Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
ASZEXUÁLISOK IDE!
Torolt_felhasznalo_991394
Létrehozva: 2005. november 25. 13:58
Ide várom minden sorstársamat, akik ezzel a szexuális irányultsággal rendelkeznek.
Na sziasztok.
Nos én aszexuális vagyok. Nos aki nem tudja, mi az aszexualitás, annak pár szóban összefoglalnám: nemi érdeklődés teljes hiányát jelzi. Többnyire rossz tapasztalatok, vagy nevelési, vallási hatások eredményezik ezt az állapotot. Nem érdekelnek sem a férfiak, sem a nők. Nem vagyok beteg, minden szervem tökéletesen működik, egyszerűen hiányzik belőlem a szexuális motiváció. Van erekcióm, ha szexuális ingernek vagyok kitéve, viszont nem érzek arra késztetést, hogy szexuális kontaktust teremtsek akár nővel, akár férfival. Számomra egyetlen a maszturbáció, mást el sem tudnék képzelni. Számomra az emberek is úgymond közömbösek, nem hiányzik sem a család, sem egy társ, egyedül érzem magam a legjobban.
Én nem így születtem, teenager korom elején még érdekeltek a lányok, szerettem volna barátnőt, sőt családról, gyerekekről álmodoztam, de aztán minél több pofont kaptam(nem szó szerint)annál jobban csökkent az érdeklődésem, s a huszas éveim elejére teljesen az ellentéte lettem a régi önmagamnak, senki nem hiányzott az életemből, se barátok, se barátnő, a tipikus családi élettől meg kirázott a hideg. Attól a tudattól, hogy valakivel össze kell tartozni és egymást elviselni, sőt még vele szexelni, attól szinte szó szerint felfordul a gyomrom.
Voltam már szakembernél, ők mondták, hogy nem vagyok beteg, csak aszexuális, és hacsak valami hatalmas pozitív változás nem történik az életemben, számíthatok arra, hogy így fogom azt leélni.
Egyedül élek, van egy kutyám, jól megvagyunk, jól keresek, van egy jó melóhelyem, számomra ez elég.
Munkahelyen és ismerősi körömben mindenki csodálkozik, hogy mindig egyedül vagyok és kérdezik hogy hol a csaj, én meg csak mosolygok, de elmondani nem merem, mert attól félek, hogy megvetnének...
Üdv Mindenkinek
Misi(22)
Na sziasztok.
Nos én aszexuális vagyok. Nos aki nem tudja, mi az aszexualitás, annak pár szóban összefoglalnám: nemi érdeklődés teljes hiányát jelzi. Többnyire rossz tapasztalatok, vagy nevelési, vallási hatások eredményezik ezt az állapotot. Nem érdekelnek sem a férfiak, sem a nők. Nem vagyok beteg, minden szervem tökéletesen működik, egyszerűen hiányzik belőlem a szexuális motiváció. Van erekcióm, ha szexuális ingernek vagyok kitéve, viszont nem érzek arra késztetést, hogy szexuális kontaktust teremtsek akár nővel, akár férfival. Számomra egyetlen a maszturbáció, mást el sem tudnék képzelni. Számomra az emberek is úgymond közömbösek, nem hiányzik sem a család, sem egy társ, egyedül érzem magam a legjobban.
Én nem így születtem, teenager korom elején még érdekeltek a lányok, szerettem volna barátnőt, sőt családról, gyerekekről álmodoztam, de aztán minél több pofont kaptam(nem szó szerint)annál jobban csökkent az érdeklődésem, s a huszas éveim elejére teljesen az ellentéte lettem a régi önmagamnak, senki nem hiányzott az életemből, se barátok, se barátnő, a tipikus családi élettől meg kirázott a hideg. Attól a tudattól, hogy valakivel össze kell tartozni és egymást elviselni, sőt még vele szexelni, attól szinte szó szerint felfordul a gyomrom.
Voltam már szakembernél, ők mondták, hogy nem vagyok beteg, csak aszexuális, és hacsak valami hatalmas pozitív változás nem történik az életemben, számíthatok arra, hogy így fogom azt leélni.
Egyedül élek, van egy kutyám, jól megvagyunk, jól keresek, van egy jó melóhelyem, számomra ez elég.
Munkahelyen és ismerősi körömben mindenki csodálkozik, hogy mindig egyedül vagyok és kérdezik hogy hol a csaj, én meg csak mosolygok, de elmondani nem merem, mert attól félek, hogy megvetnének...
Üdv Mindenkinek
Misi(22)
Bocs,
kicsit hosszú lett az írás, így csak két részletben tudtam elküldeni.
Tinédzser koromra eléggé labilis lettem. Ahogyan másnál is, így nálam is megindult a testi fejlődés, ami maga volt a pokol. Persze látható jelei voltak, hogy "érek" (mélyülő hang, arc és egyéb szőrzet megjelenése stb.). Anyám ekkor megpróbált jó pár gátlást belém nevelni, apám meg lemondott mindenféle gusztustalan aberáltnak, mert szerinte én rá voltam indulva anyámra... ezt soha nem értettem, hogy honnan vette.
Olyan házba költöztünk, ahol a szobám gyakorlatilag külön volt az ő részüktől, azaz udvarra nyíló "kuckót" kaptam. Kezdetben csak az előnyeit láttam, mert végre lett egy kis "birodalmam", ahol nem bánthat senki, nem terrorizálhat senki. De ugye tartja a mondás, az éremnek is két oldala van...
