Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Új-Zéland Wellington-szál l

ujzéva
Létrehozva: 2006. február 7. 20:03
Ha Wellingtonban jársz, szállást keresel, néhány napra magyaroknál kedvezményes szálláslehetőség!
Aparman (44 nm zárt kertre néző napos szoba, fürdőszoba+ konyha) külön bejárattal. Két személy részére kiadó, kisgyereknek pótágyazható.
A tengerpart 6 perc, a belváros 1 óra gyalog. Parkolási lehetőség!
Jó tömegközlekedéssel a belváros 20 perc alatt elérhető!






  1. 2008. szeptember 27. 23:304351.

    Ma kirándulni voltunk és nem sok hiányzott hogy fényképező nélkül jöttünk haza, majdhogynem "véletlen" kiejtettem, de végűl győzött a lelkiismeretem. De kicsit besokaltam. no mindegy azért egy két kép sikerült

     A második valahogy nem az igazi. Pedig szép volt. 

    előzmény:
    ujzéva (4350)
    2008-09-26  23:58
  2. 2008. szeptember 26. 23:584350.
    Köszi :-) Örülök, hogy tetszik!
    előzmény:
    tivoraf (4347)
    2008-09-26  10:43
  3. Torolt_felhasznalo_141929
    Torolt_felhasznalo_141929
    2008. szeptember 26. 14:084349.

    Csodaszépek a fotók , már annyit néztem , hogy szinte beleszédültem.

    Gratulálok nagyon szép munka?

    előzmény:
    ujzéva (4345)
    2008-09-24  23:11
  4. Torolt_felhasznalo_141929
    Torolt_felhasznalo_141929
    2008. szeptember 26. 14:044348.
    Köszi !saját tervezés , a kertész csak jóváhagyta, hogy ő sem tud jobbat kitalálni.A füvet meg nyírhatom ezerrel!
    előzmény:
    tivoraf (4346)
    2008-09-26  10:43
  5. 2008. szeptember 26. 10:434347.
    nagyon tetszenek ezek a panoráma képek, sokkal többet lehet látni és felfedezni mint egyébként.
    előzmény:
    ujzéva (4345)
    2008-09-24  23:11
  6. 2008. szeptember 26. 10:434346.
    Nagyon szép zöld a fű. Kellemesen lett kialakítva, gratulálok hozzá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141929 (4343)
    2008-09-24  18:19
  7. 2008. szeptember 24. 23:114345.

    Három fotóm,  amit nagyban kell megnézni...!!!

     

    Kattints ide:

     

    http://www.panoramio.com/photo/13928729

     

    h tt p://www.panoramio.com/photo/14169892

     

    http://www.pano ra mio.com/photo/14196654

     

     

    Ha megjelenik az oldalon, akkor a képre kattintva (többször) fogja elérni az eredeti  méretet...Mindhárom 180 fokos PANORÁMA fotó :-) 

     

    Jóóóó szórakozást Üdv Éva 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. szeptember 24. 23:104344.

    Nagyon nagy munkát végeztetek a kerttel :-) l...szépen alakítottatok grat!Nagyon jól néz ki!

     

    Akkor ha jövőre mnek a "gyerekek"...lehet, hogy összefutunk valahol :-) Üdv Éva 

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141929 (4342)
    2008-09-24  18:12
  9. Torolt_felhasznalo_141929
    Torolt_felhasznalo_141929
    2008. szeptember 24. 18:194343.

    1 .-2 Így nézett ki a kert

    3-4 még ittsem kész teljesen

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141929 (4342)
    2008-09-24  18:12
  10. Torolt_felhasznalo_141929
    Torolt_felhasznalo_141929
    2008. szeptember 24. 18:124342.

    Megnéztem a bemutató órát, járni fogok,azért lazább mint a jóga . Egyszer elkezdtem jógázni ami a jó testtartást és a feladatok legprecizebb kivitelezését célozta . De leragadt izmokkal fájó izületekkel elsőre lehetetlen volt teljesíteni ,becsípődott a derekam utána nem is mentem.Itt meg a nyújtas és a fokozatos terhelés a cél.Remélem jó lesz.

     

    A ház belülröl nem vátozott csak a külsejét csinálták nemesvakolattal , a kertet meg teljesen kitisztították és újat csináltak,de persze nagyon sok mindent kellett csináltatnom amit ezek a munkák hoztak.Közben beázott atélikertem még azt kell festetni.

