Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
tejszínt ne kenj alá, hanem vajkrémet. Viszont, hogy RÁ mit kenj, azt nem tudom
A cukrászdákban tükörzselével kenik le, majd a széleit a torta ízétől függően tejszínhabbal, párizsi krémmel stb. nyomják körbe, hogy ne pöndörödjön fel a széle.
Az a baj, hogy ha nem kensz rá semmit, akkor hullámos lesz. Vilmosnál nem találtál semmi ilyen házi praktikát?
Sziasztok! Hű, már én is elég régen néztem be:) Akár Snikol-nak, nekem is torta ügyben lenne tanácsra szükségem. Farkas Vilmos segítségével (örökre áldom a nevét) végre normális torta piskótát voltam képes sütni, és megtöltöttem tejszínes csokikrémmel. Ez eddig jó is volt. Be akartam burkolni házi készítésű cukormázzal, na, ezt tuti nem fogom többet csinálni.... tegnap még normálisnak tűnt az állaga, majd becsomagoltam, hűtőbe tettem. Mára használhatatlan sz.r lett belőle.... morzsállott, és ezen hiába javítottam, nyújtásnál szakadt, mint a fene. Sírni tudtam volna, sajnáltam az erre pazarolt időt és anyagot....
Gyorsan hozott a férjem egy Dr. Oetker nyújtható cukormázat, nah, ettől se dobtam el magam annyira, de rádobtam a tortára valahogy.
Próbáltam a közeli cukiban kérdezni, hogy adnak-e el fondantot, de csak csóválták a buksijukat....
Talán interneten egyszer rendelek valahol fondantot, mert elegem van a házi vackokból - egyik se vált be, egy csomó időm ráment, pedig pontról pontra úgy csináltam, ahogy kell:((((((
Jövő héten lesz a kislányom 6. szülinapja, pont húsvétkor, Eperke tortát kért, én vettem is ezen alkalomól egy Eperke ostyaképet, de az eladó csajak foggggggalma nem volt, mit kell alákenni.
CSak úgy nem szeretnék beégni, úgyhogy szeretnélek megkérdezni titeket, hogy ostyakép alá milyen krémet tegyek, hogy másnapra is felismerhető legyen a kép.... családi körbe viszem és este díszítenem kell.
Egy olyan csokikrémet töltenék a tortába, ami tulajdonképp tejszín és abban felolvasztott csokoládéból áll, ezt másnap felverem.... Erre tehetem az ostyaképet? Vagy hulala tejszínhabot is kenhetek alá?
Megköszönök minden segítséget.... Tuti info kéne, amit már valaki ki is próbált, hogy biztos ne menjen tönkre az ostyaképem.
Olvastam valami hidegzselét, de azt én még boltban nem láttam, egy hét alatt meg pláne nem tudom beszerezni....
További jó sütögetést!:) Klasszak a sütijeitek, sokat tanulok tőletek.
Vilmos oldalát is sokat nézegetem, onnan is lestem már el egy-két dolgot, de irgalmatlan ügyes, utánozni nem lehet:)))))
Szia!
Nem olvastam a belinkelt receptet. De ha vaníliás krémet szeretnél én csinálnék egy pudingalapot, amit felvert tejszínhabbal lazítanék és zselatinnal fognám meg. Ez így egy finom, könnyű krém.
Vagy pedig lefőznék egy erős pudingot és abba kevernék még forrón egy kevés vajat/margarint. (nem kell habosítani, de kézi habverővel belekeverni) Ezzel még forrón kell betölteni a tortát, aztán majd a hűtőben szépen megköt. Ez némileg töményebb, de még ez sem olyan nagyon vajas ízű.
Akármelyik megoldást is választod, a betölött tortát vajkrémmel körbe kell kenni. Ez különösen fontos tejszínes torta esetén, a tejszín és a marcipán nem szeretik egymást.
