Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Barátnőt keresek
38 éves budapesti férjezett csajszi vagyok, aki szereti a jókedvet, a filmeket, a beszélgetést, az állatokat és szeretne barátnőt találni, akivel akár levélben, akár személyesen is tarthatná a kapcsolatot. Ennyi idősen már elég nehéz barátnőt találni, olyat, aki valóban barátnője az embernek. Akiben megbízhat, megbeszélheti vele a gondjait, örömeit, akiről tudja, hogy bármikor ott van, fordulhat hozzá és aki szintén számíthatna rám.
Van egy nagy lányom, aki már kezdi a saját kis életét élni, lassan kirepülve a házból. Biztos van köztetek olyan, aki vágyik egy barátnőre, akinek esetleg szintén nagy gyereke van vagy akinek még nincs, de szeretne időnként egy-egy hétvégi duma-partit tartani vagy csavarogni egy nagyot vagy csak éteri kapcsolatban lenni.
43 éves családos nő vagyok keresem a barátnőmet vagyis aki az lenne minden érdekel kor nem számít csak tudjunk jókat beszélgetni csak őszintén. email címem, szedy59@freemail.hu
Drága leendő igazi Barátnőm! Csak annyit felejtettem még elmondani a bemutatkozómban, hogy párkapcsolatban élek és vannak kötöttségek az életemben. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne tudnék időt szakítani Rád :). Teendőim mellett leginkább napközben érnék rá, ezért szeretném ha ez neked sem jelentene problémát. A legjobb persze az lenne ha már megállapodtál volna valaki mellett, elégedett lennél az életeddel és már csak én hiányoznék belőle :)
Puszi,
Panna
Szia!
Laura vagyok és felkeltette az érdeklődésem a hírdetésed, amelyben barátnőt keresel. Nagyon hasonló dolgokat írtál le, amik nekem is meghatározóak egy baráti kapcsolatban. Nemrég vesztettem el a barátnőmet és most nagyon hiányzik egy igazi barátnő az életemből. Énis 30 éves vagyok, szeretek csinosan öltözködni, jókat nevetni és beszélgetni. Nekem is fontos, hogy semmiképp ne irígykedjünk a másikra és számíthassunk egymásra akkor is ha éppen szomorúság ér. Kérlek, írj nekem a tunder.panna@freemail.hu-ra ha szeretnéd, hogy folytassuk az ismerkedést.
üdv
Hello! Szeretnék barinőt keresni olyan 16-17-18 év körül , én 17 vagyok! Vidám vagyok folyton örjöngök és nevetek sosem szoktam búslakodni útálom Justin Biebert de szeretem Daniel Radcliffet!
Szeretem az olasz kaját a kedvenc filmem a Kellék feleség az Elbaltázott nászéjszaka és a Hantaboy! A kedvenc sorozatom az Így jártam anyátokkal! A kedvenc színészem Cameron Diaz és Jennifer Aniston! Szóval ha szimp vagyok kérlek rjatok nekem mert nagyon szeretnék meismerkedni másokkal !
Pussz:Kincső
Sziasztok!
30 éves,fiatalos,vidám természetű lányzó vagyok és hasonló korú barátnőket keresek.
Tudom közhelynek hangzik,de én tényleg őszinte,irínységtől mentes barátnőket keresek. Jó lenne megosztani valakivel az élményeimet, ha van bánatomat.
Úgy alakult az életem, hogy a régi barinők elmaradtak,költözés stb. miatt.
Budapest környékén lakom,de sokat vagyok Pesten.Főleg napközben érek rá 11 és 18 óra között.
Nagyon szeretek strandra járni,sétálni a városban,kávézni és rendszeresen sportolok,akár egy Margitszigeti futásról is lehet szó. :-)
Imádom az állatokat,főleg a kutyákat.
Szép napot mindenkinek!
Sziasztok!
25 éves, Jász-Nagykun-Szolnok megyei lány vagyok.Barátnőt keresek komoly barátság céljából, akivel majd jóban-rosszban kitartunk egymás mellett, történjen bármi.Hiszem, hogy létezik még igaz barátság, habár a mai világban szinte ismeretlen már ez a fogalom (is)...
"Egyetlen jó barát, bensőséges szó, szeretetteli pillanat többet ér, mint bármiféle külsőséges siker." (Müller Péter)
Komolyan gondolom, ha te is:
xandra19@freemail.hu
Kedves leendő barátnőm!
Kereslek már régóta, talán itt ez az ahely ahol megtalálhatlak,!Kezdem úgyérezni mintvalami társkereső oldal, pedig csak a barátnőmet keresem remélvén hogy meg is találom egyszer!
25 éves, budapesti lány keresi "igaz barátnőjét" kire mindig mindenben számíthat, jókedvű, vidám és szereti az állatokat! Én imádom őket van is ill volt is egy pár, szeretem a zenét: rise fm, mostmár csak face fm, a bulikat, a csavargást, a hülyéskedést, a felhőtlen nevetést melyet egy teljesen értelmetlennak látszó téma is adhat. Az alkoholt, , a vidámságot, a családi beszélgetéseket, a kirándulást, stb. stb.
Ha megmozdult benned valami és ezt folytatni szeretnéd várom kis levélkéd
Sziasztok!
30 éves, vajdasági nő vagyok. Szeretnék új ismeretségeket kötni, beszélgetni, levelezni, megosztani jó és kevésbbé jó élményeket, tapasztalatokat. Sok minden érdekel, nyitott ember vagyok és elég sokat utazom (Magyarországra is).
Biztos van köztetek is olyan csajszi, aki szívesen ismerkedne.