     

    Mi most nem szervezkedünk mert a gyerekek jönnek majd a nyáron azt megnárjuk és utána megyünk.

     

    előzmény:
    ujzéva (4340)
    2008-09-24  09:28
  11. 2008. szeptember 24. 09:444341.
    Virágzik az egyik "succulent-"em :-) Nézzétek :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2008. szeptember 24. 09:284340.

    Örülök, hogy azért legalább most bekukkantottál! A Thai Chi érdekes, kellemes és hasznos :-)

     

     

    Itt igen, tavaszodik, lassan melegedik a hőmérséklet, igaz, most változékonyabb az idő. Reggel esik, délután süt, vagy fordítva...aztán a szél...de azért elviseljük .-) 

     

     

     

    Akkor NAGYON szép lett a lakásod...és már lassan te is tervezheted az ideutat!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141929 (4338)
    2008-09-23  12:20
  13. 2008. szeptember 24. 09:264339.

    Igen, érdemes NAGYON alaposan körülnézni, több SZÁZezer forint eltérés is lehet ár-ár között!!

     

    Esetleg még a bécsi indiulást is... megfontoni. Én nagyon elégedett voltam a keleti ( Singapour Air, Malajsian Air, Korean Air)légitársaságokkkal,  irodákkal :-) Sokkal inkább mint a Lufthansa...

     

     

     ...

    előzmény:
    tivoraf (4336)
    2008-09-23  09:30
  14. Torolt_felhasznalo_141929
    Torolt_felhasznalo_141929
    2008. szeptember 23. 12:204338.

    Sziasztok !

     

    Sajnálom . hogy eddig nem néztem be, de mindig van valami ami miatt csak gyors átnézés és futás tovább.A nyáron felújítás volt nálunk , még egy kis festés van hátra, ez is sok időt és mégtöbb energiát vitt el.Ezért ma megyek  Tai Chi bemutató órára . Jövőhónapban indul egy 3 hónapos tanfolyam , az alapokkal. Kiváncsi vagyok már régóta készülök ,hogy csinálhassam.

    Évi nálatok lassan itt a jó idő , mi meg fagyoskodhatunk már most.Igaz ma kisütött a nap, de nem tartott sokáig az öröm , mert jött egy csomó felhő.

     üdv.mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2008. szeptember 23. 09:304337.
    végre kisütött a nap egy kicsit!
    előzmény:
    tivoraf (4336)
    2008-09-23  09:30
  16. 2008. szeptember 23. 09:304336.

    Igen azt hallottam, hogy jobb időben körbenézni, hogy minnél gazdaságosabban kijöjjön. Van egy utazási irodában ismerősünk és talán majd ő tud segíteni.

     

    előzmény:
    ujzéva (4335)
    2008-09-23  00:30
  17. 2008. szeptember 23. 00:304335.

    Húh, akkor neked is ROHAN AZ IDŐ! :-) én is épp  a napokban mondtam, hogy lassan el kell kezdeni a jövő évi hazaút szervezését...körbenézni a "piacon" :-)

     

     

    előzmény:
    tivoraf (4334)
    2008-09-22  10:48
  18. 2008. szeptember 22. 10:484334.

    Milyen érdekes fa. igazi ritkaság.:)

     

    Pont a napokban láttam egy repülőt és mondtam, hogy egy év múlva már rajta ülünk, de felvilágosítotttak, hogy már nincs egy év.

    Na jó ennek nagyon örülünk, gondoltam elmesélem. Lassan kell keresni a repülőjegyet. Teljes az izgalom, vajon mi lesz akkor.

    előzmény:
    ujzéva (4333)
    2008-09-22  09:36
  19. 2008. szeptember 22. 09:364333.

    SZiasztok!

     

    Ma már hétfő és itt este...Tegnap megvolt  Fészek, ettünk - ittunk , de nem mulattunk :-) "CSAK" jól éreztük munkat! 

     Aki eddig nem tudta volna itt:

     

     

     http://homepages.xnet.co.nz/~georgeba/   olvashat is híreinkből :-)

     

    Ma sétáltam nagyot, ami érdekes volt, itt megmutatom :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. szeptember 19. 22:564332.

    ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ te szegény! AZért ennyi tortúra a kuttyal nem semmi...

