Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2019. május 27. 18:17283651.

    Szervusztok!


    Jövök kicsit én is.


    Már tegnap akartam.A fiatalok elmentek a családdal, külön ünnepelni Adrika szülinapját.Ebéd és kis séta után bent maradtak a városban. Szülők és Balázs hazafelé vették az irányt.K.kirakták előttünk a kocsiból.S.valamit akart nézni a tv,B.tanulnia kellett.Végre jót beszélgettünk.Mostanában ritkán van ideje.Sokat dolgozik.Mikor elment elvitte az írós kedvem is.


    Ildikó úgy látszik egyforma sütire gondoltunk.Én is mákos, vagy diós kevertet akartam csinálni, igaz tegnap.A dióst választottam.Már régóta a fagyasztóban van, féltem nehogy valami baja legyen.Dobáltam bele mazsolát és húsvéti nyuszicsokit.A felét elküldtem Krisztivel a fiúknak.


    Julika jól kidolgoztad magad.Irigyellek a paradicsom miatt.Nem rosszból.Mi nem tudunk ültetni a poloskák miatt.Akármivel próbálkozunk ellenük nem használ.


    Anikó azt kívánom gyógyulj meg mielőbb.Sajnálom, hogy nem vagy jól.


    Pötyi jó ez a kis copfos baba.Nekem is volt valamikor négerbabám.Kötöttem kis ruhákat neki.


    Erika, Saci jól kifogtátok ezt az esős időt.


    Annuska szép lehet a kerted.Csak óvatosan nehogy megártson a sok munka.


    Magdi igazán rendes volt Boscó, hogy nem csinált semmi kárt.Olyan sokat dolgozol a kertben.


    Borsika hiányzol.Merre vagy?Remélem nincs baj.


    Szép időt és hetet kívánok!

  2. 2019. május 27. 18:00283650.

    Szervusztok.


    Köszönöm a keresést, már jobban vagyok, nem kapar a torkom, azt  hiszem tegnap volt a tetőpont, a hangom olyan "dáthás" és még köhögök, talán megmaradok.


    Jó sokat írtatok, jó volt olvasni. Julika nagyon fel vagy pörögve, de igaz, akkor kell csinálni amikor tudjuk. A Pötyi baba nagyon ötletes, hogy a szép munkát ki ne hagyjam a dicséretből.


    Magdikám nem is emlékszem már milyen liliomról van szó, mert annyi virágot csereberéltünk, majd mutasd meg. Nálam még csak bimbósak a liliomok, a rózsák szépen kezdenek nyílni.


    Ildi jó kis vicceket hoztál, még nem hallottam.


    Itt egész nap olyan csöpörgős az idő, nem is voltam kint.

  3. 2019. május 27. 17:20283649.

    Julikám ...küldöm ezerrel remélem vihar nélkül odaér.


    Itt a múlt héten jég esett ...éjszaka. Nem emlékszem ilyenre ....vagy átaludtuk régen ?Nevelek az erkélyen egy fügét ...nagy cserépben ...gyanús volt a levele...de azt hittem megégette a nap.Erre tegnap mondja a felettem lakó ...neki elverte a jég a petúniákat ....akkor esett le nekem is.Még vannak paprika palántáim  tejfölös pohárban..az erkélyen tartom őket .Majd a borsó helyére kerülnek ....akkor este valamiért behoztam  a lépcsőházba.

    előzmény:
    BiriBiri (283647)
    2019-05-27  16:42
  4. 2019. május 27. 16:58283648.

    Nagyon tetszik amiket írtatok. 


    Még hogy "migráns" babák? Jaj olyan jót nevettem. Anno nekem is volt valamikor néger babám. Szerettem vele játszani. Igaz többen is voltak a drágáim, nagyon babás kislány voltam.


     


    Ma délelőtt sütős  napom volt. Süt öttem egy mákos kevertet, aztán egy diósat is. Főztem magamnak paprikás krumplit, felét megettem.  Bencének sütöttem ki  szalmakrumplit az anyja által sütött húshoz. 


    aztán bejöttem a géphez olyan fél 2 felé, azóta festőleckét nézek.  Bár tegnap elkezdtem egy filmet nézni,  /koreába tay  lányokat  vesznek a fiuknak, és gyermeket kell szülniük, éppen egy máléhoz  kaptak egy okosabbnak tűnő lányt, akit a sógor kihasznál, még jó, hogy kapott fogamzásgátlót a sógornőtől, hogy visszaküldhessék a saját országába. Aztán megszökik a leány egy helyre legénnyel /szépszeműként tartom nyilván/ és jelenleg vándorolnak/. Ezt akartam nézni, de sajna elidőztem. Rajzoltam egy leányt is tegnap, ki kéne festeni,...... ez is elmaradt.