Apám ekkor úgy érezte, hogy visszakapta korábbi életét, én már nem állok útjába. Így történt meg, hogy félnapokra, napokra ki voltam zárva a lakásból, s csak a szobámban lehettem. Ha nem vittem kaját, vizet, akkor előfordult, hogy nem ettem, nem ittam aznap. Ugyanis hamar kitapasztaltam, hogy ha megpróbálok élelmet "szerezni" (pl. telefonon való megcsörgetés, mint jelzés), akkor apám kiakad és kész is egy családi botrány.
Ekkor figyeltem fel arra, hogy nem érdekelnek a lányok, nem vonzanak szexuálisan. Gondoltam akkor biztosan meleg vagyok. Azt sem vettem figyelembe, hogy a fiúk sem izgatnak fel. De ekkor még nem voltam azon a szinten, hogy felmérjem mekkora problémával is állok szemben.
Anyámat nagyon sajnáltam azért, amit át kellett élnie. Mindig panaszkodott, hogy ő mennyire utálja ezt az egészet, s hogy apám mennyire megutáltatatta vele a szexet. Aztán egy nap rájöttem, hogy anyám eléggé becsapott: férfiügyei voltak, ráadásul neki is ugyanannyi része van abban, hogy az apám olyan lett, amilyen. Ugyanis többször ő volt az, aki rávette arra, hogy zárjon engem ki...
Az internet bevezetésével ráadásul totál elszabadult a pokol: egyik se fogta vissza magát, ment a csajozás, pasizás. Én meg ültem a szobámban a hazugságaimmal együtt, amikkel elkendőztem mindenki előtt, hogy milyen életem is van nekem tulajdonképpen. Ekkor döntöttem úgy, hogy kapcsolatot keresek. Akkori fejjel azt hittem ilyen könnyű lesz. Az internet segítségemre volt, persze egyből férfivel ismerkedtem meg, mert hát én meleg vagyok. Aztán jöttek a folyamatos besülések: ugye a közös programokat élveztem, mint a séta, mozi stb. Azonban amint közeledni próbáltak rájöttem, hogy nem érzek irántuk semmit. Gondoltam ez azért van, mert nem vagyok szerelmes, s nem tudok kötödni hozzájuk eléggé.
Az egészre persze mégjobban rányomta a bélyegét, hogy csak lányokkal tudtam jóban lenni. Valahogy őket tudtam "hülyíteni", míg a fiúk olyan szinten vették észre azt, hogy én más vagyok, hogy az valami hihetetlen volt számomra. Nem is értettem, hogy ő rájuk én miért vagyok "immunis". Pont emiatt gondolták ők is, hogy meleg vagyok. Persze tolerancia a béka segge alatt, így kaphattam a megaláztatásokat. Végül belementem egy jó nagy hazugságba: álbarátnő. Persze az addigi (és ez is) pont a testiség hiánya miatt fuccsolt be. Ugyanis ahogy elkezdtek közeledni ők "úgy", nekem azonnal "felbüffentek" azok a bizonyos emlékek (melyeket fentebb írtam).
Depressziósnak abszolút nem mondanám magam, lelki roncsnak sem, mert találtam magam hobbikat, melyeket élvezettel csinálok. Igaz, ekkor legtöbbször egyedül vagyok, de nem érzem hiányát semminek. Mint, ha teljes ember lennék. Ahhoz, hogy tudatosuljon bennem, hogy szerelmi életre lehetőség részemről egyenlő a nullával nővel, férfivel egyaránt hozzásegített a tavalyi új osztály, melyet a szakmai képzés hozott magával. Kevesen vagyunk, rajtam kívül két fiú van, de hiányzásuk jókora, így ritkán futunk össze. Lényegében családias közösség alakult ki, melynek én is tagja lettem. A szexualitásnak csak kis szerep jut, ez engem nem is zavar, így érzem magam jól. Terveimben is csak magamat látom kapcsolat nélkül. Úgy érzem olyan mérhetetlen károkat szenvedett el a személyiségem egy része, hogy azt a legjobb pszihológus (egyébként tervezek felkeresni egyet, amint sikerül befejezni a sulit, s talpra állni, feldolgozni amik történtek velem) sem tudná helyrehozni.
Az igazság az, hogy úgy érzem az aszexualitás (mely részben azért nálam jelen van) "irányzat" lenne a legjobb esély számomra, hisz az élet más területein elég talpra esett vagyok (a suliban is jól tanultam/tanulok), s baráti társaságban is jól érzem magam.
Nem hiszem, hogy magamra kellene erőltetni egy - akár heteró, akár meleg - kapcsolatot úgy, hogy tudom benne pokol lenne az életem, mert csak színlelnék.
Egyelőre még csak virtuálisan mertem színt vallani erről a dologról (az előzményeket is felvállalva). Nem szeretnék örökké hazugságban élni, így tervezem a való életben is felvállalni (természetesen csak akkor, ha önálló életet kezdek a szülők nélkül), s bevallom félek a reakcióktól. Nem akarom, hogy gúny céltáblája legyek, de azt sem akarom, hogy "megjavítandó" férfi legyek más számára, vagy egy olyan ember, akit sajnálni kell. Mert azért egy új baráti körben egy kis idő után fel fog tűnni, hogy én más vagyok. A mostaniban csak azért nem tűnik fel, mert eléggé jól el tudtam határolni a dolgokat, hogy senkinek nincs rálátása a teljes életemre (azaz nem találkozunk olyan gyakran, hogy biztosan tudja mondani: nincs senkim).
