Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Felhívnád a szeretőjét?
2005-09-27 19:161.
Létrehozva: 2005. szeptember 27. 19:16
Teljesen összeomlottam! Nem tudom mit tegyek. A helyzet az, hogy amit eddíg csak sejtettem ( csal a párom), az beigazolódott. Ráadásul a lány tudja hogy én vagyok. (azt persze nem sejti, hogy én tudok róla) A párom folyamatosan tagadja a dolgot, beszélni sem lehet vele róla mert egyből kiabálni kezd és még engem állít be féltékeny hárpiának...Nem tudom mi lesz a kapcsolatunk folytatása, de nagyon örülnék egy két ötletnek ti mit tennétek a helyemben. A lány e-mail címét, telefonszámát ismerem. Próbáljak vele higgadtan beszélni, esetleg jelenjek meg egy randijukon....valami drasztikus megoldásra lenne szükség mert ha a páromon múlik még évekig tagad. Szeretném szembesíteni a hazugságaival , még ha vége is lesz...
"Igenis létezik olyan nő akit nem csak a szexuális vágy hajt, akinek az érzelmi biztonság fontosabb bárminél!!!És igenis létezik olyan férfi, akinek (még ha minden tökéletes is lenne) hiányozna a szex más nőkkel, és nem feltétlenül azért mert otthon hiányzik hanem mert más, mert "izgalmas"........ "
Egyszerűbben szólva, vannak gátlástalan emberek és olyanok, akik betartják a szabályokat...az egyiket biztosan: a szomszéd lovára nem ülök!!
"Szeretném szembesíteni a hazugságaival , még ha vége is lesz...
Ha mindenképpen ezt akarod, fogjál szépen egy fényképezőgépet, nyiss rájuk, fotózd le őket. Ezt már nem lehet letagadni, ráadásul ha vmikor netán eszedbe jutna visszamenni hozzá, mindig emlékeztetheted magad a képpel, hogy hülyeségre készülsz.
Ez a beszéd )))))))
És kérlek gondolkodj el rajta, hogy megéri-e egy hazuggal együttmaradni. Dönts a legjobbak szerint, ami neked a legjobb
"Sok férfi azért nem őszinte az asszonyához, mert nem lehet hozzá őszinte"
ezek szerint a pasik is mazochisták. miért választ egy olyan társat, akivel nem tud őszinte lenni? miért nem egy olyannal van, akihez őszinte lehet? (gyanítom azt is ugyanúgy megcsalná...)
Háááát... ez elég gáz,amit leírtál
De ha valaki igazán szereti a párját,az nem csalja meg azért, mert "nem hajlandó szájba venni a cerkát".Nagyon szomorú az,ha egy kapcsolatnak ez a fokmérője, hogy szájbaveszi-e a nő a cerkát vagy sem.Tudom, hogy most csak egy példát írtál, de akkor is...
És hát, végül is,ha gizike szerelmes is meg cerkázik is,akkor miért nem vele folytatja tovább?Ha neki a cerkázás a fontos, akkor mérlegeljen:
1.Asszony nem cerkázik, de jól főz
2.Gizike cerkázik, de nem főz
cerka>főzés, akkor otthagyom asszonytot, nem csinálok belőle hülyét az egész világ előtt azzal, hogy megcsalom, csakmert nem cerkázik.
cerka
Na és kin múlik, hogy az asszony -esetleg - már nem szerelmes?? Na ki teszi nővé a nőt...? Meg lehet nézni egy olyan mhelyen, ahol szinte csak nők dolgoznak(pl egy tanári közösségben), mennyire szexisek úgy alapból a nők...aztán érkezik egy új kolléga, aki történetesen férfiből van...még ha bűnronda is...nézz be hozzájuk akkor! Tudni fogod, mitől nő a nő!
Szal Papus, nehogy már a cerka vigye a szerelmet...!!
Akkor meg minek jár vele???
Elmélkedj azon, hogy párkapcsolatról beszélünk
Hát én semmiképp nem hívnám fel a leányzót! És a pasit sem csesztetném, mert akkor tényleg féltékeny hárpia lennék.
Én elmennék szépen fodrászhoz, kozmetikushoz, és mosolyogva fel is út, le is út a kis csalónak. Az a legjobb "bosszú", ha azt látja, hogy nem szenvedsz miatta.