    Kertbe nem mentem a tegnapi nagy  forgószédülés után, örültem, hogy ma viszonylag megvagyok. Igaz tegnap is az este jött rám. Hesssssssssssssssssssssss


    Ennyi történt velem. Én is örültem a viccnek, mert még nem olvastam őket.


    Magdikám, akkor most megszívtad a kinti  munkát el kellett halasztani.  Okos vagy, nem kapcsoltad be a fűnyírót. 


    Annuska az én rózsáim még csak most kezdenek nyiladozni.


    Julika, ügyes vagy nagyon, jól összehangolsz mindent. Remélem a füled meggyógyul. 


    Örülök, hogy valami hasznát is veszed a varrós sorozatnak.


    Pötyi.... hát valami édes a néger babád.  Nem sajnálod eladni? 


    Anikót nem láttam, majd felhívom. Tegnap is akartam, aztán a szédelgés miatt elmaradt. Tudjátok,hátha fertőző és telefonon keresztül is terjed. Na vicc volt ez is. 


    Na most iszom egyet, hátha amiatt is volt a tegnapi bajom,hogy keveset ittam.


    Csóközön nektek. Szeretlek bennetek, csak írna  mindenki. 


    Ja még Erikára is gondoltam,  vajon nem fáznak a telken? Én ilyenkor szoktam fázni, és esőben nem szerettem kint lenni. 


    Borsom, annyira paprikás vagyok, hol vagy, a kedvenc fűszer hiányzik. 


    Pá...........................

  5. 2019. május 27. 16:42283647.

    Én most "várom" az esőt.  Megnéztem, az egész országra viharjelzés van érvényben.


    Magdikám! Annyira örültem, hogy ma nem szédültem, hogy nekiugrottam a munkának. Amikor van kedvem és jól vagyok ki kell használni. Mert bizony van úgy, hogy egész nap fekverészek és filmezek. nem tudom meddig tart ez az állapot, mármint a szédülés nélküli. A fülem kicsit be van dugulva, mára terveztem, hogy megyek, de akkor semmit sem tudtam volna csinálnia kertben. Szerdán fog rendelni az a dokinő akihez "szeretek" járni..hátha addig meg is gyógyul?

    előzmény:
    harangvirag08 (283646)
    2019-05-27  15:54
  6. 2019. május 27. 15:54283646.

    Sziasztok!


    Itt ülök a gép előtt és magamban röhögök ...Ildikém nagyon jókor  jött az írásod. .


    Olvasom Julikát ...követni sem tudom mi mindent csinál ....mint egy varázsló .


    Nekem ma nagy terveim voltak. A  fél 8-as busszal mentem reggel, hogy sok mindent el tudjak végezni.A fő csapás a fűnyírás lett volna.Csak éppen az a fekete felhő ami elől tegnap haza menekültem  Tómalmon szakadt le.Azt mondta a Szomszédasszony ...ilyet még nem látott mint amikor a függönyt leengedik ...és csak szakadt.Nem mertem még déltájban sem meg kockáztatni, hogy rámegyek a fűre...villanyfűnyíró van ... megvár.Kimostam két adag ruhát ...bent teregettem ...megszárad mire újra megyek.Virágpalántákat ültettem át,  angyaltrombitát kaptam a héten ....azt is elrendeztem.Elment a délelőtt.Nagyon finom ebédet hagytak ...J-ék kint voltak a hétvégén.Boscó okos volt...szinte nyomát sem láttam .Igaz jól kifárasztották ...Fertőrákosra mentek gyalog ...a kertek alatt.


    Ildikém ...az én babom sem kelt ki ...és ma ismételten nem tudtam vetni a sár miatt.A cukkini is olyan bánatos....azt pótoltam.Ez egy ilyen év lesz.


    A változatosság kedvéért most is esik ...éppen szálltam le a buszról mikor elkezdődött. Jó, hogy volt nálam ernyő.


