nlc.hu
Gasztro
Hogyan süssük meg a tökéletes sült csirkét?

Hogyan süssük meg a tökéletes sült csirkét?

Nagy ügy, gondolhatjátok, hát tegyük be a sütőbe. Nem, nem. A sült csirke csak akkor jó, ha tökéletes, és hogy az legyen, ahhoz én magam nem vagyok elég. Kell még valaki, akit úgy hívnak, Heston Blumenthal.

Trendek jönnek és mennek, a gasztronómiában is. Ha még emlékeztek, úgy tíz évvel ezelőtt a szuvidolás volt őrülten menő, aztán jött minden, csőstül. A habok meg a füstölés, a molekuláris gasztronómia, a fúziós konyha meg a sorolhatnám. Így van ez a séfekkel is, lett nagy rajongás a kisfiús Jamie Oliverért, az ordítozós Gordon Ramsay-ért, a kissé elitistábbak meg Thomas Kellerért vannak oda.

Nekem Heston Blumenthal lett a nagy kedvencem. Többek között azért, mert neki sikerült az, ami az általános iskola felső tagozatában sem az Éva néninek, sem az Endre bácsinak nem jött össze: érdeklődni kezdtem a fizika és a kémia után.

Nyilván nem rendeztem be itthon egy házi laboratóriumot, de hogy mi történik hő hatására a kollagénnel, hogy mit csinál a sav – a konyhában savként például a citromlét kell elképzelnünk, nem vegyi anyagokat –, azt mind tőle tanultam meg.

Aztán rajongok azért, ahogy arról beszél, hogy a gyerekeinkkel ismertessük meg az alapanyagokat, az ízeket és aromákat, hogy engedjük be őket a konyhába, tanítsuk meg őket alapreceptekre, tanítsuk meg őket az evés és a főzés szeretetére. Hogy a kislányom „jó evő” lett, és nagy korában már nem tündér akar lenni varázspálcával, hanem – most éppen – szakács, azt nagyrészt Hestonnak köszönhetem. Mert követtem a tanácsait.

Amikor elmélyülten kevergetem a sóoldatot, vagy hosszas csend után odafordulok a férjemhez, és azt kérdezem, „Szerinted hol lehet folyékony nitrogént és rekfraktométert venni?”, csak annyit kérdez, „Heston?” Hát persze, hogy ő.

És most elmesélem, mit mond Heston a sült csirkéről. Meg úgy általában a hús sütéséről. Ezek a legfontosabb tudnivalók, azaz a fakultáció indul! 

Fotó: Oli Scarff/Getty Images

Fotó: Oli Scarff/Getty Images

Semmi forrongás

Blumenthal sokat kísérletezett az alacsony fokon történő hússütéssel, főként a hőmérsékleti határértékekkel. A hús sütési folyamatának ugyanis fontos állomásai vannak:

  • 40 fok felett a húsban levő fehérjék összehúzódnak, egészen addig, míg el nem érik a 80 fokot. Ettől kezdve a sejtek elkezdik kipréselni magukból a nedvességet. Ha a hús belső hőmérséklete eléri a 70 fokot, a legfontosabb, legértékesebb húsnedvek már eltávoztak. Igen, ez az úgynevezett cipőtalpállag.
  • 55 foknál a kollagénrostok – melyek az izomszövetben, a kötőszövetben és a csontokban is megtalálhatók – ugyancsak összehúzódnak. 60 fok körül ezek a rostok elkezdenek zselatint termelni, amitől puhává válik a hús. Egy bizonyos pontig – ami függ az állat életkorától – minél tovább melegítjük, annál több zselatin termelődik. Minél fiatalabb volt az állat, annál alacsonyabb hőfokon válik zselatinná a kollagén. Ez azt jelenti, hogy a húst alacsonyabb hőfokon kell sütni, így viszont a sütési idő megnövekszik.
  • 100 fokon a húsban található víz – aminek az aránya akár a 75 százalékot is elérheti – elpárolog. Újra ott tartunk a cipőtalpállagnál.

Az alacsony hőmérsékleten sütésnek két hátránya van. Az egyik, hogy jóval több időt vesz igénybe. Igaz, Julia Child erről azt mondta, „aki nem szakács, az úgy gondolja, hogy butaság két órát fektetni kétpercnyi élvezetbe, de ha a főzés mulandó, akkor a balett is az”. Szóval, mindenki eldöntheti, szakít-e időt a kísérletezésre. Annyit elárulhatok, nagyon megéri a ráfordított idő.

A másik hátrány az, hogy az alacsony hőmérsékleten sütéskor le kell mondanunk a gyönyörű aranypiros hús látványáról. Ez nagyon étvágygerjesztő, és valóban csodás látvány. Azonban utólag egy forró serpenyőben szép barna kérget süthetünk a húsra.

Fotó: istock

Fotó: istock

 

Hagyd pihenni is

Mivel az alacsony hőfokon való sütésnél a sütési hőmérsékletet folyamatosan ellenőrzés alatt kell tartani, mindenképpen sütőhőmérőre vagy digitális húshőmérőre lesz szükségünk. Ezek nem drágák, megéri a befektetés. A legpuhább, legzamatosabb húst tehetjük így az asztalra, ráadásul használatukkal mindig tökéletes húst tudunk sütni, hiszen nem kilogrammra vetítve próbáljuk kitalálni, mennyi ideig kell sülnie a húsnak.

A kész húsnak pihennie kell. Meditációs zenét kapcsolni és egy csésze teát főzni nem kell neki, de a pihentetés ugyanolyan fontos, mint maga a sütés.

