe, míg ha altatnak akkor 6 órán keresztül meg kell figyelniük, nem küldhetnek haza.
    Én csak altatásban vállalnám a leszívást újra.
    Na már megint túl hosszú voltam, bocsi. .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_964952 (96)
     
  6. Torolt_felhasznalo_964952
    Torolt_felhasznalo_964952
    2005. január 3. 09:4296.
    Szep jo reggelt mindenkinek !!! es boldog babakal teljes uj evet !!!!

    Macikam hogy vagy ? remelem minden rendben szoritunk erted csak pihiz sokat meg ha nehezdere is esik .
    Akartam toled kerdezni hogy a stimu alatt dolgoztal ? Nem volt nehez ?

    En sikeressen at menetem a meh rontgenen, nem titkolom toletek de sirtam mert nagyon fajt . Most mar csak a holnap utani konzultaciora varunk hogy a doki hivatalossan javasolja a lombikot vagy insem . es a kovetkezo forduloban kezdhetjuk a hormon injekciokat. . . .

    Katinka szia hat ha egyutt fogjuk kezdeni a lombikot es igy erosithetjuk egymast +++++++++

    Magdi eltunt remelem minden rendben van vele !!!!
    UI: idaig meg a verveteltol is feltem de ugy latom a jovore tekintve minden rendben lesz ennyit ui nem lehet feldegelni :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_167619
    Torolt_felhasznalo_167619
    2005. január 2. 19:4195.
    Sziasztok! Most látom csak hogy indult eza topic. Ha nem gond, csatlakoznék hozzátok, erőt adna olyanokkal beszélgetni, tapasztalatot megosztani, akik hasonló cipőben járnak.
    Mi is hamarosan kezdjük lombik programot. Akár pár nap múlva is kezdődhet a stimuláció, a mensim megjövetelétől függően. A héten mindenképp. Kicsit tartok is tőle, nekem ez lesz az első. Kaáliba járunk és sajnos márcsak ez a megoldás maradt. Nagyon régóta szeretnénk már babát (5 éve), volt már spontán terhességem, amiből spontán vetélés lesz. Azóta semmi. Szóval, újult erővel, reménykedve várom hogy történjen végre valami. Jó lenne veletek beszélgetni, tapasztalatokat megosztani, hátha úgy elviselhetőbb lesz.
    Láttam, hogy az altatásról beszéltetek korábban. Nekem az átjárhatósági vizsgálat is szörnyen fájt, utána injekciót kaptam annyira szörnyű volt. Nem hiszem, hogy én el tudnám viselni injekció nélkül. Persze mindenki szervezete másképp reagál. Még itt egyelőre nem tartok. Remélem majd hamarosan fogok. Katinka
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. január 2. 19:2794.
    Na hogy vagy kismama:-)???
    előzmény:
    maci-mano (93)
     
  9. 2005. január 2. 18:4493.
    Szia,
    A Kaálit nekünk ajánlották, de utána néztem egy kicsit és azt mondták, hogy nagyon a pénzre utaznak és futószalagon megy az egész. Mi előtte a SOTE II. klinikán voltunk, de a páromnak nem tetszett a doki hozzáállása (nem beszéltek velünk együtt, a lehetőségekről nem mondtak semmit. . . ) és az alagsor is eléggé lehangoló.
    Mi nem bántuk meg, hogy a Dévaiba mentünk. Sőt. . . Január 7-én kell visszamennünk UH-ra, és eddig nem jött meg a vérzésem, ezért nagyon bizakodunk. . . . :)
    Majd írj, hogy mi van veled.
    előzmény:
    sssilver (92)
     
  10. Torolt_felhasznalo_534283
    Torolt_felhasznalo_534283
    2005. január 2. 16:3292.
    Szia, köszönöm szépen!
    Sokan ajánlották még a nyírőt és persze a kaálit. . ma este beszélünk még róla, és holnap lépünk. a tüdőszűrésen kívül nekem asszem minden megvan elég frissen -most volt a műtétem-. apának még kell a sperma vizsg, de azt gondoltam, azt majd ott, ahol kikötünk, az a legjobb. .
    köszönöm a segítséged!!!
    előzmény:
    maci-mano (91)
     