    Pötyi ...nagyon jó a babád....szinte él.


    Nem tudom Erikáék felé milyen idő lehet ....igaz van hova " behúzódni". Az eső utáni levegő meg isteni.


     


     


    Anikó..jobban vagy?


    Gondolok Sacira ....biztos áznak a jó meleg vízben.


     


    Vigyázzatok magatokra ....az ernyő legyen mi8ndig a táskában!!!


     

  7. 2019. május 27. 15:28283645.

    Ma nagyot haladtam. Minden paradicsom mellett ott a karó, fel nem mindet kötöztem, csak a nagyobbakat. Beakartam jönni pihenni, mit látok? Pusztító ,viharos eső közeledik. Össze szedtem magam , kimentem és lenyírtam az egész füvet, gyomláltam...aztán nagyon nem szeretem munka a fűnyíró takarítása, de az is készen van. Megfürödtem, hajat mostam, a sütőben van a holnapi ebéd és és ma már semmit nem csinálok..ha akarnám sem bírnám, a derekam eléggé megviselt. De most már "utánam a vízözön"..igaz, a bokrok alján gyomlálni kell de az maradhat még.


    Láttam Pötyi "migráns" babáját a FB. , nagyon cuki..remélem valaki "befogadja".

  8. 2019. május 27. 11:25283644.

    Szervusztok


     Itt ronda felhök vannak, s ez olyan lehangoló.


    Ildike, jókedvre deritett a vicc. Köszi. Ez jó hétinditó.


    Én is indulók ki egy kicsit körbe nézni. Az elnyilt rózsákat le kell vágni.


    Legyen szép és vidám hetetek. A betegeknek, gyengélkedöknek jobbulást kivánok.


     

    előzmény:
    BiriBiri (283643)
    2019-05-27  10:07
  9. 2019. május 27. 10:07283643.

    Szervusztok!


    Teli szájjal mosolygok. Egy órája jöttem be a kertből, a paradicsomot karóztam, kapáltam, már virágzik. Amint leültem hívott a miskolci Mária, unokája született, kisfiú. Jókat beszéltünk, majd egy órán keresztül.


    Mindjárt megyek ki és folytatom a gyomlálást, most, hogy fel van ázva a talaj a tégla közül is ki tudom húzni. Aztán főzök rakott karfiolt, maradt pörkölt maradékom. Igaz, nemrégen ettünk ilyet de szeretjük és ehhez van alapanyag.


    Nagyon bírom a varrós filmet, annyi ötlettel állnak elő a történetben, hogy csak ámulok, bámulok. Majd még jövök.

    előzmény:
    franci47 (283642)
    2019-05-27  08:30
  10. 2019. május 27. 08:30283642.

    Jó reggelt. 


    Abszolut nem vagyok vicces hangulatban, de megnéztem az iméljeimet.  Ezt találtam. Tényleg nagyon jók, nem tudtam választani közülük. Ha gondolod olvasd el, nem fogja elrontani a napodat. 


    Jön az esőfelhő..... igaz a föld már  kiszáradt, öntözni is kellett.  Az uborkám nagyon gyéren kelt ki. Szomszéd Rózsi adott a saját szedett magjából, minden szeme kikelt, most nagyon sűrű. Zödbabot ujra kell vetni. Akiket megkérdeztem nekik sem. Tehát nem egyedi eset.


    Befejeztem Wangékat. Tegnap kicsit szelektáltam a gépemen, de még kellene, nem volt több türelmem hozzá. 


    Amúgy hogy vagytok? Remélem kicsit jobban. Én tegnap este nagyon szédültem, jól megijesztettem magam vele. Bevettem egy "nyugosztalót" remélem kialudtam magamból. 


    Puszi nektek. 


    A viccek  nagyon jók.


     


    Gyönyörű gyerekeim vannak. Hál'istennek a feleségem megcsalt... 


    A feleségem a nászéjszakáig félt a sötétben. Aztán meglátott engem ruha nélkül. Azóta világosban is fél. 


    A feleségem a legrosszabb szakács. Mi mindig a vacsora végén imádkozunk... 


    Egyszer valaki ellopta az autónkat. Kérdeztem a feleségem, látta-e, hogy néztek ki a rablók? Erre azt mondja: "Nem láttam őket, de a rendszámot felírtam!" 