Sütés közben a hő átjárja a húst, mégpedig kívülről befelé. Magas hőmérsékleten a felszínhez közeli részekből a nedvesség eltávozik. A pihentetés során viszont a hús lehűl, illetve tovább is sül attól a hőtől, amennyi a sütés során felhalmozódott benne. Ahogy a rostok pihennek, kiengedik a húsnedveket, amik így egyenletesen el tudnak oszolni a hússzövetben. Az eredmény: puhább állag és fantasztikus íz. Nem kell megijedni, ha túlhűlt a hús, néhány percre toljuk vissza a sütőbe.

 

És akkor a csirke…

A tökéletes sült csirkéhez természetesen a legjobb minőségű húst vásároljuk meg! Csak jó minőségű alapanyagból készülhet jó étel. A sült csirke megérdemli, hogy kinyissuk a pénztárcánkat.

A csirkéről vágjuk le a kiálló részeket (fej, nyak, lábak, szárnyvég). Ezeket nem kell kidobni, főzhetünk belőlük csirkealaplét.

Heston azt javasolja, hogy sütés előtt szedjük ki a villacsontot. Ez azért fontos, mert a kész étel így sokkal könnyebben szeletelhető.

Ne sajnáljuk a sót, a hasüreget is jó alaposan kenjük be sóval és borssal! Egy másik módszer, ha a csirkét sóoldatba tesszük. Ehhez keressünk egy nagy edényt, amiben a csirke kényelmesen elfér. Tegyük a baromfit az edénybe, és öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi. A csirkét tegyük vissza a hűtőbe, aztán számoljuk ki a víz mennyiségének 8 százalékát sóban. A 8 százalékos sóoldatot melegítsük fel, hogy a só teljesen elolvadjon, aztán hűtsük ki. Tegyük bele a csirkét a sós vizes edénybe, fedjük le, és tegyük a hűtőbe hat órára. Ha letelt az idő, vegyük ki a csirkét a vízből, és mossuk át folyó víz alatt. Vigyázzunk, mert a sós víztől elég törékeny lesz a csirke bőre, elszakadhat! Tegyük vissza a csirkét az edénybe, öntsük fel hideg vízzel, és hagyjuk állni benne egy órán át úgy, hogy negyedóránként cseréljük a vizet, így kimossuk belőle a felesleges sót.

GIF

A híg sós pácban két dolog történik. Először: a só lebontja az izmok rostjait, így porhanyósabbá válik a hús. Másodszor: kölcsönhatásba lép a fehérjékkel, így javítja az izomsejtek vízmegtartó képességét, ennek köszönhetően azok felszívják a vizet a pácból. Megnövekedett víztartalma miatt pedig a húst sokkal kevésbé viseli meg a főzés vagy sütés alatt bekövetkező folyadékveszteség.

A csirke lábait kötözzük össze, a szárnyakat dugjuk a mell alá. Így sokkal kompaktabb, egységesebb lesz a baromfi alakja, ez pedig elősegíti az egyenletes sülést.

A csirke hasüregébe tehetünk egész citromot – előtte szurkáljuk meg villával – fokhagymát, almát, zöldfűszereket. Mellétehetünk bármilyen aromás hozzávalót ízfokozónak. Ez lehet fokhagyma, vöröshagyma, zöldfűszer.

Ne süssük magas hőfokon a csirkét! Süssük addig 75 fokon, míg a hús hőmérséklete el nem éri a 65 fokot. Ekkor állítsuk a sütőt a legmagasabbra, és süssük addig, amíg a bőre ropogós és barna nem lesz.

A másik módszer, ha 140 fokon sütjük meg a csirkét. Általánosságban elmondható, hogy egy másfél kilós csirke ezen a hőfokon körülbelül egy óra alatt sül készre. De azt is figyelembe kell venni, hogy a magasabb hőfokon a csirke melle másképpen sül, mint a combja. Ha ezt a módszert választjuk, a sütési idő harmadánál fordítsuk oldalára a csirkét, a második harmadban a másik oldalára, végül a hátára fektetve süssük, azaz úgy, hogy a melle van felfelé.

GIF

A csirkét ugyanúgy pihentetni kell, mint bármilyen más sült húst. Tegyük tálba úgy, hogy a lábak legyenek felfelé. A húsnedvek így a legszárazabb részbe, a mellébe fognak folyni, és így jó szaftos marad. Alufóliával takarjuk le, és hagyjuk így 30 percig.

Alacsony hőfokon való sütéskor ne ijedjünk meg attól, hogy nem keletkezik húslé, amivel a csirkét locsolgathatnánk. Ez nem baj, sőt! Pontosan azt jelenti, hogy az értékes húsnedvek mind belül, a húsban maradnak. A mártáshoz a húslét buktuk, cserébe lesz egy omlós, szaftos csirkénk. Valamit valamiért. Mártást készíthetünk külön is.

A szeletelést sok titok övezi, Heston szerint két dologra kell figyelni. Az egyik, hogy a késünk hihetetlenül éles legyen, hogy ne kelljen lenyomni és fűrészelni a húst, mert így kipréseljük belőle a nedveket. A másik fontos dolog, hogy mindig szálirányra merőlegesen vágjunk, mert ettől a hús még porhanyósabbnak tűnik.

Heston kedvence a sült csirke. Saját bevallása szerint ha csak teheti, vasárnap esténként sült csirkét készít vacsorára, sütőben sült krumplival és répával, mártással és csőben sült karfiollal. Hogy mennyire gondolja komolyan azt, hogy a húsnak – és úgy ánblokk mindennek – tökéletesnek kell lennie? Nos, egy alkalommal egy csirkehúst joghurtból, fokhagymából, chiliből és egyéb fűszerekből készült pácba tett, majd belehelyezte egy MRI készülékbe, hogy megfigyelhesse, valójában mennyire járja át a pác.

Őrült. De a sült csirkéjénél tökéletesebb nincs, elhihetitek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top