Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politika

Torolt_felhasznalo_850840
Torolt_felhasznalo_850840
Létrehozva: 2006. március 28. 19:06
Kedves fórumozók!




Ezt a topicot korábban a választások idejére hoztuk létre, szabad politizálásra. Látogatottsága miatt azonban úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban is használhatjátok politikai eszmecserére. Mellette természetesen nyithattok új topicokat is, az NLCafe Fórum szabályainak betartásával.



http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi/

További jó fórumozást!
A Nők Lapja Cafe csapata









  1. 2006. augusztus 25. 21:5836251.
    Állati, aki leír tényeket mert ebben él, az riogat. Aztán ha mégis így lesz, akkor lesz kampány miért fáj. Van itt koreográfia. Beveszik, ez a lényeg, el sem gondolkodnak rajta. Íjesztő elvakultság.
    előzmény:
    funtineli (36247)
    2006-08-25  21:53
  2. 2006. augusztus 25. 21:5636250.
    Eddig is rengeteg baj volt, de most még több pénzt vonnak el tőlük. Szerinted, ha leépítés van és pénz hiány akkor jobb lesz????
    előzmény:
    ironia (36249)
    2006-08-25  21:55
  3. 2006. augusztus 25. 21:5536249.
    eddig jól működött az eü? tb + hálapénz?  
    előzmény:
    funtineli (36247)
    2006-08-25  21:53
  4. 2006. augusztus 25. 21:5336248.

    sántít a sztori.

    olyan nincs, hogy beteg ellátatlanul maradhat. ugye az oep azért van a mentőkkel az a helyzet, hogy sürgősségi ellátásra valók és nem betegszállításra. azt másképp kell megoldani.

    kicsit riogatósra sikerült a beszámoló, inkább praktikus átszervezések folynak. hogy a pénz ne folyjon már úgy ki, ahogy azt csinálják. 

    előzmény:
    teknőci (36221)
    2006-08-25  21:03
  5. 2006. augusztus 25. 21:5336247.
    Ááá nem a csomag miatt. Már az eddigi csomagok miatt lett ilyen. De főleg az utóbbi 4 évben tettek róla, hogy ne legyen pénz. Mert le kell építeni mindent, azután meg eladni 1 ft-ért valami csókosnak. Nem csak az eüben nincs pénz, hanem sehol ahol fontos lenne. Nincs pénz a tűzoltókra, a mentőkre, semmire ami az emberek egészségéhez, biztonságához kellene. Ez legutóbb a 3 tűzoltó halálánál és a tüzijátéknál látszott a legjobban. És ez MÉG ROSSZABB LESZ!!!
    Itt nem uszít senki, vedd le a szemellenződet, de sürgősen!!!
    előzmény:
    alliz (36243)
    2006-08-25  21:45
  6. 2006. augusztus 25. 21:5236246.
    Engem nem hergelt, tájékoztatott, én nem látok bele csak ők.
    előzmény:
    alliz (36243)
    2006-08-25  21:45
  7. 2006. augusztus 25. 21:5136245.
    Rájuk szavaz, senki nem hiteles nekik, csak a feri, és a reform.
    előzmény:
    Napocska77 (36242)
    2006-08-25  21:45
  8. 2006. augusztus 25. 21:4936244.
    Mit szólsz a koraszülött dologhoz? Vagy a rákosok ellátásához? Nem lázít, ebben él.  Hergel a tényekkel? Mi ezeket nem tudjuk, amíg nem tapasztaljuk.
    előzmény:
    alliz (36243)
    2006-08-25  21:45
  9. 2006. augusztus 25. 21:4536243.
    Nagyon jól tudod itt hergelni a hergelhetőket !

    Én most voltam kórházban, és meg kell mondanom, hogy nem a pénz hiányával van a baj!
    A lelketlenséggel, a nemtörődömséggel, és a hozzánemértéssel.

    Az orvos már az első viziten a többi orvos, a betegek nővérek előtt úgy várja el a pénzt, hogy a beteg mellé áll a zsebével.
    Ott mindenki előtt hangosan megköszöni.

    A zárójelentésbe olyanokat ír be, amit meg sem nézett. Pl. Nyirokcsomóknál kóros elváltozás nincs.

    Hozzám sem nyúlt.
    5 nap után úgy jöttem ki, hogy semmit nem csináltak velem, nem lettem jobban , semmi új gyógyszert nem írtak fel, olyan orvoshoz küldtek, aki tőlem kérdezte, hogy miért küldték magát ide, .

    Szóval ne uszítsál te itt, főleg mint orvos, ha egyáltalán az vagy.
    Aki igazi orvos, az nem csak a pénzt nézi, nem csak azokat a gyógyszereket írja fel, amiért külföldi utazás jár, nem a rendelő előtt koketásl annak ellenére, hogy legalább huszan várnak rá betegen.
    Ez a rendszer nem rossz lesz, hanem már most rossz, és félnek az orvosok, hogy elesnek a hálapénztől, amit azért is fizetni kell, hogy felvegyék a kórházba.
    Inkább olvasnád a szakirodalmat, hogy ne csak a slágergyógyszereket ismerd, hanem ami használ is.
    Gyerekek is ha megfájdúl a torkuk, egyből kapják az antibiotikumot, aztán csodálkoznak a szülők, hogy állandóan beteg a gyerek.