Fondán receptem nincs, én marcipán és kész fondán keverékéből szoktam tortát burkolni. Egyszer próbálkoztam itthon a fondánkészítéssel, de csak az úgy magában (szerintem) nem finom és nekem nem is érte meg a pacsmagolást. Ha pesti vagy, akkor tudom ajánlani az Ázsia Bt-t a Vásárcsarnok mellett, ott van egy csomó tortdísz + marcipán, fondán is.
m
Na, megérkeztem én is.
Nagyon finomságosat hoztam, de tényleg :)
Medvehagymás stangli
m
Sziasztok,
Segítséget szeretnék kérni életem első fondannal bevolt tortájához:) Le a kalappal a sok "amatőr" cukrász előtt, gyönyörű tortákat csináltok:)
Az elképzelésem a következő:
- mivel nem szeretem a hagyomnyos piskótát vajas piskóta lenne az alapja a Viktória torta/piskóta alapján. Ezt a sütit már sokszor csináltam és nagyon szeretem:) Viszont a lekvártól elázik, nem tudom, a krémet mennyire bírja, mit kéne javítani a tésztán, ha kell e egyeltalán. http://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20101118- victoria-sponge-cake-viktoria-torta.html
- a töltelék alapja az alábbi recept lenne: http://gasztro-tv.hu/recept_kereso/desszert-bajor-magyar-m onarchia
Ezt is megcsináltam már, de nem tettem bele zselatint, az 5 dl tejhez 2 tojássárgáját 3 ek lisztet tettem, a végén pici vajat. Nem lett folyékony, de tortát nem lehetett volna tölteni vele. Ha esetleg valakinek van kipróbált, isteni vaníliakrém receptje, azt szívesen venném.
- 3 lapból állna, az első rétegen lenne a krém, a másodikon a gesztenye és a tejszín
-ezt vonnám be fondannal
A tapasztalt tortakészítők tanácsát várnám:)
A krémbe zselatint tegyek vagy felvert vajat, melyikkel lesz jobban tölthető és stabilabb a torta? Viszont nagyon vajízű krémet se szeretnék.
Mivel kell bekenni a tortát (valami vajkrémszerűséggel, imádom a tortakirályt, abban láttam:), hogy ráragadjon a fondan? sima vajkrém jól lehűtve?
Kipróbált fondanreceptet tudna valaki adni nekem?Folyékony szilas ételfestékkal színezném.
Nem vagyok túl kreatív és a kézügyességem is csapnivaló:( A bevonás után pár, fondanból kiszúrt formával díszíteném:) Nem tudok formákat csinálni, gyurmából se, sajnálom is a gyerekeimet miatta:)
Április végén lenne a premier, viszont a papám április közepén lenne 100 éves. Ebből az alkalomból lesz egy családi összejövetel, oda megcsinálnám főpróba gyanánt. Bár már nem láthatja, de biztos örülne neki:)
Előre is köszönöm a tanácsokat,
Niki
Köszönöm a gyors választ.
A recept a sütőpor kivételével kb azonos (én tettem bele) karikánál is.
Soha nem tudom eldönteni,h miért "morzsálódik"?
Vékonyra nyújtom,nem jók az arányok,túlsütöm...????
Szóval nem ilyen gyönyörűségesek,mint itt a képen!
Úgy gondolom, linzerben jó vagyok.
Alapja a liszt: zsiradék:cukor= 3:2:1 arány betartása.
És az, hogy nem szabad agyon gyúrni, lehetőleg gyorsan, hidegen kell összeállítani.
A többi hozzávaló : 30dkg. lisztnél 1 tojás sárgája és pár ek. tejfel.
Ha apró sütemény lesz, akkor nem szoktam sütőport tenni bele, mert törik.Ha szeletelős, akkor ehhez a mennyiséghez 1 jó késhegynyit.
Ízesíteni lehet a tésztát: citromhéjjal és lével,
vagy darált dióval,
vagy kakaóval, stb. rummal...