  11. 2005. január 2. 15:5991.
    Szia sssilver,
    Nem tudom, hogy végig olvastad-e az egész topikot, de mivel azt kérded, hogy van-e valamilyen tapasztalatunk a dévai intézettel kapcsolatban, úgy gondolom, hogy nem. Én a dévaiba járok.
    Nekünk nyáron derült ki, hogy a páromnál van valami gond, illetve kevés az aktív katona és egy ismerősünk ajánlotta az intézetet.
    Nagyon jó tapasztalataink vannak.
    A Dévai dokihoz kerültünk és ő "csinálta" végig az összes vizsgálatot, leszívást, visszültetést is. Általában sokat kell várni, bár időpontra kell menni. Nagyon sok vizsgálat kell, ezeket már most elkezdheted gyűjteni (rákszűrés, tüdőszűrés, sperma vizsgálat ) egy pár sorral korábban megtalálod, hogy mik kellenek. Nekünk volt sperma vizsgálatról korábban papírunk, de nem volt lepecsételve és aláírva ezért nem fogadták el (újra meg kellett csináltatni náluk: 7000 Ft)
    Az elején fizetni kellett a vizsgálatokért (első vizit 10. 000 Ft, konzultáció, hormonvizsgálat a kórházban) mivel ez magán klinika. De ha belekerülsz a vizsgálati eredményeid alapján a lombik programba, akkor már minden ingyenes.
    Mivel nálunk elég gyorsan történt az első vizsgálathoz képest a beavatakozás, a leszívás előtti napon még hiányzott néhány labor eredmény. Sajnos a hölgyek akik a betegfelvételen vannak, nem állnak a helyzet magaslatán. Igaz van egy ellenőrző lapuk, amin ki kell pipálniuk az átadott, meglévő leleteket ezt nem mindig teszik meg, ezért erre nagyon figyelj oda!! Én idegeskedtem emiatt, meivel akkor ha nincs meg minden eredmény nincs petesejt leszívás, ugyanakkor a gyógyszereket már szedi az ember. . . . és akkor csak kiderül, hogy felesleges volt?
    Én 32 éves vagyok - illetve más inkább 33 -. Mi is több babát szeretnénk. Nekünk is a 30%-ot mondták, de azok akikkel együtt feküdtem, általában a 3-4. beavatkozáson vettek részt eddig siker nélkül. Az embriológus azt mondta, hogy 4 párból elsőre 1-nek sikerül:(.
    Ez szerintem csak akkor jó arány, ha az az 1 te vagy :)
    Egyébként tiszta, jó és családias hely a klinika, ami nagyon pozitív. Nem azt érzed, hogy futószalagon megy minden.
    Ne féljetek, és jó, hogy pozitívan fogod fel a tényeket. Engem is kicsit kiborított, hogy lombik eljárást kell alkalmazni, de már egyáltalán nem zavar. Csak a cél lebeg előttem.
    Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de mivel már több mint 2 hete fekszem, jól esik kicsit "kilépni" az életbe.
    Szia
    előzmény:
    sssilver (90)
     
