Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mi kerülne a fejfádra?
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2006. Április 7. 14:50
Hallottam hogy Huszáriknak
volt egy filmje ,ahol a fejfákra
nem a születés és a halál éve
került, hanem az az időszak
ameddig BOLDOG volt
az ember ,az életében.
Neked ez eddig
hány boldog éved,
hónapod, napod, órád volt?
off: a.csabat elmentettem ez az ember tud valamit.
Nem kuldtel neki a Boldogsag kek marad konferenciarol anyagot
Tohi a nyakadba fog ugrani ha ezt elolvassa
email cimet nemadta meg?
Minden szavadat igaznak erzem, noha en soha nem tudnam igy osszeszedni es megfogalmazni gondolataimat....
Furcsa modon ugy erzem, hogy a boldogsag intenzitasa forditottan aranyos az idobeni tartalmaval. De ez egy nagyon szubjektiv benyomas. Az egesz kerdeskor annyira szubjektiv...
A nepi bolcsesseg igy fogalmaz: Nincsen rozsa tovis nelkul.
Van egy mondat Tolvaly Ferenc El Camino c.konyveben, mely nagyon tomenyen rimel a Merei fele idezetre:
NEM AZ UT NEHEZ. A NEHEZSEG AZ UT.
A cselekedeteimet, a viselkedésemet nagyjából szabályozni tudom, de azt se mindig, ám az érzelmeimet, az élményeimet nemigen. Így hát boldogságra sem “szabályozhatom be” magam.
És még valami: a boldogsághoz — mint általában az örömhöz — Füst Milán szavaival élve “laza” lelkiállapot kell. Minden erőlködés, minden görcsösség, minden tudatos előkészület csak egyre messzebb visz az annyira vágyott boldogságtól. Talán ezért nem szoktak sikerülni a “nászéjszakák” sem. Az életben inkább az tapasztalható, hogy a boldogság meglepetés: váratlanul alakul ki bennünk, s éppen ez a nagyszerű benne!
A boldogság nem tervezhető meg, nem “ütemezhető be”, legföljebb az embert testileg, szellemileg és társadalmilag tönkretevő álboldogság, érzések és illúziók, alkohol vagy kábítószer segítségével. Ám arra talán tudatosan törekedhetünk, hogy a boldogságnak néhány föltételét valósítsuk meg! Ilyen talán a hitelesség. Azt hiszem, hogy az ember önbecsapásai, saját magán való erőszaktevései a boldogság legnagyobb ellenségei. Boldogság csak a “hiteles embernek” jut osztályrészül, annak, aki mer és tud a saját vágyai és belső törvényei szerint élni.
A boldogsághoz talán valamiféle tehetség is kell. Vannak emberek, akiknek nincs tehetségük az örömre, a boldogságra sem. Akik számára csak a “rossz”-nak van valóságértéke, ezért is keresik mindenben a negatívumokat. S legvégül, de nem utolsósorban, a boldogsághoz nélkülözhetetlen az ember belső szabadsága. Az, hogy feloldja az életét és viselkedését gúzsba kötő kényszereket, vállalva azt a kockázatot, amely az önmegismeréssel jár, és azt is, hogy: “mit szólnak mások?” Végül is az embert annyi ellentétes várakozás és szükséglet veszi körül, hogy nem felelhet meg mindegyiknek, nem lehet rokonszenves mindenkinek, legföljebb hamisságok és főként saját boldogtalansága árán.
A nemrég meghalt kiváló pszichológust, Mérei Ferencet egyszer megkérdezték, hogy mi a tartalmas, igaz élet titka. Ezt felelte: “Az embernek nem kell mindig jól járnia! Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz. Az élet hosszú, bele kell hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. És ennek során új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, olyanok, amelyeket csak alulnézetből lehet látni.” Talán ez a titka annak is, hogy az ember néhányszor boldog legyen életében. S ez talán elég is lehetne!"
Csak azért lehetünk néha boldogok, mert nem általában vagyunk azok. A boldogsághoz ha nem is boldogtalanság, de a boldogságnak a hiánya is kell, amely elindít valami felé: a törekvés, az erőfeszítés. Mint ahogyan a szerelmi kielégüléshez kell a vágy, az evés öröméhez az éhségérzet, a megértéshez a tudatlanság kínzó felismerése, társak találásához az egyedüllét. Aki állandóan boldog, az a valóságban sohasem az, ha valaki mindenkit szeret, az senkit sem szeret igazán. Furcsa dologhoz jutunk el: szenvedés nélkül boldogság sincsen. Aki nem vállalja azokat a kínokat, amelyekkel az a törekvés jár, hogy az ember újra meg újra rendbe tegye az önmagához és a világhoz való viszonyát, az boldog sem lehet soha! Azt hiszem, csakugyan nincs állandó boldogság! Mindennek, ami él, lélegzik, van apálya és dagálya, így a lelkiállapotoknak is. És hogy a különféle lelkiállapotoknak milyen hevességét éli meg az ember, az részben a bátorságától is függ: nincs olyan inga, amely csak az egyik irányban lengene ki. Kis szenvedés kis örömökkel, nagy szenvedés nagy örömökkel, talán boldogsággal jár együtt.