     

    AZ a pasi (?) megérdemelte volna, hogy megharapja....Nem értem sokszor az embereket...

    Kiírva, hogy a kutya harap.-..mégis bemennek a kapun és feléhborodnak, hogy a fenekükbe harap. Vagy mondod, ne simogassa...Ő mégis! Hm... nem értem. Persze annyira nincs kulturája az állattartásnak-nevelésnek....

     

    Én emlékszem gyerekkoromban gyakran jártam nyaralni a rokonoknál (akkor még nagymamám is arrafelé élt) Pozsonyban.

    Meglepődve láttam, hogy a gyerekek ha jön feléjük egy kutya (mindegy kicsi-nagy, pórázon,  és szájkosár is) megállnak kezük szorosan a test mellett. Mikor megkérdeztem miért van ez, megkaptam a választ!. Óvodában, iskolában TANÍTJÁK!!!, hogy az úton így kell tenni, ha kutyával találkoznak! Nem is hallottam kutyaharapásról! 

     

     

    SZóval vigyázz a kutyusodra, óvd az autóktól és a  lüke simogatóktól!

     

    SZép hétvégét neked és mindenkinek aki ezt a bejegyzést olvassa :-) üdv Éva 

     

    ja...azért teszek egy képet... a hét közepéről! :-) 

    előzmény:
    tivoraf (4331)
    2008-09-19  20:54
  21. 2008. szeptember 19. 20:544331.

    Szegény kutyusunkra rá jár a rúd. Elsőnek majdnem elötütte egy autó, majd befeküdt egy éppen induló autó alá, éppen hogy nem történt semmi baja csak az ijedtség. Egy pillanaton múlt minden.

    Elmentünk sétálni akkor majdnem megharapott valakit. Nem olyan kutya, csak az idegen úgy akarta megsimogatni, hogy támadó mozdulatot tett a feje felé.

    Morgott és mondtam, hogy nem simogatható, de a kedves járókelő úgy gondolta, hogy csak megpróbálja. Ismét nem sokon múlott. Persze nem volt gond, de nem értem, hogyha mondom, hogy nem akkor miért kell mégis próbálkozni. Fölleg, hogyha a kutyáknak a fejét simogatják akkor az a felsőbbrendűséget jelenti, és ezt nem engedik idegeneknek.

    Na minek után a traumákat túléltük, még egy másik kutya is megtámadta. Nem lett semmi gond, csak sírás és ijedtség.

     

    Mennyi izgalom így hétvége elött.

    előzmény:
    tivoraf (4330)
    2008-09-19  20:46
  22. 2008. szeptember 19. 20:464330.

    Mosolyt csalt az arcomra, de komolyan, valahogy a színeknek olyan hatása volt, hogy csak mosolyogni tudtam rajta. Ilyen még nem volt.

    Nem valami élménydűs a tanfolyam, de muszály.

     

    előzmény:
    ujzéva (4328)
    2008-09-18  23:38
  23. 2008. szeptember 18. 23:424329.

    ja...és a galéria teraszáról készült ez a panorámafotó:

     

    http://www.panoramio.com/photos/original /14196654.jpg

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2008. szeptember 18. 23:384328.

    Akkor NAGYON OKOS leszel :-) sok sikert a tanfolyamon:-Ö)

     

    Igen, szeretem a művészeti dolgokat :-) nagyra értékelem a fantáziát az alkotásokban! 

     

    Szerdán egy magángalériát néztem meg...innen egy kép, de a virtuális galériájába is ellátogathatsz!

     

    www.evaborka.co.nz

     

    Egy kép ( a helyszínről) mely megmutatja, hogy nem kell félni a SZÍNEKTŐL!!! 

     

     

    előzmény:
    tivoraf (4327)
    2008-09-18  20:50
  25. 2008. szeptember 18. 20:504327.

    Ebből látszik, hogy foglalkoznak a művészettel. :) Nem tudok jeletkezni olyan sürün, mert egy tanfolyamra kell mennem a munka miatt. :) De kedd-től vagyok, na meg persze hétvégén.:)

    Megérkezett az igazi őszi idő, mármint talán túl hideg is van. 5 fok reggel. Előkerült a sál és a kesztyű.:)

    előzmény:
    ujzéva (4326)
    2008-09-16  22:06

Címlap

top