  12. Torolt_felhasznalo_534283
    Torolt_felhasznalo_534283
    2004. december 31. 14:2490.
    Sziasztok,
    Számunkra a napokban derült ki, hogy természetes úton nem lehet kisbabánk. Rutinműtétnek indult, végül el kellett távolítani a bal petefészkemet, és mindkét petevezeték átjárhatatlannak bizonyult. Először padlót fogtam, aztán azt gondoltam, ez pozitív, hiszen megtudtuk, hogy ez a helyzet, és most már meg fogjuk tudni oldani, és lehet kisbabánk.
    Ezért gondoltam, hogy átköltözöm ebbe a topicba, hátha tudtok segíteni nekem.
    A dokim a dévai intézetbe utalt, persze ez csak ajánlás. .
    Van róluk valami tapasztalatotok?
    Egyáltalán mik általában az esélyek?
    24éves vagyok, ezt leszámítva tudtommal egészséges, és 2-3-4 gyereket mindenképp szeretnénk :o)
    Ha jól tudom, 30% egy-egy beültetésnél a sikeresség. . ha nem sikerül, milyen hamar ismételhető?
    2005elején fogunk felkeresni egy intézetet, addig gyűjtjük a lelkierőt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2004. december 31. 11:3489.
    sziasztok,
    még mindig jól vagyok, köszi az érdeklődést. Mi elmegyünk szilveszterezni. Na semmi, táncos örjöngés, csak baráti, gyerekes összejövetel. Kajálás, dumálás, esetleg filmezés.
    Mindenkinek csupa jót és babát kívánok az új évre. Vikomamának majd akkorra amikor szeretné a babát.
    Kellemes estét!

    előzmény:
    vikomama (88)
     
  14. 2004. december 31. 11:0788.
    én vagyok nem készülődök sehova. . . . . . . . . . . . . . . .
    Én is mindenkinek szeretnék BabÁBAN gazdag új évet kívánni mindannyiotoknak!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    (én már csak egyet szeretnék de azt se jövőre:-)))))))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_964952 (87)
     
  15. Torolt_felhasznalo_964952
    Torolt_felhasznalo_964952
    2004. december 31. 10:5687.
    Szep jonapot mindenkinek
    Szia Poszmogi latom mi pont egyutt fogunk probalkozni :) hajra lanyok
    ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
    Hogy vagytok az uj ev eloestejen . ? remelem mindenki tele remennyel es varakozassal. Kivanom hogy csak jo tortenjen velunk a jovo evben++++ Kiveva Macit akivel mar a "jo " megtortent ebben az evben :) Kulonben hogy vagy , Jol erzed magad ?

    Buek mindenkinek latom ma nem jottetek mindenki keszulodik a szilveszterre na en is megyek akkor viszlat jovore
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2004. december 30. 16:2986.
    Vigyázz a hormoninjekciók miatt ez a dolog mindig csúszik!!!
    nem vészmadárkodni és károgni akarok csak a tényeket mondom. .
    De persze hogy ott vannak a mazsolák a pocódban. . mitől ne lennének nincs annál jobb hely:-)))))))
    előzmény:
    maci-mano (85)
     
  17. 2004. december 30. 16:2285.
    Sziasztok Lányok, szia Poszmogi,
    Naná, hogy befogadunk.
    Nekem a mai napom jól telt, mert nem jött meg a vérzésem. Párommal minden nap átszámoltuk a napokat és ha nem lennék terhes - mert UGYE az vagyok - akkor ma kellett volna (kell a fenének:) ) megjönnie. Persze az idegeskedés és a hormonok miatt ez késhet egy pár napod. . . de talán-talán mégis ott vannak a mazsolák a pocakomban. . .
    A doki azt mondta, hogy csak jan. 7-én vegyünk és csináljunk tesztet, aznap amikor megyünk UH-ra.
    Már csak bő 1 hét. Azt már csak kibírom.
    Poszmogi, nálatok egyáltalán nincsenek katonák? Hány évesek vagytok?
    Pesten hová fogtok járni? És honnan? Mármint hol laktok?