Formázás elött a hűtőben pihentetem vagy fél napot, s akkor sem jó, ha megolvad! sietni kell vele.
Nem tudom, mit jelent, hogy nem "tökéletes"?
huuuu...az a torta! csurog a nyalam...nagyon guszta!
recept? hatha en is megcsinalom....
Kérjük, kérjük, kérjük a recepteket!!!!!!!!!!! Ugye kedves zugolvasó társaim??? Valami csodálatos dolgokat találok itt, akármikor erre járok.
Ezúton is köszönöm! előre és utólag is
hüsi
Sziasztok!
Új vagyok itt és véletlenül tévedtem erre,de csak lesek,micsoda finomságokat készítetek!
Szeretek sütni,de szükségem lenne egy jó linzer/ischler receptre,titokra!
Nekem valahogy soha nem sikerül tökéletesre!
Tud valaki tanácsot adni?
Köszönöm szépen,
Ui: a meggyes-csokis torta receptje is érdekelne:)
liat: igazad van, én is nagyon sajnálom, hogy így leült a topic. Azt hiszem sokan tudjuk kire gondolsz- most márhol osztja az ÉSZT!!-de azért reméljük, ide is ellátogatnak azért a régiek, sőt az újak is.
Hétvégi Sándor napi termésem:
1. sajtkrémmel töltött pogi
2. linzerek
3. Tejszínes-meggyes-csokis torta.....ha még ettetek finomat !
el sem hiszem, mi lett ebbol a regen porgo-forgo topikbol.
orom volt naponta benezni. rengeteg dolgot elkeszitettem azokbol amiket itt lattam/tanultam.
9 napja senki sem szolt hozza.
emlekszem, mikor kezdodott ez. amikor az a valaki bejott es bomlasztani kezdett. az o lelken szarad az, hogy szinte halott ez a topik. szegyellheti magat.
igazan sajnalom.
Almás-mandulás süti
Szia, Bigacsiga!!
Nagyonköszönöm a jó tanácsot. Én még nem használtam, de majd jövök Hozzád ötletekért, mert sajnos, a CD, amit adtak a csomaghoz, az üres. Nem volt rajta semmi.
Még egyszer köszi
Kellemes hétvégét.
Bár én nem Vilmos vagyok, csak a tapasztalatomat írnám ide, de én az olajat nem javasolnám, mert az olaj sülés közben vékony rétegben rá ég a cuccra és nagyon nehéz tőle megszabadulni.
Én inkább vajat vagy margarint vagy zsírt javasolnék.
Sziasztok!
A legutóbbi sütik:
Banános-zabpelyhes muffin
Gesztenyetorta
Szia, Vilmos!
Bocs, hogy nem a témához kapcsolódik a kérdésem, de Te vagy a profi ebben a témában.
Nagyon régen ajándékba kaptam Zila tortaformát.(némi átverés is volt a csomagban.)
Szeretném végre kipróbálni, viszont nincs tortaelválasztó spray-m. Ezért nem tudok 1 nap szabit kivenni, hogy beszerezzem, meg aztán elég ritkán sütök tortát.
Az lenne a kérdésem, hogy a tortaleválasztó spray-t pótolhatom-e azzal, hogy alaposan kiolajozom a formát?
Előre is köszönöm a választ.
Szia
Kolofon
Mára egy Kakaós kekszet hoztam. Pirított dióval, isteni!
Volt, mert azonnal el is fogyott. :)
m
jajj, de klasszak. Most íg ebéd után- desszert nélkül elkéne egy szelet.
Éna minap barackos csokis kiflit készítettem
recept itt
Az azért megsúgom csak neked a nagyobbik fiam lófun.
Neki csináltunk a kisebbikkel egy kupac lócitromot kókuszgolyóból,
viccből, mert állandóan azokat is vizslatja. Hát megkapta.