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok irigy másra. Na nem a szex miatt... Hanem olyan dolgok miatt, amit valószínűleg az engem ért hatások miatt soha nem fogok megismerni (kötődés, szerelem... stb.)
Nos ez az én történetem.
Így látom, érzem a dolgokat 22 évesen.Üdv!
Már korábban rátaláltem erre a fórumra, de bevallom mivel ahogy olvastam leginkább nők írtak (s ez is inkább női fórum), így hezitáltam. Eddig...
Nem mondanám aszexuálisnak magam, mert minimális szükségleteim vannak (férfiként sajnos a testem néha "önálló életre" kel, azaz a legváratlanabb helyzetben, minden előzmény nélkül kapom azon magam, hogy "jobb nem felhívni a figyelmet magamra", s ezért kénytelen vagyok olykor-olykor magamnak "örömet szerezni", mert ha nem csinálom, akkor ilyen helyzetek adódnak...), de a párkapcsolat egyáltalán nem vonz, a szex pedig undorít. Soha nem voltam szerelmes, aki pedig valamennyire is bejött, azt pedig igazából csak barátként tudtam "szeretni".
Sajnos engem komoly trauma ért gyermekkoromban:
Legelső emlékeim, hogy apám előkapja a nadrágszíjját majd az ágyra lök és jól elver. Ezután kilépve a konyhába, az anyám azt mondja, hogy menjek el itthonról, majd ő lenyugtatja. Hazaérve, mint ha semmi nem történt volna apám rám mosolygott. Ez talán 3-4 éves koromban történhetet. Ez sokszor megismétlődött, így 1-2 év múlva már világos volt, hogy mit is jelent a "lenyugtatás". Szörnyű volt. Utáltam, undorodtam apámtól, anyámat meg csak sajnáltam, hogy ilyet kell megélnie.
Sokszor csíptem el olyan pillanatokat, amiket nem akartam (fürdőszobai egymás tapizása, éjszakai "zajok" és társaik). Nem kell mondanom, hogy gyerekként ez, s apám részéről a majdnem folytonos verés eléggé megviselt.
Egy idő után anyám kendőzetlenül mesélt az ő életükről. Ekkor lehettem kb. 7 éves. Mit ne mondjak, nem volt könnyű. 10 évesen szembesültem azzal, hogy az apám engem hibáztat azért, hogy ő már nem tudja magát úgy kiélni, ahogyan ő azt szeretné. S ezt veréssel "jutalmazta". Mindenért kaptam, én voltam a rossz, akit lehetett utálni. Akkor tudott csak elviselni, ha anyám "lenyugtatta". Nem is mertem segítséget kérni, mert sokan tudták mit csinál, de senki nem tett ellene. Ráadásul volt olyan, aki még bátorította is. Nagyon sokszor hallottam más szájából azt, hogy én csak gyerek vagyok...
Pedig szerintem nem volt normális, hogy hóban, esőben az utcákat rótam néha, mert muszáj volt otthonról elmenni, vagy pedig ki voltam csukva az udvarra.
Nekem ez még nem jutott eszembe, hogy valamelyik előző életemből hoztam volna magammal az "áldásomat".
Valószínűleg azért nem, mert a Földi életen kívül nem hiszek semmi másban.
Egyébként nagyjából nekem több fiú barátom van, mint lány.
Valahogy nem értem meg magam a saját nemem képviselőivel.
Nem tudok órákig visongani egy "cudálatosz" körömlakkon. :)
Bezzeg jó verdákról napokig el tudok beszélgetni....
Bár én a társadalomnak eléggé fura figurája vagyok, úgyhogy hallgassunk meg másokat is!!!
Olyan, mintha én írtam volna ezt a bejegyzést... :)
Nem érzem magam sem nőnek, sem férfinak. Olyan, mintha női nemi szervekkel ellátott lény lennék itt a Földön, akinek még nincs "kasztja". :)
Nem érdekel semmi, ami nőies. Sosem festettem magam, nincsenek női ruháim, nem picsogok, és nem járok párosával wc-re.
Autómániás vagyok, imádok sportolni, és raktárosként dolgozom, ami nem nevezhető könnyű fizikai munkának.
A programjaim nekem is változatosak. Nagyon sok haverom van, inkább fiúk, mint csajok.
Nekem is megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy meleg vagyok, de nem. A női test inkább taszít, mint vonz. Egy szép férfitestet még megnézek, de ennyi.
Tényleg jó lenne, ha kiírhatnám a homlokomra: Nem akarok szexelni...
Így nem kéne lefutni a fölösleges köröket, és ezerszer elmagyarázni, hogy mi van. Így csak az szólítana meg, aki így is elfogad. :)
Szóval az a lényeg, hogy nem vagy egyedül!
Lassan olyanok leszünk, mint egy nagy boldog család!!! :)
Ha bármi mondandód van, mi itt vagyunk!
Hülyének fognak nézni többen érte, de kimondom, hogy szerintem ha nem ért valakit trauma ebben az életében, akkor az előzőben volt valami. Pl örök szüzességet fogadott - állítólag az ilyen eskük életeken át tartanak, külön macera őket feloldani. Ha én lennék aszexuális, megnézetném magam egy látóval vagy mivel, hogy ilyesmi van-e a múltamban. (Mondjuk, rossz véleménnyel vagyok azokról a "látókról" akiket eddig megismertem úgy mellékesen, de biztos vannak normálisak is...)
Egyébként tegyük a szívünkre a kezünket: az lenne a normális, hogy egy ember önmagában is teljes legyen, és ne egy társ által akarjon kiegészülni. Persze... Azt kérdezem az aszexuálisoktól, hogy van-e legjobb barátjuk, aki ellenkező nemű?