    Egyik nap azt mondja a feleségem, vigyem le a szemetet. Mondtam neki:      "Te főzted, hát te is tüntesd el!" 


    Egyik nap felhívtam a feleségem. Azt mondtam neki: "Drágám, eszembe jutottál, és egészen begerjedtem". Azt kérdezte erre: "Ki beszél?" 


    Mondtam a fogorvosnak, hogy sárgák a fogaim. Azt tanácsolta, viseljek barna nyakkendőt.  


    Ez egy szerencsétlen nap... Felkeltem reggel, fogtam az inget, leszakadt róla egy gomb. Fogtam a táskámat, leszakadt a füle. Félek kimenni a wc-re... 


    Mondtam az orvosnak, hogy engem mindenki utál. Azt mondta, ne legyek nevetséges, még nem is találkoztam mindenkivel. 


    Amikor gyerek voltam, a szüleim sokszor költöztek. De én mindig megtaláltam őket.  


    A feleségem és én 20 évig boldogan éltünk. Aztán találkoztunk... 


    Tegnap megmentettem egy lányt a nemi erőszaktól. Uralkodtam magamon. 


    Elmentem az orvoshoz, és elpanaszoltam neki: "Doktor úr, minden reggel, amikor felkelek, és a tükörbe nézek, hirtelen elfog a hányinger. Ön szerint mi bajom?" Azt mondta: "Azt nem tudom, de a látása tökéletes."


     

  11. 2019. május 26. 15:57283641.

    Sziasztok!


    Most értem haza.Elmentem a temetőbe ....útban meg szavazni.Félúton találkoztam egy rég nem látott ismerőssel...a mai kommunikációs adag kimerítve .


    Nagyon jó idő van ....bár most jön egy fekete felhő.Nem bánnám ha elkerülne bennünket...holnap lenne dolgom Tómalmon.


    Anikó ...pihenjél ...jobbulást kívánok.


    Csendes, nyugis a napom.Kicsit olvasok ...aztán filmezek.

  12. 2019. május 26. 15:55283640.

    Sziasztok. 


    A reggeli szép idő után,most olyan felhős, és pár csepp eső is esett.


    Tegnap Negró jól megijesztett bennünket, elszaladt az erdő felé, egy nagy ugatás volt, és nem jött vissza egy ideig. Hiába hívtam, nem  jött és nem is válaszolt.  szerintem valami vad után szaladt el. 


    Szóltam Beának menjünk keresni, hátha valami csapdába esett. De aztán valahonnan messziről ugatott és meg is érkezett. Nagyon kimerült volt. Csak feküdt és ivott. 


    Nem hiszem, hogy mostanában kimehet. 


    Annuska, az ember bizonyos határokat mindig feszeget.  


    11 óra után festegettem egyet, valahogy sikerült rendbetenni a téli  fenyős képet, hogy elfogadható legyen. 


    Egy másikat, amit  festettem, azt viszont nem sikerült az elképzelésem szerint megcsinálni, de már így marad. 


    Csináltam egy kis ebédet magamnak olyan fél 2 felé, mig megettem, addig egyet filmeztem. Utolsó rész van hátra. 


    Más különösebb nem történt velem. Talán nem is fog. 


    Szépséges napot nektek. 


     


     

  13. 2019. május 26. 15:39283639.

    Szervusztok


     Itt mind az utobbi időben minden hajnalban esik, de utána gyönyörü idő lett. Kimondottam nyári meleg. Elegett tettem állampolgári kötelességemnek és voltam szavazni, ill. elvitt a fiam. Ma nem kellett fözni, volt maradék. tegnap rántottgomba, cézársaláta és zellerkrém leves volt a menü. A kert hol szép, hol csunya. A liliomok elnyiltak és a rózsák többsége is hullatja a szirmát. A sok eső miatt hamar kinyiltak,.


    Anikó jobbulást kivánok, gyogyulgass.


    Magdika, a mikrótakaritásért nem irigyelek. Bosscó biztos rendesen viselkedik. Nagyon életszerü a gondolat.


    Pötyike, jobb napokat kivánok.


    Ildike, megint feszegetted az erőd határait? Ilyen sütit szivesen ennék. Negrónak nincs baj a lábával ugye?


    Borsika, remélem jól érzed magad a vendégségbe és a közérzeted is jó.