Leveleiteket az ines81@indamail.hu címre várom.
HELLO!
Zsanett vagyok, szeretnék olyan Lányokkal Barátkozni akikkel eljárhatnék bulizni pl. -> Hajógyáriszigetre stb.. akik nyitottak szeretnek pasizni társaságba járni bulizni csavarogni közös programokat csinálni,, akikkel nyíltan és őszíntén elehet beszélgetni!
És akiket nem zavarja az Extravagáns öltözékem,kinézetem magyarán elég csajos vagyok.
17 éves vagyok és Budapesten lakok!
E-mail címem: gombolyag00@freemail.hu
Msn címem: zsani.shery-reviendrai@hotmail.com
Puszi
HELLO!
Zsanett vagyok, szeretnék olyan Lányokkal Barátkozni akikkel eljárhatnék bulizni pl. -> Hajógyáriszigetre stb.. akik nyitottak szeretnek pasizni társaságba járni bulizni csavarogni közös programokat csinálni,, akikkel nyíltan és őszíntén elehet beszélgetni!
És akiket nem zavarja az Extravagáns öltözékem,kinézetem magyarán elég csajos vagyok.
17 éves vagyok és Budapesten lakok!
E-mail címem: gombolyag00@freemail.hu
Msn címem: zsani.shery-reviendrai@hotmail.com
Puszi
HELLO!
Zsanett vagyok, szeretnék olyan Lányokkal Barátkozni akikkel eljárhatnék bulizni pl. -> Hajógyáriszigetre stb.. akik nyitottak szeretnek pasizni társaságba járni bulizni csavarogni közös programokat csinálni,, akikkel nyíltan és őszíntén elehet beszélgetni!
És akiket nem zavarja az Extravagáns öltözékem,kinézetem magyarán elég csajos vagyok.
17 éves vagyok és Budapesten lakok!
E-mail címem: gombolyag00@freemail.hu
Msn címem: zsani.shery-reviendrai@hotmail.com
Puszi
Brahiból ütöttem be a google-ba "barátnőt keresek". ... és ilyet is lehet már neten. El sem hiszem... Így talán nekem is lehet egy barátnőm. A BARÁTNŐM.
26 éves vagyok. Lassan 4 éve, hogy Budapestre költöztem. A régebbi barátnők vagy lemorzsolódtak, mert "kisbetűsek" voltak, vagy a távolságok megrövidítették a kapcsolatokat. Olyan belevaló lányt keresek, aki szereti a pörgést /nem feltétlenül csak a bulizásra értem/, egy esetleges házasságtól nem állt meg az élete, őszinte és tud szeretni mást "hibásan" is.
Van ilyen?
Sziasztok.
Vidéki,24éves lány vagyok. Szívesen barátkoznék hasonló korú csajszikkal.
szia
írtam neked privit
Sziazstok!
Én is megjöttem.
Nem semmi, 30 éves házasság. Kimondani is sok. Sajnálom hogy tönkre ment.
Egyet értek Maresszal, állj meg, néha mondj nemet is. Olyan rövid az élet figyelj kicsit magadra is. Én is kiváncsi lennék a részletekre.Ha mást nem kibeszéljük és talán kicsit könnyebb lesz Neked is. Semmiképp ne add fel a harcot.
Nagyon rossz hogy a barátnőd alkesz és nem tudsz rá hatni! De ez szerintem nem a Te hibád. Felnőtt ember, vállalnia kell a felelősséget a cselekedeteiért. És ha már a segítséget sem fogadja el......
Merre élsz az országban?
30 év házasság? Nagyon sajnálom, hogy ennyi idő után váltok el.
Hogy érted azt, hogy elszaladt veled a ló és nem vetted észre?
Úgy érted, hogy a házasságban te viselted a nadrágot, te intéztél mindent, megkímélted a férjedet a terhektől?
Mit tanultál és mennyi idősen, hiszen ezek szerint jó sokáig tanultál.
A segítőkészség nem hiba, bár sokszor muszáj lenne kicsit önzőnek lenni, de aki ilyen, az nem fog tudni megváltozni, legalábbis nem könnyen.
Olyan súlyos a barátnőd helyzete, hogy nincs már remény?
Ő házas? Mennyi idős?
Te hány éves vagy?
Szia!
Már jó ideje nem voltunk, de most gondoltam, bekukkantok és látom, hogy írtál.
Kicsit nagyon összejött minden mostanában, úgyhogy ezért halódott kicsit a topik, de talán majd Eduska is jön nemsokára.
Nyugodtan írd ki magadból a bánatodat, sokszor már az is segít.
Mesélj magadról kicsit, hány éves vagy, meddig voltál házas, merre laksz?
A barátnődnek mi a betegsége? Régóta vagytok barátnők? Sehogy nem lehet rá hatni?
Semmiképp ne érezd kudarcnak a válást, hiszen az nem biztos, hogy a te hibád.
Beszélünk még, írjál!
Sziasztok!
Én egy 22 éves budapesti egyetemista lány vagyok. Szeretnék megismerkedni hasonló korú (lehetőleg szintén budapesti) lányokkkal. Tudom,hogy milyen nehéz igazi barátnőt találni,de azért megpróbálom hátha sikerül... Nem vagyok egy bulizós típus,jobban szeretek egy hangulatos kávézóbe,téázó beülni....Jó lenne olyan lányokkal megismerkedni/találkozni,akikkel jókat lehet beszélgetni...
Csak egy pöttyet vagyunk idősebbek mint 21......
Én egyébként Vas megyéből vagyok.