Sziasztok!
Én vagy az aszexuálisok egy alfajához tartozom, vagy nem vagyok az. Nem akarom elviccelni a helyzetet.
28 éves nő/lány vagyok. Soha nem volt komoly kapcsolatom, most sem hiányzik, viszont egyre több helyről hallom vissza, hogy nem akarok-e családot, gyereket... NEM. Gondolkoztam ezen a dolog - benéztem erre a topicra is, de akkor csak néha-néha írtatok -, nem zárkózom el a külvilágtól, emberi kapcsolatoktól. Sőt az un. "biztonságos" emberektől igénylem is a fizikai kontaktot (mint ölelés, puszi).
Ugyanannyi nő, mint pasi barátom/haverom van. Soha nem értettem a tipikus női viselkedéseket, hiszti, nyávogás, féltékenykedés. Nőként túl férfiasan gondolkozom, viszont a pasik között mégis nő vagyok, és ez is jó. Azonban ahogy egy férfi szexuálisan irányul felém, hatalmas taszítást érzek, menekülni vágyást, és valahol dühöt is. (Eljutottam már arra a szintre, hogy talán azért taszít a szex férfival, mert nővel szeretném. De nem. Próbáltam - igaz csak csók szintjén - lánnyal, de abszolut semmi.) Nem hiányzik. Volt szexuális kapcsolatom, ami inkább "elviselhető" volt, mint élvezetes, nem én kezdeményeztem. Most már a kiváncsiság, csak-azért-is miatt nem fekszem össze senkivel. Ilyen vagyok.
De nem mondom azt, hogy nem félek a jövőtől, mert én igenis igénylem a kapcsolatot, a törődést, az ölelést, .. stb. Sajnos ezt nem zárhatom ki magamból. Nem mondhatom, hogy én így is teljes vagyok.
Csak itt az interneten olvastam, hogy férfiak is gondolkoznak hasonlóan, az életben soha nem találkoztam ilyen pasival. Ismerkedéskor mondjuk én sem mondhatom - pedig mennyivel tisztább helyzet lenne - hogy nagyon szimpatikus vagy, akár leélném veled az életem, de kérlek ne szexeljünk!
Amúgy nem panaszkodom az életemre. Soha nem ért trauma. Szeretem a munkám (ha néha kiakaszt is, és dühöngök), vannak barátaim, családom. Sok izgalmas és érdekes programban van részem. Nyitott vagyok bármilyen újra.
Kiváncsi vagyok, mit gondoltok erről (rólam)?
Az én környezetemben is voltak/vannak akiknek a szülei reménykedtek, hogy a gyerek majdcsak megismerkedik valakivel, akivel családot alapíthat. Nem tudom, aszexuálisok-e ezek az egyedülállók, vagy csak pipogyák, gátlásosak. Én nem tudnám megkülönböztetni, mi lehet a háttér.
Ismerek egy harminceleji srácot aki mindig azt mondja, hogy családot szeretne, de amint egy neki tetsző lány kerül az útjába, akinek ő is tetszik, elmenekül!
És azt hiszem, aszexuálisok a legalkalmasabbak a cölebsz életvitelt követelő szolgálatokra, nem?
Persze, csak Te tudhatod, hogy miként fogadná a családod.
De szerintem ez kevésbé megdöbbentő, mintha azt mondanád otthon: "Anyu, Apu, meleg vagyok..." :)
Szerintem....
Valószínűleg változtatni akarnak majd a helyzeten, de Te csak tarts ki az igazad mellett. Meg fogják érteni! Hidd el!
Én soha nem tudtam kifejezni semmilyen jellegű érzelmet.
Ezért szoktam magam viccesen szociopatának nevezni. Mert valójában az vagyok. Ha szigorúan vesszük.
Termszetesen a két dolog nem zárja ki egymást.
Amerikában rengeteg társkereső foglalkozik az ilyen emberekkel. És ott nagyon sok felvállalt aszexuális házaspár él.
Itt sajnos ez még nem elfogadott....
No comment. :)
Üdv!
Jól szeretnék időzíteni a családban, jelenleg nem alkalmas a légkör betegség miatt (rák). Időről időre emlegetem, még mindig komolyan gondolom, hogy se házasság, se gyerek, de amíg eléjük nem állok az indokaimmal, addig nem veszik komolyan, és reménykednek az ellenkezőjében, meg hogy megváltoztatom a nézetemet.
Testvérem tudja, mi velem a helyzet, de nem hiszem, hogy komolyan felfogta a súlyát.
Az én édesanyám már tudja, hogy mi újság. Úgy konkrétan a nem létező szexuális életembe nem avattam be, de tudja, hogy én nem fogom gyarapítani a családot... :)
Simán, őszintén kell elmondani. Mindenféle rossz érzet nélkül, büszkén. Mert légy büszke arra, aki vagy! Annyit kell tudniuk, hogy ez van. És pont. Nem kell sem meggyógyítani, sem belekényszeríteni semmibe. Ha mégis ezt tennék, az elgondolkodtató...
Soha ne zavarjon, frusztráljon, vagy bármi más! Ne gondolj ilyenekre!
Te attól vagy az, aki, hogy ilyen vagy.
Hazudnál magadnak is és másoknak is, ha próbálnál alkalmazkodni a szexuálisan túlfűtött társadalmi "normákhoz".
Mi itt vagyunk!
Ha gondolod, nézz be hozzánk:
www.akto.eoldal.hu
Legyen szép napod!!!