Vajon törekedhet-e az ember közvetlen célként egy ilyen különleges lelkiállapotnak, a boldogságnak az elérésére? Jómagam reménytelen vál-lalkozásnak gondolom ezt, nemcsak azért, mert Maeterlinck Kék madara erről győzött meg. Az ember nekiláthat számára vonzó célok megvalósításának, törekedhet arra, hogy tudós, művész legyen, hogy családot alapítson, hogy legyen nyaralója, kertje, vitorlása, hogy sok nyelvet tudjon, hogy megismerjen más országokat, hogy tisztességesen fölnevelje a gyermekeit — mindezt célul tűzheti ki, de hogy mindez hoz-e számára boldogságot, azt nem tudhatja előre. A boldogságot nem “határozhatjuk el”. A boldogság — érzés, az érzéseink pedig nem állnak akaratlagos szabályozás alatt. Mint ahogyan nem határozható el, hogy holnaptól szeretni fogom azt, akit utálok, sem azt, hogy ellenszenves lesz számomra az, aki rokonszenves, hogy hatni fog rám egy zene, holott közömbösen hagy, hogy vidám leszek, holott szomorú vagyok.
Folyt.köv...
Tavasz a házsongárdi temetőben
Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének
A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.
Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.
Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.
De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.
S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,
akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.
Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.
S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,
hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.
Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.
S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,
míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.
Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.
Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -
urát keresve, sírba ment utána...
A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.
S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.
Aprily Lajos
Érdekes...és nekem nagyon tetszik. Talán tényleg nem árt néha eltöprengeni azon, hogy mennyire vagyunk, voltunk boldogok. Azon, hogy mitől vagyunk, leszünk boldogok.
Talán attól is, hogy a "ránk bízottakat" és a környezetünkben élőket, esetleg a "bűvkörünkben" élőket tudjuk-e boldogítani...
Itt jegyezném meg nagyon tetszenek Sellőke hozzászólásai. (persze másoké is)
Nagyon szerteágazott a téma: poénos sírfelíratok (jók!), kívánságok, ki mit íratna a fejfájára...
Úgy gondolom, az számít jobban, hogy aki majd ráíratja/ráírja, az hogyan lát minket, hogyan emlékezik ránk.
Életem 2 legfontosabb emberét sajnos már eltemettem...de örömmel tölt el a rájuk való emlékezés.
Köszönöm, boldog vagyok.
A boldogtalanoknak, és a kevésbé boldogoknak üzenem Petőfi szavaival:
"Míg az ember boldog nem volt, Addig meg nem halhat."
Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez
Olvassad el ezt a verset...kérlek szépen
Az tuti, hogy a temetésemen Puccini Tosca c. oprájából Cavaradossi levéláriáját szeretném "hallani", amelyben elhangzik: "Ó, meg kell halnom, bár úgy vágyom élni!!!!"
A fejfámon meg tuti valami olyasmi lenne, hogy "Van-e élet a halál előtt?", vagy valami vicces...Nem akarnám, hogy ha esetleg lesz, aki meglátogat, az pityeregjen...
"Rám ezer virággal szórtad a tavaszt!"
(tudom, loptam: Szabó Magda: Katalin utca-bocsi)
Oké, értettem.
Az lenne a fejfámon, hogy:
ÉLTEM!!!!! :-))
kinek a bor túl kemény,
vizet ivott inkább a fránya
ez is lett vegül a halála.
Köszönöm szépen a meghívást!!!
Itt vagyok!!!
Hát nekem rengeteg boldog pillanatom volt már, de azt hiszem ezt összeadni nem lehet! Nem is igazán értem a topic lényegét, most arra vagy kíváncsi hogy időben menniy vagy a szitukra?????
1 hét + 1 óra + 10 perc.
És még jópár pillanatig, illúzióig, amik nem annnnyira emlékezetesek.
(És persze rengeteg szomor dolog, de ez most nem téma
Sok boldog pillanatot Nektek!
(Nem olvastam végig a hsz-eket, de gondoltam hozzászólok mégis...)