    Sziasztok
    előzmény:
    vikomama (84)
     
  18. 2004. december 30. 16:0584.
    Persze hogy befogadunk . . mi mindenkit befogadunk:-))
    nem tudom mennyire olvastál vissza de én sem vagyok lombikos . . illetve voltam tehát tudom mit beszélnek a lányok. . háromszor futottam neki és volt egy halott babám is . . de végül spontán estem teherbe és mosst van egy gyönyörű 1 éves kisfiam!!
    Úgyhogy én csak drukkolni vagyok itt meg lelkitámasznak . . . meg csacsogópartnernek ilyesmi:-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361605 (83)
     
  19. Torolt_felhasznalo_361605
    Torolt_felhasznalo_361605
    2004. december 30. 13:5883.
    Sziasztok!
    Nálatok még nem jártam, de szívesen jönnék ha befogadtok:-)
    Röviden magamról annyit, hogy a tervek szerint februárban kezdjük a lombikot Pesten. A páromnak nincsenek katonái, elvileg velem minden nagyon OK.
    A kitöltött vény már vár rám a fiókban és én is arra várok, hogy kiválthassam a gyógyszereket és elkezdhessem, ha már ezt szánta nekünk a sors a szurikat, mert érzem, hogy az idén nekünk babánk lesz!
    Nem tudom mi lesz ha egyszer (minnél előbb) kismama leszek, mert már most nem nagyon tudok másra gondolni. Igaz, azért realista vagyok, csak, . . .
    Szóval, jöhetek veletek izgulni meg örülni meg minden? :-)

    Poszmogi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_964952
    Torolt_felhasznalo_964952
    2004. december 30. 12:5782.
    Vikomama en nem lattam a kis csopsegedet de szivesen megneznem ha elkuldod a jelszot :)
    előzmény:
    vikomama (80)
     
  21. Torolt_felhasznalo_964952
    Torolt_felhasznalo_964952
    2004. december 30. 12:5681.
    Szep jo napot mindenkinek !!

    eloszor is acid foli az folsav csak elfelejtettem a nevet magyarul :) ui: nincs rairva . nalunk az elso hat probalkozas ingyenes de ez lehet allami vagy privat is az allami kasszabol megy , ha privat csinalod akkor vissza teritik a penzt . nekem a doki azt modta hogy az allami egeszsegugyi uton az eso ket gyerek ingyenes de nem kerdeztunk ra mert meg csak egyszer talalkoztunk a specialistaval . mind tobbet kerdezgetek ismerosoket annal tobbszor derul ki hogy mennyire sokaknak sikerult++++++. tobben meg elsem jutottak alombokhoz mar teherbe estek a hormon injekciok alatt :)
    ma kenyszer pihenon itthon maradtam mert reggel ennyira szedultem hogy nem tudtam felkelni es utanna elkezdodott a hanyinger es fejfajas :( de sajna ez nem baba mert most kenyszer szuneten vagyunk a parommal az utolso menses ota 10 nap-ja:(
    Maci de jo nektek hogy ilgyen hamar mentek a dolgok !!!!! mi okt elejen mentuk a dokihoz de nem probalkoztunk csak ket honapot elotte , a prom rogton elkuldtek kis katona szamlalsra igy hamar rajottek , de en vartam mindig egy ciklust a vizitek kozott . most talan nalunk is elindul dolog jan 2-tol.
    pihizz sokat nagyon drukkolokhogy sikeruljon nektek ++++++++++++
    előzmény:
    maci-mano (79)
     
  22. 2004. december 30. 10:5680.
    Jövőre már én nézegetem a te lurkód képeit a karifa alatt:-))
    Le a pesszimizmussal. . . tessék bizakodónak lenni.
    Igen mindenkinek más gyógyszert adnak mert lehet ami nekem jó az neked semmit nem ér.
    Én már nem nagyon emlékszem hogy mikor mit csináltak de arra igen hogy állandóan vért vettek meg kenetet. . meg mindenfélét.
    Elég strapás.
    Karira megkaptam a Gyermek születik c könyvet. . . lányok hogy az milyen csodálatos könyv. . mindenkinek ajánlom figyelmébe. A fotók valami fantasztikusak. Belső mikroszkópos felvételek a sejtekről hogy hogy készül a baba meg aztán végig a magzati lét . . . . gyönyörűek.
    Van szó a mesterséges megtermékenyítésről is. . .
    előzmény:
    maci-mano (79)
     