Üdv!
Keresővel találtam meg ezt a topicot, kíváncsi voltam rá, van-e már téma, ami ezzel foglalkozik. És lőn.
Hm, velem annyi a helyzet, hogy engem semmilyen negatív behatás, trauma nem ért, nem neveltek rá, vallás se szólt közbe, mégsem érdekelnek szexuálisan sem a férfiak sem a nők. Így ahogy a kezdő hozzászólás magyarázza az aszexualitást, az úgy abban a formában nem áll rám.
Nem végzek önkielégítést semmilyen formában, mert nem érdekel. Nem szeretnék földi pályafutásom során sem párkapcsolatot, sem férjet, sem gyermeket. Elfogadom, hogy mások eltérően élnek, vélekednek, éreznek. Nem érzem úgy, gond lenne velem, mert nem frusztrál a beállítottságom. Nem szégyellem, de nehéz elfogadtatni, ha az emberi faj nagy százaléka szexre és a vele járókra van hangolva.
Érzem, egy nap eljön annak is az ideje, érdeklődő szüleimnek bevalljam, se házasság, se unoka nincs tőlem kilátásba, és ne is reménykedjenek benne. Nem lesz könnyű menet, annyi szent, mert ilyenről a büdös életben nem hallottak, és nehéz lesz elmagyarázni nekik.
örülök hogy van ilyen fórum mert talán kacsolatok is kialakúlhatnak mert jelen esetben ez lehetettlen.
Sajnos még nem találkoztam olyan lányal aki ezt elfogadta volna. Nem tehetek róla hogy nem érzek késztetést arra hogy lefeküdjek valakivel. Tudom hogy fúrcsán fog hangozni amit most mondani fogok, de nem értem hogy miért nem lehet szex nélkül kapcsolatban élni? Miért nem fogadják el?
Erekcióm természetesen van és önkielégitést is szoktam csinálni, de tovább már nem érdekel a dolog. Nem szeretem ha simogtnak, egyszerüen idegesít.
Dorciiii!
Örülök, hogy írtál az oldalra! Már válaszoltam is! :)
Amúgy ez az oldal csak a kezdet. Szeretném tovább fejleszteni, de ezt majd az érdeklődés függvényében.
Nekem is elég, ha csak páran vagyunk!
Úgyhogy gyertek! Gyertek!!!
Én is szeretnék boldog új évet kívánni.
Jéglány, nagyon örülök, hogy létrehoztad ezt az oldalt. Máris írtam a találkákhoz:) Persze nem kell tömegnyomorra számítani, számomra már az is elég, ha páran vagyunk.
Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!!!
Remélem jövőre is "vitázunk" tovább!
Minden jót!
Szilvi
Bocsánat, elég régen írtam, persze azóta is olvasom a fórumot, de ezekre nem nagyon tudok reagálni. A probléma nem az, hogy aszexuálisak vagytok/vagyunk, hanem, hogy ez a gondolat teszi ki az életetek nagy részét, a fórum is még értelmes dologról nem szólt ezen kívül:S Nem mondanék példákat, de állandóan becsatlakoznak olyan emberek, akiknek semmi közük a témához, vagy kíváncsiságból vagy szórakozni egyet, akit pedig tényleg érint a téma, azzal tölti az idejét, hogy meggyőzze őket, hogy "nekünk ez normális", vagy egyáltalán azzal, hogy bármit is reagálnak a felesleges beszólásokra. Nekem erre se időm, se energiám nincs. Számomra ennek csak úgy lenne értelme (ha itt ez a fórum kevés hozzá) akkor csinálhatnánk egy ilyen párkereső oldalt, vagy valamilyen közösséget, ami nem csak virtuálisan működik (sajnos jelenleg még úgy se). Akinek nagyobb céljai vannak ezzel kapcsolatban, írjon privit.
Rólam annyit, hogy nekem sok barátom, haverom van, nem unatkozok. Nem mondom, hogy teljesen aszexuális vagyok, de máshogy gondolkozok erről, mint a "szexuális" emberek. Ha most ebben a pillanatban még nem is, de később szeretnék egy életre szóló párkapcsolatot, ami nem elsősorban a szexen alapszik.
Latom, hiaba irom le feketen-feheren, nem akarod megerteni (vagy elfogadni): mi nagyon is nyiltan beszelünk a parommal erröl a temarol (is) es az is szoba jött, hogy ha akar, "lelephet" (ahogy te fogalmaztal). De ö nem akar. Nem erted, hogy engem szeret? Akkor is, ha nem szexelhet velem annyiszor, ahanyszor szeretne.
Stonyroadnak van megint igaza: ha akart volna, mar reg kereshetett volna maganak mast, mert nem 2 honapja tart ez az allapot. Tulkepp a kapcsolatunk kezdete ota igy van, talan az elsö 1-2 evben volt köztünk jelentösebben több szex, de akkor sem annyi, amennyit ö szeretett volna, aztan terhes voltam 2x, közben ritkan szexeltünk csak, aztan jöttek a gyerekek, a szülesek utan sok honapig egyaltalan nem volt tema a szex (szamomra). Most meg mar jo par eve csak havi szinten 3-4x, de akkor is csak azert, mert muszaj. Szoval mar reg lelephetett volna. Es persze nagyon sajnalnam, ha elveszitenem öt emiatt, de ugy tünik, hogy nem fogom. Viszont probalkozom "megvaltozni", de eleg remenytelennek latom/erzem a helyzetet...
