Attól még nem leszel szupervumen, ha szívatod magad a konyhában!

Karácsonyra kaptam egy konyhai robotgépet, masszív dagasztókarral, ennek örömére a fejembe vettem, hogy idén saját készítésű mákosgubát fogunk enni szilveszterkor. Mármint annyira saját készítésűt, hogy én fogok hozzá gubakiflit sütni. Négy órával később (nagyjából ennyi ideig tartott megcsinálni), vidáman majszoltuk a mákosgubát, megállapítottuk, hogy tök finom lett: pont ugyanolyan, mint mindig.

Mondjuk, olcsóbb se lett így, úgyhogy komolyan elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy a gubakiflin kívül mik azok a dolgok még, amiket nettó önszívatásból, valami félreértelmezett szupervumenségből vagy gasztrosznobizmusból készítünk el otthon, nagy erőkkel, ahelyett, hogy megvásárolnánk. Nem lett rövid a lista.

Jó, hát csirkét bontani már senki sem áll neki otthon. Kivéve, ha vannak otthon csirkéi, de arra még én sem tudtam magam rávenni. Sosem értettem ugyanis, hogy azért a tíz tojásért (450 forint), amennyi elfogy egy héten, miért áldozná fel valaki az udvarát és a szabadságát, leölni meg úgyse tudnám őket.

A kert, az már egy más téma, a kerttől el lehet utazni, a kertet nem kell megsétáltatni, nem ürít a… kert közepére és nem rombolja le a… kertet. Szóval, ha valaki engem kérdez, szerintem az igazi kemény vonalasok otthon termelik meg a zöldséget és a gyümölcsöket, amiből aztán bőven és gazdag változatosságban tárolnak télire is. A kerttől a kamrapolcig: ez az igazi menőség. Főzelékek, saláták, lekvárok, pestók, szörpök, lecsó, aszalt paradicsom, és a többi, mind-mind saját termésű legyen!

Ha viszont nincs konyhakerted, felejtsd el inkább ezt az egészet!

Elmagyarázom. Tegyük fel, hogy otthon mindig azt láttad, hogy anyád és nagyanyád a tűzhely mellett izzadva, befőzéssel tölti a nyarat. Hát, ha ez az élet rendje, legyen, te is elzarándokolsz a közeli piacra, és veszel egy láda paradicsomot meg paprikát. Lecsópaprikát, természetesen, mivel a nevében is benne van: ebből kell csinálni. Ennek megfelelően a felét kidobod a francba, amitől rögtön kétszer annyiba kerül a paprikád. Három napig mást se csinálsz, csak befőzöl, végül lesz tíz üveg lecsód. Gyanút fogsz, kiszámolod, hogy mennyire jön ki az ára egy üvegre vetítve, és nem, nem vagy hülye, csak nagyon szorgalmas, amiért kétszer annyiba került így, mintha megvetted volna a lecsót készen a boltban. És akkor a munkadíjadat és a gázt még nem is számoltad bele.

Hogy ebben legalább tudod, mi van? Hát, barátom, ne áltasd magad! Ami a más kertjében vagy fóliasátrában termett, arról te nem tudod, hogy mivel locsolták, mivel és mikor permetezték, és hányszor pisilte le a kutya. Arról te azt tudod, hogy mennyiért adták a piacon.

Fájdalom, de ugyanez vonatkozik a vásárolt gyümölcsből főzött szörpökre, lekvárokra és befőttekre is: egyszerűen nem éri meg.

Túl rövid az élet ennyi befőttre (Fotó: Fortepan)

Kivéve, ha neked a befőzés a hobbid. Az ember költ a hobbijára, világos. Ha viszont maga a tevékenység nem okoz örömet, akkor légy tökös, és szabadulj meg tőle egyszer s mindenkorra, az alapanyagra szánt pénzen meg vegyél jó minőségű és drága lekvárt, szörpöt meg amit megkívánsz! Mindenki jobban fog járni.

Szoktál a piacon zöldbabot vásárolni? Nagyon jó, én is. Nincs is romantikusabb, mint kiülni a teraszra, nézni a napsütötte kertet (meg röhögni, ahogy a rigók a macskát szívatják) és zöldbabot pucolni. Igaz, hogy még szezonban is drágább így, mint ha megvennéd fagyasztva, és akkor megspóroltál volna magadnak egy óra munkát is, de a friss, helyben termett zöldbabnak, spenótnak, zöldborsónak nincs párja, se ökológiai lábnyoma. Én megértem. De azért érdemes időnként mérlegelni, hogy tényleg megéri-e.