  23. 2004. december 30. 10:2679.
    Szia Lányok,
    Látom mindenki visszatért a karácsonyi ünnepekből. . .
    Vikomama gyönyörűek a képek. Nekem a legjobban az tetszik, hogy a fa alatt ott van egy manóka is. . .
    Érdekes, hogy szinte mindannyiunknak más vizsgálat és gyógyszer kell ahhoz, hogy babánk legyen.
    Nálunk nem volt méh röntgen. Miért fájdalmas a röntgen?
    Tüdőszűrő vizsgálat kellett, ezen kívül még: AIDS, Hepatitisz, Vérbaj, Vércsoport és ellenanyag (altatáshoz), EKG, belgyógyászati általános vizsgálat, teljes vér és vizelet labor, rákszűrés (méhnyak, mell), hüvelykenet vizsgálat.
    Hormonszintet a menses 2-4 napja között 1x néztek, majd az injekciók után a 4. és a 7 napon. Úgy tudom, hogy dátum változó, a ciklus hossza szerint.
    3des mi az az acid folit? Nekem nem kell szednem.
    Végül is nekünk a baba előtt semmilyen hosszabb előkészítés nem kellett! Ahogy írtam nov 15-én mentünk, hogy szeretnénk és 1 hónap múlva már petesejt leszívás volt. . .
    Most amit szedek az a folsav (napi2) és a Kálium-R (2 naponta 1)
    Duphaston (didrogeszteron a hatóanyaga) napi 2x 1 (10 mg)
    Prednisolon napi 1/2, valamint a hüvelykúp napi 3 x 2 db
    O. Magdus, ne legyél kiborulva. Bár én is mindig kivagyok amikor a nem vár menszeszem megérkezik. Félek is egy kicsit már most. . . Már csak pár nap és kiderül, hogy mi a helyzet. Szörnyű, hogy pszihésen mennyire ki tudja borítani ez a dolog az embert.
    De ne izgulj - én is csak ezt tudom mondani - kell, hogy sikerüljön. Egyébként a kérdésedre válaszolva ciklus elején kezdődik a babagyártás, illetve nekünk a vérzés kezdő napján kellett berohannunk és UH-ot illetve méh nagyság vizsgálatra menni. Ezt leíram korábban, hogy egy kicsit kellemetlen lelkileg és fizikailag is, de már túl vagyok rajta. ( a szemem előtt végig egy kis babóca volt, hogy érte csinálom ezt végig :) )
    Kiváncsi vagyok arra is, hogy Izrealben, hogy megy a lombikozás. Hány embriót ültetnek vissza? Nálunk elsőre max. 3-at a többi esetben max 4-et. Az állami egészségügy 5 beavatkozást (visszaültetést) fizet (a gyógyszereket nem!!!) utána saját zsebből kell fizetni, ami kb 500. 000 Ft/ alkalom.
    Puszi


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_964952 (78)
     