    Julika, jókat fözöl. Tetszett az idézet.


    Marika, hogy vagy? Nagyon kinoz ez a változó idő?


    Erika, igazán szerencsések vagytok , mivel remek az idő.


    Sacika, pihenjetek és érezzétek nagyon jól magatokat.


    Vége ennek a hétnek is. Reméljük a következő mindenkinek jobb egészséget hoz.


     

    előzmény:
    ancsa46 (283638)
    2019-05-26  10:21
  14. 2019. május 26. 10:21283638.

    Szervusztok.


    Csak jöttem hírt adni magamról, még megvagyok, sajnos a helyzet nem javult, SŐT, azért túlélem, tegnap volt egy kis hőemelkedésem, az esték mindig rosszabbak.


    Használjátok ki a szép időt, mert megint jön az eső.

  15. 2019. május 25. 20:20283637.

    Magdikám, a szép rózsák a bejelentkezésnél vannak. Az a hátlap.


    De nem mai, /amikor újult a  nlc, akkor kaptuk/ csak én most említettem. 


    Bejelentkezéskor mindig láthatod. 

    előzmény:
    harangvirag08 (283636)
    2019-05-25  17:37
  16. 2019. május 25. 17:37283636.

    Már az előbb akartam kérdezni, hol vannak a rózsák?Most Pötyi is írja.


    Ebből a sütiből most jó lenne egy / sok / szelet.


    Pötyikém ...nagyon sokat gondolok rád...kívánok sok erőt. A mieink is szanaszét vannak.J-ék kiköltöztek Tómalomra hétvégére...olyankor mindig esik az eső.Remélem holnap is marad a jó idő.Kíváncsi vagyok Boscó mennyit jegyzett meg a tavalyi tanulásból ....a kerti utakat illetően.

    előzmény:
    franci47 (283633)
    2019-05-25  16:19
  17. 2019. május 25. 17:31283635.

    Sziasztok!


     


    Ragyogó napsütés van ....hamarosan megszárad az ágyneműm ...húzom vissza.Imádom a frissen mosottat.


    Nekem tevékeny napom volt a tegnapi lazsálás után.Voltam reggel vásárolni ...időbe telt mire mindent elrendeztem.Takarítottam,főztem egy keveset.Na..és lenkeségem is volt.Vajat akartam olvasztani a mikróban.Betettem egy kis üveg tálba...egyszer csak  pattogás, csörömpölés ...gondoltam biztos szétdurrant a tálka.Lekapcsoltam ...a tál egyben ...de a vaj beterítette az egész mikrót.Ahogy az ajtaját kinyitottam folyt le. Legszívesebben az egészet kidobtam volna .Aztán csak röhögtem kínomban.Betelt egy kis időbe mire kitakarítottam.


    Elpakoltam a téli /tavaszi cipőket/ fele sem volt rajtam/...felhoztam a szandálokat.Már előre látom, hogy majd megint egyben fogok csoszogni egész nyáron.Lehet némelyik fel sem jön ....elég gyakran dagad a lábam.


    Anikó ...képzeld a liliom amit küldtél most hoz virágot.Remélem a náthád elmúlott ebben a szép időben.


    Marika ...jobbulást kívánok.


    Borsévi érezd jól magad holnap.Állítólag jó idő lesz ...azért valami kardigánt vigyél magaddal , mert hamar változik az idő ...és arra rá is lehet ülni...én nagyon tartok a felfázástól.


    Legyen szép a hétvégétek!

  18. 2019. május 25. 17:21283634.

    Sziasztok!


    Micsoda rózsás kezdőlapot kaptunk!


    Olvastalak benneteket, de írni nem volt erőm. Rossz napjaink vannak..illetve..egyik elmegy a másik meg rossz.


    A családom szerte-szét. Dalmáék még az esküvőre kaptak ajándékba valami wellness beutalót, valahova a Balaton környékére..elmentek és elvitték a lányom kocsiját. A lányom meg valami továbbképzésre ment, de ma már jön  haza..a munkatársak fuvarozzák. A Zsuzsi itthon volt csütörtökön, de pénteken ment is vissza..írja a szakdolgozatát, meg még van vizsgája is hátra, nem is találkoztam vele.


     


     

  19. 2019. május 25. 16:19283633.

    Látom már hárman írtunk. 


    Ketten távol vannak,  nem is tudom hányan vagyunk. 