Március elején megjelenik az első eper (szamóca) a piacon, a család pedig elkezd epres süteményt követelni. Habár természetesen te csak friss alapanyagból sütsz, nevess inkább egy nagyot, és készítsd el nyugodtan fagyasztott eperből a sütit. Hidd el, ami szezonban termett, és napon érett, sokkal finomabb még fagyasztás után is, mint a márciusi, kényszerérett spanyol, ráadásul negyedannyiba kerül. Na jó, díszítésnek, a tetejére vegyél két szem frisset, nem bánom.

Csodák csodájára például tormát is lehet kapni a boltban készen, egy kis utánajárással kiváló minőségűt is. Kivéve persze tavaly húsvétkor: mire észbe kaptam, már hiába kerestem, sehol sem volt, csak egész torma. Ilyenkor persze jól jön, ha az embernek van egy erős kuttere, de valójában senkinek sem javaslom, hogy otthon álljon neki tormát készíteni, és most tapasztalatból beszélek. Durvább, mint disznóvágáskor a bélmosás, nekem elhihetitek, mert ez még fáj is.

A torma fáj (Fotó: Belső Olga) 

Életünk megmentője a babkonzerv. Tudom, most leszek kiátkozva, de vállalom: a paradicsom-, bab-, lencse- és csicseriborsó-konzervek határozott igényre adott, jól eltalált élelmiszeripari válaszok. Ha nem lenne babkonzerv, a következőképpen nézne ki az elkészítési procedúra: a babot (csicseriborsót) beáztatjuk, egy éjszakát hagyjuk állni, míg megszívja magát. Aztán főzzük órákig, míg megpuhul. Ha elfelejtettük előző este beáztatni, az jelentősen meg fogja hosszabbítani a főzési időt, és most ne tíz percre gondoljunk, hanem órákra. Ha nem lenne babkonzerv, évente egyszer ennénk babot.  

Egy hummuszt elkészíteni szárított csicseriborsóból nagyjából másfél nap, konzervből tíz perc, de ebben már a tahinikészítés is benne van. Egyébként tahinit is lehet kapni a boltban, feltéve, hogy százezer fősnél nagyobb városban élsz, vagy éppen közel-keleti tematikus hét van a szupermarketben. Ha nem, és mégis szeretnél hummuszt enni, akkor nincs szerencséd, kénytelen leszel tahinit készíteni magad. Az élet néha kegyetlen.

Nekem egyelőre nem sikerült felfedeznem, hogy hol lehet olyan májkrémet kapni, amit meg is eszek, ezért nekem egyáltalán nem opció, hogy ilyesmit vásároljak, inkább megcsinálom itthon. Lehet, hogy évente kétszer van májkrém, de az pöpec. Ezzel együtt egyáltalán nem tartom ördögtől valónak, ha valaki készen vásárolja a májast, főleg, ha megtalálta a neki valót. Nem kell mindenért megszenvedni, virslit se töltünk otthon, meg kolbászt sem. Utóbbiról tudom, hogy hol lehet finomat kapni.

Tudom, hogy ciki, de bevallom: az első gyerekem első szülinapi tortáját cukrászdában rendeltem. Aztán sorban egyévesek lettek a barátnőim gyerekei, és a zsúron mindenki remekbe szabott, házi készítésű tortával rukkolt elő. Akkor tudtam meg, hogy mostantól ez lesz a szint: a szülinapi tortát otthon kell sütni, ha belegebedek is.

Nyolc évig tartott, mire végre be mertem inteni a szokásnak. Népi megfigyelésem szerint a gyerek születésnapja ugyanis kisebb fesztivál jellegét ölti, eltart vagy egy hétig. Hol a szűk család ünnepli, hol a távoli nagymama érkezik meg, aztán ott az óvodai ünneplés meg a gyerekzsúr. Melyikre is szeretnéd a saját kezeddel sütni a tortát, hogy elmondhasd, ma is négy órát gályáztál a gyerekedért, tehát szuperanyu vagy? Mindegyikre? Hát persze.

Nyugi, én simán elhiszem, hogy attól még szereted a gyereked, ha cukrászdából hozatod a tortáját. Ahogy szerintem bizonyos gyereklétszám és kor alatt – szóval ahol nincs legalább kettő, állandóan éhes kamaszgyerek – jobban jössz ki, ha karácsonykor is inkább megveszed a bejglit meg az aprósüteményt.

De persze ne hallgassatok rám egyáltalán! Csinálja mindenki úgy, ahogy jólesik. Mármint ahogy tényleg jólesik.