Azért, amikor elgondolkoztál azon, hogy ezt leírd, azon is elgondolkozhattál volna, hogy Hg-nek enélkül is lelkiismeret furdalása van és amit írtál csak ezt erősíti. :-(
Jéglány!
Ezt tényleg jól összefoglaltad. Aki, amilyennek születik avval kell gazdálkodnia. S, attól,hogy a mai időkben minden a szex körül forog körülöttünk, attól még nem kell ennek így lennie mindenkinél.
Talán csak pech, hogy most épp ilyen kort élünk, nem néznének ennyire furán rád, ha korábban lennék, vagy amikor majd túl leszünk ezen a trenden, mert ez is eljön egyszer. :-)
Én meg erre azt mondom, hogy ha te tényleg szereted a párod, akkor esélyt adsz neki, hogy mással boldog legyen, mert veled nem az! S te így akarod magadhoz láncolni, hogy tudod, hogy boldogtalan melletted a szex miatt, mégsem adsz neki lehetőséget.
Tudom, erre most azt mondod, hogy szabad az út, mehet, ő nem akar menni, mert szeret, de ez baromság. Egy darabig küzd majd ezzel, s abban a pillanatban, amikor találkozik valakivel, aki így is megmozgatja, le fog lépni egy pillanat alatt. Most nem csinál mást, csak becsukja a szemét, és homokba dugja a fejét.
Nem tudom mi az oka, de még sosem izgatott a dolog, hogy kiderítsem.
Anyukám imád engem. A fogantatásom pillanata óta.
Úgy próbált nevelni, mint egy "normális" gyereket.
De ő is megtapasztalta, hogy én nem vágyom a babusgatásra.
És a saját érintésemet sem igénylem. Max egy évben kétszer. :)
Szerintem a normális, nem normális kategóriát csak az egyén tudja eldönteni.
Attól, hogy a társadalom szerint az normális, ha orrba szájba kefélek, ahogy az manapság divat, attól én nem fogom jobban érezni magam.
Pl. aki vaknak születik, annak az a normális.
Nem beteg. Egyszerűen az ő agya másképp lett "kódolva".
Lehet, hogy az egészségesen működő szervezet termel ezt-azt, amit írtál, biztosan így is van.
Hidd el, hogy a nem érdekel kifejezés valós. Letehetsz elém egy gyönyörű férfitestet, vagy pornót, akármit. A reakcióm annyi, mintha egy fogpiszkálót mutogatnál. Semmi.
Nem csűröm, nem csavarom.
Nekem ez a normális. Akárki akármit mond. :)
A "minden élő célja az utódnemzés" egyszrűen stonyroad dogmája.
Ha így lenne, a topik tárgyai nem léteznének. Mivel léteznek, ezért az állítás nem lehet igaz.
Ennyi.
Kicsit empatikusabbnak kell lenni, és elfogadni, hogy nem mindenkinek ugyanazok a vágyai, mint nekünk, a többségnek. Attól még nem feltétlenül hülye, vagy beteg.
Én szeretem a párom, hozzá akarok hozzábújni, de mivel messze lakunk egymástól és csak jövőre költözhetünk össze, ritkán találkozunk. De akkor is ő kell és nem a szomszéd pistike bármennyire elérhető. :-)
a szex része az életnek, úgy mint a pirítós, vagy egy jó könyv, vagy egy kávé valamelyik barátommal, vagy egy jót röhécskelni a párommal. Egyszer egyikhez van kedve az embernek másszor a másikhoz, de van, hogy sokáig nincs valamelyikhez.
Hg72 szerintem egy nagyon jó fej párod van, mert téged szeret, és úgy tűnik elfogad annak aki vagy.
A megjátszással az a gáz, hogy a partner egyszer jön rá és soha többet nem hisz az embernek és még az önbizalmát is elveszti. Szóval nem szép dolog.
Igen, ez pontosan igy van! En szeretnem, ha a parom boldog lenne, mert szeretem, es attol lennek boldog en is, ha ö boldog, de mi a fenet csinaljak magammal, ha a szexualis igenyeim egyszerüen a nullaval egyenlöek... Es igen, igyekszem öt kielegiteni, de az nem lenne fair (es ö sem szeretne), ha megjatszanam magam es ugy tennek, minta hühadenagyon kivannam a szexet.
Es igen, stonyroadnak abban is teljes mertekben igaza van, hogy a parom engem szeret es nem egy x guminöt vagy prostit, akivel 3x is ágyba bujhat(na) naponta. Ha valakit szeretünk, akkor vele szeretnenk szexelni is, nem egy akarmilyen masik partnerrel.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy azok az akik tényleg csak a szexre választanak párt, mit fognak csinálni, amikor odajutnak az életükben, hogy a másiknak csak a kezét foghatják.
Nem en vagyok boldogtalan, ill. en csak azert, mert ö, marmint a parom boldogtalan az en alig letezö szexualitasommal. En tulkepp jol elvagyok/ellennek vele, ha az ö szexualis igenyei nem lennenek ennyire intenzivek (marmint az enyemekhez viszonyitva)
En elengednem öt, de nem akar menni, ö tovabbra is engem akar,, az ágyban is es azon kivül is (egyebkent az elet mas területein nincsenek is problemaink, harmonikus a csaladi eletünk, anyagi gondunk sincs). Dec. 17-ere be vagyunk jelentkezve egy neves szexologushoz, bar en elöre tudom, hogy ez sem fog megoldast hozni a problemankra.
Ha a te boldogtalanságodat nem szeretnéd a férjedre nyomni, akkor a legjobb az lenne, ha elengednéd, hogy kezdjen új életet valaki mással, aki ezt az örömöt meg tudja adni neki.