     


    Mai gondolat lentebb.  ÉS EGY KIS SÜTI.


     

  20. 2019. május 25. 16:12283632.

    Sziasztok. Bejelentkeztem azon a gyönyörű rózsás  lapon.


    Olyan mint egy vadrózsa. 


    Én ma nagyon tevékeny voltam.  Majd megbánom. ...


    Reggel boltba mentem, tudjátok be kell utazni,  hamar megfordultam. Eredetileg piac lett volna, de jobb hogy nem mentem el. 


    Utána kimentem a külső kertbe a pincerészen túl. Ott volt munkám. és a diófa ágainak  vagdosása.  Egy részt megcsináltam.


    Bence elment a városba  a fűnyíróhoz vett alkatrészt, mikor megjött nekiállt tanulni, azt mondja most kell.


    Ettünk,  én megnéztem egy részt a Wangokból,  még mindig őrületes család, a nagymamát nagyon nem szeretem. Bár mindenki jól játszik. 5 rész van hátra, aztán jöhet az én kémes  sorozatom.  Már nagyon készülök rá. 


    Julika, sokféle fordulat lesz a varrós sorozatban, nem is tudom, hogy lehet ennyi félét kitalálni.  Ritánál  lehet olvasni róla.  Most sajna semmit sem fordít, biztos elfáradt ebbe az 5o részbe. 


    Anikó, remélem meggyógyultál egy kicsit. Én délelőtt voltam a temetőbe, azt hittem a városban vagy, nem gondoltam, hogy az ágyban, "párnák közt". 


    Julika, biztos finom a leveske, nekem ma ilyen nem volt. 


    Nagyon jó idő van nálunk. 


    Szedtem egy kis bodzát, és olyan 8 litert betáraztam, most érik.  Nem télire lesz. Akkor már nincs olyan íze. 


    Estefele locsolni kell.Már összeraktam a csövet, szereldéztem a permetezőt,  egy kis biz-bazt elvesztettem, nem találtam meg, de a másik rosszból kiszedtem, most azzal üzemel. De azt hiszem venni kell egyet. 


    Tegnap a kutya úgy megijesztett  nagyon fájt a lába, és azt hittem megint rosszullét kerülgeti. De aztán  ma megint ugrott egyet és akkorát nyikkant, nem tudja szegény, hogy neki nem szabad ilyet csinálni. 


    Na megirtam ezt a hosszút,  ha nem olvassátok, az sem baj. 


    Borsikám,   finom salátád lesz, én nem hoztam gyümölcsöt a boltból, csokikat vettem, azt hiszem holnap gyermeknap lesz. Ugye? Bence megörült neki.


    Magdikám jó az idézet, nem mindig gondolkodok így. A pozitivitás sincs meg mindig, tehát úgy van ahogy van.


    Minden ami van, csak úgy megtörténik, mint a koreaiéknál. 


     


    Ha valami kimaradt volna majd megírom.


     


     

  21. 2019. május 25. 15:11283631.

    Köszi Julika. Gazdaságos is, finom is. Majd ki fogom próbálni, az biztos. Épp ma vettem egy kis zacskó mirelit sárga babot. A húst majd kitalálom bele. Hozzá. / Ildim anyósa tud hasonlót, és irtó finom. Már kínáltak belőle. /


    Voltam egy közepes sétán,  lőrinci piac: 1 saláta,  kevés kiwi, kevés banán. Majd egybe-salátázom. 1 kis karika sütni való kolbász.Mennyien voltak!  A mi telepi piackánkat átépítik, ezért  jócskán odébb tolták. Utcányi lett a különbség. Indokolt volt a másikra menni. Most ebédeltem csak: lecsó-maradékot és gyümölcsöt. Jól Bekávézom,  hogy fel legyek dobva. Holnap a Duna mellé megyek az Itteni Ildim-családommal, Dezső napra  vagyunk invitálva, ők a férjem rokonai. Megmondom később, hova, ha eszembe jut. Van nagy-nagy telek,árnyas kertrész,   csónak, lehet horgászni,  evezni, motorbiciklizni. És ami nekem öröm: vannak kicsi gyerekek, akikkel lehet játszani. Jó idő legyen! Szóval, sem hideg, sem pedig hőgutás.  Mit kéne fölvenni, hogy jól érezzem benne magam? Sok szeretettel gondolok Rátok: maradok hűséges, borsotok.

    előzmény:
    BiriBiri (283629)
    2019-05-25  11:24
  22. 2019. május 25. 11:26283630.

    a felét szedtem ki a levesnek, a többi maradt pörköltnek, majd lesz belőle valami vagy csak megesszük majd krumplival egyszer..

    előzmény:
    BiriBiri (283629)
    2019-05-25  11:24
  23. 2019. május 25. 11:24283629.

