Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hétköznapi apró csodák..
Vannak az életben nagy dolgok, események. Azokra mindenki emlékezik, szeretettel gondol rá! Azonban a hétköznapi apró csodák mellett valahogy csak "elmegyünk." Nem is emlékszünk rá már pár nap múlva, pedig akkor, és ott lenyűgözött bennünket.
Négy unokás nagymama létemre most 50-en túl próbáltam megérteni ezeknek a mindennapos, hétköznapi csodák értelmét. Hiszen a nagybetűs Élet sok-sok ilyen hétköznapi csodákból tevődik össze. Sokunk mellett csak úgy elmegy az Élet, s nem tudunk örülni az apró mindennapi csodáknak. Annak, hogy szépen süt a nap, jókor jött az eső a földeknek, itt járt az unoka, vagy unokák, kinyilott a kertben az első ibolya... vagy séta közben láttam egy virágot, de nem tudom a nevét. Megkérdezem azoktól, akik esetleg ismerik, tudják. Lehet az ég világon mindennek örülni: egy versnek, egy novellának, egy séta közben annak, hogy az előttem horgászónak sikerült kifogni egy halat! Tehát mindennek! Ezért nyitom ezt a topikot, hogy elmondhassuk egymásnak, egymásért a nagybetűs Élet hétköznapi csodáit, örömeit, boldogságát!
Várlak benneteket, örüljünk nekik együtt!
"Egy mosoly nem kerül semmibe és nagyot visz véghez. Gazdaggá teszi azt, aki kapja, és aki adja, nem lesz szegényebb. Csak egy pillanatig tart, de az emléke olykor örökké él. Senki sem elég gazdag ahhoz, hogy nélkülözni tudná, és senki sem olyan szegény, hogy ne tudná adni. A barátság érezhető jele. A mosoly nyugalmat ad a fáradt embernek. Bátorságot önt a csüggedőbe. Ha valamikor találkozol valakivel, aki nem adja meg neked a megérdemelt mosolyt, légy nagylelkű és ajándékozd meg te őt a mosolyoddal. Mert senkinek sincs akkora szüksége egy mosolyra, mint aki nem tud mosolyogni másra."
Mintha anyu ablakát látnám! A kála nagyon szép!
És látod! Vagyunk fecskék! Csak ki kell nyitni a csőrünket...Müller Péter egyik könyvében ír erről egy csodálatosat, azt könny nélül eddig még kevésszer olvastam el-fel, mert másoknak is szoktam felolvasni. Akiről gondolom, hogy fecske.
Milyen érdekes, a tréningen mindig van, aki a szünetben odajön hozzám, hogy ő is így gondolja, csak hát a valóság...
Sziasztok! Amíg olvasgattam a kedves leveleiteket elgondolkoztam. Mennyi aranyos, kedves ember van, csak valahogy nem vesszük észre!! Pedig vagyunk, hál Istennek, és sok közöttünk az, aki még jobb akar lenni valami által. Azáltal, amit csak Ő tud, s próbálja "kisugározni" magából, a jóságot, kedvességet.
Tudom, van mikor bal lábbal kelünk fel. Mindig nem lehet mosolyogni, de arra kell gondolni, hogy ez elmúlik, s jobb lesz. Megfigyeltem, hogy az optimista emberek valahogy mások. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Talán mindig mosolyog a szemük? vagy a szájuk széle soha - vagy csak ritkán - görbül lefelé. Úgye, még itt ezeken a rajzokon is meglátszik a különbség??
Amig ezen morfondíroztam, kinyílott a kálám! Szépen fejlődik a folyosóra kitett paprika és paradicsom palánta is!
Nekem volt a VIII. kerületi gangos házban rigó-kosztosom.
A betyár csak a reszelt sajtot ette meg, a holmi almacsutkát megvetően lerepítette a földszintre. És képzeljétek, odahozta a kisrigót és ott etette! Tömte a szájába a sajtot! Kár, hogy akkor még nem volt fényképezőgépem!
És ettetem a cinegéket is! Jöttek a családdal a szomszéd ecetfára. Az egyik lakó mondta is, hogy olyan helyes zöld-sárga cóverebek járnak magához...
Nekem ez az egyik mottóm:
Mindenkor, mikor felbukkan egy emberi lény, felbukkan a kedvesség lehetősége. (Seneca)
Itt még nyoma sincs a tavasznak, de nem baj! Én még a ma reggeli havazásnak is örültem!
Gyönyörüek a virágok amiket küldtél!
Sajnos sok ilyen ember van pedig akár büszke is lehetne magára, hogy Ő nem viselkedik úgy, ahogy vele szoktak...
Mindig próbálok mosolyogni és kedves lenni másokkal, de sajnos vannak emberek, akik annyira bezárkoznak, hogy ez reménytelen...de én sem adom fel!
Mielőtt babám született én is ügyfeleztem (bank) és azt vettem észre, hogy ha a saját rossz kedvem ellenére megembereltem magam és igenis kedves, figyelmes voltam, akkor még a legmorcogósabb is min.normális lett az ügylet végére.
Ma reggel a rádióra ébredtem, amikor a bemondónő felkiáltott
" de gyönyörű az ég alja" Ekkor ki az ágyból, és meg néztem, hát a lélegzetem elállt. Narancstól a rózsaszínig pompázott a napfelkelte.
Még a gyerekek is hamarabb ugrottak ki az ágyból
Amikor a fűzfa rügye még csak "sejtés", akkor az egész fa, minta ilyen aranyszínű aurában lenne. Ha messziről nézzük!
Hááát, valahogy igy kezdődik a boldogság érzése...
Nem, egyáltalán nem tartunk annak, amit írtál... Én is annak örülök, hogy ti örültök...
Szép a virág, amely ma nyitotta ki szirmait...
Küldök helyette árvácskát, tegnap kaptam lencsevégre... s ezt a rejtőzködő pici ibolyát, aminek illata elárulja létezését.
De, úgyanolyan jó érzés, hogy rügyezik a fűzfa.. a kanális partján.
Nagyon tetszik a topicod!!
A lányommal minden délelőtt azzal kezdjük a sétát, hogy megnézzük mennyit nőttek a virágok, van-e már szirma a jácintnak, hoz-e bimbót a tulipán. Mindenképpen szeretném, ha ő is észrevenné ezeket az apró csodákat.
Nagyon édes az unokád!
A virág szerintem kerti frézia lehet....
Én általában kereskedelmi dolgozóknak tartok tréningeket.
Legfőbb célom az szokott lenni, hogy a velük szemben álló "valakire" ne úgy tekintsenek, mint "a vevő", hanem, hogy Ember! És akkor sokkal könnyebb lesz minden.
Persze vannak mindenféle ügyfelek, de aki ezt aszakmát választotta annak az is része, hogy ezt kezelni tudja!!!
Erre képzeljétek, azt mondja az egyik kis eladólány (20 körül, ez most csupán ténymegállapítás!!!), hogy ő bizony, amikor bemegy vevőként más boltokba, akkor jól kiszekírozza az eladókat, rajtuk veri le, amit ő kapott! Hát! Köpni-nyelni nem tudtam!
Van aki morci, van aki csak zárkózott..Azért a péntárosok között is van néhány jó fej. Igaz, tényleg nem jellemző
Ma reggel nyílt!
Rögtön jó kedvem lett!