Vagy ha ez nem megy, akkor felhatalmazni arra, hogy tartson szeretőt. Elhiszem, hogy szenved, szörnyű érzés lehet ez.
Röhejes az emberek nagyképűsége csupán mert bizonyos dolgok felett átvették az irányítást. Tudtad, hogy mitokondriumod DNS megegyezik a kékbaktériuméval?
Szar az élet mi???
Pont azért is esett rosszul, mert az egész hsz-em fordítva sült el.
Az érintés dolgot megértem, mert nekem is ilyen problémám volt kifejezetten undorodtam mindenkinek az érintésétől.
Hát, hogy a szakemberek mit tudnak segíteni a fene sem tudja, nekem 2 rossz élményem van a pszichodokikkal, egyszer elmentem vizsgálatra és a sokszáz kérdéses teszt végén közölték, hogy szorongok és oldjam meg a problémáimat és akkor nem fogok szorongani, egész kisgyerek korom óta ez van és nem is fog megváltozni, ezzel élek együtt.
A páromnak pedig azt javasolta a pszichológusa, hogy tartson mellettem barátnőt, mert ha esetleg szakítunk legyen helyettem más.
Na, mindegy, nem akartam iderondítnai a dolgaimat.
De a lényeg, hogy valamilyen szempont szerint akárki lehet beteg, te is én is.
Azt hiszem a szex, a párkapcsolat csak egy része az életnek, van még egy csomó ilyen dolog, amit élvezünk, de csak a szex iránti igény nemlétét akarják megváltoztatni. Ez fura. Még sose akartak senkit meggyógyítani, aki nem szeret játszani.
Sziasztok!
Kicsit visszaolvasgattam, bar nem mindent ugyan. Sajnos engem is erint a tema, azt hiszem, egy bizonyos fokig en is aszexualis vagyok. Es nem vagyok boldog ezzel az allapottal, mert a parom boldogtalan, neki szeretnek segiteni, mert ö "normalis", en meg nem (legalabbis szexualis ertelemben).
Hol is kezdjem: 37 eves vagyok, sosem voltam szexualis ertelemben nagy etvagyu, nem vegeztem önkielegitest tinikoromban (sem), aztan azert volt egy par (szex)partnerem, ugy tizenvalahany összesen, de igazan nagy örömöm sosem volt a szexben. 2x voltam hazas, van 2 gyerekem, a jelenlegi kapcsolatom 12 eve tart. Az elejen sem volt igazan jo a szex szamomra, bar elerem neha az orgazmust, ami jo erzes, de ha nem szexelünk es nincs orgazmusom, akkor sem hianyzik.
A gond inkabb az, hogy egyaltalan nem kivanom mar a szexet, az idö mulasaval egyre kevesbe, a partnerem viszont heti 3-4 alkalommal szeretne. Mindent meg is tesz annak erdekeben, hogy felizgasson, de ha teljesen öszinte akarok lenni, akkor csak muszajbol fekszem le vele, nem mert megkivanom. Es persze ezt nem olyan gyakorisaggal, ahogy ö szeretne, hanem csak max. havi 3-4 alkalommal, mert többre nem tudom "megeröltetni" magam.
Azert zavar ez az egesz, mert a parom nagyon boldogtalan emiatt. Mar mondtam neki, hogy en rendelkezesere allnek, amikor szeretne, de ne kivanja tölem, hiogy ugy csinaljak, mintha en is kivannam, mert szineszkedni nem akarok, ez altal prostitualnam magam. Probalja elfogfadni, hogy nekem nincs szexualis vagyam. De ezt ö igy nem tudja, mert azt szeretne, ha en is elveznem a dolgot. Na szoval nehez...
Jeglany, en megertelek teged is, bar engem az erintes nem zavar de azt hiszem, ellennek anelkül is, vagyis legalabbis szexualis ertelemben nincs szüksegem az erintesre, simogatasra. Ha valaki megölel (pl. a gyerekem), az o.k., bar nem vagyok egy bujos fajta meg igy sem...
A velemenyem szerint nagyon helyesen döntöttel, hogy nem erölteted a partnerkapcsolat vagy gyerekvallalas temat, mert csak masok (es a sajat) eletet nehezitened meg vele. Az en lelkiismeretem is egyfolytaban rossz, mert tudom, hogy az aszexualitasommal a paromat boldogtalanna teszem, holott ö nem ezt erdemelne :-(
Ugyanúgy, ahogy születik kétfejű gyerek is, miért ne lehetne épp olyan is, mint te? Oka biztos, hogy van, csak esetleg a mai tudásunkkal ezt nem tudjuk megmagyarázni. Vélhetően valami csecsemőkori dolog, amire te nem is emlékszel, de a tudattalanod igen. Mondjuk, amikor nagyon vágytál az anya melegére, az érintésére, ő ellökött, vagy tett egy durva mozdulatot, vagy bámi ilyesmi is lehet az oka, hogy "érintésfóbiád van".
S a saját érintésed sem igényled? Ha érted, mire gondolok..:)
Félreértesz!
Én nem haragszom, nem kezelek le senkit. Sajnálom, ha úgy foglamaztam.
Éppen engem kezelnek le, és próbálnak "számkivetettként" viselkedni velem.
De ez engem cseppet sem érdekel, mert tudom, hogy ha a fejem tetejére állok is, akkor sem lesz másképpen.
Beszéltem szakemberrel, hozzáértőkkel, de nekem nincs pénzem egy pszichológus vagy pszichiáter vagy nem tudom hogy hívják kezelésére, ami valószínűleg pont annyit érne, mintha a fejem tetejére állnék.