    Borsika!


    Nagyon egyszerű...főztem pulyka gulyás húsból pörköltet. Ezt fagyasztva vettem, szép is kockákra van vágva. Közben megfőztem annyi krumplit amit a levesbe szántam. Amikor készen lett a hús, a elét kiszedtem egy fazékba, felöntöttem a krumpli levével meg a krumplival és hozzá tettem egy üveg zöldbabot majd behabartam tejföllel. Kapor ízesítést, kis ecetet  is kapott. Ha csak annyi húsom van, hogy a leves lesz belőle még egyszerűbben csinálom, híg pörkölt levet főzök, majd ha majdnem kész felöntöm és belefőzöm a krumplit hozzá adom a zöldbabot, ha friss, ha konzerv a végén öntöm bele.


    A dara puding nagyon finom lett, grízt főzök, kis citrom héja, vanília cukorral, majd ha hűl hozzákeverek 3 tojás sárgáját és a felvert fehérje habját. Egy réteg dara rá eper, megint dara és eper a tetején. ha lenne tejszínem azt is tették rá, elfelejtettem venni..ha még megyek a boltba veszek. és adok a kilóknak.

    előzmény:
    BORS (283628)
    2019-05-25  09:15
  24. 2019. május 25. 09:15283628.

    Szia, jóreggelt Julika!


    Felturbóztad a fantáziámat a palóc levessel. Nagyon érdekes összeállítás. Légy szives majd valahol leírni, hogy készíted, ok?  Nálam minden rendben, tehát a szokásos enyhe fejfájással ébredtem, pedig  a vérnyomatom a helyén van. Nem tudom ma mit fogok csinálni, üzentem Tecának, de nem ér rá. Első a család. Majd gyomlálok kicsit a kertben.Megjelentek  a csigák, össze kell szedni. Eddig nem voltak. Délelőtt van könyvtár, talán elsétálok, leadom a kölcsön könyveimet. Csodálatosan süt a nap,  jó a levegő,  ..mi kell még? Nektek is kívánok szép  napot, jó időtöltést, vigyázni magatokra. Lenkéskedést mellőzni! (Tegnap én ügyetLenke voltam, megégettem a nyakam a sütővassal. Már nagyon nagy a hajam, így próbálkoztam rendbe tenni.)

    előzmény:
    BiriBiri (283627)
    2019-05-25  07:44
  25. 2019. május 25. 07:44283627.

    “Az erős, pozitív életszemlélet elképesztő eredményeket hoz, és többet ér bármilyen csodaszernél.” – Patricia Neal


    Szervusztok!


    Akkor kezdjük, és folytassuk is a napot pozitív élet szemlélettel!


    Tegnap megint hatalmas eső zúdult le, reggel amikor mentem a cicákért csak úgy csicsogott a talpam amaltt a fű szőnyeg. mert a sok esőtől gyönyörű a fű, ami nem mind fű, de most nagyon szép zöld.


    Azt hittem, hogy mindent bevásároltam, ma nem kell mennem, de nincsen hagymám, és ha már leültem leírni, hogy hagyma, erre eszembe jutott egy csomó dolog..úgy hogy megint, mint mindig, a banyatankkal megyek. Palóc levest fogok főzni darapudinggal, eperrel ízesítve.


    Este sokáig néztem a hímzőset, érdekesen alakítják a történetet, de azt hiszem ezt is kicsit el fogják húzni...de mindig a legérdekesebb résznél hagyják abba, így tovább kell nézni


    nem tudom, Erikáék vajon tudnak kaszálni? Itt minden nagyon vizes, így nyugodt a lelkem, nem kell menni, de a színben sok dolgom van, rőzsét kell zsákba rakni és kaptam egy csomó újságot, azt is tárolni kell valahol, helyet csinálni. Szóval nem fogok unatkozni.


     

Címlap

top