    Most nagyon a begyemben van az egészségügy, közelről beleláttam, és elrettentett, és ne mond, hogy ez a csomag miatt ilyen .
    előzmény:
    teknőci (36221)
    2006-08-25  21:03
  10. 2006. augusztus 25. 21:4536242.
    sztem majd ősszel megérkeznek, a választások előtt "bevetik" őket azért most nehezbb dolguk lesz, mnit tavasszal, az emberekkel le kell nyeletniük a "reformterveiket" aki gondolkozni tud, vagy otthon marad vagy nem rájuk szavaz 
    előzmény:
    bienebaba (36239)
    2006-08-25  21:41
  11. 2006. augusztus 25. 21:4536241.
    Tényleg kukkol. Aztán hozzászól a beszélgetéshez, a maga szerény ám rosszindulatu módján.
    előzmény:
    Napocska77 (36236)
    2006-08-25  21:35
  12. 2006. augusztus 25. 21:4336240.
    Műveletlen? 1. nem tudom melyik adót nézed. 2. legyek műveletlen de az isten mentsen meg az érzéketlen tuskóktól. Na menj tévézni. Érdemben úgysem írsz semmit, csak kötekedsz. Nevetséges.
    előzmény:
    ironia (36238)
    2006-08-25  21:37
  13. 2006. augusztus 25. 21:4136239.

    Az biztos, és a többi okos balos és szadeszes merre van? Amióta ide nem járunk, ők sem, bármennyi topicot nyitsz, megjelennek. Én nem jöttem ide csak egyszer azóta, a pofámba is kaptam, az ő szövegük meg az, bárki bárhová írhat.

    Ez a nő az én "honfitársam? Jaj nem, semmi közöm hozzá.

    előzmény:
    Napocska77 (36236)
    2006-08-25  21:35
  14. 2006. augusztus 25. 21:3736238.

    háborus baromság a jób lázadása??

    boáááá, jóisten mentsen a műveletlenektől 

    előzmény:
    bienebaba (36234)
    2006-08-25  21:27
  15. 2006. augusztus 25. 21:3736237.

    Eltüntem picit, kimásoltam amit a dokinő írt, mert félő hogy el fog tünni.

    Akkor ezért küld el mindenkit ez a milliárdos elvtárs. Sokan vagyunk.

    előzmény:
    Napocska77 (36235)
    2006-08-25  21:32
  16. 2006. augusztus 25. 21:3536236.
    a háttérből tuti, figyel minket ha itt a Fletót vagy a Gabikáját tutujgattuk volna, tuti nem szólal meg vagy az egekbe dícsér 
    előzmény:
    bienebaba (36233)
    2006-08-25  21:26
  17. 2006. augusztus 25. 21:3236235.

    nem én találtam ki, olvastam, asszem a Nemzetben vagy Demokratában. Tudom, van akinek ez nem hírforrás de én azért ezen komolyan elgondolkoztam és sajnos elég logikusnak tűnik 

    Végülis az egyértelmű, hogy a tervezett eü reformnak a következménye a még magasabb arányú és még koraibb halálozás lesz, ehhez nem kell nagy ész, erre talán még a komcsi szavazók is rájönnek.

    Ha vezetőként hozok egy intézkedést, azt csak úgy tehetem meg ha annak előre tudom a következményeit és felelős vagyok ezért. Tehát ha azok számomra bármilyen okból válallhatatlanok, nem hozom meg, noshát ez a következmény úgy tűnik Gyurcsányékat egyáltalán nem zavarja. Akkor itt mire gondoljon az ember???

    vagy a cél szentesíti asz eszközt??? 

    előzmény:
    bienebaba (36231)
    2006-08-25  21:24
  18. 2006. augusztus 25. 21:2736234.
    Az ő adóján? Háborús baromság.
    előzmény:
    Napocska77 (36232)
    2006-08-25  21:24
  19. 2006. augusztus 25. 21:2636233.
    Na pont ő, ez sem véletlen. Ez nulla neki, de írj le 1 szót rosszul arra reagál.
    előzmény:
    Napocska77 (36228)
    2006-08-25  21:22
  20. 2006. augusztus 25. 21:2436232.
    mi megy most, hogy tv-zik? csak nem a Győzike show? 
    előzmény:
    bienebaba (36229)
    2006-08-25  21:22
  21. 2006. augusztus 25. 21:2436231.
    Jaj nekünk, ezt a cinizmust!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Napocska77 (36226)
    2006-08-25  21:21
  22. 2006. augusztus 25. 21:2336230.
    a Tv híradó és itt a fórumon egy orvos! Talán Ő hiteles számodra is...
    előzmény:
    Napocska77 (36228)
    2006-08-25  21:22
  23. 2006. augusztus 25. 21:2236229.
    Nincs érdemi hsz? Menj tévézni, és várdd a halált. Esetleg másokét, mert változás kell. Szia!
    előzmény:
    ironia (36225)
    2006-08-25  21:20
  24. 2006. augusztus 25. 21:2236228.

    jelntem megjöttek 

    (na, most jenetést írtam Neked) 

    előzmény:
    bienebaba (36223)
    2006-08-25  21:18
  25. 2006. augusztus 25. 21:2136227.

    Na de jó hogy jöttél!

    Olvasd el, és gondolkozz!! Hírforrás? Ne bosszants a demagóg hülyeségekkel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Ébresztőőőőőőőőőőőőőőőőő !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    ironia (36224)
    2006-08-25  21:19

Címlap

top