Nem ért sem trauma, sem semmi olyan élmény, ami miatt ez indokolt lenne.
Ici pici baba korom óta ordítok, ha valaki megérint.
Illetve akkor még ordítottam, ma már elmagyarázom, hogy ez nekem nem jó.
Szerintem annak idején (nagyon régen) is lehettek hozzánk hasonló emberek, de ahogy mondod, akkor még nem volt választás.
A beszélgetést szívesen fogadom, nincs ellenemre, viszont azt nem szeretném, ha valaki megpróbálna "meggyógyítani".
Próbálkoztak már az úgynevezett sokkterápiával. Hadd ne mondjam mi lett a vége....
Engem talán a régebbi korokban remetének hívnának.
Mert a magam boldogulását keresem. Igaz nem egy barlangban élek távol a civilizációtól, de ez nekem így jó.
Vannak barátaim, és ez nekem elég.
Azt eldönteni, hogy az életben mi normális, és mi nem normális elég nehéz, hiszen objektív mérce nem létezik. Azonban mégiscsak van egy fokmérője annak, hogy mit tekinthetünk "normálisnak" és mit "nem normálisnak", s ez pedig az, hogy amit az emberek (az emberiség) túlnyomó többsége csinál, az elfogadott, amit egy kisebbség csinál, az nem feltétlen elfogadott, nem feltétlen "normális".
Az egészségesen működő emberi szervezet nemi hormonokat termel, s a nemi hormonok szexuális vágyat idéznek elő, ehhez persze egyéb, az agyban lejátszódó biokémiai reakciók és vegyületek is szükségesek. Ez a folyamat önkéntlen, akkor is végbemegy, ha az egyén nem akarja, olyan, mint a reflex, hisz reflex is valahol. Azaz, kijelenthető, hogy aki nem érez szexuális vágyat, annak vagy a teste, vagy a pszichéje nem működik rendesen, azaz, az aszexualitás valóban tekinthető nem normális állapotnak, "kórképnek", aminek vagy testi, vagy lelki gyökerei vannak.
Ezt lehet csűrni, csavarni, hogy ez igenis normális állapot, nem, nem az! Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy tiszteletben kell tartani ennek ellenére.
De az olyan indoklás, ami itt elhangzott, hogy egyszerűen engem ez a dolog nem érdekel, az csacskaság, mert mint fentebb leírtam, minden egészséges embert a szexualitás érdekel (az apácát, a papot is érdekli, csak elnyomja magában. Vagy nem. :) )
Nem vezed észre, hogy nem kötözködök? Amit írtam az tény.
Semmi bántót nem írtam, mi lenne, ha inkább normálisan elolvasnád, ami írtam és utána csezsnél le? Írtam én valahol, hogy ne legyen ilyen? Írtma valahol, hogy baj, hogy így él? Ezt már tényleg nem hiszem el! Kérdezetm valamit, és leírtam, hogy nem bántásból tartják betegnek, hanem mert címkézik az emberek a dolgokat.
De nincs kedvem magyarázkodni, olyan embereknek, akik csak azt lesik, hol oktatassanak ki másokat és hol sértődhessen meg minél jobban.
Kötözködik a nénikéd térde kalácsa.
Miért kötözködsz vele? Az utódnemzés, mint cél csak az állatok számára egyértelmű, az embernek, aki részben az ösztönei felett áll, van választási lehetősége.
Miért baj az, ha valaki nem akar szexelni? Az ő választása, az ő dolga. Ő így boldog. Nem kell meggyőzni.
Ó, egyvalamit kifelejtettem: Azért nem jön mindenki az utódnemzéshez szükséges feltételekkel világra, mert ez a kiválasztódás. Ez a biólogia, amíg az ember nem tudja mi helyes, addig a természet igen, akinek nem lehet gyereket - minden sajálatom ellenére - annak egyszerűen nem szabad örökíteni a génjeit. Ezek törvényszerűségek, nem trendek, meg nyitottság kérdése.
Részemről el si ahgyom a topicodat...mert hiszen sértő, hogy meg mertem szólalni.
Nem, természetesen nem kötekedni akarok. az utódnemzés minden a Fóldn minden élet célja. Ez nem az én felvetésem, ez tény.
Sajnálom, ha csesztetésnek vetted.
Azt ne feledjük, hogy a civilizálódás, és az evolúció hozta magával azt, hogy vannak más életre vágyó emberek. Amíg az élet az ember számára is a túlélésről és - ha tetszik hanem - az utódnemzésről szólt a szexualitáshoz való viszony nem is volt kérdéses, hiszen nem is volt választási lehetőség.
A betegségnek való titulálsról pedig leírtam, hogy szigorúan véve az, gondolom ennek az az oka, hogy valamilyen módon be kell határolni.
Véletlenül sem akarnám, hogy taglald miért vagy épp ilyen, nem akarok turkálni az életedben. Miért tenném?
Legfeljebb beszélgetni próbáltam....volna.
Még egyszer sajálom, hogy nem lehet erről beszélni, mert ha nem azt írom, hogy én is aszexuális vagyok, akkor én vagyok a szarember. Hát nem baj, akkor szar vagyok, te meg haragudj nyugodtan tovább. Csak épp kettőnk közül nem én nem kezelem telejsen normálisnak és egyenrangúnak a másikat.
Az apácák cölibátusáról meg inkább ne beszéljünk...nem véletlen, hogy ma már igencsak kevéssé fordul elő...