  24. Torolt_felhasznalo_964952
    Torolt_felhasznalo_964952
    2004. december 29. 11:3478.
    Sziasztok lanyok
    Magdus a hiszti ismeros en allitom hogy valami hormon alapja van a baj hogy meg en sem kapok hormonokat :( meg a gondolat is elrettent hogy ilyen hisztis leszek . Minden estre felkeszultem ra hogy nem lesz konnyu - en a nagy " szerencsemmel" biztos jo rosszul leszek . na jo nem hergelem magam :)
    Maci:
    A par valasztassal kapcsolatban aszt hiszem nyithatunk egy uj forumot
    " a szerencses valasztottak" . Nekem is sikerult kifogni a legjobbat , persze eleg sok idoba kerult (lathatjatok a bem lapon en csak a nyaron mentem ferjhez ).
    A Meh rontgentol tartok egy kicsit de itt nem csinalnak UH az itteni doki szerint csak a rontgen mutatja ki amit kell. Nalunk (israelben) nagyon sok lombikot csinalnak .
    En pont jan 2 leszek a 14 napon a mensi utan , lehet hogy mar a kovetkezo ciklusban elkezdjuk a hormonak ? Ugye uj ciklussal kell kezdeni ? en is szedek acid folit mar 5-6 honapja mert a korzeti dokim mar nyagatott az eskuvo elott.
    Jan 5 -en genetikai tanacsadasra kell menni es aztan majd meglatjuk .
    Hat ennyit roviden:) mindenkinek sok sikert maci pihenj sokat kenyszeritsd magad ha kell +++++
    Magdus talan menjetek el egy par napra egyutt a paroddal akkor " aktivabb" lesz a pihenes ; ez nem az en otletem hanem a ferjem maygarazta el nekem hogy most a parkapcsolatot kell erositeni :) olyan gondolatai vannak neha elszegyelem magam hogy nem nezem ki belole:)
    Puszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_676000
    Torolt_felhasznalo_676000
    2004. december 28. 22:0977.
    Sziasztok Lányok, üdv. 3des!
    Hát, nekem irtó szomorúan indult az ünnep. Irtam úgyebár, hogy karácsony táján kellene megjönnie a nem várt menszeszemnek> hát 23-án meg is jött. Szomorú voltam, és olyan mértékben felhergeltem magam 24-ére, hogy mondhatni tiszta nem normálisan viselkedtem szentestére. Csapkolodtam, mindenkihez volt valami beszólásom, miközben egyfolytában sirtam. Szóval a "hangulatot" megcsináltam, pedig mindenki a kedvemben próbált járni. Ez a sirógörcsös állapot még 25-én és 26-án is tartott, addig amig a vérzésem. Azt hiszem ez is valami pszihés hiszti volt.
    Szegény családom! Ok nélkül bántottam öket, minden hülyeségért piszkáltam öket, amin máskor csak nevetek, vagy oda se figyelek rá.
    Szóval, hogy most megjött, hétfön mentem fel a hormonterheléses vérvételre. Jan. 10-én, 12-én és 14-én lesznek a következö vérvételelek. Közben egyszer még röntgenre kell mennem, mert állitólag csak ezzel a papirral csinálják a lombikot. (Tölem kértek egy tüdöszürös papirt is, amit még senkitöl se hallottam. ) Állitólag a röntgent is lehet kérni altatásban, van akinek fáj, van akinek nem. Holnap kérek idöpontot, majd rákérdezek a menetre és a "folyamatra". A dokim azt mondta, ha ezek a labor és rtg eredmények meg vannak, "csinálhatjuk" is a babát, aminek húsvétra meg is lesz az eredménye. Most irt fel Betadine kúpot, hogy esetleges fertözéseket kivédjük, illetve elökészitse a "talajt".
    Mostmár minden oké körülöttem, lelkileg "megvigasztalódtam".
    3des> Te hova jársz dokihoz?
    V. mama> szivesen megnézném a képeket, örülnék ha elküldenéd a jelszót.
    Maci> Gratula a férjedhez, biztos nagy segitség lelkileg! Biztos sikerül a "kisbocs", mert az ilyen pároknak KELL, hogy sikerüljön.
    Az én családom és a párom nem tudta kezelni ezt a 3 napos frontos hisztimet. Még én se, semmi önkontrollom nem volt, illetve nem tudtam uralkodni az érzéseimen. Teljesen le voltak döbbenve, hisz engem még talán senki se látott sirni és föleg hisztizni, és nem szoktam piszkálódni stb. Utána persze szégyeltem magam, de akkor teljesen csak a saját magam sajnálatával voltam elfoglalva> ami rám egyáltalán nem jellemzö.
    Szóval egy kicsit elszúrtam ezt a karácsonyt, ezért nagyon remélem> megérdemeljük, hogy a következö szebb legyen. Nagyon szeretném ha sikerülne (ugye tudjátok mire gondolok?) !
    Na szép jó estét mindenkinek, sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top